Tolna Megyei Népújság, 1968. augusztus (18. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-03 / 181. szám
szemesei üj Élet Tsz tagjai. Az egynapos jutalomkiránduláson részt vevő csoportokat, mindaddig szállítja a tsz gépkocsija, amíg valamennyi jelentkező sorra kerül — tudósít Krutek József. „KIMSZESEK VÄGTAK HAJDAN E TÁJNAK .. Szilvás! Sarolta dombóvári úttörőriporter a 20 éves fennállását ünneplő úttörővasútról küldött híradást: Az évforduló napiéin is sok ezer látogatót szállított az úttörővasút a Hűvösvölgytől a Széchenyi hegyig és vissza. Javarészben a csillebérci nemzetközi úttörőtábor állomásánál szálltak le. Húsz éve fogadja számtalan kirándulóját a vasút. Ötvenöt perces útjában vcgigcsodáljuk az alatta lévő tájat. A hűvösvölgyi végállomás lépcsőjénél felirat fogad: ..Ezt a vasutat népi demokráciánk ajándékozta az úttörőiknek az első ötéves terv első évében”. A szolgálatot 10—14 éves úttörők végzik az állomásokon és a vonatokon, akik négyhónapos tanfolyam elvégzése után, legalább négyes bizonyítvány alapján kerültek ide. VIT-TŰRA KÉT YEN Szeles, hűvös időben találkozott vasárnap a kétyi labdarúgópályán 5 község KlSZ-szerve- zetének képviseletében, mintegy 60 fiatal a VIT jegyében, — tájékoztat Andorka Sándor. Túrájuk első helyezettje — Felső- nána — lemezjátszót kapót jutalmul. Elméleti felkészültségből, elsősegélynyújtásból, gránátdobásból és kötélmászásból állították össze az ügyességi gyakorlatokat. Produkcióikat rövid kultúrműsorral, közös ebéddel zárták. TSZ-TAGOK JUTALOMKIRÁNDULÁSA Jó eredményükért, szorgalmas munkájuk jutalmául az igali gyógyfürdőt keresik fel az iregÉRTHETETLEN A VISELKEDÉSÜK... Krutek József . levelezőnk keresett fel bennünket a panasszal: nincs kifüggesztve menetrend a nagy forgalmú iregszemcsei autóbusz-végállomáson . Fata László vb-elnök nem először hallott a problémáról, saj nálatos tényekről számolt be: „A menetrendet ismét kifüggesztettük. A ll.sz. AKÖV a menetrendet (változásokat is figyelembe- véve) rendszeresen megküldi és ezek ki is vannak függesztve. A menetrend keretét először üveggel, később dróthálóval védték. Az üveget kitörték, a menetrendet elvitték. A dróthálón keresztül cigarettával égetik ki a menetrenden feltüntetett indulási időpontokat. Érthetetlen ezeknek a — nyílván községbeli — „fenegyerekeknek” a viselkedése. Évtizedek óta látják, mennyi fáradsággal, közös községfejlesztési alap fizetésével, társadalmi munkával, tehát közvetve, vagy közvetlenül saját tevékenységükkel épülnek kulturális és szociális létesítményeink. Ennek ellenére, a társadalmi munkával ültetett díszfákat kitördelik, a híd és járda vaskorlátjait összehajtogatják, a váróterem és más közhasználatú épületek falait rongálják, ösz- szefirkálják, a parkban elhelyezett padokat összetörik, a kőkerítések kúpjait ledöntögetik, ledobják a kiskapukat, és hasznavehetetlenné rongálják a busz- menetrendet is. Egymást figyelmeztetve, szüleik fokozott felügyelete és önnön munkájuk megbecsülése alapján, hihetetlen, hogy örömük teljen a vandálkodásban. — De este semmiképpen sem jutunk a pónztárheiyi- segtoe! Valamelyik; pénztáros egyszerűen megnyom egy gombot és működésbe hozza a riasztó szerkezetet. Hiszen tudod, hogy Bakemak nem sikerült a páucélkamira niasBto szerkezetéhez férkőznie. — Olyan nesztelnül keü bemerni ünk, hogy sends m vegyen észre bennünket — mondta Pápaszemes Joe. — Végeredményben miért találták fel a guzrúsárcrpötJ O’Keefe javaslatát tíz szavazattal egy tartózkodás ellenében elfogadták. — Hogyan Beállítjuk el a szajrét? — kérdezte BSeStov- nis. —- Van erre ás valamilyen terved? —- Tehergépkocsi n. Személyautó nem lesz elegendő. — Rendben van, Adolph és Tommy szereznek teter- gópkoesit. És hol rejtjük el a pénzt? — 3? — Mindenki önkéntelenül Pápaszemesre nézett. Neki adudén kérdésre volt válasza. — Adolphnál. Ott senki sem fogja keresni — tanácsolta. — Helyes — mondta McGirmis. — És mikor végre a dolgot? — Legjobb volna karácsony táján... A többiek megrökönyödve nézitek Pápaszemesre, — Karácsonykor? Megbolondultál. Hiszen most még esák március van! Miért éppen karácsonykor? Talán csengés szánkóval, Jézuska képében akarsz a bank elé vonulni? — Semmi mást nem akarok, csak azt, hogy biztosra menjünk. Karácsony táján leghosszabbak az éjszakáik, sárkor sötétedik be a legkorábban. Mi este hét és nyolc éra között tűztük ki az időt. Ha akkor még világos nappal van. akkor nincs esélyünk ... Keményöklű Jimmy feüsóhajtott: — És mit csinálok addig? Az asszony minden este siránkozik, hogy nincs mit ennünk, láesak neki valaminek, hozzak már haza valamit. Persze, nektek nincs ilyen gondotok , mindannyi ótoknak folyószámlája van a bankban :.. McGinnis a nadrágzsebébe nyúlt, és elókotort egy százdollárost. — Fogjad, egyelőre ennyit kapsz. Ha újra megszorulsz, jelentkezz nálam. Van-e még valakinek valamilyen indítványa? Nincs? Akikor én mondok még valamit. Jól tudjátok, amire készülünk, a legnagyobb szabású dolog, amit valaha is elkövettek. Még kilenc hónapunk van. Ha meglesz minden kulcs, tartsatok néhány jelmezes próbát. Minden kedden, amíg mindenki tudja a szerepét, és tökéletesen ismerős a helyzettel. Kezdetben vigyetek zseblámpát magatokkal, később mozogjatok lámpa nélkül, hogy megszokjatok a sötét— 38 — séget Mert ha komolyra fordul a dolog vaksötétben, is ki kell ismernetek magatokat. Nem szabad lámpát használnotok, nehogy a pénztárosok előbb vegyenek észre benneteket, mielőtt revolveretek rájuk irányul. Minden eshetőségre fel kell készülni, minden zavaró körülményt ki kell küszöbölni. Októberben, amikor már hosszabbak az éjszakák meg lehet kezdeni a próbákat, és próbálni kell mindaddig, amíg mindenki még álmában is tudja a szerepét. Megértettétek? A többiek helyeseltek. McGinnis mélyet lélegzett, azután folytatta: — Jómagam nem leszek ott, sem a próbákon, sem az előadáson, mert a rendőrség elsősorban engem fog gyanúba venni. Ilyen nagyszabású dolgot csak rólam tételez fel. Ezért, itt kell lennem a kocsmában, amíg ti kirámóljátók a bankot. Itt kell lennem, hogy minél többen lássanak, és biztos alibim legyen. Ez azért is fontos, hogyha később valaki kö- zűletek pácba kerül, segíthessek rajta. De nehogy azt higy- gyétek, nem akarom kockára vinni a bőrömet, magamra vállalom az egyik legkényesebb dolgot: a vállalkozás után én fogom eltüntetni a teherkocsit, a jelmezeket és a pisztolyokat. A hosszú beszéd után mindannyian felhajtottak egy pohánka whiskyt. Valamivel később Henry Baker félrehívta a főnököt. — Beszélhetnék-e veled négyszemközt? McGinnis a konyhába vezette. — Mi a baj? — érdeklődött jóindulatúan. — Neked is. szükséged van egy százasra? — Nem. Nem erről van szó. Magam sem tudom, hogyan magyarázzam meg — mondta Baker Mackó zavartan. Ugyanis... — hebegte. Azután összeszedte minden bátorságát és kibökte: — McGinnis, meggondoltam a dolgot. Nem tudók veletek tartani.. . — 39 —