Tolna Megyei Népújság, 1968. augusztus (18. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-18 / 194. szám

Egy hét a külpolitikában fl szovjet repülők ünnepe A Szovjetunióban minden év augusztus 18-án ünnepük a légi flotta napjai. Ez alkalomból har­mincöt éve rendszeresen megis­meri a szovjet nép a repülésügy eredményeit. A háború utáni években új konstrukciójú gépek születtek megindult a ' repülők átképzése gyökeresen megváltozott a hadi légiflotta. A szovjet repülőgépek hőlég- sugarasak, a hangnál gyorsabban repülnek, rakétahordozók. A bel­ső égésű motorokkal hajtott gé­pek sebessége 500—700 km ó volt, az elérhető magasság 10—12 ezer méter, most a legkorszerűbb gé­pek elérik a 3000 kilométer óránkénti sebességet, és 30 km magasság felett Is képesek re­pülni. A gépek berendezése, mű­szerei elektronikus automatiká- val vezéreltek, így különböző ha­tékonyságú nukleáris fegyverek szállítására is alkalmasak. Letartóztattak két volt görög A Papadopulosz görög minisz­terelnök elleni sikertelen me­rényiét Után indított .újabb terrof- hadjárat keretében a görög ka­tonai junta elrendelte két volt miniszter letartóztatását. Szombaton reggel őrizetbe vet­ték Sztilianosz Alamaniszt, a Pa- pandreu-kormény volt oktatás­ügyi és postaügyi miniszterét, va­lamint Georgasz Bakaceloszt, aki AZ EURÓPA biztonsagával összefüggő kérdések köré csoportosíthatjuk azokat az eseményeket, amelyek az elmúlt héten kontinensünkön zajlottak le. Az NDK népi kamarájában Walter Ulbricht által előterjesz­tett és a két német államnak a realitások elismerésén alapuló normális kapcsolataira irányuló javaslatok változatlanul foglal­koztatják a közvéleményt. Kiesin­ger bonni kancellár nyári üdülé­sét félbeszakítva kénytelen fog­lalkozni a Berlinnek adandó vá­lasszal. Alapvető változás azon­ban ezúttal sem várható Bonntól — ezt a tények mutatják. Nyu- gat-Németország, más nyugati or­szágokkal együtt osztozik abban, hogy változatlanul törekednek Csehszlovákia és a szocialista or­szágok kapcsolatainak megrontá­séra. Ezért is tarthatjuk hagy je­minisztert Papandreu munkaügyi minisztere volt 1965-ben és 1966-ban. Mind­ketten bírálták a junta Új alkot­mánytervezetét és követelték a király visszatérését. Az AP úgy tudja, hogy legalább 20 neves politikust és volt kato- j natisztet tartóztattak le azóta,1 hogy a merényletet végrehajtot­ták. Más jelentések szerint leg­alább százra tehető az őrizetbe j vettek száma. lentőségűnek a hét elején a Né­met Szocialista Egységpárt és a Csehszlovák KP vezetőinek rész­vételével Karlovy Varyban ren­dezett tárgyalásokat A hat párt pozsonyi nyilatkozatának szelle­mében az együttműködés fejlesz­tését célzó megbeszéléseken mind­két fél hangoztatta, hogy a jövőben is fellépnek a revansizmus, a militarizmus és a neonácizmus nyugat- németországi aktivizálódása ellen és teljes támogatást nyújtanak a demokratikus erőknek. A szocialista országok elleni diverziós tevékenység erősödését tapasztalva ismét bebizonyosodik, a pozsonyi nyilatkozatban vállalt kötelezettségek aktualitása és fon­tossága Európa biztonsága és az egész szocialista közösség szem­pontjából. Az összefogás és a po­zsonyi nyilatkozatban körvonala­zott élvek érvényesítésének te­kinthetjük azokat a lépéseket is, amelyekkel a CSKP Elnöksége fellépett a prágai rendbontókkal szemben, s megengedhetetlennek tartotta a szocialista vívmányo­kért aggódó munkáscsoport el­leni antidemokratikus lépéseket. A moszkvai Pravda rámutat arra, hogy egyes prágai lapok, mint a Literary Listy és a Reporter, még mindig nem vonták le a ta­nulságokat az elmúlt hetek ese­ményeiből és tendenciózus cikke­ikkel nem segítik a konszolidá­ciót. Európában nemcsak a nyugat­németországi revansszervezetek fokozódó tevékenysége kelt aggo­dalmat — augusztus 24-én és 25- én a csehszlovák határ közelé­ben terveznek több tízezres ta­lálkozót, — hanem a görög de­mokraták elleni újabb hajsza is. A KATONAI JUNTA elnök ugyan még mindig a leg­több szavazatra számíthat a chi­cagói elnökjelölő konvención, McCarthy szenátor azonban a Johnson-kormányzat vietnami po­litikájának éles bírálatával nehéz helyzetbe hozhatja az elnök hí­veit. A párizsi tárgyalásokon kí­nálkozó lehetőségeket úgy látszik, Johnson már elszalasztottá, s az utolsó pillanatban csupán a bom­bázások teljes beszüntetésének be­jelentésével teremthetne válto­zást, amelyben a demokrata párt novemberi esélyei megjavulná­nak. Vietnamból azonban nem az agresszlós cselekmények csök­kentéséről, hanem a bombázások folytatásáról, Sőt fokozásáról ér­keztek hírek az elmúlt hét má­sodik felében. Nigéria és Biafra viszonyában sem történt változás. Az etióp fő­városban Hailé Szelasszié császár közvetítésével folytatott tárgya­lásokon ismét bebizonyosodott, hogy a nagy olajmónopóliumok és a gyarmattartó Portugália tá­mogatását élvező szakadár biafrai vezetők nem a megbékélésre, hanem az elszakadás állandósítására törekednek, bármilyen áldo­zatok árán is. A milliókat sújtó éhínség mel­lett a harcok fokozása tizedeli a polgári lakosságot A tárgyalások kezdetekor életbe lépett tűzszünet csupán egy napig tartott, s egyes afrikai országoknak és Francia- országnak a biafrai szakadárokat bátorító állásfoglalása várhatóan nem csökkenti, hahem növeli tnajd a feszültséget AfHkának eb­ben a részében. A Közel-Keleten sem csökkent a feszültség, mivel, az izraeli— jordániai határ mentén folytatód­Gvörben maradt a ktt pont I pandreu vezette" ellenállási szer­. vezetet teszi felelőssé a bomba­gyOri vasas eto— Pécs 3:i (*:•) Győr. 5000 néző. V.: Soos G. Öél- lövök: Stolcz, Horváth és Pozsgai (11-esből), illetve Rónai. A pécsiek támadójátékkal kezdték, a győrieken látszott, hogy nagy tét­től volt szó. A 8. percben a hazfiiak váratlanul vezetést szereztek. Var­sányi jó labdával ugratta ki Stolczot, aki a kifutó Rapp mellett a hálóba talált. 1:0. A 40. percben Magyar labdájával Horváth átjátszotta a pé­csi védelmét és 6 melérröl áz üres kapuba gurított. 2:0. A második félidőben Péds Irányí­totta a játékot. AZ 59. percben Ró­nái futott el á jobbszélen, íveit be­adása a meglepett Barna mellett a hálóba jutott. 2:1. A 74. percben Or» bánt a 16-oson belül buktatták, a megítélt ll-est Pozsgai értékesítette. 3:1. merényletekért, amelyek pénteken is folytatódtak. A tömeges le­tartóztatásokra és kínzásokra a puccsista Papadopulosz miniszter­elnök elleni merényletet használ­ják fel. Ismét rendőri őrizetbe vették Mikisz Theodorakiszt, a világhírű zeneszerzőt, és haladó politikust, akit januárban enged­Kihagyott helyzetek rangadója VASAS—HONVÉD 2:8 A Vasas kezdte a játékot és a 3. percben meg is szerezte a vezetést. Makrai 25 m-es lövése a védőkről a tisztán álló Farkas elé pattant, aki 11 méterről a bal sarokba vágta a labdát. 1:0. Jó itámú küzdelem folyt, a Vasas kitűnően játszott, a él on ved úgyszólván szóhoz sem ju­tott, Később a kihagyott Vasas­helyzetek után. egyre jobban bele­lendült a Honvéd. A 21. prcben Ko­ntóra száguldott el a jobboldalon, beadását Kocsis 7 méterről fejjél csúsztatta a jobb sarokba. 1:1. A 30. pereben öt Vasas-Játékos volt há­rom Honvéd-védővel szemben, Kor- i sós azonban mellé lőtt. Az 51. percben szép akció után Menezel 14 méterről a jobb sarok mellé bombázott. Az 57. pei % pn Molnár beadásába Man») kézzel beleütött a 16-osón belül, a ll-est Farkas a Jobb sarokba lőtte. 2:1. Elzután meglehetősen Ideges, kemény lett a Játék, Pétri bíró Ítéletei sóm voltak kifogástalanok. A 62. percben jobboldali Honvéd .szöglet utón Fe­kete 10 méterről a vetődő Kende- reslbe lőtte a labdát. A 70. percben Fekete kiugrott és a kifutó Kende­rest mellett Üfyésén 5 Jobb iárbkbá emelte a labdát. 2:2. tek ki a börtönből. Az athéni ve­zetők most a még tevékenykedő juntaellenes erőkre mért csapá­sokkal próbálják megteremteni a félelemnek azt a légkörét, amely­ben győzelmet remélhetnek a jö­vő hónapban esedékes népsza­vazáson. Az Egyesült Államokban mind élesebbé váló VÁLASZTÁSI EÍ.ÖC,HATÁROZÁSOK központi témája változatlanul a vietnami háború. Humphrey al­tak az összecsapások. Szombatra virradó éjszaka a Biztonsági Ta­nács egyhangúan elítélte a Jor­dánia elleni legutóbbi izraeli ka­tonái támadásokat. U Thant ENSZ-főtitkár ugyanakkor továb­bi közvetítő lépésekre bátorította megbízottját, Jarringot, akinek küldetése eddig nem eredménye­zett konkrét lépéseket. Az Egye­sült Arab Köztársaság — az Arab Liga szeptember elsejére össze­hívott ülése és a szeptemberben Algírban esedékes afrikai csúcs- értekezlet előtt — széles körű diplomáciai tevékenységet fejt ki az arab összefogás megerősítése végett. A helyzetet azonban csak bonyolítja a palesztinéi ellenállási szervezetek egymás közti ellen­téte és az új iraki vezetők „arab politikája" meghatározásának, il­letve ismertetésének késlekedése. SEBES TIBOR A dél-afrikai rezsim újabb faj­gyűlölő intézkedései miatt immár a negyedik napja tart a fokvárosi egyetemisták tüntetéssorozata, A tanulóifjúság azért tiltakozik, mert az egyetemi tanács, nyilván­valóan a kormány utasítására, ki­zárta az előadók sorából Archie Mafeje afrikai egyetemi tanárt. • Gamal Abdel Nasszer, az EAK elnöke, aki üdülésen és gyógyke­zelésen a Szovjetunióban tartóz­kodott, szombaton hazautazott Kairóba. « Augusztus 20. és 24. között lesz Moszkvában a 7. energetikai vi­lágkonferencia. A konferencián magyar küldöttség is részt vesz Szili Géza nehézipari miniszter- helyettes vezetésével. Az energiagazdálkodási szak­emberek e legjelentősebb nemzet­közi fórumán több ezer tudós, mérnök és közgazdász vesz részt a világ minden tájáról. « Egy Cincinnati-i kocsmában egy fehér ember megölt egy néger nőt A városban ezt követően za­vargás tört ki. Ismeretlen szemé­lyek rálőttek a rehdőrjárőr gép­kocsijára. * * „Éhes vagyok, őszibarackkon- zervet szeretnék enni” — mon­dotta az orvosok nagy örömére No Buo Mijazaki, az első japán, aki kilenc nappal ezelőtt új szí­vet kapott. A sapporói klinika jelentése szerint a fiatal beteg nem csupán őszibarackkonzervet, hanem há­rom szelet görögdinnyét is — jó étvággyal — elfogyasztott. m 21 munkás életébe került a péntekre virradó éjszaka bekövet­kezett súlyos üzemi baleset a spa­nyolországi Ibi falu játékgyárá­ban. Az Alicante-től nem messze fekvő helység gyárában elsősor­ban játékpisztolyokat állíta­nak elő, s az eddigi vizsgá­lat tanúsága szerint a töltényeket készítő üzemrész a levegőbe re­pült. A romok közül 21 holttestet ástak ki, 29 súlyos sebesültet kór­házba szállítottak. * A nigériai szövetségi kormány­hoz közelálló forrás közölte szom­baton, hogy az Addisz Abeba-i tárgyalások nem szakadtak meg. E forrás megerősítette azt is. hogy Etiópia császára meghívta Gowon tábornokot személyesen vegyen részt a tárgyalásokon. Valószínűnek tartják Lagosban. hogy Ójukwu biafrai vezető ha­sonló meghívást kapott.

Next

/
Thumbnails
Contents