Tolna Megyei Népújság, 1968. augusztus (18. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-25 / 199. szám
BÉNYEI JÓZSEF: „Nagyon sok önszerezté tudományos műveltséggel bírt“ Száraz sirató Csoda nincs. Csak a csillagok hullását követi az emlék. Az idő lassan kavarog, vékony tested is elégették. Négy betonlapból van a ház. amelybe végleg belezártak. Elemésztette a parázs kettétépett cigarettádat. A kockán aranyos betűk. Nem hittél a feltámadásban. Nincsenek szárnyak, hegedűk, halál van, szigorú halál van. Fogynak az őszi csillagok. Emlékei közt meddig őriz az élő? Sír. Ne félj halott, egyedül van idefenn ő is. JANKOVICH FERENC: Két csárda van Két csárda van, de vígan, a hegyen: mindenikkel teli van a begyem. Egyik bokros, levegős, jó ború — de a „góré” eszelős modorú. Hiába van lms kertje, !űz bora: ha oly isten- n’.egverte modora... Emez bora, noha ó — „avanyú! De a „góré” finom jó modorú Ezt gyalog is hamarost elérnéd: de ebben meg sek a rossz fehérnép. — így hát, rózsám. édesem, ..idesem", nem járunk már ______ ó da sem, ide sem. Petőfi IL Az idegen nyelvek közül legjobban talán a franciát bírta Petőfi; azért gondolom, mert mint a nagy tehetségű emberek rendesen, ő is saját, egyéni stílust teremtett a tanult nyelven. Jól érezhető ez Bemnek írt francia leveleiben: vonzó gördülékeny kifejezőkészség, a rendestől elütő, szokatlan stílus, mégis könnyen otthonossá válik a klasszikusokon nevelődött fül számára. Igaz, hogy a sok nyelvű embereknél megeső hibával, néha összekeveri a szólásformákat, locutiókat; például ezt írja Klapkáról Bemnek: „II me laissa arreter”, — ez németes kifejezés: „Er liess mich arretieren (verhaften)” mondja a német, a helyes francia forma ez: „II m'á fait arreter”, magyarul: „Letartóztatott”, pontosabban: „Letartóztattatok'. — Garay János Párizsban élő öccse, Antal, a forradalom hírére gyalog hazajött, s bátyjánál találkozott Petőfivel és Júliával: „Vagy három napig voltam bá- tyáméknál; — írja — egyik nap ott volt Petőfi feleségével. Most láttam először Petőfit. Elbeszélgetett velem Párizsról franciául, felesége magyarul, kedélyesen.” Könnyű társalgókészségre vall, hogy a párizsi forradalom bizonyára mohón várt híreit franciául beszélte meg a magyar hírhozóval. Jókai szerint spanyolul is megtanult utolsó éveiben, erről csak annyit tudok, nogy volt egy spanyol nyelvtana. Ellenben hiteles feljegyzésünk van róla, hogy két esztendeig olasz nyelvleckét vett, Névy László ismerte és megszólaltatta egykori nyelvmesterét: „Az olasz nyelvben — írja Névy — 1844—45-ben Messi Antal úr, ma egyetemi rendkívüli tanár... volt tanítója, ki az alábbi adatokat lekötelező szívességgel bocsátotta rendelkezésemre. — Petőfi akkor a hatvani utcában, a Jankovics— Hová mehetnénk? — Föl a Dunán... Talán Budapestre. Dolgozunk majd és együtt lakunk. A lány megérezte a fiú hangján, hogy ez már nem játék. El- kemorodott. — De arany Gyula... Miért kell nekünk innen elmenni? Olyan jó itt minden. — Én majd bajnok leszek és talán gépész. Te pedig, valami nagyon szép ... — De mi? — Megtanulsz angolul és lefordítod az újságokat. Fordítónő leszel. De ha ‘ nem akarsz velem jönni, megmondhatod ... Lassított a csónak futásán és hideg kérdő arccal a lányra meredt. — Szeretlek arany Gyula... Nem örülök ennek a vándorlásnak, de veled megyek. El sem búcsúztunk... Szegény Eszter mennyire megdöbben majd. Odamegyek és megcsókollak, jó? — Nem ... Most nem lehet. A motorcsónak egyenletesen duruzsolt az alkonyi Dunán... Harangszót hozott az esti szél. Csakhamar egészen besötétedett. Némán ültek a csónakban, alig látták egymást. Arc nélküli árnyakká váltak. Ismeretlen kanyarok következtek a folyón. Lámpájuk nem volt, vakon rohantak az ismeretlenbe. Néhol előbukkantak a lefelé tartó hajók helyzetlámpái, aztán sorra azok is elenyésztek. A csillagok már beragyogták az eget, és a Duna két partja lassan kibontakozott a homályból. Egyenesebb szakasz következett a folyón. Akadozni kezdett a motor. Visszavette a gázt, majd újra ráadta, hogy kitisztulhasson a porlasztó. A motornak ez a manőver semmit sem használt. Fulladozva robbant még néhányat, aztán teljesen leállt. A csónak lendületéből mindössze néhány méterre futotta még. Megállt, lassan keresztbe fordult, és a folyó sodrának engedelmeskedve elindult lefelé. Káli Gyula tehetetlenül gubbasztott a motorja mellett, meg sem kísérelte az elindítását. Talán tíz perc is elmúlt, mire fakó, jellegtelen hangon megszólalt: — Kifogyott a benzin. Brüll Ancsa igyekezett eltitkolni örömét. Sóhajtozott egy ideig, majd óvatosan átkecmergett az üléseken, és a fiúhoz simult, mint egy macska. — Szeretlek Gyula... — Ülj le angyalkám, mert az isten sem halász ki ebből a vízből, ha belepottyansz. Jó ... De most odaülhetek, ugye? Káli Gyula megcsókolta a lányt, aztán maga is a fenékdeszkára ült. Jobb kézzel a csónakot kormányozta, ballal átölelte a lányt. — ügy szeretem, hogy ilyeneket csinálsz — szólalt meg a lány. — Milyeneket? — Száguldozol a folyón, világgá mész, meg ilyesmi... Ha nem fogy ki a benzin, isten tudja mi lett volna velünk. Te képes lettél volna Pestre menni... — Ancsa, tudod mi szeretnék lenni? — Mi — Hajó. — Szegénykém, meghülyülsz . .. — A révkapitány mesélt nekem egy hajóról, ami a Sandy-fok közelében világítótoronyként szolgál. Lehorgonyozták a zátony végénél, és otthagyták. — Most már döntsd el véglegesen, hogy mi akarsz lenni? Bajnok, vagy hajó? Egy órája még bajnoknak készültél... — Egyik sem, inkább öröklabda. — Az mi? — Labda, ami elpattan a vörös salakról és örökké repül. Soha többet nem esik le. A játékosok pedig csodálkozva állnak a pályán. — Megcsókollak, hogy ne tudj beszélni — mondta Ancsa és a fiú szájára tapadt. Káli elengedte a kormányt, és a lányt szorosan magához vonta. A csónak. bizonytalanul bukdácsolt a sodorvonal és a part között, aztán az egyik folyókanyarban egészen kisodródott, s elakadt a gyökerek között. Sokáig feküdtek összefonódva. — Megeszel — sóhajtott Ancsa fáradtan. — Egyetlen megoldás... —. mondta a fiú. Este tíz óra tájban érkeztek meg a Brüll-féle vendéglő stégje mellé. A keskeny kikötőhídon egy árnyék sóhajtozott: — Gyerekek, ti megőrültetek... Menyus már kétszer elszámolta magát az idegességtől, alig tud kiszolgálni. — Kifogyott a benzin — mondta Ancsa, és kimászott a fa- mólóta. Az anyja rápillantott, aztán ironikus, fakó hangon sóhajtozott tovább: — A benzin... ? Hogy erre nem gondoltunk. .. Persze kislányom, kifogyott a benzin... Na, gyertek be... nyelvismeretei féle ház egy szűk és homályos szobájában lakott Pákh Albertiéi, akivel együtt tanult olaszul. Miként forrásom mondja, Petőfi jól és szívesen fordította Pellico Silvio Rabságom órái című művét, de legjobban szerette a népdalokat, a Canti popolari-t. — Nem tudott csendesen ülni, s amennyire a kis szoba területe engedte, makrapipáját foga közé szúrva, nagy léptekkel járt fel-alá, s ha a mester kelleténél tovább időzött a klasszikus prózánál, nem éppen suppressa voce (halk hangon) kívánta : Canti popolari!—Mód nélkül szerette az olasz népdalok hevét, egyszerűségét, s nemzeti emelkedettségét. Ismerte és szívesen recitálta Bevehetnek azt a dalát, a Zöld, vörös, fehér színről (olasz nemzeti színek), melyet Meltzl tagtársunk (Petőfi Társ. tag.) is szembe állít a Szerelem gyöngyei-nek XXVI. dalával. Gyakran szavalta a következő szerelmi dalt: Chi váméra, ben mio... stb. A kis szoba ajtajára belül krétával írta fel Daniénak ezt az ismeretes ter- zináját: Per me si va nélla citta dolente, Per me si va nell’ eterno dolore, Per me si va tra la perduta gente. Pompásan alkalmazott inserip- tio a kis szobára és lakóira.” — Dante e súlyos és sötét terzinája, mint tudjuk, a Pokol kapujának felirata, talán sohasem talált ilyen tréfás alkalmazást, és az inseriptio igen jellemző Petőfi gyorsan járó szellemére. (A versszak Babits fordításában: „Én rajtam jutsz a kínnal telt hazába, én rajtam át oda, hol nincs vigasság, rajtam a 1 tárhozott nép városába.”) Hogy Petőfi angol tudománya mennyire terjedt, kellő filológiai módszerességgel feldolgozták már, szemléltető, anekdotikus adalékra nem bukkantam. Ellenben igen A bádog borítású konyhaasztal mellett ültek. Az asztalon egy „maflás” üveg állt, félig borral. Sült keszeget ettek. Brüll Menyhért is megjelent. A süllyesztett fali szekrényből kivett egy üveg angol whiskyt, és az asztalra tette. — Ez erősebb . . Biztosan megfáztatok ... — Dehogy, Menyus bácsi — mondta Káli Gyula. — Egészen megkékültetek, igyatok cs#k, ez jót tesz... Nekem vissza kell mennem a sön- tésbe. — Tudod Eszter, Gyula szegénykém megbolondult — szólalt meg Ancsa. — Fejébe vette, hogy Pestre kell mennünk, de szerencsére kifogyott a benzin. — Pestre? — Hát csak felugrani egyet... Kirándulni... Tudod milyen bolondos. Káli Gyula érezte, hogy Brüll- né alaposan megnézi. Mintha most látná életében először. Mintha gyanakodna, vagy kutatna valamilyen titok után... Ez a nézés Káli Gyulát örökre elkísérte. Másnap is magán érezte, és harmadnap is. Egyébként semmi sem változott. Kedvesek maradtak hozzá és jóságosak. A konyhaasztal sem változott. Mindig volt rajt valamilyen étel, és ital. Ancsával esténként az ablakhoz ültek és nézték a vonuló hajókat. érdekes, amit maga mond Arany Jánoshoz írt levelében Shakes- peare-fordításáról: „Shakespearet erősen fordítjuk Vörösmartyval, én e hónapban (1848. február) be- végzem, ,Coriolanus’ -t, már a negyedik felvonás vége felé járok, Vörösmarty „Lear”-ez. Én „Co- riolán”-on kívül még lefordítom .Romeo’-t, ,111. Richárdr-ot, Athénéi Timon’-t, s talán ,IV, Henrik-etés a ,Téli regé’-t; Vörösmarty .Lear'-en kívül ,Machoeth'-et, ,Violá’-t, a ,Nyáréji álmot’ s még nem tudom mit. Hirdették, hogy a könyvkiadó társulat megveszi fordításainkat, de nem igaz. Úgy volt, hogy megveszi, hanem megint mást gondolt, mint olyan jóféle magyar társulat. Most azt az ajánlatot tette, hogy kinyomatja (persze a jövedelemből aztán levonja a költséget) és pro- cent nélkül áruitatja. Már most majd meglátjuk, hogy leszünk. Hát te meddig vagy a .Windsori víg nők’-kel? úgy-e baromi veszekedett munka? Küldj közelebb az én számomra ,János Király’-ból (ha jól emlékszem, ezt fordítottad) egy kis mutatványt, én is küldök neked a másik lapon ,Corio- lán’-ból. Megláthatod belőle, mennyi szabadságot veszek mind a külsejére, mind a belsejére nézve; úgy hiszem, a magyar nyelvtől nem igen kívánhatni ennél többet, már ez is óriási feladat. Néhol egy-egy sorral hosszabbra jövök ki, de ezt a híres Schlegel is teszi, pedig ő német, s angolból németre fordítani, a magyarhoz képest, valóságos gyerekjáték.” — Ebből látható, hogy segítségül használta Schlegel klasszikus fordítását, mint nyilván Arany is a német fordítókat. De .semmiképp sem jártak el úgy, mint például Szász Károly, ki híven követte a németek botlásait, Más kérdés, de nem igen fontos, hogy klasszikusaink, Vörösmarty, Arany, Petőfi, beszélték-e a nyelveket, amelyekből remekművű fordításokat adtak? A társalgás másféle gyakorlatot kíván, mint az olvasás és az írás, s a műfordítónak nincs föltétlenül szüksége rá. Elsősorban nemcsak bírnia, hanem értenie és éreznie kell a nyelvet, a szó mélyebb jelentése szerint, ismernie a kiejtést, a beszéd, a szófűzés ritmikáját, zenéjét. Ezért hibridum a nyers fordítások távnemzése útján létrejött műfordítás, csakugyan „mű”, Ersatz, pótanyag. Épp a nyelv géniuszának megérzése, száz árnyalatú virágzásának érzékelése az, amihez az írónak eleve képessége van, kell hogy legyen. Ezért csak jó írók lehetnek jó műfordítók. A nyelv puszta bírása, a folyékony csevegés frájlájnóktól és guvemántoktól is elsajátítható. • VÄRKONYI NÁNDOR
