Tolna Megyei Népújság, 1968. augusztus (18. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-27 / 200. szám

Mit kell mérlegelniük a nagydorogi pedagógusoknak? Nyár vége DOMBORIBAN Hat tanulót „felfüggesztettek“ Tizenhármán megbuktak Helyrehozni az iskola hírnevét Harminchatan szerezhettek volna érettségi bizonyítványt Nagydorögon az elmúlt tanév vé­gén. Harminchármán, akik ne­gyedik osztályos tanulók voltak, hárman pedig azok közül jelent­keztek, akik az 1966—67-es tan­évben buktak meg, s ismétlő érettségire lettek utasítva. A há­rom közül egy visszalépett. A negyedik osztály bizonyít­ványosztásánál öten elégtelen osz­tályzatot kaptak, — így nem érettségizhettek. Az írásbeli dol­gozatok elkészítése után csalás miatt hat tanuló nem mehetett szóbeli érettségire. A csalást az érettségi vizsgabizottság elnöke vette észre. így felfüggesztették egy tanuló érettségijét, aki ma­gyar dolgozat írása közben puská­zott, egyét, aki matematika írás­belin másolt le hiányosan társa dolgozatából példákat. Négynek pedig dr. Vass Vilmos matemati­katanár segített helyesbíteni a dolgozatát, amikor javítás közben észrevette, hogy azok elégtelenre sikerültek. Az érettségi vizsgán nyolc tanuló bukott meg. Nagydorogon harminchatan sze­rezhettek volna érettségi bizo­nyítványt, — végül azonban csak tizenhatan tettek sikeres érettsé­git. Tanulmányi átlaguk 2,4 volt. Egy iskola rangja ötödik éve, hogy Nagydorogon az óvoda és az általános iskola mellett általános gimnázium is működik. Az 1966—67-es tanév végén bonyolították le az első érettségi vizsgát Nagydorogon. Az érettségiző tanulók — abban az évben is többen megbuktak már a negyedik osztály végén is! — 37,8 százaléka megbukott. Az el­múlt tanévben az érettségizők 47 százalékát kellett felfüggeszteni, vagy megbuktatni. Egy iskola, egy tantestület mun­káját végzős növendékeinek ered­ményei fémjelzik. Rangját és be­csületét az adja meg: hogyan tesz­nek számot tanulói az órákon szerzett ismeretanyagból az érett­EGÉSZSÉGÜGYI SZAK­ISKOLA IGAZGATÓJA pótfelvételt hirdet munka melletti, labora­tóriumi asszisztensi tanfolyamra. Jelentkezhetnek legalább közepes érettségivel rendel­kező fiatalok. A tanfolyam 3 éves. A felvételi vizsgát szep­tember 16-án tartjuk reg­gel 9 órától. Felvételi vizsga tárgya: ké­mia, fizika, matematika, gimnáziumi szinten. IRATAIKAT SZEPTEM­BER 5-IG HOZZAK BE AZ EÜ.-SZAKISKOLABA. Érettségi bizonyítvány, anyakönyvi kivonat, kér­vény, önéletrajz, orvosi igazolás. (341) ségi vizsgán, s miként helyez­kednek el a társadalomban, bol­dogulnak az életben. S a tan­anyag elsajátítása az általános műveltség megszerzése mellett a pedagógusok morális ítélőképes­séggel is felvértezik tanulóikat. Négy elégtelen dolgozat A nagydorogi gimnázium tanul­mányi eredményei a tantestüle­tet is vádolják. A matematika- tanár megijedt: négy elégtelen dolgozat, s köztük olyan tanulóé is, aki korábban négyes osztály­zatot kapott! A gyerekeket fel­világosította a csalás lehetséges következményeiről, s kijavíttatta velük a dolgozatokat. A csalás ki­derült. S hosszas vizsgálódás kez­dődött az igazgató — Somogyi György —, több tanár és a gye­rekek ellen is. Az igazgatót fel­mentették, a tanárt, aki a csalást sugalmazta és végrehajtatta, át­helyezik a járás egy másik köz­ségébe. Mentségéül szolgál, hogy általános iskolai képesítéssel ren­delkezik, hogy a matematika ta­nítását csak szükségből vállalta. A gyenge eredmény miatt tá­madt ijedtsége felesleges volt, hi­szen a matematika írásbeli fel­adatok nehezek voltak, s más is­kolákban is a vártnál alacsonyabb eredmények születtek. (Például: dunaföldvári gimnázium 1,65, dombóvári Gőgös Ignác gimnázi­um 1,66, vagy a szekszárdi Ga­ray gimnázium matematika írás­beli vizsgája 1,56 átlageretimény- nyel végződött.) Másutt azonban csak dolgozatok lettek elégtele­nek, erkölcsileg nem bukott meg tanár, s nem segített erkölcste­lenséghez egyetlen tanítványt sem. „Képzetlen“ pedagógusgárda A megbukott és az írásbelik után felfüggesztett tanulók rövi­desen újból elkészítik írásbeli dolgozataikat, vizsgabizottság elé állnak. Az eset megtörtént, s a bukások száma immár második éve, hogy ilyen magas volt. A történteken búslakodni már késő, csámcsogni és sajnálkozni pedig felesleges. Amiért betűt érdemel az eset az inkább az, hogy tanul­ságul szolgálhat más iskoláknak, s következtetések levonására al­kalmas a nagydorogi tantestület részére. Az iskola igazgatója szerint több ok egyenes következménye ez az eredmény. A gimnázium, mivel még nincsenek hagyomá­nyai, nincs kialakult tradíciója, nem sokat válogathat tanulói fel­vételekor. Hogy meglegyen a kí­vánt osztálylétszám, felveszik azo­kat a gyengébb képességű gyere­keket is, akiket megfelelő válo­gatási lehetőségek mellett eltaná­csolnának. Ez a jelenlegi helyzet, mert a két végzett osztály eseté­ben ennek ellenkezője történt. Sok gyereket vettek fel egy osz­tályba, s így amikor a gimnáziu­mi, és az általános műveltség alapjait kellett volna elsajátíttat­ni a tanulókkal, a magas osztály­létszám miatt, erre nem volt meg­felelő mértékben lehetőség. Az is­kola egy másik jelentős problé­mája, az igazgató szerint, hogy olyan tanárok tanítanak középis­kolai osztályokat, akiknek képe­sítése csak általános iskolai órák megtartására jogosít, valamint olyan fiatal középiskolai pedagó­gusok, akik még más gimnázium­ban nem tanítottak, csak most indulnak a tanári pályán, s ön­maguknak is kollégáik gyakorlati segítségére volna szükségük. De ne felejtsük el, hogy egy iskola tartalmi munkájáért az igazgató a felelős. A felsorolt érvek valódi okai a nagydorogi gimnázium helyzeté­nek, vagy csupán részigazságokat tartalmaznak? Az új tanév tennivalói A gimnáziumban 13 tanár taní­tott Nagydorogon az elmúlt tan­évben. Közülük ötnek van közép­iskolai képesítése. A csupasz szá­mok valóban az igazgató szavait látszanak igazolni. De! Nem he­lyes az a nézet, hogy aki főisko­lai képesítéssel rendelkezik, nem alkalmas arra, hogy középiskolá­ban tanítson. Taníthat általános iskolai tanár középiskolában is — amint ezt a bátaszéki iskola pél­dája is bizonyítja —, de az ilyen pedagógustól több munkát, fá­radságot kíván az egy-egy órára való becsületes felkészülés. A nagydorogi gimnázium tantestü­letének is megvan tehát a lehető­sége arra, hogy jobban tanítson. Azt kellene vizsgálniok, hogy képességeikhez mérten mit tehet­nének az oktató munka színvona­lának megjavítása érdekében? Bi­zonyára a vizsgálódás nem marad­na eredménytelen. Ehhez csak az szükséges, hogy meglegyen a tan­testületben a színvonalasabb munka iránti igény. Érdemes vol­na esetleg mérlegre tenni azt is, hogy milyen az iskola vezetői és a tantestület tagjai között a lég­kör, a kapcsolat? Talán felülvizs­gálhatnák, hogy a jelenleg is rendelkezésükre álló eszközöket — például: szertárak, szemléltető anyagok stb. — milyen mérték­ben és milyen módon alkalmaz­zák? És hogyan állnak a nevelő mun­kával Nagydorogon? Milyen az iskola és a szülői ház kapcsola­ta? A gyerekek érzékenyen rea­gálnak minden tanári tettre, pe­dagógiai megnyilvánulásra. Ahol megérzik, hogy a nevelőtestület nem vall és követ egységes pe­dagógiai elveket, ott a gyerek ki­búvót keres, fegyelmezetlenné válik, s tanulása sem lehet ered­ményes. A gimnázium léte a tét A megyei és járási tanács szak- felügyelői fokozott gonddal fog­ják vizsgálni az új tanévben, hogy Nagydorogon miként oktat­ják az egyes tantárgyakat. Segí­teni fognak a tantestületnek és a pedagógusoknak külön-külön is. Gyakorlati és elméleti támogatást kívánnak nyújtani a nagydorogi gimnázium nevelőinek. De mind­ez nem vezethet eredményre, ha a nevelőtestület önmaga nem is­meri fel a helyzet tarthatatlan voltát, ha önmaguk nem törek­szenek a gimnázium rájuk nézve egyénileg és egyenként is kel­lemetlen hírnevét helyrehozni, ha önmaguk nem tesznek meg min­den elképzelhetőt, emberileg és pedagógiailag lehetségest az isko­lai rend helyreállítása és az ok­tatás színvonalának megjavítása érdekében. Ez a „rendcsinálás” szükséges ahhoz is, hogy majdan ne kelljen elfogadniok gyenge képességű tanulók jelentkezését. Most már a gimnázium léte a tét. A felettesek irányító segít­sége és a tantestület munkája változtathat a helyzeten. Ha nem történik meg az oktató és a ne­velő munka színvonalának javítá­sa — a gimnázium önmagát szá­molja fel. Akkor, adminisztratív intézkedések nélkül is meg kell szűnnie: nem lesz szülő, aki kétes ■ írű iskolában Írassa gyerekét! Ezt kell mérlegelniük a nagy- 'irogi pedagógusoknak. MÉRY ÉVA Pihenő csónakok. Egyedül a parton Nincs vendég a bisztróban, a személyzet magát szolgálja ki. Kihalt a KISZ-tabor is. A sátortábor vasagyai fg'Tnasra rakva várnak elszállításra. Fotó: Bakó Jenő

Next

/
Thumbnails
Contents