Tolna Megyei Népújság, 1968. augusztus (18. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-11 / 188. szám
Hogy mit láttam én az elmúlt héten Amerikában! Ilyent még nem láttam soha. Tüntettek a hippik. A rendőrség közbeavatkozott és ekkor történt a következő: a hippilányok levetkőztek és meztelen falat húztak a rendőrök előtt. A rendőrök megmerevedtek. Nem csodálom. Férfiak voltak. Persze, ezzel nem fejeződött be a tüntetés. Johnson születésnapján tovább folytatják. Egy nagy parkban, ahol csak meztelenül lehet megjelenni. Johnsonnak tehát születésnapján megmutatják az amerikai életformát teljes meztelenségében. Én akkor azt gondoltam, hogy a meztelen sorfal csak Amerikában divat. Fertődön, ahol egy magyar—francia koprodukciós filmet forgatnak rájöttem, hogy ez régebben is divat volt. Napóleon korában is. A film ugyanis Napóleonról szól majd. Tüntetnek ellene. És csak úgy tudták megvédeni, hogy hetven meztelen leányzó gyűrűt vont köréje és a tüntetők megmerevednek. Helyesebben csak hatvanötén. És mindannyian bécsiek, mert nálunk ennyi meztelen hajlandóságú leányzót nem lehetne összeszedni. És azért lesznek hatvanötén, mert öt bécsi kislány megmakacsolta magát. Az istenért sem volt hajlandó levetkőzni, csak több pénzért. így aztán hatvanötén maradnak, de én azt hiszem, hogy egyetlen néző sem fog utánaszámolni, hogy hánynak kellene lenni és hányán vannak, mert a lényeg erről eltereli majd a figyelmet. A meztelenségről jut eszembe a papírgatya, meg a papírbugyi, amit fel lehet venni és utána el lehet dobni, mint némely, nem papírból készült magyar gatyát. A papírgatyát és a papírbugyit Franciaországban már forgalomba is hozták, három van egy-egy csomagban. És egy csomag annyiba kerül, mint három újság. Előnye: nem kell mosni, használat után papírkosárba lehet dobni. További előnye, ha valamely francia Magyarországra jön és véletlenül olyan vendéglátóipari egység legkisebb helyiségébe téved, ahol nincs papír, nem jön zavarba. Kéznél lesz a papír. Csak lelép belőle egy darabot, legfeljebb egy kicsit rojtos lesz a gatya szára, ami manapság úgyis divat. Igaz, hogy csak a nadrág szárakat rojtozzák ki, de miért ne lehetne a gatyákét is? Véleményem szerint ezek a papírgatyák, meg papír- bugyik a leggyorsabban Amerikában terjednek majd el, annak is egyik városában, Spoke-ban, ahol még mindig érvényben van egy régi, soha nem érvénytelenített rendelkezés, amely szerint a férfi- és női fehérneműt nem szabad egyszerre, egy szárítókötélre felaggatni. Annyi engedményt azért már tettek, hogy ma már együtt mosható a két fehérnemű. Viszont az is bonyodalmat okozhat majd, hogy egy papírkosárba bedobható-e a gatya és a bugyi, nem lesz-e valami baj ebben a bonyolult, minden meglepetésre képes világban? Persze, az elavult rendelkezések nemcsak Amerikában divatosak, vannak ilyenek nálunk is. A minap egy magyar tsz-ben jártam és látom ám, hogy az elnök sást, meg sokféle gizgazt ültetget. Megszólítottam. — Halastó volt itt egykoron? — Az bizony! — feleié. — És most miért nincs? — Mert kiszárította egy rendelkezés, egy miniszter- helyettesi rendelkezés, amelyik kimondja: vissza lehet állíttatni eredeti állapotába azt a területet, ahol engedély nélkül művelésiág-változást hajtottak végre. Én most visz- szaállítom, míg rá nem jön valaki, hogy létezik ez a rendelkezés és akkor ezért is megbüntetnek. Csak fő a fejem, hogy honnan szerezzek én annyi kákát, sást, bokrot, meg gyomnövényt, amennyi itt volt? Dolgozott az elnök. Erről jut eszembe, hogy a napokban kihallgattam egy hangyaboly meg egy csiga beszélgetését. — Mi dolgozunk! — mondták a munkájukra büszke hangyák az arra sétáló csigának. — Jól van. Nekem meg házam van! — felelte a csiga és továbbsétált. Én ebből az egészből nem akarok semmiféle következtetést levonni, mert éppen a napokban hallottam, a tudósok megállapítását, mely szerint az egész állatvilágból az ember az egyedüli olyan állat, amely képes elpusztítani saját véreit. Tehát nem hasonlít az állatokhoz semmiben. Kiemelkedett közülük. Ezt a kiemelkedést bizonyítja az is, hogy minden helyzetben feltalálja magát az ember. Tudja, hogy mikor, kinek, mit kell mondani ahhoz, hogy ő érvényesülhessen. Ennek bizonyítására elmondok egy esetet. Részt vettem egy vizsgán, ahol a professzor elmondott egy reménytelennek tűnő esetet az orvosjelöltnek. A vizsgázó orvosjelölt gondolkozott egy ideig, majd így válaszolt: „Ahogy az esetet megítélem, csak egyetlen megoldás maradna a számomra: Ont, professzor úr, meghívnám konzultációra". Jól felelt. Átmemt. És meg mondja valaki, hogy az egyetemeken tanuló fiatalok nincsenek -felkészítve az életre? Ezzel zárom soraimat. Tisztelettel: Tízmillió dollár bélyegekért Újszerű ötlettel lepte meg a gyűjtőket Liechtenstein. Olyan bélyegsort ad ki, amely a világ legnagyobb filatélistóinak állít emléket. „A filatélia úttörői” elnevezésű sorozat első három értéke közül a 20 rappenes-en Wow- land Hill, a bélyeg intézményének megteremtője, a 30 rappenes-en Philippe de Ferrari, míg az egy frankoson Maurice Burrus arcképe szerepel. A sort tovább folytatják és újabb személyiségek arcképének megörökítésével egészítik ki. A FÉLBOLOND GRÓF A múlt században elsőnek Philippe de Ferrari gróf írta be nevét a bélyegtörténelembe. Apja dúsgazdag génuai bankár volt. De az ifjú Ferrarit nem érdekelte a bankszakma; tízéves kora óta egy szenvedély fűtötte: a bélyeg. Mesés vagyont örökölt, amelyet bélyegekbe fektetett. Ez a feltűnően elhanyagolt külsejű sokszoros milliomos beutazta az egész világot, de csak azért, hogy ritka bélyegeket kutasson fel és természetesen megszerezzen. Bankháza filatéliai irodává alakult át, amely azzal foglalkozott, hogy a világ minden tájáról érkező gyűjtőket, kereskedőket fogadja és a — félbolondnak tartott — gróf utasítására vásároljon. A filatéliai világ neki köszönheti, hogy értékes bélyegek sorát felismerte és megmentette. De kiderült, hogy nem is volt félbolond, mert sokszor potom összegekért nagy ritkaságokat szerzett, amit az is bizonyít, hogy amikor 1917-ben 59 éves korában elhunyt, gyűjteményét abban az időben fantasztikus összegre: hatmillió márkára becsülték. Bélyegeit a berlini múzeumra hagyta. Az első világháború után á francia kormány jóvátétel fejében lefoglalta és elárverezte. A Ferrari-gyűjtemény legféltettebb kincse a világ legritkább bélyege: az 1856-ban kiadott Brit Guyana-i piros egy centes volt, amelyből csak ez az egy darab maradt, fenn. Az árverésen 32 500 dollárért a legnagyobb gyűjtők egyike: Artur Hind amerikai bankár vette meg. Halála után az ő gyűjteménye is dobra került és a világritkaságot százezer dollárért vásárolták meg. Nemrég félmillió dollárért cserélt gazdát, Az új tulajdonos neve azonban ismeretlen. Biztosan nem aludna nyugodtan, ha tudnák, milyen kincset őriz... ROOSEVELT BÉLYEGTERVEZŐ Egy másik amerikai milliomos: M. Green még Ferrarit Í6 felülmúlta. Automobilján, amelyet valóságos bélyegüzletté alakított át, járta a világot, és csak gyűjtőket, kereskedőket fogadott. Egyik a másik után szállt be kocsijába és feljegyezték: egyetlen délelőtt nyolcvanezer dollárt fizetett ki anélkül, hogy kilépett volna autójából. Nem lehetett becsapni, mert szerzeményei átvizsgálására másfél méter átmérőjű nagyítót készíttetett. Meg kell emlékeznünk az amerikai Alfred H. Casparyról, akinek gyűjteményét, amelyben többek között a Hind hagyatékából származó legritkább mauritiusok is megtalálhatók voltak, halála után 1958-ban több mint három mülió dollárért árverezték el. Mert általános tapasztalat, hogy a gyűjtő halála után minden hatalmas gyűjtemény sorsa az aukció. Valamennyi elődjét felülmúlta a svájci „dohánykirály”, Maurice Burrus, aki ötszáz bőrkötéses albumban őrizte legendás hírű ritkaságokat tartalmazó gyűjteményét. Korlátozás nélkül hódolhatott szenvedélyének, hiszen a világ egyik leggazdagabb embere volt: gyárak, bányák, telkek tulajdonosa. Amit egy élet lázas szenvedélyével bélyegben összehordott, halála után szintén dobra került.. Gyűjteményét, amelyben olyan kivételes ritkaságok voltak, mint a svájci klasszikusok, több országban árverezték. Az aukciósorozat néhány éve fejeződött be, s több mint tízmillió dollár ütötte örököse: unokája markát. Uralkodók, államfők között is sok a nagy gyűjtő. XIII. Alfonz volt spanyol, Károly román és Faruk egyiptomi exkirály szintén nagy gyűjteménnyel rendelkezett. Köztudott, hogy Roosevelt szenvedélyes filatelista volt és az USA több bélyegét maga tervezte. HALASI CSIPKE Ma a világ legnagyobb gyűjteményével az angol királyi család rendelkezik. Alapítója a királynő nagyapja: V. György volt, aki ifjú kora óta hódolt a filaté- liának a trónra lépése után is folytatta gyűjteménye gyarapítását. Természetesen a birodalom minden szervezete támogatta, hogy a király gyűjteménye minél nagyobb ritkaságokkal gazdagodjék. Fia: VI. György és most unokája: II. Erzsébet is fejleszti. A gyűjteményt, amelyben klasszikusok mellett modern bélyegek is helyet kaptak, 350 hatalmas kötetben a Buckingham palotában őrzik és külön hivatal kezeli. Két évvel ezelőtt a palota galériáján a közönségnek is bemutatták a gyűjtemény egy részét. A kiállítás azzal a kínos akkorddal zárult, hogy 40 000 font értékű három bélyeget — a nyilván szakértő tolvajok — elloptak. Egyébként az angol királynő filatéliai érdeklődésének köszönhető, hogy hozzájárult a halasi csipke világhírnevének növeléséhez. Mint ahogy a világsajtó beszámolt róla, amikor a csipkéket ábrázoló bélyegsorunk 1960-ban megjelent, a királynőnek a magyar népművészet alkotásai úgy megtetszettek, hogy nagyobb csipkerendelést adatott fel. ÖTEZER ÉVES POSTABÉLYEGZŐ Az egyik legnagyobb bélyeg- gyűjteményt a londoni British Múzeumban őrzik. Annyi világritkaság található benne, hogy ha eladásra kínálnák, katasztrofális árzuhanást idézne elő a világpiacon. A múzeumban látható a világ legrégibb „filatéliai” gyűjteménye, amely 186 posta- bélyegzőből áll. Az ötezer évesre becsült postai emlékeket Amenhotep Zoser egyiptomi fáraó múmiája mellett találták meg. A fáraó gyalogos és lovas futárokból az egész birodalmat behálózó postaszervezetet létesített. A futárok — a feladó hely- lyel megjelölt — kék és vörös színű bélyegzővel ellátott papirusz-tekercsen vitték maguikikal az uralkodói parancsokat és egyéb leveleket. Ezeknek a bélyegzőknek egy részét találták meg és ezek alkotják a történelmi jelentőségű gyűjteményt Hajdú Endre
