Tolna Megyei Népújság, 1968. június (18. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-01 / 127. szám

A tizennyolcadik Rekorderedmény a Paksi Téglagyárban Telefonon kaptuk a hírt a Paksi Téglagyárból tegnap dél­után, hogy májusban rekord-ered­ményt értek el a nyersgyártók. Palla József gyárvezető elmond­ta. hogy egymillió 482 ezer nyers­téglát készítettek. Ez a teljesít­mény egyedülálló a gyár törté­netében. az eddigi legnagyobb ha­vi eredmény 1 435 00Ü volt. A kedvező időjárásnak és a nyersgyártó szocialista brigád jó munkájának köszönhető elsősor­ban a kiemelkedő teljesítmény. De szerepe van benne szinte az egész gyári kollektívának, az ége­tőknek kemencertiunkásoknak, akik mindig biztosítottak elegen­dő helyet a nyersárunák, a gé­pészeknek, akik gondoskodtak a gépi berendezés megfelelő kar­bantartásáról. Az egy hónap alatt mindössze kétórás állásidő volt, fogaskeréktörés miatt. De ezt a kiesést is -pótolták. A 450-es prés óraátlaga 7191 tégla volt, szem­ben az elvárható, óránkénti 6— 6500 darabos teljesítménnyel. Ma hajnalra — az idén először ■— felkerül a virágcsokor és két zászló, a vörös és a nemzeti szí­nű, a" nyérsgyárfók versenytáb­lájára. A kiemelkedő eredményt ugyanis ezzel szokták ünnepelni. A kanadai Montrealban pénte­ken hajnalban végrehajtották a világ 18. és Kanada első szívát­ültetési műtétjét. AZ operáció so­rán Albert Murphy 59 éves mé­száros testébe ültették át egy 38 éves, négygyermekes család­anya szívét. Az asszony röviddel a műtét előtt agyvérzés követ­keztében hunyt el. A szívadónak ugyanakkor veséit is eltávolítot­ták és egy másik montreali kór­házba szállították, hogy egy sú­lyos vesebetegségben szenvedő, meg nem nevezett páciens szer­vezetébe operálják be. A Richmond állambeli Virgi­nia kórháza, csütörtökön adott ki először hivatalos jelentést arról a múlt hét szombatján végzett szív­átültetésről, amelynek során az 54 éves Joseph Klett kapott „új szivet". A kórház szerint Klett állapotában állandó javulás mu­tatkozik, de a műtétet mindaddig nem tekintik sikernek, amíg nagy mértékben nem csökkent annak a veszélye, hogy szervezete ki­vetni igyekszik a beültetett szi­vet. Blaiberg fokvárosi fogorvos is­mét otthonában van, miután a Groote Schuur kórházban egy­hetes, mindenre kiterjedő orvosi vizsgálatnak vetették alá. Barnard professzor megvizsgálta pácien­sét és közölte, Blaiberg állapota annyira jó, hogy nem látja szük­ségét további kórházi vizsgálatá­nak. >um Mfcrsip m ™ NÉPÚJSÁG J. MAGYAR;SZÓCIÄL15tA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS * M.ÉCVeI TANAcS Í:ÁBA MOZI Bonyhád: Hűtlen asszonyok (Olasz film). Dombóvár: Azok a csodálatos férfiak (Amerikai film). Paks: Fa­lak (Magyar film), Szekszárd: Bo­londos vakáció (Magyar—román film), Tamási: Az újságíró (Szovjet film). Dunaföldvár: Gyilkos a túlvilágról. (Csehszlovák, film). TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei .Tanács lapja Főszerké&ztő: petrits Ferenc Szerkesztőség: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: 1—29—01. 1—23—61. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd, Béla tér 1. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Telefon: 1—20—11, 1—20—10. •Készül a Szekszárdi Nyomdában Felelős vezető: Széli István Széchenyi utca 46, Telefon: 1—29—21. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 17 Ft Index-szám: 25 069 A Nagy dorogi Földművesszö­vetkezet eladásra felajánl 15 dkg-tól 40 dkg súlyig előnevelt csirkéket. A súlytól függően 6 Ft-tól 11 Ft-ig. 300 db-os rendelés felett díjtalanul kiszállítjuk. Telefon: Nagydorog 22. (58) Hiányzott az ellenőrzés Maszek gázolajraktár a közösben László Márton majosi lakos, az ÁFOR bonyhádi kirendeltsé­gének tartálykocsiját vezette. Uno­katestvére, Lőrincz Imre majosi lakos, a helyi tsz üzemanyagtar­tályát kezelte. László Mártonnak az volt a fel­adata, hogy a tsz-ek által meg­rendelt gázolajat leszállítsa. A kö­zös gazdaságok raktárosai átvet­ték ezt, s meg kellett győződniük, hogy László valóban a megren­delt mennyiséget ereszti-e le a kocsiból a szövetkezetek tartá­lyaiba. László észrevette, hogy több tsz-nél a raktárosok az el­lenőrzést elmulasztják. Ezért több esetben, jócskán hagyott a kocsi tartályában gázolajat. Ilyenkor útba ejtette Majost s Lőrincz közreműködésével a tsz tartályai­ba eresztette a „megspórolt” ola­jat. Ezután literenként egy forint­ért eladogatták a községben 100, 200, 400 literes tételekben. Meg­történt az is, hogy az eladást megbeszélték a vevővel, de ami­kor az a tsz raktárához ment, Lő- rinczet nem találta ott, ezért ma­ga szolgálta ki magát. így tör­ténhetett meg. hogy nemcsak az elsikkasztott gázolaj kelt el, ha­nem még a tsz-éből is hiányzott mmtégy 100 liter. Egyébként 2700 liíter gázolajat spóroltak így meg, és adták el 11 vevőnek- Ebből egyedül Iz- ményben 1200 litert szereztek. Jellemző az ellenőrzés hiányára, hogy. ez a mennyiség azért ma­radt meg. mert a szövetkezet_tar- tálya megtelt. László Púdig nem áz ÁFOR-hoz vitte vissza, hogy a tsz a számlájáról leírják, ha nem Lőrinczhez. Bár a tsz-tagok közül többen furcsállották, a tartálykocsi gya­kori látogatását Majoson, mégsem néztek utána alaposabban. Egyéb­ként a raktár biztosítása is az­óta elfogadható, mióta a bűncse­lekményt leleplezték. Azelőtt az vitte az üzemanyagot, aki akar­ta. A bonyhádi járásbíróság a két vádlottat bűnösnek találta és László Mártont — nem jogerő­sen — egy év és négy hónapi 15 százalékos, Lőrincz Imrét- egy évi 10 százalékos bércsökkentéssel já­ró javító-nevelő munkára ítélte. Á lottó nyerőszámai: 3, 16, 74, 75, 86 ♦ l Kifizetődő ♦ a tőbbnejüség ? X A kény aj Dél-Nyanza tartományban élő Ishitnae! Qwiro J ékes cáfolata annak az Európában általános hiedelemnek, hogy ^ a tőbbnejüség nem kifizetődő. + Owiro, aki foglalkozására nézve egyszemélyben farmer, állat­+ tenyésztő és prédikátor, 1905-ben született, 1926-ban vette el első ♦ feleségét, s tavaly a tizenegyediket. Átlag minden három évben : szerzett be egy újabb feleséget. A 63 éves Owiro házasságait si­ker koronázta. Mind a 11 felesége kitűnő egészségnek örvend. Bí- ♦ zonyítja ezt egyebek között összesen 66 Öwiro-gyerek. A tekin­T tól.yes létszámú család külön falut képez Dél-Nyanza tartomány­T ban. Ilyen nagy családot persze nem lehet szigorú rend és fe­T gyelem nélkül fenntartani, ezen elvből kiindulva íshimael Owiro J eiegendő munkát ad a 11 feleségnek alihoz, hogy pletykálkodás­♦ ra és személyes torzsalkodásra véletlenül se fussa az idejükből. ^ A feleségek művelik meg a földet, gondoskodnak az állatokról X és természetesen a család apraja-nagyjáról. Az ereje teljében lé­♦ vő Owiro újabb feleségekre és természetesen további gyerme­4» kekre vágyik. ♦ Csökkentették egyes vetőmagfélék árát Az idei, rendkívül aszályos ta­vaszon sok helyen pótdlják a vetést az elpusztult, kiszáradt növények helyén. Bár a tavalyi­hoz képest idén már eleve 69 000 holddal nagyobb területre ren­deltek takarmány-vetőmagot a gazdaságok, most további téte­leket igényelnek a ! Vetőmagter- meltető és Értékesítő Vállalattól. ♦ A vállalat központjában az -MTI munkatársának elmondot­ták, hogy a szemes- és tömeg­takarmány-termesztés céljára ki­válóan alkalmas, rövid tenyész­idejű hibrid kukoricából bőséges készleteik vannak és a tarlórépa iránti igényeket is ki tudják elé­gíteni A korábbi években az üzemek elhanyagolták a takar­mánykáposzta és a takarmány­. kel vetését, holott ezek a növé- Jnyek kitűnő őszi takarmányt ad­♦ nak. Az idei aszályban különös jjelentösége van ezeknek a ká- 4 posztá féléknek, ezért a vállalat ♦20 százalékos árkedvezményt ad Ja vásárlóknak. Az őszi takar­♦ mánykeverékek vetésterülete Jmegnőtt a legutóbbi időben, nem óutolsó sorban azért, mert a vat­♦ In la t a bükkönyfélék árát is 20 Jrzázalétka] csökkentette és a fcl­♦ kínált lehetőséggel, él-tek is az *aszá!ysu jtotua közös gazdaságok. AHvánxfcrdÖ (Mező Sándor felvételed Névnap: Tünde. JÚNIUS A Nap kél 3.50, nyugszik 19.34 órakor. 1 A Hold kél 7.53, nyugszik SZOMBAT 23.53 órakor. — Ügyeletes orvos Szekszárdon: központi és hét végi ügyelet a rendelőintézetben. Telefon: 12—062. Az ügylet kiterjed Szál­kára, Sióagárdra és Harc községekre is. — Ügyeletes orvos Dombóvárott: dr. Horváth Béla Dom­bóvár, Jóikai utca 12. —4L Rendel: szom­baton délután 5—6-ig és vasárnap dél­előtt 10—12-ig a köz­ponti orvosi rendelő, ben. utána a lakásán található. Ügyeletes állatorvos Szekszárdon: dr. Rap- pay József Szekszárd Ady Endre utca 18. Az ügyelet szombaton déli 12 órától hétfő reggel 6 óráig tart. Kiterjed Szekszárd, Öcsény, Siáagárd, Szálka területére. Ügyeletet tart még az állatkórház szak- állatorvosa. — Még nem isme­retesek az idei könyv, hétre megjelent könyvek forgalma­zásának végső adatai, összesítésére a jövő héten kerül sor. ami­kor a város hatvan üzemi, vállalati könyvbizományosa munkáját befejezve, leszámol. A könyves­bolt és az előtte felállított sátor napi forgalma azonban át­lagosan kétezer fo­rinttal haladta mega szokott forgalmat. HÍRJ — Pál Ián május 26-án 134 önkéntes véradó 45,56 liter vérrel segítette a véc- adómozgalom sikerét. Június 30-án a pál- fai gyermekotthon fennáll át; 14. évfor­dulóján Semimélweis- ün népségét rendez a Vöröskereszt, melyen az önkéntes véradó­kat kitüntetésben, jutalomban részesí­tik. (M. L.) — A befejező mun­kákat végzik a dombó­vári rendelőn. A já­rási kórház mellett épülő korszerű ren­delőintézet júniusban készül el, s még az idén megkezdik besru ne a gyógyítást. — A vietnami nép megsegítésére 30 ezer forintot . gyűjtöttek össze és küldtek el a Tolna megyei Gabo­náiét vásár ló és Fel­dolgozó Vállalat dol­gozói. — VIT-műsor Pé­csett. Szombaton Szekszárdról és a szeíkiszárdi járás köz­ségeiből 35 fiatal uta­zik az Expressz szer­vezésében Pécsre, ahol megtekintik a IX. vílágifjúsági ta­lálkozó tiszteletére rendezett műsort, is­merkednek a város­sal. találkoznak a pécsi fiatalokkal. MELEGSZIK AZ IDŐ Várható időjárás ma estig: lassan fel­szakadozó felhőzet. A helyenként erős észa. ki, északkeleti 6zél fokozatosan mérsék­lődik, a nappali fel? melegedés kissé fo­kozódik. V árható leg­magasabb nappali hőmérséklet 20 fok körül. A Balaton vi­zének hőmérséklete Siófoknál 18 fok. Első a szekszárdi műszergyár Vándorzászló a legtisztább üzemrésznek A tisztasági verseny elért ered­ményeit pénteken délután érté­kelte az a szemlebizottság, amely dr. Szelényi Béla főorvos, a Vö­röskereszt megyei elnökségének tagja vezetésével tekintette meg a Mechanikai Mérőműszerek szekszárdi műszergyárának üzem­részeit. A szemle alapján a legtisz­tább üzemrészt illető vándorzász­lót a kész-, a íélkészáru-raktár és a csomagolórészleg együttesen nyerték el. Vaszkó Lajosné a csomagolórészleg vezetője vette át a vándorzászlót és oklevelet azon a rövid ünnepségen, ame­lyen jelen volt a gyár igazga­tója. Magyari László és Gacsályi Lászlóné mérnök, az üzem vörös­keresztes titkára is. Nem volt könnyű dolga a ván­dorzászló odaítélésében a bizott­ságnak, hiszen, mint ez a szem­lén kiderült, házon belül komoly küzdelem alakult ki a legtisztább üzemrész címének elnyeréséért. Az eredményes tisztasági ver­senyből oroszlánrészt vállalt az igazgató messzemenő támogatását élvező üzemi Vöröskereszt-szer­vezet, amely 1968 elején még csak 23 tagot számlált. Ma a vö­röskeresztes aktívák száma meg­haladja a 230-at. Ez a több mint kétszáz aktíva a biztos ígérete annak, hogy a korszerű üzem dol­gozói közül mind többen válnak sokoldalúan művelt, megfelelő egészségügyi kultúrával is ren­delkező munkásokká.

Next

/
Thumbnails
Contents