Tolna Megyei Népújság, 1968. június (18. évfolyam, 127-152. szám)
1968-06-09 / 134. szám
Sokat utaztam. Nem vonaton, mert az egyik vasútállomáson megkérdeztem: mikor indul az a vonat, amelyikkel én utazni szeretnék, és azt válaszolták, hogy úgy háromnegyed öt körül. Mint később kiderült, öt után indult, de mi lett volna, ha fél ötkor indul, mert az is háromnegyed öt körül van ... Ezért inkább gyalog, autóstoppal, meg ellenőrző gépkocsival indultam útnak. Ez is bizonytalan, igaz, mint a MÁV válasza, de mégis biztosabb, mert ha elmegy az egyik kocsi, jön a másik ... Gyalog mentem a Máza—Bonyhád közötti útszakaszon. Érdemes volt. Olyan új dolgot láttam, amit érdemes közzé tenni. Magyarországon tudvalevő, hogy egyre kevesebb a termőföld. Épülnek az üzemek, terjeszkednek a gyárak, új lakótelepek követelnek helyet maguknak... Ez pedig azt jelenti, hogy minden talpalatnyi helyet ki kell használnunk. Á Máza—Bonyhád között közlekedő teherautók e terület- kihasználásra jó példát adtak. Bevetették búzával az említett útszakaszt. Direkt úgy alakították át• a gépkocsikat, hogy Mázáról, a nagyraktárból haladva, a Máza—bonyhádi útszakaszon azonnal vessenek is. így egy csapásra két legyet ütöttek. Ami megmaradt a vetőmagból, azt eljuttatták a bonyhádi malomba, a többit pedig elvetették. Sajnos ezt júniusban cselekedték, ezért én nem sok reményt fűzök az új módszerhez. De mint kezdeményezés, nagyon érdekes. Képzelje csak el a szerkesztő úr, milyen nagy jövő vár arra a kezdeményezésre! Ha majd minden országút teremni fog, akkor mondhatjuk a költővel együtt: „Itt van már a Kánaán!” Persze más hiba is van a vetéssel. Egyes emberek nem értik meg e kezdeményezés korszakalkotó jelentőségét. Seprűkkel mennek az autók után és összeseprik a vetőmagot. Ezzel rontják a kísérlet eredményességét. Én azért nem haragszom ezekre az emberekre, mert eszembe jut a bölcs mondás: „Ne tipord el a hangyát, még ha cukros dobozban találkozol is vele. Nem lop — gyűjt”. Ezek az emberek is csak gyűjtenek. Magot az autók után. Én pedig tapasztalatokat gyűjtök. Tehát kollegák vagyunk. A tapasztalatokat mindenütt gyüjtheti az ember. Korlátlanok a lehetőségek. Tegnap például a cukrászdában ültem és hallgatóztam. Egy férfi és egy nő beszélgetett. A férfi azt mondta a nőnek: — Marikám, be kell vallani valamit neked. Már nős vagyok! A nő megkönnyebbülten ijfílaszolt: — Ö, de megijesztettél! Már azt hittem, hogy ellopták a kocsidat! Ez a példa világosan bizonyítja, hogy ma már mással lehet megijeszteni a nőket, mint húsz-harminc évvel ezelőtt. De ha már szó esett a gépkocsiról, elmondom azt is, hogy a múlt héten ellenőriztem a közlekedést. Tapasztalataim a következők. Az autók gyorsan mennek, a motorok is, a gyalogosok meg lassan és emiatt sok a baleset. Ha a gyalogosok is olyan gyorsan közlekednének, mint az autósok, meg a motorosok, akkor minden rendben lenne. És a gyalogosok ráadásul kivételes helyzetben vannak. Ihatnak amennyit csak akarnak, az autósokat, meg felírja a rendőr, ha isznak. Ezért állandó az ellentét a gyalogos és a motorizált ember között. Mindegyik irigyli a másik helyzetét. A gyalogosok azt követelik, hogy menjenek lassabban az autósok, az autósok meg azt, hogy menjenek gyorsabban a gyalogosok. Az autósok azt követelik, hogy vigyázzanak jobban a gyalogosok, a gyalogosok meg azt, hogy vigyázzanak jobban az autósok. Az autósok külföldön már azt követelik — nálunk még nem, pedig milyen szép volna a rend- számtáblás gyalogos! —, hogy a gyalogosok is vizsgázzanak, mert ugye a gyalogosok látják legtöbbször a karambolokat és összehordanak ilyenkor hetet-havat, mert nincsenek tisztában a közlekedési szabályokkal, és így nem is tudják megállapítani: ki követte el a szabálytalanságot. Én mindenesetre javasolom, hogy vezessék be nálunk is a gyalogosok oktatását, mert aki tudja a szabályokat, az legalább tudatosan szidhatja azokat a gépkocsi-tulajdonosokat, akik nem adnak a gyalogosnak az átkelőhelyen elsőbbséget. És alakítsák meg a gyalogosklubot is, az autósklub után, mert mégsincs rendjén, hogy a gyalogosokat semmiféle szerv nem fogja össze. így nem csoda, ha a gyalogosok között jobban tapasztalható a széthúzás, mint az autósok között. A gyalogosok nagyon ritkán segítenek sorstársukon, az autósok annál inkább. Mindezt abból következtetem, hogy a napokban láttam egy autóst, aki részeg volt — olyan ritka nálunk az ilyen autós, mint á fehér holló! — és azt kérdezte tőle a rendőr: — Hogyan titdotít ilyen részegen a volánhoz ülni? Az autós kidülbesztette a mellét és így válaszolt: — A barátaim segítettek! Ebből is látszűk, hogy az autós embernek vannak barátai, míg a gyalogos el is eshet az utcán, nem biztos, hogy akad valaki, aki felsegíti. Zárom soraimat. Tisztelettel: Nyugodtan alhatunk Csak 6,4 millió kilométerre közelíti meg a Földet az Ikarusz Ez a modell az Ikarusz és a Merkúr, a Vénusz, a Föld, valamint a Mars pályáinak helyzetét mutatja. Az Ikarusz pályasíkja 23 fokos szöget zár be a többi síkhoz viszonyítva. 1968. június I4-én a Föld és az Ikarusz ott fognak találkozni, ahol a kis bolygó pályája a bolygópályákat ábrázoló síkot metszi (nyíllal jelölve). Nemrég Bemard Milet, a nizzai csillagvizsgáló intézet aszt- rográilai osztályának vezetője, a kis bolygók kiváló szakértője, bejelentette, hogy világszerte élénk érdeklődéssel szemlélik a csillagászok az Ikarusz nevű 1500 méter átmérőjű, öt és fél milliárd tonna súlyú kis bolygó közeledtét, amelynek elvben 1968. június 14-én 18 és 24 óra között „súrolnia” kellene a a Földet. Talán túlzás a „súrolni” kifejezés, hiszen az elméleti számítások szerint az asztreoida bolygónktól mintegy 6 350 000 kilométernyire halad el. „A század elején egy ennél alig kisebb kis bolygó esett le Észak-Szibériában. Több ezer ir'm'zetkilométemyi területet elpusztított és becsapódásának helye ma, hatvan év múltán is látható” — jelentette ki Bemard Milet. Vajon most is megtörténhet a becsapódás? Ennek valószínűsége majdnem egyenlő a nullával. Ha a legszélsőségesebb esetben mégis a Földnek csapódna az Ikarusz, amelyet 1949-ben, Walter Baade amerikai csillagász fedezett fel, és amely tizenkilenc évenként kerül Föld-közeibe, a katasztrófa kisebb lenne, mint amilyet ma az ember tud előidézni. A kis bolygók pályája állandóan módosul (a naprendszer nagy bolygóinak zavaró hatása miatt) és így szigorú pontossággal sok évre előre nem lehet jövendölni. Az Ikairusz útja is megváltozhat és igy lehet, hogy egyszer egymásnak rohanunk. Legközelebb 1987-ben találkozunk az Ikarusz kis bolygóval. Tudósok véleménye szerint akkor sem fenyeget az összeütközés veszélye. — Később? Az elkövetkezendő évtizedekben nem valószínűtlen, hogy az ember képes lesz megsemmisíteni a felénk rohanó kis bolygót, mielőtt az elérné a Földet és pusztítást akozna. Az Ikarusz idei földközelsége a tudósok véleménye szerint nem okoz rombolást a Földön, tehát mindenki nyugodtan alhat június 14-én. Guruló FESTMÉNVEK A modern autóknak valami különlegességgel kell kitűnniük, ha áUni akarják a versenyt a divatos régi gépkocsikkal, amelyekért óriási összegeket fizetnek az árveréseken. Ez persze csak ötlet dolga. Párizsban egy árverésen hatalmas árat fizettek öt sorozatkocsiért, egy Opel Kadett, egy Renault 4 L Parisienne, egy Daf 4. egy Matra-Sport M 530 és egy Simca 1000 gépkocsiért. Mitől lett ölvan értékéé ez. nz. öt autó? öt neves modem festő kezébe adták őket, hogy díszítsék ízlésük szerint. Az öt művész, akire a választás esett: Agam (39 éves kinetikus festő), Arman (40 éves neorealista). Cruz-Diez (45 éves kísérleti festő). Vasarely (59 éves, az op-art egyik atyja) ás Sonia Delaunay, aki már fél évszázada textiiter- vezéssel és iparművészettel váltogatja a festészetet és aki már a huszas években üléshuzatot tervezett egy HlspanoSuizára. Az árverést az Orvostudományi Kutatási Alap javára rendezték. A hivatásos gépkocsivezetők fintorogtak, de a közönségnek tetszett a játék. Sokan jelentek meg az árverésen, és alaposan felverték az árakat Az egyik vásárló aggodalmaskodott, hogy használhatja-e majd a „guruló festményt?”. Az árverés szervezője megnyugtatta, hogy ennek semmi akadálya. — No. és ha a karosszéria megsérül, hova menjek? — aggályoskodott tovább a vevő, — Gépkocsiszervizbe, vagy restaurátorhoz? A szakértők erre már nem tudtak válaszolni. A „guruló festmények” kiállításának megnyitásán Louis Armand, a Francia Akadémia tagja kijelentette: — Remélem, hogy ezek a gépkocsik nem kerülnek múzeumba, hanem az utcákon és országutakon közlekednek majd. Remélem, hogy az eszme követőkre talál, mert rendkívül hasznos kezdeményezés a modern művészet népszerűsítése terén. Ezeknek az autóknak mindegyike a modem festészet vándorkiállítása. Műssív Dr. Frank Hastings, a Be- thesdai Országos Kardiológiai Intézet igazgatója kijelentette, hogy 4—5 éven belül a páciens vérének vegyi energiájával működésbe hozott müszíwel cserélhetik ki a beteg emberi szivet. A műszívet gumiszerű anyagból készítik és a beteg lábából kiemelt szövetekkel borítják, hogy elkerüljék a műanyagok alkalmazásánál tapasztalt véralvadási jelen. ségeket. A műsziv hajtóműve, amelyet az aorta mellé helyeznek el, pórusos műanyagból készül, belsejében vékony aranyfóliával. A pórusokon behatoló vér oxigénje és szőlőcukra a katalizátorként szereplő aranyfólia jelenlétében vegyi reakcióba lép egymással és energiát szabadít fel, amelyet a hajtómű villamos energiává alakít át és továbbít a műszívbe. Dr. Hastings véleménye szerint az ilyen műsziv célszerűbb a radioaktív plutóniummal működő műszívnél (ilyen, plutóniumos műszivet néhány hónappal ezelőtt ültettek be egy kutyába, s as állat azóta is él). A Pamutfonóipari Vállalat Kaposvári Gyára (Textilmű- vek) felvesz 16—30 éves korig női átképzés tanulókat Naponta háromszori étkezést térítés ellenében és szállást női munkásszállásunkon biztosítunk. Megbízható helyen albérletet iß tudunk javasolni. (85) Autóvillamossági munkát minden típusú személygépkocsira, teljes elektromos átvezetékelést, bármely elektromos hiba kijavítását rövid határidővel vállalja a a Tamási Vegyesipari Ktsz autójavító részlege (volt benzinkútnál). Tel.: 83. Üi.: Sántha. (72) A Bonyhádi Cipőgyár keres azonnali belépésre gyakorlattal rendelkező egyetemet végzett közgazdászt. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a vállalat személyzeti osztályán. Útiköltséget felvétel esetén térítünk. (126)