Tolna Megyei Népújság, 1968. augusztus (18. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-11 / 188. szám
raloíai Boris: ARANY CSILLAG „Ez hát az Arany Csillag'’ — gondolta a leány s oly hihetetlennek tűnt, hogy ő itt ül a puha zajban, homályos fényben, ahol mindenki ismeri Bondyt, a ruhatáros, a pincér, a trafikos. El is bújhatott volna vele valami kis kávéházba, vagy kiskocsmába, talán jobb is lett volna! Tarka abrosszal terített asztalnál ülnének, kenyérdarabkákat mártogatva a pörkölt levébe. S közben mesélne Sanyiról, a bátyjáról, aki egyre nógatja, hogy tanuljon ki valami szakmát, még nem késő. Hagyja ott a presszót, ahol rózsaszín fityfirittyel a fején igazítja a kávéfőző gép csapját, az is mesterség? Szeretné megkérdezni Bondyt, ő mit gondol: menjen szűcsműhelybe, vagy próbálkozzék szövőgyárban? Oly nehéz ellódítani magát attól a környezettől, amelybe már beleszokott, s egy gyárban zakatolni, mint a Susztek-lány, vagy mint Bözsi, akinek a hajába beleette magát a formalin. — Nos, hogy tetszik itt magának? — rezzen ti fel Bondy, s kékre borotvált áliával mutatja a terem intim fényűzését, azt a tompított eleganciát, melyhez csak a beavatottak értenek ... — Azért hoztam ide, hogy bemutassam magukat egymásnak. Ez az én Ilim. Milyen Ili? — Sinka. Bondy töltött s úgy folytatta. — Ez meg az én Arany Csillagom. Legyetek jóba egymással, mindketten hozzám tartoztok. Igaz? A lány biccentett. Erre gondolni sem mert, hogy ők összetartozhatnak. Bondy elviszi majd vacsorázni, ha szabadnapos, néha moziba, ahol csókolózni fognak, aztán a lakására hívja. De hogy összetartoznak? Úgy nézett a férfira, mintha most látná először. A szeme, mint a politúros vad- gesztenye. A haja meg puha, nincs brillantinnal a fejéhez tapasztva, jó sűrű haj, bele lehet kapaszkodni. Suttogva rendel a pincérnél, fontoskodva, mint egy gyerek, aki meglepetést készít, s előre kuncog, hogyan fog csodálkozni a másik, hogy odalesz az ámulattól. — Tetszik itt magának? Most én szolgálom ki, hagyja csak. Eddig azt mondtam: Ilikém, egy duplát, Ilikém, egy rövidet. Most maga rendeljen nálam. Géza, egy franciasalátát. Géza, egy roston sült csirkét. Vagy: Géza, magát akarom. A lány előrecsúszott ültében. A feje is előrebillent, mintha annak, amit hallott, súlya lenne ... Milyen más ez, mint a többiek. Ki kérdezte tőle, hogy akarja-e, mindig csak őt akarták, azzal a fölénnyel, biztonsággal, melyet állásuk, pénztárcájuk diktált. Ki várta tőle, hogy mondja: „magát akarom”. Már nem is érzett ízeket, a finom nedvek összemosódtak a szájában, az omlós rostokat gépiesen nyelte, zavar és hála keringtek benne, összetapadtak, mint a táncoló párok, s forróság csapott ki belőlük. Szeretem ezt a Bondyt. .. ezt a Gézát. Akkor szerettem meg, mikor először bejött hozzánk és borravaló helyett margarétát tett az aprópénzzel teli pohárkába. — Ez a magáé, kedves ... — Idejövünk minden csütörtökön — szólal meg Bondy. — Ez az én otthonom. Egy ilyen kósza legénynek, mint én vagyok, nincsen igazi otthona. Itt mindenki jó barátom. A ruhatárost Józsi bácsinak hívom. A főúrral te- geződöm. A trafikos a mosónőm sógora. Vili, a pincér, úgy ismeri az ízlésemet, az édesanyám se jobban. Kitalálja a gondolataimat, tudja, mire lenne gusztusom, ha történetesen eszembe jutna. De neki jut eszébe én helyettem. Igaz. Vilikém? — Megpaskolta a pincér kézét, ráhunyorított. — Olyat hozzon nekünk, amit eldugna valakinek a részére ... hisz érti... valakinek, akit szeret. Mint ahogy Julcsa eldugja a szita alá a jó falatokat az emberének. Hát vegye elő a szita alól, illetve a fridzsiderből és nyújtsa át a hölgynek. — Nevetett s a lány arra gondolt: ez ta- 'Ián a teljes boldogság, ahogy itt ülnek, s ínyükkel, bőrükkel, szavukkal készülődnek egymásra, ez más, mint ami eddig volt, ebben a gyermekkori álmok is benne vannak, az, amit bársony emlékkönyvekben kívántak egymásnak: „hű barát” és „igaz társ”. Mind e hervadt jelzők most értelmet kapnak, mert Bondy, illetve Géza ... — Nem engedem el magát — mondja a férfi, s arra gondol, mi lenne, ha megmutatná egyszer az anyjának, csak úgy véletlenül. Milyen jó mozgású, ahogy a kezét fölemeli, ahogy belép valahová, mennyi biztonság van benne... Vili jön, magasra tartott tálcával, minek is szólt neki, ostobaság volt! Egyikük sem éhes, csak húzzák az időt, ahelyett, hogy autóval robognának hazafelé, egymást kóstolgatva. .. Talán ha int neki. Vili ért fejmozdulatokból is, Vili cinkos, jópofa öreg barát. Türelmetlenül hátrafordul, nyakával, áliával jelezve, hogy mennének már, fizetni! Hirtelen valami koppanást érez, valami józan kis ütést, hó-opp! — Ö, bocsánat! — Vili ijedten all a megbillent tállal, s nézi a vékony patakot, mely ott kanyarog a vendég gallérján, lefelé a hajtókán és a térdére pötv- tyen. ’v — Hirtelen tetszett megfordulni, mar nem volt időm. Tessék hagyni megszáradni... majd egy kis langyos vízzel... Nincs benne vaj, vagy efféle, ami pecsétet hagy. „Soufflé a la Arany Csillag.” Specialitásunk. Egy kis tej, citrom, mandula — hadarja s hogy Bondy vörösbe borult arccal mered rá, torkán akad a szó, köhögni kezd tőle. — Persze hogy kimegy — mondja Ili. — Holnapra nyoma se lesz. — Hogy a fenébe menne ki! —- szólal meg Bondy, s asztalkendőjével szétkeni a foltot. — Ilyet meg nem hallottam. Szavamra nem hajlottam ilyet. Az embert egyszerűen nyakon öntik Mi ütött magába? Nekem jön, és... Nem tehet róla. Ahogy megfordult, a fejével meglökte a kaf- J3t. Kar ennyit beszélni róla. .9ondolja? Es miért csap fel védőügyvédnek? Egy osztályon feluh étteremben nem fordulhat elő ilyesmi? wZf aKfreín’ ne tessék... Már idefigyelnek a vendégek - suttog in. s az asztalra csúsztatja a Gen ~ ”®ou^te a la Arany Sn' gi-ir mondja gépiesen. — Specialitásunk. S Bondy füléhez ~vnc1Va'~,Ha nem megy ki Ian" gyos vízzel, tisztítóba küldöm. Garantálom kérem, rendbe jön a dolog. — Tisztítóba? Ma van először rajtam, s rögtön marassam, gő- zöltessem, vasaltassam? Csak mert két balkeze van a pincér- nek? — Azt kívánja, hogy új öltönyt vegyen magának? Mit akar tőle? Rendben van. — Miért nyilatkozik az én nevemben? És miért védi’ — ösz- sze tartoznak, gondolja növekvő duhvel. Ma látják egymást először s máris összetartoznak. Valami titkos szövetség van köztük. . “ Majd az igazgató úrral elintézem! — mondta fulladtan. s már szedelőzködött, egyre a foltot tapogatva, mint valami sérülést. Akkor jutott eszébe, hogy hisz 'ft a lány. ez a... Sinka Ilona. Ezt akarja megmutatni az anyjának? Ezt a satnya kis izét? ... Aki nem is bolondosán vékony, hanem egyszerűen rosszul táplált, látszik rajta, hogy a fizetését nem akarja megenni, s csak azon a napi két tejes kávén él, ami jár neki a presszóban, s otthonról hozott kenyeret rágcsál hozzá. A kávéfőző gép ezüst hengere mögött mutatott valamit, a feketerózsaszín uniformis, tüll kötényke, pillemasli habossá tette, kpny- nyűvé, de ahogy itt ül, civilben, rendreutasítóan, éretlen egreshez hasonló, kemény szemével, tarka műselyemruhájában. Nyakában gyűrött kis muszlinsál, ki visel ma ilyet? S ez a lány forralta, fűtötte, ennek a melegét érezte ujja hegyében? Ennek, aki nem is az asztal, de a város másik végén ül, nevetséges műselyem pompájában . . . Hogyan is botolhatott belé? ... — Voltaképpen semmi sem történt — mondta hangosan és taxiért füttyentett. De a lány már nem volt mellété. Akárhogy forgatta a fejét, sehol sem látta. Úgy látszik, eltűnt a szomszéd utcában . .. IHASZ-KOVACS ÉVA: FÉNY Fény, szép szeretőin, csupa gyöngyöm, jeltelen mostohaságom. aki elhagysz wrtelen Kftunaszmozdul átokkal, s csak itt-ott ragyogsz még retinámon, emlékezetemben, szétszóródva, esapzottan, szél-csapatokban. Itt-ott fellobbansz, s csak feltevés az, hogy látlak, pedig jelen vagy, élsz, világítasz örökké. az éjszaka fekete barikádja mögül, a. bagolyszemű, sűrű csöndben, s tudom, nem villan fel csupa-tűz mosolyod soha. soha! Végtelenségem! — Fény! — Te csoda! Aki elhagysz, mint a hűtlen kedves, még egyszer hadd illesszelek szemeimhez. Gyöngédségem! Becc-Madár! Te mostoha! J Dési Huber Óbudán Hajdani kastélyban állították ki Dési Huber István grafikáit. Ha kitekint a látogató a változatos múltú Kiscelli Múzeum ablakán, igazi Dési Huber-motívu- mokat lát: téglagyári épületeket, talpig füstös régi kéményeket, hatalmas salakdombok érdes hátát, s nyurga állványokon futó csővezetéket. Aztán, ha a kiállítást alaposan megismerte, visszatér a néző az ablakhoz mindenképpen, s megbizonyosodik róla, hogy ez az óbudai táj csaknem olyan, mint Dési Huber képeinek témája. Ezt a világot egyébként alaposan megismerhetjük a múzeum nem túl nagy, de nagyon jól válogatott grafikai kiállításán. Annál inkább, mert a grafika mindig fontos szerepet játszott a halhatatlan mester munkásságában. Korai művészi alkotásai is grafikák: Olaszországban dolgozott — hogy tanulhasson — 1924. és 1927. között, s itt készítette első igazi műveit, a frissen tanult rézkarctechnikával. Néhány itt van ezen a kiállításon, köztük egy erőteljes portré, Ciandante. Témájában, felfogásában már az érett Dési Hubert idézi, hiszen modellje egy lelkes fiatal olasz szocialista, s a haragos fej megfogalmazása — számunkra ez a fontosabb — úgy egyesíti a mértani tisztaságú kubizmus és az érzelmi sodrású expresszív kifeönarckép jezés jegyeit, olyan indulatos, s egyszersmind fegyelmezett, ahogy csak forradalmi szándékú művésztől várhatjuk. Nem egészen egy esztendő múlva — szocializmussal átitatott képek mellett — már megszületik első tudatosan agitáló grafikai sorozata, A IV. Rend. Az 1928- ban linóleumba metszett sorozat Derkovits Dózsa-fametszeteinek elődje, s a magyar forradalmi munkásmozgalom legszebb remekei közé tartozik. A következő szénrajzok és tuskompozíciók jórészt festmények vázlataiként, nagyobb alkotások tanulmányaiként ismertek, de szinte valamennyi önálló értékű alkotás is. Dési Huber mindinkább kiteljesedő korszakából valók, s a kevés vonallal sok szellemi erőt sűrítő Töprengő, a ke mény Ifjúmunkás, meg a szívszo rítóan tragikus, megviselt és fé lelmetesen vádoló Teréz azt bizonyítja, hogy a proletártéma érett magabiztos és modern művész erővel fogalmazódik képpé. A negyvenes évek elején kettői dráma árnyéka borul Dési Huber István művészetére. A fasizmus fojtogató sötétsége, s az egyéni életét fojtogató betegségé amely 1944 februárjában halálrc roncsolja előző háborúban tönkrement tüdejét. Az utolsó művek sorába állították önarcképét. Szántott homlokú faragott arcú kemény férfi néz a búcsúzó látogatóra keze ökölbe szorul: a magyar szocialista képzőművészet nagyszerű alkotója. i. ey.
