Tolna Megyei Népújság, 1968. augusztus (18. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-03 / 181. szám

Fra n cin országban szerepel a dombóvári táncegyüttes A regölyi zűrzavar háttere Augusztus 1-én a reggeli órák­ban a dombóvári táncegyüttes el­indult háromhetes franciaorszá­gi vendégszereplésére. Az indu­lást kéthónapos lelkiismeretes fel­készülés előzte meg. A csoport már másodízben szerepel Fran­ciaországban és ez arra kötelezi a tagokat és a művészeti veze­tőt, hogy színvonalas, színes mű­sort adjanak fellépéseiken és még inkább elmélyítsék ezt a ki­alakult kulturális, baráti kap­csolatot. Az együttes a három hét alatt — egyéb fellépései mellett — részt vesz Bloisban a Francia Kommunista Párt ünnepségén, szerepel a Le Mont-Dors-i feszti­válon. Augusztus 10-én felvonul és részt vesz Confolansban a „Barátság lángja” fesztiválon Confolansban egy hétig tartóz­kodnak és 15-én este a fesztivál záróünnepségén önálló műsorral szerepelnek. Szerepléseik mellett módjukban lesz megismerkedni Páris neve­zetességeivel . Augusztus 20-án este érkeznék meg Budapestre. Bükösdi János Alig két hét múlt el azóta, hogy felállították a toronydarut a szekszárdi F—4-es panelépítkezé­sen és ma már az utolsó, a ne­gyedik emelet elemeit emelik a helyükre. „EGY TAG felolvasta a jogait” címmel írtunk a regölyi Népaka­rat Tsz-ben kialakult különös helyzetről, kiemelve a riportban azt, hogy a kevésbé dolgos em­berek közül néhány hangadó vé­leménye, sőt piszkálódása mennyi­re nehezíti a szövetkezet veze­tőinek dolgát. Másrészt azt is megírtuk, mint alapvető hibát, hogy a legdolgosabb tsz-tagok közgyűlésen nemigen vitatkoznak a hangadókkal, sőt nagyon so­kan el sem mennek a közgyűlés­re közülük, pedig éppen nekik lenne joguk beszélni. A Szabad Föld egyik munka­társa is járt később Regölyben, és másként látta a helyzetet. A vezetőséget leckéztette, úgy vélte, nem is választanák meg a veze­tőket, ha most szavazásra kerül­ne sor, mivelhogy a legdolgosabb tagok passzívak a közgyűlésen. Ez az írás nem említett nevekét, s nem is elemezte a helyzetet, csak ítélt, kinyilatkoztatott és eléggé fölényes hangnemben kri­tizált. A regölyi helyzet sokkal bo­nyolultabb annál, minthogy konk­rétumok és a háttérben lejátszó­dó események ismerete nélkül bármelyik lap munkatársa eliga­zodnék benne. Jómagam, miután másodszor is jártam a községben és hosszas beszélgetésekből, ve­zetőktől és tagoktól egyaránt újabb részleteket ismertem meg, csak megerősíthetem amit az „Egy tag felolvasta a jogait” cí­mű riportban annak idején meg­írtam. Természetesen kiegészítés­ként új tényeket is meg kell most írnom. Az a bizonyos hangadó kisebb­ség (elenyésző kisebbség, hiszen csak néhány emberről van szó) egészen lehetetlen, vad dolgokat híresztelt a szövetkezet elnöké­ről. Elterjesztették például, hogy Péti József, amikor Romániában járt, 600 ezer forintot vitt ma­gával a tsz pénzéből és ott he­lyezte el bankban. A hír persze annyira képtelen dolgot állít, hogy hamarosan módosítaniuk kellett és akkor más változat kezdett terjedni a faluban. Azt is beszélték a Népakarat Tsz el­nökéről, Adorjánpusztán verték be a szövetkezeti gépkocsi abla­kát, fölborították az autót. Ador­jánpusztán volt elnök korábban Péti József és ott sokkal jobban becsülték annál, mintsem, hogy felborítsák gépkocsistól, mint vendéget. Persze ezen is módosí­tani kellett és akkor azt beszél­ték Regölyben. az itteni tagok kocogtatták meg az ablakot, mert Péti József nem akart velük szó­ba állni. De az elnökhelyettest, az ellen­őrző bizottság elnökét és egy bri­gádvezetőt is bele akarták ke­verni egy szabálytalan ügybe: a kaszálón, ahol már ki volt mérve, melyik területet kik kapják le­vágásra, ismeretlen egyének ki­húztak két karót és ehelyett egy harmadikat tűztek oda, s ráírták az említett három vezetőnek a nevét. A csalással természetesen nem értek el semmit. A szövet­kezet vezetői viszont feljelentést tettek ismeretlen tettesek ellen. Sajnos a Szabad Föld regölyi levelezője, Salamon Gyula egy­oldalúan tájékoztatta a Szabad Földet. A REGÖLYIEK passzivitása, vonakodása a közgyűlésen való felszólalástól abban gyökerezik, hogy nem akarnak rosszat mon­dani egymásra. Egyéni beszélge­téseken vagy kisebb csoportokban is elítélik a lopást, az áskálódást, s hasonlókat, viszont nagy nyil­vánosság előtt, ahol már „hiva­talos” lenne a véleménynyilvání­tás, nem mernek beszélni. Több traktorvezető, sőt maga a fő- agronómus is állítja, rendkívül nagy hatása van annak a bizo­nyos hangadó csoportnak. Félnek másrészt attól, hogy előnytelen helyzetbe kerülnek, hiszen sokan rokonok itt és bármikor vissza­üthet az egyenes, kíméletlen vé­lemény kimondása. Ráadásul a lopást nem is mindenki ítéli el őszintén, még akkor sem, ha szó­ban elítéli. A korábban meg­jelent riportban olvasható néhány eset, ami ezt bizonyítja. — Nem loptam, csak vittem — mondta az egyik tag. De jó kis eset volt az is, ami egy kocsissal történt. Igaz, nem most, de érdemes el­mondani. Szénát hordtak és ő a már leméretett szénáskocsival nem a szövetkezeti majorba haj­tott, hanem haza. Amikor kérdez­ték, hol a széna, azt mondta, el­aludt a kocsin és a lovak haza­mentek vele. Az udvarában pe­dig nem tud megfordulni ilyen rakománnyal, hát lerakta otthon. Ha olyan nagyon kell a tsz-veze- tőknek, vigyék el tőle. De beszé­des eset az is, ahogyan védel­mébe vette egy tag azt az éjjeli­őrt, aki aludt az őrhelyén és az elnökhelyettes lehúzta róla a gu­micsizmát. Az illető tag szinte fölháborodva beszélt az elnök- helyettes tettéről, hiszen szegény öregember — az éjjeliőr — kénytelen volt mezítláb haza­menni. Persze azért volt kény­telen, mert nem vállalta, hogy az ő lábáról lehúzták volna a csiz­mát. Körömszakadtáig tagadta. A zűrzavaros helyzet hátteré­ben van még másik két tényező, ami nehezíti a rendezést. Egyik a pártszervezet gyengesége. Saj­nos, gyakoriak a torzsalkodások a pártvezetőségben, sőt egyik-másik ember alaposan megcsorbította a párttagság tekintélyét a magatar­tásával. Nemhogy segítségére lennének a szövetkezet vezetői­nek, inkább még nehezítik a dol­gát, hiszen a pártszervezet hatá­sos munkája nélkül rendkívül ne­héz visszaszorítani a bajkeverők támadásait. Az a bizonyos másik tényező egészen rejtélyes. Senkitől nem tudtam meg, ki lehet az, akinek nagy befolyása van a dolgok alakulásában, a hangulatkeltés­ben, csak annyit árultak el, hogy az illető pályázik a termelőszö­vetkezet elnöki tisztségére. VAN EGY PONT a vezetőség munkájában, ami sajnos félreér­tésre adott okot a tagság körében, s nagyon érzékenyen érinti az embereket. A tavalyi év gazdál­kodási eredménye után kapott prémium. Igaz, megszavazta a közgyűlés a prémium feltételeit és a szövetkezet eredményének javulása olyan nagy, hogy azt nyilvánvalóan meg is érdemük a vezetők. Csakhogy a zárszám­adó közgyűlésen nem olvasták fel, ki mennyi pénzt fog kapni prémiumként. Sokallják is a ta­gok ezt a pénzt, különösen az elnök prémiumát. Ilyen község­ben, ahol nagyon is anyagiasak az emberek, érthető a rosszallás, sőt az irigység is. Csakhogy nem suttogni kell, még kevésbé áská­lódni, hiszen az nem vezethet jó­ra. Nyíltan, nagyon őszintén és becsületesen kellene beszélni, az egész tagság előtt. Csak így lehet tisztázni a félreértéseket, vagy korrigálni azt, ami esetleg hibás. GEMENCI JÓZSEF s Mintabolt ♦ — minden % mennyiségben ? % írj kifejezés vonult be mosta- nában a kereskedelmi nyelvbe, és új forma a gyakorlatba: a min­♦ tab olt. T Ez a bolt merőben különbözik ^ a többitől, ebben mindig csak ♦ leg"c* lehet k»Pni. A legfrissebb : zöldségfélét, nem holmi fonnyad" tat, a legnagyobb választékban a t tejterméket, a cipőt, a kenyeret« a televíziót, a facsavart, a zárat« ♦ kulcsot, strandtáskát, a iegké- T nyelmesebb fekvőhelyet, a leg- ^ többször hiányzó árukat — állí- ^ tólag még autoszifontüt is —, egy- szóval, mindent, ami úgy kezdő- ♦ dik; leg. . . Leg-boltot ígér már nem csupán a kereskedelem, ha­nem az ipar Is, hogy a vásár­lóknak bebizonyítsa: „G csupa »Jeg-«-et gyárt., semmi köze ahhoz a negatív leg-hez, amit a szimpla boltban kapni lehet, illetve, amit egyáltalán nem lehet kapni. Nem is tudnánk elképzelni, hogy hány féle mintaboltnak lehetne még helyet követelni. Hiányzik még például az építőipari minta­bolt, amelyben olyan univerzális szerelőket, kőműveseket, hasonló más szakmabelieket lehetne kap­ni gyorsan, sorba állás nélkül, akik rövid idő alatt elvégeznék az új lakóházak garanciális javításait, hogy ne kellene hónapokat vár­ni, amíg a lakó hosszas utánjárá­sára megjavítják a csöpögő víz­csapokat, vagy, mint az egyik szekszárdi bérházban, a minden eső után beázó újdonatúj mennye­zetet. Esetleg nyithatnának olyan va»* műszaki mintaboltot, ahol minden­kor lehetne kapni vízvezeték- szerelvényeket, olyan minőség­ben. hogy a kijavításhoz ne kelle­ne mindjárt maszek szerelőt hívni. És árusítanának olyan zárakat, amelyekbe ne törne bele nyomban az első nyitás után a kulcs. . . És olyan villamossági mintaboltot, amelyből ne kellene mindjárt a GELKA-hoz szállítani a televíziót^ Hol van már az az idő, amikor a vásárlót arról akarták meg­győzni, hogy cipőt a cipőboltban vásároljon, készruhát a készru- haboltban, tejterméket a tejbolt­ban, kenyeret a kenyérboltban stb... Most a mintabolt a sikk... A leg-boltok — bocsánat, minta­boltok — hálózatát úgy lehetne szerintem továbbfejleszteni — azt hiszem, ezzel minden vásárló egyetért —, hogy minden egyes áruház, üzlet, bolt, egyúttal min­tabolt legyen. A zöldségboltban legyen mindig friss a zöldség, a kenyérboltban szép, pirosra, ka­lács-foszlósra sült kenyér, a cipő olyan, hogy a fejétől ne váljon le harmadnapra a talp, olyan a rádió, a televízió, hogy a GELKA mellékesen alkatrészgyártásra ren­dezkedjen be. Az építőipar pedig inkább ne is nyisson mintaboltot, de a lakót ne idegesítse hónapo­kon keresztül a beázás. .. És ne nyisson a kereskedelem, se az ipar külön hiánycikk-mintaboltot — melyben egy helyen nem lehet­ne legalább semmit sem kapni — stb. .. Célszerűbb, ha a boltok marad­nak a régiben. . . Inkább az áruk legyenek mintaáruk, egytől egyig minden üzletben. . . BI. Nyári vásár július 29-től Figyelje a kijelölt ÓRA-ÉKSZER boltok kirakatait. Host válasszon a sokfajta óra és ajándéktárgy közül! / « r Zárja női karóra 3 napos asztali óra regi ar: 479.—Ft 570.—Ft 430. - Ft uj ar: 400. Ft 380.- Ft 330.-Ft (30) A Dunántúli Vízügyi Épí­tő Vállalat azonnal felvesz kubikosokat, segédmunkásokat, erőátviteli villanyszerelőket, vizsgázott nehéz­és könnyügépkezeiőket Kaposvár, Dombóvár Szigetvár munkahelyek­re. Munkásszállást, mun­karuhát, kedvezményes étkeztetést biztosítunk. Szabad szombat van. Jelent­kezés: Kaposvár, Jókai liget. (Termálfürdő mellett.) (28) Vállalatok! Közületek! Szövetkezetek! Alkalmi leszállított ár! Pénztárgépek, lapmásolók és könyv- tári adatfeldolgozó gépek előnyös vétele. régi ár: új ár: Jp—041 típusú pénztárgép 18 400,— 12 000 Jp—041 típusú pénztárgép 50 %-os 8 000 — 7 000 Copyphot lapmásoló 3 800,— 3 500 Könyvtári adatfeldolgozó gép, lyukasztóval együtt 70 000 — 65 000 Csak korlátozott mennyiségben, most lehet megvásárolni a Pécsi Vegyipari Vállalat finommechanikai részlegénél Pécs, Lotz Károly u. 1. Telefon: 52—49 (4 mellék) (53)

Next

/
Thumbnails
Contents