Tolna Megyei Népújság, 1968. június (18. évfolyam, 127-152. szám)
1968-06-09 / 134. szám
Egy hét á világpolitikában Az 1968-as esztendő 23. hetének eseményei közül külön lapot kap a történelemben a Los Angeles-i politikai gyilkosság. ROBERT KENNEDY SZENÁTOR életével fizetett azért mert — ha késve, tétován is, de — szembefordult az Egyesült Államok mai politikájának néhány „vezérlő eszméjével”. Robert Kennedy utolsó szavaival azt ígérte, ha bejut a Fehér Házba, változtat az Egyesült Államokat egyre mélyebb katonai zsákutcába és egyre reménytelenebb nemzetközi elszigeteltségbe taszító eszkalációs politikán. Azt is kilátásba helyezte, hogy megkísérli megoldani a színes bőrű amerikaiak jog- fosztottsága miatt fellángolt faji háborút, s volt szava, terve a gazdag Amerika nyomortelepeinek felszámolására is. Változást ígért és akart — s még ott feküdt holtteteme a New York-i templomhajó félhomályában, amikor az amerikai törvényhozás, alig ocsúdva a megrázkódtatás pillanataiból, máris megmutatta: Kennedy terveit amúgy is elgáncsolták volna. A temetés előtti napon újabb több mint ötmilliárd dollárt szavaztak meg a vietnami háború költségeire. Abban az országban,' amelynek elnöke a gyilkosság után arról beszélt, hogy az erőszak és a félelem lett úrrá a társadalmon, az erőszak és a hatalomvágy szellemében esztendők óta milliárdokat költenek a vietnami háborúra és százezerszámra küldik a katonát a népirtó agresszió harctereire. Abban az országban, amelynek elnöke szinte megtörtén hívta megértésre és megbékélésre a milliókat, a lakosság tíz százaléka másodrendű, jogfosztott polgár. Az aggodalom ezért jogos: a Los Angeles-i lövések tüzében meglátta a világ* milyen szálak kötik össze a gengszterizmus gonosztetteit a világ békéjét veszélyeztető, s Amerikában irányító-hatalommal rendelkező politikai csoportok tevékenységét, Ä június 5-i lövések megváltoztatták a novemberi elnökválasztás esélyeit. Robert Kennedy kilépett a sorból — a demokrata párt elnökjelöltjét most már valószínűleg Humphrey és McCarthy közül választják ki augusztusban. Ha csak nem bukkan fel egy újabb jelölt; esetleg éppen Johnson elnök... A három hete tartó FRANCIA VALSÄG njenetében a hétvége bizonyos változást hozott: jó néhány iparágban befejeződött a sztrájk, mivel a dolgozók egy részének már teljesítették követeléseit. A hónap végére kiírt választások politikai előkészítése is megkezdődött; hétfőn hivatalosan is megindul a kampány, a képviselőjelöltek neveit is nyilvánosságra hozzák. A kormány — azaz a gaulleista politika — lényegében már pénteken kilőtte az első nagyágyút: a tábomokelnök televíziós nyilatkozatában élesen kommunistaellenes hangvétellel igyekezett híveket ’toborozni és lekicsinyelni a baloldali szövetség és a kommunisták választási szövetségét. OLASZORSZÁGBAN lés alapján megalakuló, a kereszténydemokrata hatalmi monopóliummal szembenálló kormány képes megoldani Olaszország problémáit. A szocialista világ eseményei közül változatlanul nagy figyelemmel fordult a közvélemény A CSEHSZLOVÁKIÁI FEJLŐDÉS a bírósági munka egyes kérdéseinek megtárgyalása mellett, megkezdte az előkészületeket az ország föderatív rendszerű felépítését kimondó törvénytervezet előkészítésére is. A MAGYAR KÜLPOLITIKA felé: a szomszéd országban a CSKP múlt héten zárult plénumának ä kétfrontos harcot hangsúlyozó, a szocializmusellenes erők és a múltat visszavágyó szektás törekvések elleni küzdelem egyidejűségét leszögező határozata után, a minisztertanács a megértés és barátság tetteivel kíván hozzájárulni a béke ügyéhez: a hét kiemelkedő eseménye volt dr. Zakir Husain indiai köz- társasági elnök érkezése. Az Indiai Köztársaság államfőjének első magyarországi szavai a magyar politika békés egymás mellett élésről vallott koncepcióját ismerték el. GARDOS MIKLÓS Búcsú Robert Kennedytől (Folytatás az 1. oldalról^ barsószínű ruhás lány, akiről szerdán azt írták, hogy a merénylet után az utcára szaladt és azt kiabálta: „Lelőttük, lelőttük ...” Több órás kihallgatás után bebizonyosodott, hogy a 19 éves Kathy Fulmernak valóban nincs köze a gyilkossághoz és a rendőrség szabadon bocsátotta. Újabb letartóztatás gyilkosát, Sirhan Bishara Sirhant őrzik. Los Angeles központi börtönének parancsnoksága később közölte a letartóztatott nő nevét. Edith Grantnak hívják, és’ azzal védekezett, hogy az írógépet az egyik fogolynak akarta elküldeni. A bebörtönzött nevét azonban nem volt hajlandó megmondani. A meggyilkolt szenátor merénylőjét erős rendőri készültség őrzi. Edith Grantnak csak az első ellenőrzőpontig sikerült eljutnia az írógéppel és itt fedezték fel az őrök az elrejtett pisztolyokat. Goldberg nyilatkozata ä baloldali erők választási előretörése után lemondott középbal kormány helyére még nem léphetett új kormány, a köztársasági elnök sorra fogadja a pártok megbízottait. Pénteken, miután a kommunisták tárgyaltak Saragat elnökkel, szóvivőjük határozottan leszögezte: a középbal konstrukció megbukott, csak új, a választás realitásait tiszteletben tartó elképzeII22. össztűz Saigonra Elénk harci tevékenység vidéken Szombaton hajnalban ismét lyosiságát maga Westmoreland tá_ Vidéken az elmúlt 24 órában robbanások verték fel álmukból bornok is elismerte, aki súlyos élénk harci tevékenység volt ta- az amerikai és dél-vietnami megpróbáltatásokban és kudar- pasztaiható. A Da Nang-i ameri- törzskarok tisztjeit. A DNFF cokban bővelkedő szolgálati ide- kai támaszpont közelében az ag- harcoló alakulatainak tüzérsége jének lejárta után, jelenleg bú- ressziós csapatok 26. tengerészmájus 5. óta immáron a 22. al- csúlátogatáson tartózkodik Plei- gyalogos ezrede keveredett harc- kalommal zúdított össztüzet Saá- kuban. Az amerikai szárazföldi ba a DNFF katonáival. Tizenöt gon stratégiai központjaira. Az hadsereg vezérkari főnökének amerikai elesett Gia Dinh tarto- AFP francia hírügynökség jelen- tisztét július 2-án átvevő tábor- mány hadszínterein a partizánok tése szerint ez alkalommal a dél- nők kijelentette: „Rendkívül ne- 82 mm-es aknavetőkkel tartják vietnami admiralitás székházá- héz megakadályozni a partizá- sakkban a velük szemben álló nak közelében pusztítottak a be- nők szakadatlan tüzérségi tárna- ellenséges alakulatokat. A demi- csapodó rakétalövedékek. dásait, mivel a Vietcong a leg- litarizált övezettől délre, Khe „A jelenlegi katonai helyzet- egyszerűbb fegyverek segítségével Sanh ténségében az amerikaiak ben a Saigon ellen intézett tü- akár tíz kilométer távolgágból B—52-es bombázógépek segítségé- zérségi offenzíva aggasztja leg- is célba tud juttatni rakétatölte- vel igyekeznek szétszórni a par- irikább az amerikai és a dél- teket.” tizánok csoportosulásait vietnami katonai vezetőket” — Cholonban, a főváros kínai ne- Az amerikai légierő folytaja beállapítja meg a francia hírügy- gyedében egyre inkább mérséklő- vetéseit a VDK ellen — az AFP nökség kommentátora. Tran Van dik a harcok hevessége — jelen- jelentése szerint. Amerikai va- Hu ong, a saigoni miniszterta- ti az AFP. Néhány rom mái ott dászbombázók közlekedési útvö- nács elnöke „energikus intézke- háztömbben még kitartanak a ha- nálakat és más célpontokat tá- déseket” követelt a fővárost szó- Iáit megvető bátorsággal küzdő madtak az elmúlt 24 órában, ros gyűrűben tartó partizán- partizán-rohamosztagok, de igyealakulatok ellen Uev hírlik hopv kezetük főleg arra irányul, hogy ---------------------------------------------------„ Tr“ ellen‘ Ugy hírlik, hogy kitörjenek a nagy túlerőben lévő újabb dél-vietnanu erősítések ér- amerikai és dél-vietnami csapatok keznek Saigonba* A helyzet sú- bekerítéséből. Legfrissebb jelentések szerint őrizetbe vettek viszont egy 25 év körüli nőt azzal a váddal, hogy egy írógépben három pisz-■», r1““,. Trír *br ääsä a cellába, ahol Robert Kennedy teken biztosította az arab ország gok ENSZ-nagyköveteit arról* hogy az Egyesült Államok nem teszi felelőssé az arab országok kormányait Robert Kennedy szenátor meggyilkolásáért, jóllehet a merényletet egy arab fiatalember követte eL Arab ENSZ-körökből származó értesülések szerint Goldberg arab ENSZ-diplomatákkal találkozott és felolvasta a külügyminisztérium nyilatkozatát. )rA külügyminisztériumnak — hangzik a nyilatkozat — sémi oka sincs feltételezni, hogy bármilyen külföldi kormánynak köze van, vagy köze. volt ehhez a tragikus incidenshez.” A külügyminisztérium ezt a nyilatkozatot röviddel a gyilkossággal vádolt Sirhan Bis-, hara Sirhan letartóztatása után adta ki, miután egyes arab diplomaták . aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy a merénylő személyét bizonyos körök arabellenes hisztéria szítására használhatják fel. Diplomáciai kapcsolat Felső-Volta Köztársasággal Lasonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke szombaton az országházban fogadta Malick Zoromét, Felső-Volta Köztársaság hazánkban tartózkodó külügyminiszterét. Ugyancsak szombaton Malick Zo- romé és a kíséretében lévő személyiségek ellátogattak a Külkereskedelmi Minisztériumba, ahol, dr. Bíró József külkereskedelmi miniszterrel és dr. Szalui Béla miniszterhelyettessel folytattak eszmecserét. A Külügyminisztériumban került sor a magyar—felső-voltai zá- rótárgyalásra. A megbeszélések eredményeként a tárgyaló delegációk közös közleményt fogadtai: el. A tanácskozást követően megállapodást írtak alá a Magyar Népköztársaság és a Felső-Volta Köztársaság közötti diplomáciai kapcsolatok létesítéséről. A Koreai NDK nagykövete megyénkben Ki Dong Szón, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete An Min Szunak, a budapesti koreai nagy- követség másodtitkárának és Fendler Károlynak, a magyar külügyminisztérium osztályvezetőhelyettesének társaságában szombaton Tolna megyébe látogatott. A vendégek délelőtt Szekszár- don, a megyei pártbizottságon találkoztak és eszmecserét folytattak K. Papp Józseffel, az MSZMP Tolna megyei Bizottságának első titkárával és Szabópál Antallal, a Tolna megyei Tanács vb-elnökével, majd megtekintették a város nevezetességeit, köztük a Balassa János megyei kórházat. Délután, a megye vezetőinek kíséretében a tolnai Aranykalász Tsz-t keresték fel, ahol a szövetkezet vezetői megmutatták gazdaságukat a fejlődő állattenyésztést és a-kertészetet, az új szőlőtelepítést és a nemrégiben Teljes kiábrándulás fogadta De Gaulle beszédét Az Humanité. a - Combat és a jobboldali Aurore elutasítóan, a gauellista politikát rendszeresen támogató Paris Jcur szkeptikusan, a Figaro minden lelkesedés nélkül fogadta De Gaulle tábornok péntek esti televíziós beszédét és ebben tett javaslatát a kommunizmus és kapitalizmus helyett egy harmadik fajta „részvételen” alapuló társadalom kialakítására. Egyedül a gaulleista Nation elégedett! az elnök beszédével. — A demagógia és a kommu- nistaellenesség volt a két fő jellemzője De Gaulle tábornok társalgásának — állapítja meg René Andrieu az Humanité vezércikkében. — Az államfő újra jelét adta annak; a teljes megvetésnek, amelyet a dolgozók iránt érez. Az ő politikájával szemben keletkezett nagyszerű mozgalomban nem lát egyebet, mint „to- ialiárius kommunista vállalkozást”. Ez a nagy burzsoá — írja a lap — akárcsak az őt kérdező újságírók, szemmel láthatóan sohasem ismerte a hónapvége nehézségeit. Magát szerényen „angyalnak" nevezte, akit a „gonosz démon” fenyeget, és hevesen támadja a kommunistákat, akiknek a fő bűnük, hogy a dolgozók érdekeinek legjobb védelmezői. Kell-e őt arra emlékeztetni, hogy ezzel a legtotálisabb rendszerek hagyományait: Hitler, Franco és Papadopulosz példáját követi? De Gaulle tábornok a közeljövő vonatkozásában nem is hajlandó a dolgzók sorsával törődni, nem fukarkodik azonban elkészült szőlőfeldolgozó üzemet, a jövőre vonatkozó ígéretekkel. Ugyanúgy elítélve a kommunizmust, mint a kapitalizmust, amely szerinte „emberség” szempontjából egyformán rossz, egy „harmadik út” apostolának teszi meg magát. Ezt ő „részvételnek” nevezi. Ugy véli azonban, hogy a Rotschild-banikház volt igazgató- ja (Pompidou) különösen alkalmas arra, hogy a kormány fejeként előkészítse ennek az aranykornak az eljövetelét. Egy öreg köztársasági elnök egy antik szalonban régi nótát fúj egy koravén újságíró előtt a megöregedett országnak: ez igazán csodálatos — írja Philippe Tesson a Combat vezércikkében. Mindez feljogosítja a fiataloíka/t, hogy tényleg mindent összetörjenek. Nincs egyetlen olyan húszéves fiatalember, aki ne lenne teljesen süket azokkal a szavakkal szemben, amelyeket hallott. Az Aurore „Határozottan változatlan” című vezércikkébe» André Guerin megállapítja: az elemzés, amelyet az elnök adott a szociális problémákról, az I840-es évekre emlékeztet. A Paris Jourban a lap főszerkesztője, Bemard Lefort megállapítja, hogy mindaz, amit a köz. társasági elnök több mint egy órán keresztül mondott, nem szolgált másra, mint hogy meggyőzze a franciákat, őrizzék: meg bizalmukat iránta azzal, hogy azokra szavaznak, akik az ő poli. tokájára hivatkoznak. Ehhez még hozzájön a „részvétel” elve, az egyetlen megoldás, amely szerinte képes megváltoztatni az emberi lét feltételeit a modem civilizáció közepette. é