Tolna Megyei Népújság, 1968. május (18. évfolyam, 101-126. szám)
1968-05-30 / 125. szám
v Ez nekünk magas •>?> Több lap közölte a pincehelyi korszerű, koncentrált kísérleti sertéstelep makettjét. Eredetileg arról volt szó, hogy ezt a több tízmillió forintba kerülő létesítményt még az idén átadják rendeltetésének. Erről, és az idetartozó kérdésekről ezúttal Szabó Jánossal, a pincehelyi Vörösmarty Tsz főkönyvelőjével beszélgetünk. : ! i ♦ ♦ : JEGYZET A pincehelyi nagy beruházás — A hullámpalát Kecskemétre, a fapanelt Simontornyára küldik — Hiánycikk az összhang — A megyei pártbizottság me- jön és üzemeljen. Mi ehhez a ha- zőgazdasági osztályán mechaniz- táridőhöz igazodunk, és ennek mus-ankétot tartottak a közel- megfelelően készültünk fel a lémúltban. Az ankét anyaga alap- tesítmény üzemeltetésére. Sajnos ján folytattunk a nagy mezőgazdasági beruházásokról beszélge- — Miért mondja, hogy sajnos? lést Fenyvesi Ferenccel, a MEZŐBER igazgatójával, hogy — Pillanatnyilag még a gene- vastagon fog a ceruza, majd ezt rálszerződés sincs megkötve. De a követően Tarjám Lajossal, az Ál- körülmények olyanok, hogy én, lami Építőipari Vállalat igazga- mint főkönyvelő azt mondom, én tójával arról, hogy valóban vas- sem kötném meg ha az építőipatagon fog-e a ceruza? Most ezt az ri vállalat helyében lennék. Végeszmecserét önnel szeretnénk eredményben most már a telep folytatni, elsősorban abból a gyezni, hogy a Tolna megyei Ál- ideszállítani hozzánk. Kirakodás, lami Építőipari Vállalat pillanat- berakodás, lerakodás stb. A hul- nyilag részszerződés alapján dől- lámpala 30 százaléka máris tö- gozik, de máris többet megcsi- rött. Kérdezem, ki fizeti meg a nált, mint amennyit elvállalt, kárt? Kérdezem, miért nem Pin- azonban objektív okok nehezítik cehelyre irányították egyenesen a hullámpala-szállítmányokat? Kérdezem, de kitől? Ennek az ügynek nincs gazdája, egyelőre a vállalat segítő szándékát. — Említette Szabó elvtárs, !^*sa£i.1ftí2«ra SKT mTUSS. «N* meg. ami a beruházásoknak teljesen érthetetlen velejárója mindig. Tud a jelenlegi huzavonáról dr. Gergely István miniszterhelyettes? — Erről nem vagyok tájékozódva. ? — A generálszerződés miért nincs még megkötve? ennek ellenére a lámpala-szállítmár kemétre küldték. második hulaz az álláspont alakult ki: pélkel1 mutatni. Most végül i^mpala-szállítmányt ismét Kecs- megis az van, az ismétlődik , __uuui. — Nem találunk szavakat, Szabó elvtárs. — Vegyük a fapanelt. Ebben az esetben tájékozottabb vagyok. Mi rendeltük meg, szóval a pincehelyi Vörösmarty Tsz a megrendelő, erre elküldik Sopronból Simontornyára. Még ha kis tételekről lenne szó, vagy, ha nem meggondolásból, hogy a pincehelyi Vörösmarty Tsz a legérde- emlegetik, keltebb nagy beruházók közé tartozik. — Rendelkezésükre állok, de sajnos sokszor én sem tudom, hogy mi van itt. Csak akkor kötném meg én ' lehetne kideríteni a Soproni Fa- is az építőipari vállalat helyében forgács feldolgozó Vállalatnál azt, elkészítésével kapcsolatban végső a generálszerződést, ha látnám, hogy Pincehelynek is van vasút- határidőként a jövő év júliusát hogy minden anyag biztosítva állomása. Hát így vágjon bele a — A termelőszövetkezetet mint építtetőt, más szóval beruházót ebben a pillanatban mi izgatja legjobban? — Vajon mire alapozhatták a miniszterhelyettes jelenlétében az érdekeltek tavaly nyáron azt a nagyfokú derűlátást, amely az idei októberi befejezést biztosítottnak látta? — Ez egy ördögi kör. Lehetetlen állapot, hogy Magyarországon az elmúlt huszonhárom évben roppant nagy horderejű dolgokat oldottunk meg siketsz egy ilyen nagy beruházásba. Most a fapanelt Simontornyán egyszer ki kellett rakni, majd újból felrakni, és Pincehelyre szállítani. Jó húszezer- forint plusz költség. Ez most kié lesz vajon? Hogy nem a miénk, az hétszent— Nem tudom. Annyit tudok csupán, ha a vasvázak rendelke- . zésre állnának, a vállalat teljes — A határidő. Nagy kísérleti kapacitással dolgozhatna. A tava- beruházásról van szó. Tavaly jyj értekezleten valamennyi ér- nyáron-az érdekeltek részvételé- dekelt azt állította, hogy nem lesz vei volt egy megbeszélés Buda- semmi fennakadás. Most én nem tudom ki a hibás abban, hogy éppen ezért most már megmonpesten, a Mezőgazdasági és Élei mezésügyi Minisztériumban, ott, akkor dr. Gergely István minisz- , ... , , , , terhelyettes elnökölt. Akik akkor kecskeméti alvállalkozó azt mond- ecskemeti alvallalkozónak, a ezen a megbeszélésen jelen vol- ja, százhúsz emberével ugrásra Gépjavító Vállalatnak semmi kö- tak, kivétel nélkül arra az állás- készen áll, de hát vasváz nincs, ze hozzá. Lojalitásból foglalkozott pontra helyezkedtek, hogy ezzel Taj^n j^. is futatni, ki a hibás. vele. Arról van szó, hogy Pincea pincehelyi kísérleti létesítmény- ^ . , _. nyel példát kell mutatni, gyorsa- bizonyos: a ;,ovo évi hatar- hely az építkezés színhelye, Pinság és más szempontból is. Ki- idő a mi részünkről elfogadhatat- oehelynek van vasútállomása, nyilvánították, minden rendelke- lan. A termelőszövetkezet veze- mégis a hullámpalát valahol valaki zésre áll ahhoz, hogy a sertéste- tőinek ez a határozott álláspont- Kecskemétre irányította. Importlep 1968. október 31-ig elkészül- ja. Szeretném nyomban megje- anyag. Ott rakták ki, s onnét kell Új jogszabály az egyetemi felvételről A felsőfokú oktatási intézmé- Régebben másfél éves munka- nyekbe való felvitel rendje — viszony kellett hozzá, de a gya- néhány módosítástól eltekintve— korlatban — ezt mindenki tudta! évek óta alig változott. Ez min- — a fiatalok a középiskola el- denképpen megnyugtatóan ha- végzése után csak két évvel kér- tott a pályázóikra, hiszen a köve- hették felvételüket. Most a kö- Ök ugyanis mindenféle vizsga telmények és a vizsgarend pontos zépiskolák nappali tagozatán nélkül kerülhettek be eddig, ha ismeretében készülhettek e szel- végzők már az érettségit követő a felvételi vizsga bármelyik tár- lemi erőpróbára. Érthető hát. ha esztendőben megkezdhetik a mun- gyábam helyezést értek el a vermest is ebből a szemszögből ka melletti tanulást. senyen. így előfordult azonban, vizsgáljuk a most megjelent mű- (Természetesen a középiskola es_ hogy az egyik szaktárgyból kö- velődésügyi miniszteri rendele- ti-levelező tagozatán érettségizők zépistkolai versenyt nyert és feitet, amely a felsőoktatási intéz- azonnal pályázhatnak felvételre.) vett hallgató a másik tárgyban menyekbe való felvételt szabá- Kimondja az új rendelet aat már az első évben megbukott. E lyozza. Jelentősek-e a változások, is, hogy a jelentkezési lapon kö- kedvezőtlen tapasztalatok hatá- s milyen jellegűek? — ezek a zölt véleményéről, javaslatáról a sára most előírták, hogy (a ma- legfontosabb és legkézenfekvőbb középiskola írásban értesíteni kö- tematikán és a fizikán kívül, kérdések most, a felvételi vizs- teles a fiatalokat is. A munka- amelyből továbbra is elegendő a gák közeledtével. _ helyi véleményt pedig úgy ismer- teljes vizsgamentesítéshez az Az új rendelet tulajdonikép- hetik meg a pályázás, hogy visz- egyikben való megfelelő helyepein a régi szabályozása és az idő- szakapják az üzemtől, hiszen ők zés) a második felvételi tárgyból közben kiadott módosítások ősz- továbbítják azt a többi irattal vizsgát kell tenniök a tanulmá- szegezése, egyetlen jogszabályba együtt az egyetemre. Arra isle- nyi versenyek és tv-vetélkedők való foglalása. Megmarad tovább, hetőség van, hogy mentesítsék a helyezettjeinek is. ■ ■ felvételi vizsga alól azokat, akik Az üj rendelet fő vonala teaz előző evekben mar vizsgát há megegyezik a régivel, sőt az tettek a választott intézményben említett változások is egvbevág- és szakon. Ök természetesen az nak vele. Készüljenek nyugodtan előző évben szerzett pontszámú- a vizsgákra mindazok, akik az résén, s éppen a beruházás az ség, mert nem fogjuk elismerni, a terület, ahol nincs egy szerv, amely végre rendet tudna teremteni. — Benne van a bögyömben. zió „Ki miben tudós” vetélkedői győzteseinek és második helyen végzettjeinek kell felkészülniük. ra is tehát a felvételi rend sta biiitása. Az eddigi tapasztalatokra épülve egyértelműbbé teszik, egyszerűsítik az eljárásokat, mégpedig úgy, hogy növekedjen a felvétel gyakorlatában a demokratizmus. Itt van például az esti és levelező tagozatra való jelentkezés. irat „őrzik”. Húsbavágó változásra csak a tanulmányi versenyek országos döntőinek első tíz helyezettjének, valamint a televíidén állnak rajthoz, mert a verseny — s ezt végiképpen nem lehet az új jogszabály számlájára írni! — előreláthatólag sok helyütt erős lesz. Ezért a fitTve1”-"1, a tanulásra kell öRszponto^Oa ni. T. L. De képzelje magát bele egy ilyen helyzetbe. — Hát mi van itt tulajdonképpen? — Ez nekünk magas, újságíró elvtárs. SZEKÜLITY PÉTER Tsz-vezetők tanulmányútja A keszthelyi mezőgazdasági akadémiával közösen ausztriai tanulmányútra készül a tsz-vezetők egy csoportja: Szűcs Lajos, a Szekszárd és Vidéke Termelő- szövetkezetek Területi Szövetségének titkára, Lakos József pál- fai tsz-elnök, Jaczkó László, a pálfai tsz főállattenyésztője, Ettig László majosi, Pfuntner Sándor tolnai, Uhrin Vendel dunakömlő- di, Heimann Ferenc szekszárdi és Keller Ádám kocsolai tsz-elnök. A csoport június elsején utazik, és a tervek szerint elsősorban a szarvasmarha-tenyésztést és a műtrágyázást tanulmányozza. Lehet másképpen is Az új termelőszövetkezeti törvény értelmében a tagsági vi* szonyból eredő jogosultságok a végzett munkához kapcsolódnak; vagyis mindenkit olyan mértékben illetnek meg a különböző jogok, kedvezmények, ahogyan és amennyit dolgozik. Az alapkövetelmény a 150, illetve a 100, tízórás munkanap, amelyet a helyi adottságokhoz mérten a termelő- szövetkezetek alapszabályai szabályoznak. Az alapszabályok a tagság egészére vonatkoznak, de figyelembe lehet — és kell is -» venni egyes, egyedi eseteket. A közelmúltban a szedresi Petőfi Termelőszövetkezet egyik fiatalasszony-tagja, Pákolitz Antalné küldött be fellebbezést a szekszárdi járási tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályához, a vezetőség határozata ellen. A szedresi termelőszövetkezetben már évek óta kialakult a munkavégzésnek az a formája, hogy kivétel nélkül mindenki vállalja meghatározott földterület, különböző növények megművelését, betakarítását. Pákolitz Antalné — egyébként borjúnevelő munkakörben dolgozik, tehát állandó munkát végez terhességére hivatkozva kérte, hogy az idén mentesftsék a különmunka alól, mivel az külön megterhelést jelentene számára. Egyebek között mintegy négyszáz öl fűszerpaprika, hasonló területű uborka, azonkívül répa, kukorica megmunkálása várna rá, amelyre előrehaladott terhessége, majd pedig a szülési szabadság miatt nem lenne képes. A vezetőség elutasította kérését, azzal, hogy amennyiben nem vállalja, megvonják tőle a háztáji területet. E határozat ellen fellebbezett — teljesen jogosan —. A vezetőség dicséretére legyen mondva, keddi ülésén megváltoztatta korábbi álláspontját.. Szűcs János, a szövetkezet elnöke közölte, helyt adtak Pákolitz Antaf- né kérésének. A korábbi határozat elsősorban a helyileg kialakult Szokást vette figyelembe, a jogszabályokkal ellentétben, ezt korrigálta a vezetőség, még az államigazgatási szerv határozathozatala előtt. Pá- kolitznénak egyébként, mint állandó dolgozónak, múlt évben elért munkanapjai után az idén megjár a rendelet szerinti fizetett szabadság is. Ha a szedresi szövetkezet vezetősége korábban nem általánosít, elkerülhette volna a hatósági beavatkozást. Az ügy, gyors tisztázása viszont valószínűen csak növelte a vezetőség tekintélyét. Az új tsz-törvény gyakorlati megvalósítása már eddig is számos esetben szült jogvitát a tag és a termelőszövetkezet között és szül — teljesen természetesen —, a jövőben is. A közös ügynek csak hasznára lesz, ha az ilietö szövetkezeti vezetőség, amennyiben ez a testület tévedett, belátja tévedését, és helyrehozza, még mielőtt hatósági eljárás során tisztázódik a vita. Ez idő szerint még elég gyakori a merev álláspont. Egy-egy taggal kapcsolatban a mérce a végzett munka, de maga a törvény is kiterjed olyan tényezőkre, mint a szociális helyzet, a kor, az egészségi állapot. A vezetőség számára viszont a mérce; a fentiek figyelembevétele. Dönterti, határozni lehet, csak az egyik oldalról. De lehet másképpen is, az egyéni mérlegeléssel, a humánum szem előtt tartásával, megtalálni az Összhangot a közösség és az egyén érdekei között. BL Gazdász „gyerekek“ találkozója Derűs visszaemlékezések színhelye volt nemrég a lengyeli öreg kastély paraja. Az 1952-ben érettségizett volt diákok találkoztak itt és elevenítették fel a négy évi közös munka emlékeit és számoltak be egymásnak azóta eltelt életük eseményeiről. Sok élmény felelevenítése egyben alkalmat adott a volt „gazdász két a tanulás biztosításához, sokszor még az élelmet is maguk teremtették elő, de örömmel csinálták, hiszen tanulhattak. Mostohább körülmények között is, de kiváló eredmények születtek a tanulás terén is. Az osztály a tanulásban is kiváló eredményt ért el és az érettségi eredménye rrvég csak öregbítette a kiváló gyerekeknek”, hogy összehasonlít- osztály hírnevét. A jó alaplerakás sák diákéveiket a jelenlegi kö- igen széoen evümnlrsn^rift q>7 rülményekkel. Némi irigység, de egyben öröm volt az összehasonlítás eredménye a mostani diákok javára. Jelenleg majdnem _____; ____ t eljes összkomfortos körülmények állami funkcionárius igen szépén gyümölcsözött az élet iskolájában. Bizonyítja ezt az, hogy a találkozó osztály tagjai igen szépen megállják a helyüket az életben, számtalan párt-, állami funkcionárius, kimagasló kozott tanulnak a lengyeli diá- gazdasági vezetők vannak közöt- kok, és ők már nem emlékeznek tűk. Egy ami közös, hogy az osz- a félig kiégett kastélyra, melyet tály tagjai a jelenlegi munkájú1946-ban az első diákcsapat nagy örömmel és boldogan vett birtokba. A találkozón részt vett egykori diákoknak maguknak kellett megteremteni a feltételeken keresztül is — nagy többségben — kapcsolatban vannak a mező"? zdn sággal, — nem halt ki bennük a lengyeli gazdászvér.