Tolna Megyei Népújság, 1968. augusztus (18. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-27 / 200. szám

A mucsai kém

Romorantin szemre való kisváros a Sauldre folyó mentén, a soilognei erdőség szélén. Sok hasonló kisváros van Francia- országban, s csak a jó ég, no meg esetleg néhány különlegességekkel foglalkozó nyelvész mondhatná meg, miért lett Ro- morantin a provincializmus, a jelentéktelenség jelképe. A franciák úgy 'emlegetik ennek a kisvárosnak a nevét, mint mi Mu- csáét. A Le Canard Enchainé „a romorantini kémnek" nevezte el Philippe Thiraud de Vosjoli-t. Mán lapok — elsősorban az amerikai Life és az angol Sunday Times, amelyek emlékiratait közölték, — viszont mindent megtettek, hogy bebizonyítsák: de Vosjoli egyáltalán nem ,,mucsai" figura, hanem a jelenkori hírszerzés történetének egyik legjelentősebb alakja...

Kettős ügynök

A de Vosjoli-ügy — ha egyáltalán ügynek lehet nevezni —, előzményei 1963. őszére nyúlpak vissza. Akkor kapta a francia titkosszolgálat egyik, Amerikában dolgozó tagja azt az utasítást. hogy azonnal térjen visz- sza Párizsba. Az illető ügynök útlevelében az előkelőén hangzó Philippe Thiraud de Vosjoli név állt, de a francia titkosszolgálat, a SDECE kartotékaiban eredeti nevén, a kevésbé nemesen csengő Thyraud néven tartották nyilván. Eredetileg azért küldték az Egyesült Államokba, hogy a C1A és a francia titkosszolgálat egyik összekötőiéként működjek. Abban az időben nyílt titoknak számított, hogy a SDECE nerrj kevés megbízottja egyben a CIA ügynöke is. De Vosjoli úr azonban kissé túllépte a hallgatólagosan engedélyezett kereteket. Saját főnökeinek Párizsba /éppúgy jelentett, mint a CIA embereinek Longley-ba. így hát hazarendelték, de ő jobbnak látta, ha az Egyesült Államokban marad.

Amikor de Vosjoli úr a Szajna partja helyett a tengerentúlt választotta, megjelent Leon Uris Topáz című regénye. A szerző új könyvét nagy várakozás előzte meg, húszén előző műve az Exodus világszerte bestseller lett. Uris ezúttal is avatott kézzel keresett témát. Abban az időben tudta meg a Nyugat, hogy „Kim” Philby, aki egy időben az Intelligence Service szovjetelle- nés ügyekkel foglalkozó osztályát vezette, majd az angol titkosszolgálat és a CIA összekötőiéként működött Washingtonban, három évtizedig a szovjet elhárítás számára dolgozott. Az eset érthetően nagy port vert fel, s megindította León Uris fantáziáját is. S mivél abban az időben történt, hogy De Gaulle tábornok igyekezett magát önállósítani az Egyesült Államok gyámkodásától, Uris francia környezetbe helyezte az általa kiTolna megyei Növényvédő Állomás

azonnali belépéssel felvesz 2 Fő MEZŐGAZDASÁGI GÉPSZERELŐT (hegesztői vizsgával rendelkezők előnyben)

és

1 FŐ AUTÓVILLAMOSSÁGI SZERELŐT.

Jelentkezés az állomás igazgatójánál Fácánkerten.

(279)

agyait szovjet szuperkémet. A Topáz, a szovjet hírszerzés titkos hálózatának fedőneve, amely beférkőzik a francia államfő legbizalmasabb környezetébe, s ott a vörösök érdekei szerint irányítja a dolgokat.

A nagy leleplezés

Az egyébként gyakorlott szerző új könyve azonban nem sikerült úgy, mint az előző. Franciára például még le sem fordították, s évekig nem jutott senkinek eszébe az sem, hogy az érdektelenség mögött bizonyos érdekességeket sejtsen, öt esztendővel később aztán megjelent a színen a már elfeledett de Vosjoli. Először Amerikában, aztán angol és német lapokban egymás után jelentek meg nyilatkozatai: a Topáz megtörtént, valóságos eseményeket dolgoz fel, az anyagot ő adta hozzá Leon Urtenak, egyébként pedig — ígérte —, nemsokára szenzációs leleplezésekkel szolgál majd.

Es az egykori SDECE-ügynök valóra is váltotta ígéretét. A Life és a Sunday Times hasábjain közölt emlékirataiban először a saját páratlan érdemeit bizonygatja. Azt állítja például, hogy főszerepet vitt az indokínai háborúban, s a kubai válság idején. Ö volt az, aki — minden nyugati ügynököt felülmúlva —, pontos információkkal látta el Párizst, a Kubában elhelyezett szovjet támadófegyverekről.

Mindez azonban csak bevezetés ahhoz, ami de Vosjoli mondanivalójának tulajdonképpeni lényege és „szenzációja”. Azt állítja ugyanis, hogy az amerikai titkosszolgálatnak már 1961- ben cáfolhatatlan bizonyítékai vóltak a De Gaulle közvetlen környezetében működő, rendkívül befolyásos szovjet ügynökről, ezeket a franciák rendelkezésére is bocsátották, de az illető még ma is bírja a tábornok bizalmát.

Francia részről elsőként a Le Canard Enchainé reagált. A „leláncolt kacsa” a maga szokott csipkelődő stílusában kacsának bélyegezte az egészet, s megjegyezte, hogy de Vosjoli úr az általa meg nem nevezett szovjet ,jszupt-r ügynöknek”, Jacques Foc- cart-ot tartja, aki hivatalosan az „afrikai és madagaszkári ügyek főtitkára” tisztét tölti be, s De Gaulle bizalmasai közé tartozik. A Le Monde szintén ironikus hangot ütött meg. Azt írta: „Egy bombát ígértek meg nekünk, s kiderült, hogy bűzbombával van dolgunk”. Maga De Gaulle „abszurdnak és teljesen nevetségesnek” nevezte de Vosjoli állításait. Azon a napon, amikor de Vosjoli „leleplezései” megjelentek a Sunday Timesban, a francia televízió kétszer is módot talált rá, hogy teljes névvel és címmel megemlítse Jacques Foc- cart-ot. De Vosjoli sietett nyilatkozni, hogy ő nem Foccartra gondolt. És, hogy kire? Erről hallgat az egykori kettős ügynök.

Miért dühös a CIA ?

A de Vosjoli-ügy gyorsan a visszájára fordult. Az természetes, hogy a SDECE-nek már régen megszűnt minden kapcsolata engedetlen tisztviselőjével, de vajon megszűnt-e a CIA-nak, amelyhez sokkal hűségesebbnek bizonyult? A feltételezések szerint de Vosjoli a CIA jóváhagyásával fsa nem éppen «fásítására igyekezett botrányt kavarni. Tény, hogy de Vosjolinak és a CIA-nak egyaránt van oka rá, hogy a franciákkal szemben bosszút lihegjen. De Vosjoli azért, mert felelősségre akarták vonni — enyhén szólva — hanyag munkájáért, a CIA-nak pedig, mert de Vosjolin kívül mások is póruljártak azon SDECE- emberek közül, akik nem vetették meg a dollárt. De Gaulle 1965-ben adott megbízást Foc- cartnak, hogy tisztítsa meg a SDECE-t a CIA ügynökeitől. Egy esztendővel később pedig, amikor a Ben Barka ügyben olyan gyalázatos szerepet játszottak a SDECE ügynökei, a tisztogatás meggyorsult. Foc- cart, aki azóta valamennyi francia ügynök főnöke, alapos munkát végzett. Akármennyire is fáj a CIA-nak, a francia titkos- szolgálat megszűnt a Longley-i urak párizsi fiókja lenni...

Azokban a gyanúsításokban, amelyek Jacques Foceartról még mindig fel-felröppennek, nagy szerepet játszik, hogy Foccartot eredetileg Kochnak hívták. Foc- cart úgy nyilatkozott, hogy mai nevét az illegalitásban, mint fedőnevet vette fel, s aztán engedéllyel megtartotta. A CIA által gyűlölt De Gaulle-bizalmas ugyanis nagy szerepet játszott a német megszállók elleni francia ellenállási mozgalomban. A Teknősbéka nevű ellenállási csoport, amelyben Foccart tevékenykedett, a hitleristák kezére jutott, de neki sikerült elmenekülnie. Szerencsésen eljutott Londonba, ahol De Gaulle mellett szolgált, mint ezredes. A háború után a tábornokkal együtt tért vissza Franciaországba, majd amikor De Gaulle visszavonult a politikától, ő is szakított a közéleti szerepléssel. A tábornokkal tért vissza a közéletbe, s bár a nyilvánosság előtt viszonylag ritkán szerepel, annál befolyásosabb embernek tartják. Az ellene irányított gyanúsítás annyira képtelennek bizonyult, hogy de Vosjoli sietett cáfolni, hogy rá gondolt volna. A Sunday Times pedig

— talán azért, hogy az emlékirat-szerzőnek kifizetett búsás honoráriumból mentse, ami menthető — sietette hozzátenni, hogy a titkos szovjet ügynök a francia kormány tagja.

De Vosjoli hitelét egyébként is alaposan megtépázta, hogy mindaz, amit magáról állított, enyhén szólva túlzásnak bizonyult. Közölték, szó sincs arról, hogy de Vosjoli az indokínai háború idején fontos szerepet játszott volna; egyszerű futárként tevékenykedett egy alkalommal. Ami pedig a kubai válság idején játszott szerepét illeti, a nagy leleplező a légelhárító rakétákat stratégiai rakétáknak nézte, s — biztos ami biztos alapon — először a CIA- nak adott jelentést róluk, s csak jóval később alkalmazójának, a francia titkosszolgálatnak. Ezzel szemben bőségesen ellátta anyaggal az amerikaiakat különböző franci? diplomaták magánéletéről, szerelmi ügyeiről, esetleges adósságairól.

A „mucsai kém”, de Vosjoli koholmányai a „francia Philby- ről” túlságosan átlátszóak. Ami pedig Leon Uris Topáz című regényét illeti, még mindig nem jelent meg francia nyelven. A szerző jó ízlését dicséri, hogy — jóllehet bizonyos értelemben könyve reklámjáról is szó van,

— mindmáig kívül tartotta magát az ügyön. Márpedig abban ő lenne a koronatanú, hogy valóban de Vosjoli információi alapján született-e a Topáz.

PINTÉR ISTVÁN

Népújság 4

1968. augusztus 27.

KJ

iraüiEEsESaí

Átment a fürdőszobába, s a csap alá tette a fejét. A hideg víztől kitisztultak gondolatai. Most már vissza tudott emlékezni az előző estére, legalábbis addig a pillanatig, amikor a nő szőke haja az arcához ért.

Eszébe jutott, hogy megkérdezte a nő nevét, azaitán ő is bemutatkozott, s a nő a foglalkozása felől érdeklődött.

— De mj történt azután? — kérdezte magától, s a kérdésre nem tudott válaszolni.

Hirtelen lúdbőrös lett a háta. Nem a hideg víztől, hanem attól a gondolattól, hogy részegségében esetleg kifecsegett valamit. Sejti-e a nő, hogy az ő keze is benne van a Brink’s bankház kirablásában?

— Biztosan kifecsegbem valamit, s most zsarolni akar!

Gondolatmenetében erre a megállapításra jutott, s

ekkor felkacagott.

— Mondhatom, éppen jó helyen akar zsarolni! Belőlem akar pénzt Msajtolni, akinek rongyos kétezer dollárral szúrták ki a szemét! Legfeljebb ennyit kaphat tőlem... Ha megelégszik vele ..

— 94 —

Szeme alattomosan csillogott, amikor Helen Pokus egy tálcán behozta a gőzölgőén forró kávét.

— Ha sokat iszom, rendszerint ostobaságokat fecsegek — mondta szeme sarkából figyelve a nőt! — Az éjszaka is mondtam valamit?

— Helen egy pillanatig gondolkozott, azután kerte&és nélkül megmondta:

— Mondott egyet s mást, amiből arra következtethetek, hogy részt vett a Brink’s bankház kirablásában.

O'Keefe megrezzent. Ilyen nyílt válaszra nem számított.

Ezek után mi a szándéka, mennyit akar?

— Huszonkét dollár övén centet.

— Ne tréfálkozzon — förmedt rá nyersen.

— Tréfán kívül — válaszolta Helen mosolyogva. — Nem emlékszik? Tegnap este nem egyenlítette ki a számláját. Tizenöt whisky az pontosan, huszonkét és fél dollár.

Mivel a gengszter erre nem válaszolt, hozzáfűzte:

— Egyébként, ha a rendőrséget érdekelni fogja, Hogy hol tartózkodott tegnapelőtt délután, öt és este kilenc óra között, mondja egészen nyugodtan és , bátran, hogy délután öttől fél kilencig nálam volt, a lakásomon, s fél kilenckor elkísért a bárba, mert munkaidőm este kilenckor kezdődik.

*

Negyvennyolc óra telt el a rablótámadás óta. Wilson főbiztos rezignáltan így szólt Gaines biztoshoz:

— Az első menetben alulmaradtunk. Most már csak a szerencsés véletlenben reménykedhetünk.

Addigra összesen 197 személyt hallgattak M jegyzőkönyvileg. Az öt rendőrségi gyorsíró közül kettő kidőlt. A tanúvallomásokról felvett jegyzőkönyvek 1100 gépelt oldalt tettek M.

A következő hónapokban még 3500 oldal jött hozzá, — csupa értéktelen papiros.

— 95 —

Persze, voltak reménnyel kecsegtető nyomok és vallomások is.

Egy napon Jack Mahoney egyetemi hallgató jelentkezett Fred Gain«? hivatalában, azzal, hogy fontos vallomást kíván tenni.

— Biztos úr, kezeskedik-e a legszigorúbb titoktartásért? Kezeskedik-e azért, hogy a sajtó nem fog értesülni arról, amit mondok? — kérdezte zavartan hebegve.

Gaines füttyenbeni akart, de az utolsó pillanatban meggondolta magát. Besúgó! — volt az első gondolata, de menten revideálta véleményét: a becsületes arc, a kifogástalan modor ne.Ti vallott besúgóra.

— Oké — válaszolta. — ígérem, hogy köztünk marad minden, ami itt elhangzik.

Mahoney zavartan izgett-mozsgott a helyén.

— Nos, mi az a fontos, amit közölni akar? — bíztatta a rendőrbiztos.

A fiatalember sokat mondó pillantást vetett a helyiség másik végében ülő gyorsíróra.

— Szeretném, hogy vallomásomról ne készüljön jegyzőkönyv.

Gainesnék már-már az idegeire ment a félénk, óvatos egyetemista.

— Mondtam már, hogy ebből a helyiségből nem kerül olyasmi a nyilvánosság elé, ami veszélybe hozhatná, amiből baja származhat.

— Nem félelemből ragaszkodom ehhez, más okom van rá.

— Ne kerteljen olyan sokáig, mondja el, ha van mit — szólt rá Gaines türelmetlenül.

— Vagy négyszemközt teszem meg vallomásomat, vagy egyáltalán nem mondok semmit — válaszolta Mahoney konokul.

Gaines kiküldte a gyorsírót.

— 96 —