Tolna Megyei Népújság, 1968. június (18. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-02 / 128. szám

üöLEU. ■3 névtára iiardó da Vinci fi pedagógusokat A pedagógusokat köszöntjük, gyermekeink hivatott tanítóit. Kevés, felelősségteljesebb hi­vatás létezik a pedagógusénál, fc'mtoereluke) kell bánnia, embe­rek sokaságát kell felkészítenie az életre. Olyan állapotban ke­rül a kezébe az emberpalánta, amikor még útja kezdetén tart, amikor még formálható,. javítha­tó, vagy rontható. Amikor tudás,' ismeretek, vélemény dolgában jórészt a tanítójára van utalva. Mi lesz belőle? Jó munkás lesz-e. beváltja-e. a hozzá fűzött remé­nyeket? A szülőkön kívül leg­inkább a pedagógusoktól függ, s ez bizony roppant nagy fele­lősség. Élni a lehetőséggel, ala­kítani a legnemesebb anyagot, kihozni belőle a lehető legtöb­bet — ez a pedagógusok dolga. Ezek a gondolatok gyakran eszünkbe jutnak, pedagógus­napon pedig különösen. Mi, szü­lök, felnőttek tudjuk, mit kö­szönhetünk ifjúságunk nevelői­nek. Az idén azonban engedjék meg a pedagógusok, hogy a kö­szönet mellett, életünk újabb kö­vetelményeivel it; előhoaakod- jwnk. Napjaink igénye: hozzá kell nőnünk — gyermekeinknek 13 — a nagyobb feladatokhoz. $ ebben a pedagógusokra az eddiginél is felelősebb szerep vár. Nagyobb tudásra, szélesebb műveltségre van szükség. Ón­álló, gondolkodni. véleményt alkotni tudó, az újra. a jóra fogékony emberek soka­ságára 'Tan szükség. Ilyen em­berek csak avatott mester kezé­ben formálódnak. Olyan nevelő kezében, alti képe» a könyv holt anyagába lelkei, lehelni, aki ré­mért a tudást, a feladatokat ta­nítványa egyéniségére, kibonta­koztatva annak legsajátosabb ké­pességeit. S a felelősségtudat! Egy na­punk, egy percünk sem lehet meg anélkül. Már a gyereknek éreznie, tudnia kell, hogy a tár­sadalom felelős, tagja, A szor­galom, az erőkifejtés már zsenge korban a vérévé keil, hogy vál­jon, különben később sem fog méltón osztozni a közös felelős­ségben Őszinte, bátor, sokoldalú és talpraesett emberek sokaságára van nálunk szükség, akikben van önbizalom, de fenn héj ázás nél­kül szolgálják a közős érdeke­ket. Kicsit talán sok is a követel­mény. hiszen emberfelettiire a pedagógusok sera képesek. De azt is tudjuk: a pedagógusok zöm© szenvedéllyel végzi hivatá­sát. abban a tudatban, hogy az ő munkájában nagyon nagy baj « aelejt. Az igazi tanár, tanító minden fáradságra kész. hogy egész embert faragjon tanítvá­nyából. Ezért is jár nemcsak esen a napon, hanem egész éven ált őszán te hála és megbecsülés nekik, S mivel legfőbb jutal­muk a tettrekész tanítványok sokasága, az idei pedagógus­napon azt kérjük tőlük, nevelje­nek felelős, alkotó generációkat a maguk örömére, mindannyiunk. a társadalom boldogulására. fc S» mtr-m MEGYEIfl *S*S6 ffBUK&Hti Mttnsi NÉPÚJSÁG A tJAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS >A PIA XVIIL évfolyam, 12«. szám ARA: 1 FORINT Vasárnap 1968. június 2. Tovább tart a sztrájk, lassan haladnak a tárgyalások Egyelőre változatlan erővel tart a francia dolgozók sztrájk- mozgalma. A munka felvételé­ről aránylag csekély számban érkeztek jelentések. Ezek kivétel nélkül kisebb ma­gánüzemekre vonatkoztak, ahol a tőkések elfogadták a dolgozók kö vetéléseit, A postaügyi minisz­ter pénteken megkísérelte, hogy fenyegetéssel és rendőri erő igénybevételével. ..a munka sza­badságának’’ jelszavára hivatkoz­va, ki kényszerítse a munka fel­vételét. Ez a kísérlet azonban nem járt eredménnyel. A rend­őrök néhány helyről, különösen a nagyobb telefonközpontoktól el­távolították ugyan a sztrájkőrsé­get. a sztrájkőrökkel együtt azon­ban a berendezések biztonsága, s működése felett őrködő techni kusok is elhagyták a központo­kat, Hy módon egyelőre nem a normális működés helyreállítása, hanem a technikai zavarok foko­zódása várható. szinten is folytatják a tárgyalá­sokat az újonnan kinevezett Pompidoű-kofmánnynl Erre azon­ban még nem kapott választ. A tárgyalások egyelőre iparági és üzemi szinten foivnak. A szak- szervezetek ezeken a megbeszélé seken arra törekszenek, hogy mi­nél nagyobb eredményeket érje­nek el a dolgozók számára, lehe­tővé tegyék ezzel a munka újra- felvételél és a nemzetgyűlési vá­lasztások zavartalan megtartását. A lakosság egy részére nagy ha­tást tett, hogy a zavar hetei után pénteken meggyorsultak a tár­gyalások. megjavult a benzinel­látás. a jövő hét elejére pedig le hetségesnek látszik a legtöbb he­lyen a sztrájk megszüntetése. Az izgalmak után Franciaország nyugodt pünkösdi vikendre tér­het— mondják. — A közvélemény égy része hajlamos arra, hogy ezt 3 változást De Gaulle erélyes fel­lépésének tudja be. (Folytatás a 2. oldalon.) Befejezés előtt az atomsorompó- vita A 18 hatalmi bizottság társ­elnökei az ENSZ-közgyűlés 1, számú bizottságában beterjesz­tették az atomtsorompó-szerző- dés módosított és kiegészített tervezetét. Ezután a bizottság folytatta a kérdés megvitatását. Kuznyecov, a Szovjetunió kül­ügyi™ raszterének első helyette­se felszólalásában kijelentette: a bizottságban lefolyt vita komoly, tartalmas és hasznos volt. Á küldöttek túlnyomó többségének felszólalását egy általános vonás jellemezte: az a világosan meg­fogalmazott törekvés, hogy véget vessenek az atomfegyver to­vábbi elterjedésének, lépésről lé­pésre elérjék az atomfegyverke­zési verseny megszüntetését, a nukleáris leszerelés megvalósí­tását. Arthur Goldberg, az Egyesült Államok képviselője részletesen elemezte a szerződéstervezetben eszközölt módosításokat és ki­egészítéseket. Hangoztatta, hogy ebben a dokumentumban helyet kapott sok. a vita során elhang­zott észrevétel, Olaszország képviselője szintén, megelégedésének adott hangot a szerződéstervezettel kapcsolat­ban és felszólította az összes kül­döttséget, hagyják jóvá ezt a fon­tos dokumentumot. Köszönet a fáradságos munkáért Átadták á pedagógusnap kitüntetéseit valóan dolgozó pedagógusok­nak. Délelőtt tíz órakor a szekszár­di úttörőzenekar játéka, s a Ga­ray János általános gimnázium matrózblúzba öltözött tanulóinak sorfala köszöntő te a régi megye­háza nagytermében megtartót1, ünnepségre érkező pedagógusokat és meghívottakat. Az idei ünnep­ség rendezője, a Garay gimnázi­um kollektívája volt A megyéből összegyűlt pedagó­gusokat: dr. Polgár Ferenc, a me­gyei tanács vb-íitkára köszöntötte. Az ünnepség elnökségében foglalt helyet többek között Tolnai Fe­renc, az MSZMP megyei bizott­ságának titkára és dr. Gyugyi Já­nos; a megyei tánács vb-elnök- helyettese. Dr. Polgár Ferenc ün­nepi beszédében a megyei pártbi­zottság és a megyei tanács, vala­mint a társadalmi szervek nevé­ben megköszönte a pedagógusok fáradságos munkáját, majd dr. Gyugyi János és Lovas Ferenc a művelődésügyi miniszter nevé­ben különböző kitüntetéseket adott­at. AZ oktatásügy kiváló dolgozó­ja kitüntetést kapta Avar József- né tanítónő . (Szekszárdi, Dúsa Gáspár igazgatóhelyettes (Gyönk), Gyurcsák Istvánná napközi ott­honos csoportvezető (Szekszárdi, Hágen Mátyás járási tanulmányi telügyelő (Bonyhádi, István István általános iskolai tanár (Tengelic), Kajsza Józsefiné vezető óvónő LBátaszék), Magé Jenő általános iskolai igazgató (Gerjen), Schváb György általános iskolai igazgató (Pincehely), és dr. Vadas Ferenc a TIT megyei titkára (Szekszárdi. . Miniszteri dicséretben részesült- Faluéi János általánps . iskolai igazgató (Szekszárdi. Lencz Hen­riimé tanítónő (Bonyhádi, Márky Jánosné gazdasági felügyelő (Ta­mási). Szabó Jánosné gyógypeda­gógiai tanár (Dunalöldvár), és Szi­lágyi Kálmánná általános iskolai tanár (Decs). . Kiváló dolgozó kitüntetést ka­pott Lakj Dezsőné gondnok (Si- montornya), Pethő Erzsébet dajka (Nagydorog) és Szentgyörgyi Gyű • lábé gyermekfelügyelő (Iregszem­cse). A megye két pedagógusa Buda­pesten a Művelődésügyi Miniszté­riumban vette ált kitüntetését Lencsés Lászlóné körzeti felügye­lő (Sióagárd) Kiváló óvónő. Váj­nál János gimnáziumi tanár (Paks), pedig Kiváló tanár kitüntetést ka­pott­Ezután Varjas János, a KISZ megyei titkára, a KISZ Központi Bizottságának kitüntetéseit adta át. Az úttöröszervezetben végzett kiváló munkájáért KISZ érdem­érmet^ kapott Nagy Lajos csapat­vezető (Szakcs), Aranykoszorús KISZ-jelvényt. Jilling Ferenc raj­vezető (Tengelic), Kiváló úttörő­vezető kitüntetést, Bencze Imréné rajvezető (Ujdombóvár), Iker Sándor csapatvezető (Györköny), Kelemen Igriácné csapatvezető (Nak), Kelemen Antal rajvezető (Nagymánvok, László Istvánne rajvezető (Szekszárdi, Méhn Gyu­la csapatvezető (Tolna), Németh Antal ifjúvezető (Majos), Polgár Károly csapatvezető (Sióagárd), Szalontai János a pálosi járási ta­nács vb-elnökhelyettese. Szultos Jánosné igazgatóhelyettes (Szek- szárd). Ezen az ünnepségen vették át a megyei tanács által meghirdeteti pedagógiai pályázat első helye­zettjei is pénzjutalmukat. Az idei három első díjas: Csákvári Jó- zsefné dunáföldvári gimnáziumi tanár, Szenczi László megyei kö­zépiskolai tanulmányi felügyelő és Vadász Terézia, a faddi általános iskola igazgatóhelyettese. A megye pedagógustársadal­mát képviselő jelenlévő pedagó­gusokat ezután óvodások és úttö­rők köszöntötték, ina jó a Garay gimnázium adott műsort. Az is­kola irodalmi színpada Nagy An­dor tanár. Fáklya címen összeállí­tott műsorát adta elő, az énekkar pedig ifj. Gerse József tanár ve­zényletével Kodály: Pünkösdölő című művét mulatta be. A gim­názium tanulói bensőségessé tet­ték a megyei ünnepséget fellépé­sükkel, mintegy a megye vala­mennyi diákja nevében ezzel is bizonyítva azt a megbecsülést, tisztelétet, szeretetel, amellyel kö­rülveszik tanáraikat, nevelőiket. A délelőtt folyamán a kitünte­tett pedagógusok részére köze« fogadást rendezett a megyei KISZ- bizottság és a pedagógus-szak­szervezet­De Gaulle tábornok Ítészedét követően és a szakszervezetek­nek, különösen a CGT-nek min­den szinten tárgyalásokat javasló nyilatkozata nyomán, elsősorban a magániparban meggyorsultak és eredményesen haladnak a meg­beszélések a dolgozók képviselői és a tőkések között. Az államo­sított szektorban azonban egye­lőre vontatottan folynak a tár­gyalások, az állami tulajdonban lévő Renault-auiógyárnál pedig meg sem kezdődtek. Megállapodás eddig csak az elektromos műveknél történt. A CGT javasolta, hogy kormány­Pedagúgusnap van. Tegnap országszene., i y népségeket tar­tottak. amelyeken óvónőket, tanítókat és tanárokat köszön­töttek a párt-, az állami és a társadalmi szerveztetek, vala­mint a diákok nevében fel­nőttek és kicsinyek egyaránt. A megyeszékhelyen a me­gyei tanács vb termében már a reggeli órákban megkezdő­dött c pedagógusok köszöntése. Lovas Henrik, 3 megyei tanács művelődésügyi osztályának ve­zetője pénzjutalmat adott át a megye közép- és általános is­koláiban, pedagógiai jellegű intézményeiben, óvodáiban ki­Pedagógusnapon __■

Next

/
Thumbnails
Contents