Tolna Megyei Népújság, 1968. június (18. évfolyam, 127-152. szám)
1968-06-09 / 134. szám
EGY KIÁLLÍTÁS ÉS AMI HIÁNYZIK BELŐLE Nem kell túl sok fantázia annak kiderítéséhez, hogy a vendéglátás és idegenforgalom meglehetősen összefügg egymással. Nagyon sok fantázia és szaktudás kell azonban ahhoz, hogy ennek a témakörnek egy teljes kiállítást lehessen szentelni, amiként az Budapesten, a Várban lévő Vendéglátóipari Múzeumban történt. A kiállítás érdekes, amiért a két rendező muzeológusnőt — Bencsikné Sergő Erzsébetet és Lócziánné Szentpéte- ri Erzsébetet — illeti dicséret és — véleményünk szerint — egyben hiányos, amiért bírálat ugyanokét. Az érdekességek: Megtudjuk, hogy Aquincum melegvizű forrásainál már a rómaiak vendégfogadót építettek. A népvándorlás idején természetesen szünetelt a szervezett vendéglátás, de a középkorban már nemesi udvarházak, kolostorok. fogadók adtak szállást az utasoknak. A törökök karaván- szerájokat építettek. A XVIII. század hozta az igazi fellendülést, megindultak a gyorskocsijáratok. Ekkor Pesten már hét (!) vendégfogadó volt. A kort úti készletek. pincetok, nyeregóra szemléltetik. A XIX. század első felében megindult a gőzhajózás, 1847-ben pedig megnyílt a Pest—váci vasútvonal. A szaporodó számú vendéglősök külföldi szakácsokat hozattak, az 1820-as évek óta pedig már étlap szerint lehetett étkezni az olyan híres szállodákban, mint a Hét Választófejedelemhez, az Angol Királynőhöz, vagy a Vadászkürtben. Az elmúlt világháború során elpusztult, híres dunaparti szállodasor a müleniumi prosperitásnak köszönhette létét. A Hungária 1872-ben, a Pannónia 1892-ben, a Royal 1894-ben, a Carlton és Bristol 1896-ban, a Ritz 1912- ben épült. A Gellértet az első világháború alatt hozták tető alá. A vendéglősök a kezdet kezdetén is értettek az idegenforgalomhoz. Mayer fogadós 1836-ban külön meghívókat küldött nevesebb alkalmakkor. A Hungáriában már 1872-ben lehetett emléktárgyat kapni. 1903-ban Duna- ünnepélyt, 1904-ben bikaviadalt rendeztek az idegenforgalom növelésére, 1910-ben (!) pedig nemzetközi repülőversenyt. Kissé elkeseredik a. szánk íze, amikor arról értesülünk, hogy ■negyvennegyvenöt évvel ezelőtt tizenhét különféle, idegen nyelven nyomott prospektusokhoz lehetett hozzájutni. Ma ugyanis nem lehet. A legújabb kor első adata: 1945. február 18-án a fővárosban elsőként nyitott ki a Belvárosi Kávéház. A fővárosban. A kiállítást végignéző és az országot kevéssé ismerd látogatóban joggal ébred az az érzés, hogy Magyarországon soha máshol nem működtek vendéglősök, nem épültek szállók, mint a Pest-Budán, vagy legfeljebb Balatonfüreden. Bármelyik megyei lap tudósítója joqaal sorolhatná a maga szűkebb pátriájával kapcsolatos kifogásait, amit mi is megteszünk. Megyénk KATAY ANTAL: A felhők fent maradnak Csavarnád csuklódra, s tépnéd, tipornád utca porába — nagy dühödben, s szöknél — végül is szöknél kozmikus magosba, csak szabadulj — csak a fénybe kerülj. Gyermeki játék, felnőtt lábak szivárvány-kergető futása — torzó. A fény se melegít fent, csak — vakít, s szökni? Hová? — A felbók fent maradnak. Itt és így melegít csak az álom, hol gondjaink súlya mérlegre tehető. A felhők fent maradnak — ez a törvény, de élni alattuk okosan — ez a szép! természetesen nem vetekedhet a szerencsésebb fekvésüekkel, de azért a kiállítás tárgyával kapcsolatos tényekre nálunk is lehetett volna bukkanni. A török hódoltság egyik legfontosabb útja: melyen a híres utazó, Evlia Cselebi is érkezett és majdnem az egész Konstantinápoly és Nyugat közti követés kereskedelmi forgalom lebonyolódott; Tolna megyén át vezetett. A török Szekszárdon karavánszerájt tartott fenn. A XIX. században komoly, műemléki becsű szállodák épültek, melyek több-kevésbé ma is működnek, de mindenesetre lefény- képezhetők. Ilyen a dunaföld- vári és a paksi, mely utóbbi joggal várja földszinti üzletportáljainak az épület jellegéhez méltóbb átalakítását. A Dunán megindult gőzhajózás ezeknek a településeknek szép fellendülést hozott és idegenforgalmat is. Ne torzítsuk a szó értelmét, ugyanis nemcsak az a külföldi jelenti az idegenforgalmat, aki idegenként hazánk tájain megfordul, hanem a határokon belül mozgó honpolgár úgyszintén. Erről a fellendülésről — tulajdonképpeni megteremtője —, Széchenyi is megemlékezett. A magán idegenforgalomra és vendéglátásra pedig aligha lehet mutatósabb példát találni, mint a szekszárdi Augusz-házét, ahol Liszt Ferenc nyomán európai hírességek sora járt. Levéltári kutatások bizonyára ennél gazdagabb anyagot is napvilágra hozhatnának. Mi most sokkal hozzáférhetőbb forrásból idéztünk, a Tolna megyei Népújság utolsó néhány évi számainak cikkeiből. Egészen bizonyos, hogy — hozzánk hasonlóan — más megyei lapok is teret szenteltek ilyen témáknak, melyeket a kiállítás rendezői (akár a Sajtófigyelő szolgálat bevonásával) hasznosíthattak volna. El tudunk képzelni azonban a távolabbi jövőben egy teljesen új kiállítást is. ilyesféle címmel: „Vidéki vendéglátóipar Magyar- országon". Ebben az esetben a — különben szép és érdekes — kiállítással kapcsolatos különvéleményünk a jövőben szabadon felhasználható adaléknak is tekinthető. ORDAS IVÁN Káldl Judit: PÉCSI UTCARÉSZLET LOVÁSZ PÁL: Bölcselkedő A bírálat úgy gyűljön ajkadon, hogy égjen benne, vesszen a salak, s az Igazság szikrázzon csupaszon! Ablak A ház szeme, füle és tüdeje. Forgó világra bámul, zajra rezzen, és nyel tavász-nyár-ősz-tél-illatot. Tükrén arany máglyát lobbant a Nap, s mélyén zarándokolnak csillagok IHASZ-KOVACS ÉVA: Nyár Tetoválva a harmadik X-szel, egyszerre a kortalanság lázaival, s az öregedés cigarettavég-csöndjével pórusaimban, elvegyülök a napok hangyaboly-forgatagában. Éhes vagyok a szerelemre és szomjas a dalra... A fényben tiszavirág-percek lepik el a tájat, valahonnan idedobban egy szív csillagnyi óraütése és szénvázlata még idelátszik egy felrajzolt balatoni találkozásnak. Sirály-kedvű a szél, vakító szikrák röppennek ki a napból mely, mint gigászi hegesztőpisztoly, a lelkűnkön ütött rést behegeszti, A tó arcéle idevetődd tekinteted — mélyébe vetem ezüstpikkelyes álmom .. . A partok mögül szeptember int, érkezőn, maradó mozdulatokkal. Ma megmodom neki, gondolja Radics, és összehúzza a homlokát, mintha haragudnék. Pedig csak töpreng. Kivillamosoznak a zöldbe, megisznak valahol egy pohár sört. Aztán ott- Vagy amikor haeasétálnak, útközben. — Küldjük Szuhait? — fordult feléje Galambosné, a személyzeti előadó, s tömzsi ujjával a papírlapra bök. — Szuhai... persze... — mondja Radics. Percek óta nem figyel, Mari jár az eszében. Innen az ablakból látja, ahogy a gyár udvarán megvillan pety- tyes szoknyája... Galambosaié közelebb húzza a széket. — Aztán itt van Szabó Mari, őt hagytam utoljára. Nem az a magas, boglyas — magyarázza. — Két Szabó Mari is dolgozik a fonóban... Az a kis szelíd Szabó, akarja mondani Radics. Szempillája se rebben, csak néz rá. kicsit oldalra billenti a fejét, simára fésült haja fénylik.._.. — Szabó Mária a kettes számú műhelyből — jelenti ki majdnem szigorúan, mert furcsa. Marit javasolják, s éppen most. — öt akarjátok szakmai továbbképzésre küldeni? — kérdi és könyökével odébbtolja a teleírt naptárt. — Miért? Nem találod alkalmasnak? — Dehogynem. Galambosné ceruzájával megvakarja a íejét. Majd az iratcsomóra koppint vele. — Te, mint KISZ-titkár... Radics megint nem figyel rá. Hónapokig nem látják egymást, nyilait belé. Most váljanak el? Mióta halogatja, hogy szói neki... Nem az az ember, aki meglát egy lányt, máris belehabarodik, elveszti a fejét. Amíg nem ismeri igazán, miért beszéljen neki házasságról? Úgy tervezte, egy-kettőre összeházasodnak, a szabadságukat már együtt töltik. — Nagyonis alkalmas — mondja nagysokára. — csakhát... — Megáll egy pillanatra. Mi lenne, ha megmondaná: nézd, most találtunk egymásra. Tudom, nem szokás ilyesmivel előhozakodni... — Csakhát? — kapja el a szót Galambosné, s Radics ijedten emeli rá a szemét. — Ott hagytad abba, hogy csakhát. Mi kifogásod van Szabó ellen? — Semmi... — mondja Radics, és nevet. Még a szemére vetik, hogy úgy ajánlgatta, mintha nem lenne közük egymáshoz. Elég, ha ennyit jegyez meg: nincs énnekem semmi kifogásom.*. Palotai Boris: Már megbocsáss, fiam — S ezzel én érjem be, hogy semmi kifogásod? — Mondom, nyugodtan küldjétek el. Galambosné sóhajt. — Én is azt gondoltam, arra való lány. Most meg már... jóég tudja!... — Megtapogatja n kontyát. — Azért is hagytam utoljára Szabót, mert nehezen tudok eligazodni rajta... A műhely bizalmija azt mondja, ügyes, mint az ördög. Vágó Lacinak, a brigádvezetőnek pedig az a véleménye, hogy várjunk még azzal a továbbképzéssel. Szeles, meg hebehurgya. — Szabó Mari? — csodálkozik Radics. Még hogy Mari szeles? Mert azon csak nevetni lehet, hogy ez a csöndes lány... Radics érzi, hogy a füle cimpája vörösre gyullad. Úgy látszik Galambosné sejti már... Mi a csudát sejt? Hogy vasárnaponként kimennek a zöldbe, körözöttet esznek zöldpaprikával, s fogják egymás kezét. Már megtanult balkézzel enni, mert a jobbal Mari kezét szorongatja. — Imént beszéltem Szabó Marival — mondja Galambosné. — Megkérdeztem tőle. mit szólna, ha őt javasolnánk? — Biztosan örült neki — mondja Radics. Mégis megkeresi ma este. Világért se mutatja, hogy nehéz lesz nélküle. — Úgy örült, hogy ilyet még nem is láttam. Vágónak lesz igaza. Fura egy lány ez... — Ha nem örült volna, az lenne baj. — Úgy örült, hogy sírva fakadt. S váltig kérdezgette: biztos? Nem jöhet közbe valami? Azért gondoltam, hogy hozzád fordult, veled talán bizalmasabb. — Miért? Miféle titka van? — kérdi Radics, mert hiszen Mari titka az övé is. — Igazán sírt? — Potyogtak a könnyei. S azt mondta, hogy a legjobbkor küldjük el, csak sikerüljön. Foglalkozol te eleget velük? Ismered őket? — kérdi Galambosné, s rákönyököl a papírlapokra. — Mi van vele? — szólal meg Radics. — Olyan nagy dolog nincs. Csak éppen szerelmes. — Hát az megesik! Nem ennél egy almát? —• kínálja Radics, és zacskót húz ki a fiókból. Galambosné jóízűen harap az almf&a. — Nem könnyelmű lány, az biztos, azért is van úgy oda. Azért akar egy időre szabadulni innen... kettőbe szerelmes egyszerre. — Kettőbe szerelmes?... — s neki egy szóval sem említette. A vállára ejtette a fejét, úgy hallgatta, ha beszélt hozzá... — Valami fiatal fiúba szerein*® ... nem árulta el a nevét —, folytatja Galambosné. — S egy idősebbet is szeret, de azt másképpen. Radics fejében összedöccennek a gondolatok. — Az való hozzá... a'fiatal! Mit akar attól az időstől? Ki hallott már olyat?! — mondja reszelés hangon. — De hát azt se tudja biztosan, hogy igazán szereti-e azt a fiatalt... Csak kétszer találkozott vele. Futottak le a domboldalról, lobogott a hajuk. Nevettek, mint a bolondok! S azóta folyton erre gondol. Hát ez olyan bolondság, persze — mondja Galambosné. — Mire neki az öreg? — kérdi Radics színtelen hangon. — Nem öreg, menj már! Mit össze nem beszélsz? ... csak idősebb. Azért jár vele, mert attól tanulni lehet. Azt mondja, elhallgatná akármeddig ... Mindig magyaráz neki. Radics az ablakhoz • lép. Rövidre nyírt hajú fiatalember néz vissza rá az ablaküvegről. Én lennék az idős? Homályos az ablak, ráférne, hogy megtisztítsák. Jó, hát nem szaladok le a domboldalról. Ez kellett volna neki? Hát fusson azzal a fiatallal! — Küldjétek el Szabó Marit — mondja. — Helyes! Én is azt mondom — bólint elégedetten Galambosné, s hangos csattanással kattintja be táskája zárját. — Törődni kell az emberekkel, fi*--" ‘-tár megbocsáss, hogy így szólítalak, de oly~, fiatal vagy még.
