Tolna Megyei Népújság, 1968. május (18. évfolyam, 101-126. szám)
1968-05-29 / 124. szám
Dedikál: Benedek István I Az ünnepi köiyvhét alkalmából ellátogatott a megye több községébe Benedek István író is, aki most megjelent Csínévá című kétkötetes művét, és más, korább ban megjelent köteteit dedikálta. (Bakó Jenő felvétele.) A Contergan-per Újabb 200 felperes — 972 oldalas vádirat A nyugat-németországi Alsdorf- ban kedden folytatódott a Che- mie-Gi ünenthai társaság hat vezetője és egyik volt igazgatósági tagja bünperének tárgyalása. A keddi ülésen az ügyész részleteket olvasott fel a 972 oldalas vádiratból, amely megállapítja, hogy a vegyipari vállalat által forgalomba hozott Thalidomide nyugtatószer .— Nugat-Németor- szágban Contergan néven terjesztették — olyan elváltozásokat idézett ebö a terhes anyáknál, amelyek következtében azok torz- szülötteknek adtak életet. A cég 1957-ben dobta piacra a szert és azt az NSZK-n kívül 46 más országban, több mint 50 különböző néven terjesztették. A Chemie- Grünenthal vezetői azután sem szüntették meg a szer terjesztéTOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: 1—29—01. 1—23—61. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd. Béla tér l. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Telefon: 1—20—11. 1—20—10. Készül a Szekszárdi Nyomdában Felelős vezető: Széli István Széchenyi utca 46. Telefon: 1—29—21. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 17 Ft Index-szám: 25 069 s sét és reklámozását, hogy 1959- ben számos esetben bebizonyosodott: okozati összefüggés áll fenn a Contergan szedése és torzszülött, sokszor végtagok nélküli csecsemők világrahozatala között. Dr. Erich Schmidt-Leichner védőügyvéd azt állította, hogy a vádirat által említett okozati összefüggés nem áll fenn a szer szedése és a nyomorék csecsemők világrajötte között. Az ügyvéd alaki kifogást emelt, arra hivatkozva, hogy az eredeti vádiratban mintegy száz felperest említenek (a torzszülött csecsemők szüleit és hozzátartozóit), a per tárgyalása során viszont az ügyész már 300 felperesről beszél. Ezért a védelem követeli, vagy mellőzzék a tárgyalás során a 200 újabb felperes keresetének tárgyalását, vagy függesszék fel a per tárgyalását és készítsenek új vádiratot. Amennyiben a bíróság az utóbbi mellett döntene, a jogi szakértők szerint legalább két évig eltartó perben az ítélethirdetés további hónapokat késne. Bonyhád: Limonádé Joe (Csehszlovák film). Dombóvár: A döntő vallomás (Román film), Dunaföldvár: El Greco (Olasz—francia film), Paks: A hajók a kikötőben robbannak (Szovjet film), Szekszárd: Kitérő (Bolgár film). Tamási: Csapda (Angol—kanadai film). 400 mázsa cement, kavics, gömbvas, benzin tűnt el a kezük alatt A vádirat szerint Megkezdődött a Hídépítő Vállalat sikkasztóinak bűnpere Előreláthatóan 11 napig tárgyalja a szekszárdi járásbíróság azt a tegnap megkezdett pert, amely Gémyi Lajos, a Hídépítő Vállalat szekszárdi építésvezetője és 1.4 bűntársa ellen indult. Az első nap a vádirat ismertetésével kezdődött. A vállalatnál a különböző anyagokból változó manipulációkkal többletet képeztek, s azt mint sajátjukat, eladták, nem könyvelték sehova, s a pénzen megosztoztak. Gémyi a bűncselekmény- sorozatot nem tudta volna egyedül végrehajtani, ezért bevonta Simon Mihály raktárost és Táskái Ferencet is. Ahogy az üzlet szélesedett, úgy kerültek be a többiek, egyrészt a vállalattól, másrészt Bonyhádról, Bátaszékről, Alsónánáról, Alsónyékről, Duna- szen tgyörgyröl stb. Végeredményben a bűnszövetség a vállalat anyagából több mint 400 mázsa cementet, 73 köbméter kavicsot, négyezer liter gázolajat, mintegy 15 mázsa besai egyszer-másszor önállósították magukat. Vele megbeszéltek például 10 mázsa cement szállítását, de megtörtént, hogy 15—20 mázsa került eladásra. Később megtudta, de csak a pénz érdekelte, s osztozkodtak. No nem testvériesen, a többlet mindig Gérnyinek jutott. Ha nem ilyen súlyos esetről volna szó, mosolyogni lehetne az alábbi közjátékon: — És nem emeltek szót a társai, hogy ők kevesebbet kapnak? — kérdezte a bíró. — Nem kérem. Meg kívánom jegyezni, hogy amikor a pénzeket átadtam, szégyenkezést éreztem, s úgy vettem észre, mintha ők is szégyelltek volna. — De továbbra is elfogadták? — Igen. Sőt tudták is a rendet, mert megtörtént, hogy egyik-másik a leinkasszált pénzt már eleve 500 —600 forinttal megkurtítva adta át. A bűnös eiauásokhoz persze kuncsaftok is kellettek. De nem akárkik. Simon rendszerint így kezdte Gémyinél egy-egy üzletkötésről az engedélyadást: Van egy megbízható emberem... S a megbízható embernek természetesen nem tűnt fel, hogy a cement 100 forintért mázsánként talán egy' kicsit olcsó. Az anyaghiány és a pénzéhség, a külön haszon megtette a magáét. Úgy kezelték a társadalmi tulajdont, mint a Csáki szalmáját. A társak sok esetben még főnökükön is túllicitáltak. Gémyi szavaival élve, volt eset, hogy valaki jobb ember akart lenni még nála is. A részesfát például a dolgozóknak Gémyi nem teljesen ingyen akarta haza szállítani. De a potyához szokott társak ezt az egy okos tervét is elszabotálták. S utána ment minden a régi kerékvágásban. , Ezután a bíróság az első napi tárgyalást befejezte. A mai napon még Gémyi kihallgatása folyik és megkezdődik Simon ML hály meghallgatása is. tongömbvasat, 640 liter benzint, 600 kiló bitument, kétezer téglát és más anyagokat adott eL Az eladást illetően három cso- lortra osztja a vádirat az anya- ;ok felhasználását. Mintegy 60 zer forint értékűt magánosoknak, öbb ezer forintra tehetőt állami, zövetkezeti vagy tanácsi szerek részére adtak el, illetve épí- ettek be. A harmadik csoport a egfurcsább, mert közel 60 ezer or int értékű anyagot úgy hasz- íáitak fel, hogy abból semmi íasznuk sem volt. Ezt Gémyi sem tudta megmagyarázni, ha csak azzal nem, logy — ha kértek — vallotta — l kérésnek nem tudott ellenállni. De akkor sem tudott, amikor tártouu IKMHlp NÉPÚJSÁG A.MAGYAft. SZÖGI A1 ISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI. BIZOTTSÁG A. ES A MEGYEÉJAnAcS LAPJA Villám sújtotta Zeusz templomát A görög mitológia szerint Zeusz a főisten, villámmal sújtotta azokat, akiket büntetni akart. Az elmúlt napokban pedig Zeusz földi lakóházát sújtotta villám az athéni Akropolisom. A templomot időszámításunk előtt az V. században kezdték építeni, azonban csak Hadrianus császár alatt fejezték be, midőn a római uralom Görögországra is kiterjedt. A Parthenon mellett Görögország legnagyobb antik épülete, amelyet eredetileg 104 fcorintuszi oszlop tartott. A díszes oszlopokból ma már mindössze 14 áll, s most ezek közül is egyet súlyosan megrongált a villám. A villámsújtott oszlopot rövidesen restaurálják. 1 Névnap: Magdolna. MÁJUS A Nap kél 3.52, nyugszik 29 19.31 órakor. A Hold kél 4.45, nyugszik 22.09 órakor. SZERDA — A beremendi cement- és mészmű építkezéséhez szállít és szerel össze a helyszínen faházakat a Dombóvári Járási Építőipari Ktsz. Az eredetileg vikend- házként gyártott, házakat felvonulási épületként használják. — Március második felében bevezette a Népbolt Vállalat egyes iparcikkek házhoz szállítását. A tapasztalatokat most elemzik. Áprilisban 657 esetben végeztek házhoz szállítást és e szolgáltatás a megye 80 községére terjedt ki. — A megye fő- és mellékhivatású könyvtárosainak tart, előadást ma délelőtt 11 órai kezdettel Koczkás Sándor irodalomtörténész Mai magyar irodalom címmel. Az este nyolckor kezdődő irodalmi est előadója, szintén Koczkás Sán- df>". A rendezvény műsorában Margittai Ági és Horváth G la színművészek közremű ködnek HÍREK — Laczi Zoltán a fotószövetség főtitkára tart előadást vasárnap délelőtt a TIT-klubban a Tolna megyei fotó- és filmklub tagjainak. Ezúttal az előadó ka- marakiáUításót is megtekinthetik a fotóamatőrök. — Már csak a vizsgák vannak visz- sza. Lényegében befejeződött a tavaszi gépjárműképzési szezon. Mind a magán, mind pedig a hivatásos gépkocsivezető-képzés gya. korlati foglalkozásai véget értek. A vizsu- gák vannak csak is vissza. Az MHSZ és a KPM tanintézete megkezdte újabb tanfolyamok szervezését. — A kiemelt építkezések készültségi fokáról és tennivalóiról tanácskozott hétfői ülésén a Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat párt- bizottságának végre- rehajtó bizottsága. NEM VÁLTOZIK A HŐMÉRSÉKLET Várható időjárás ma estig: változóan felhős idő, többfelé záporral. zivatarral. Mérsékelt, zivatar idején megerősödő keleti, délkeleti szél. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 24—28 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete Siófok, nál 18 fok. Tüzet okoztak a gyerekek Felsőtengelicen Felsőtengelicen a Biritói Állami Gazdaság üzemegységében Bukli Ferenc portáján tűz ütött ki. Bukli 3 és a szomszéd 6 éves kislánya az előhagyott gyufával játszott és felgyújtotta a szalmatetős .sertésólat. A tüzet szerencsére idejében észrevették és az üzemi tűzoltók gyors beavatkozással elfojtották, illetve terjedését megakadályozták. Attilát elhamvasztották ? A hagyomány szerint Attila hun királyt háromszoros koporsóban temették el, arany, ezüst, majd bronz koporsó rejtette a legendás király tetemét. A magyar történészek azonban az elmúlt években más álláspontra helyezkedtek, aminek az a magyarázata, hogy sok évtizedes kitartó kutatás után sem találták meg Attila sírját. A legendás hármas koporsót nemcsak Magyarországon keresték, ahol a hun birodalom központja volt, hanem mindazokon a helyeken is, ahol Attila megfordult seregeivel, tehát Ausztriában, Svájcban,^ Franciaországban és Olaszországban, azonban sehol nem akadtak nyomára. A hun sírokból, melyeket az elmúlt években feltártak, számos olyan aranytárgy került elő, amelyeken hamvasztás nyomait találták, s ebből a történészek egyre több okkal következtetnek arra, hőgy Attilát is úgy hamvasztották el, kincseivel, fegyvereivel együtt, ami a nomád népeknél gyakori volt.