Tolna Megyei Népújság, 1968. május (18. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-26 / 122. szám

Ne haragudjon, hogy családi ügyekkel terhelem, de muszáj elmondanom, hogy a feleségem lassan megőrjít. Mindig olyan kérdéseket tesz fel nekem, amilyenekre még a csecsemő is tudja a választ, csak ő nem. A napokban is azt kérdezte tőlem, hogy miért áll­ványozzák fel minden tavasszal Szekszárdon az izraelita templomot és miért bontják le az állványt minden ősz- szel? Mondtam neki, hogy erre nagyon egyszerű a válasz, mire o megjegyezte: kíváncsi erre az egyszerű válaszra. Hát, azgnnyomban kielégítettem a kíváncsiságát. Mond­tam neki: nézz csak fel a templomra és mindjárt választ kapsz a kérdésedre. Ű felnézett. A fejét ingatta. Azt mondta, hogy ő ott nem lát semmi különöset. Az angyalát! — mondtam neki, — Nézz fel még egyszer! Felnézett még egyszer. Megint nem látott semmit. Ekkor én felhívtam a figyelmét egy zöldellő bokor­ra, amely ott zöldell a templom homlokzatán. De még ekkor sem értette a dolgot. Pedig a magyarázat pofon egyszerű. Azért állvá­nyozzák fel minden tavasszal a templomot, hogy meg­öntözzék azt a kis bokrot és azért szedik le az állványt ősszel, mert akkor már kiadós esők szoktak lenni, meg a bokor is elhullatja a levelét és akkor már nincs szük­ség öntözésre... Vesztemre mentem vele végig a Mártírok terén is, ahol a kerítéseket építik, mert ott meg azt kérdezte: miért rossz lábasból rakja a cementet a kerítésre három kőmű­ves közül kettő, a harmadik meg miért fandliból? Erre azt feleltem én neki, hogy az a kettő, aki lábasból rakja a cementet a kerítésre, az ezzel is kifejezi: ő híve az egyenjogáságnak, sőt mi több, otthon is segít a felesé­gének, még el is mosogat helyette, a lábast1 is jól kezeli, még tálán a cementet is főzőkanállal keverte meg... Ezt mondtam neki. Ö viccelődésnek vette az egészet. Azt mondta: „Kótya- gos vagy, te Johannes, látszik, hogy öregszel, ilyen marha­ságokat találsz ki nekem, pedig nem ez lehet az igazi ok, hanem az, hogy a vállalatnak nincs elég fandlija.. Egyik nap meg azt kérdezte: „Mondd, Johannes, miért nem lehet fogrpiszkálót, WC-papírt, meg autosyphonhoz gumitömítőt kapni...?’’ Először azt válaszoltam, hogy ez egy olyan kérdés, amire csak az isten tud válaszolni, mire ő megjegyezte: „Te nem hiszel az istenben, . hogy mondhatsz ilyent... ”, Ezután elkezdtem magyarázni neki, hogy a fogpiszkáló az egy olyan dolog, amit otthon is megcsinálhat az ember, mi­nek ezzel az ipart terhelni, WC-papírra sincs szükség, plá­ne, ami óta javul az újságpapírok minősége, a tömítő­gyűrűből meg minek olyan nagy felhajtást csinálni, ami­kor syphont fejjel együtt azért lehet kapni... Ebben maradtunk. Persze, csak azon a napon, mert másnap megint el­kezdte: „Akartam venni egy ruhát, de csak rózsaszínben volt. Mondtam, hogy én fehéret szeretnék, mire a keres­kedő azt modta: nyugodtan megveheti, két mosás után ez is fehér lesz, és akkor azt gondolják, hogy milyen jól megy a Johanneséknak, ugyanolyan ruhát vett rózsaszínben is. meg fehérben is .., „Mondd, Johannes, miért fehéredik ki a rózsaszín?” Hagyj engem békén — mondtam. Mindig olyan kérdé­sekkel piszkálsz, amire nem nekem, hanem az illetékesek­nek kellene választ adniok. Vedd meg a rózsaszín ruhát, mert abból később fehér lesz, és akkor azt hiszik, hogy nekünk sok pénzünk van, mert divatozásra is jut, pedig csak egy új magyar találmányról van szó, a kameleon- ruháról, amely úgy változtatja a színét, mint az a kamé­leon állat, amelyik... Meggyőztem. Nem vette meg a ruhát! Ilyenek az asszonyok. Azt mondta: „Ha az enyém fehér lesz, akkor másé is, és akkor mindenki rájön, hogy nem is divatozok, csak a ruhám fa­kult ki. . .” A ruha árán kirándultunk. Paksra. Vesztemre. A feleségem megállt a paksi szálloda előtt és azt mondta: „Nézd, Johannes, ez egy középkori rom!”. Ez nem rom — mondtam én —, ez egy mai szálloda. „Ez szálloda!?” — kérdezte ő. „Igen” — feleltem én. „Es miért nem javítják meg, miért nem, hozzák rendbe, miért nem költenek rá legalább feleannyit, mint a simon- tomyai várra?”. „Azért, mert ez nem műemlék!”. Ezt végképp nem értette. Egész úton hazafelé is ezzel foglalkozott. Azt magyarázta nekem, ha nem műemlék, ak­kor miért nem nyilvánítják műemlékké, a külseje után Ítélve rá lehetne fogni, akár azt is, hogy több száz évvel ezelőtt épült, és azóta állja az idő ostromát. .. Most mondja 'meg a szerkesztő úr, de őszintén: hány napot bírna ki egy ilyen asszonnyal? Válaszát Várom. Tisztelettel: 25 éve történt Kállay Miklós miniszterelnök beszédéből: „Nem az én kormányom alatt döntetett el,, hogy részt veszünk' az 1942-es orosz hadjáratban. Nem kétlem, hogy így kellett dönteni és ha elhangzott szövet­ségesünk hívó szava, azt követni kellett. De az én feladátom, és szent kötelességemnek tartom, hogy az elveszett helyett új had­sereget teremtsek az országnak, új életet a háború veszteseinek és új hitet és lelket adjak az esetleg elcsüggedőknek. Sajnos — folytatta a miniszterelnök — ne­hány tünet azt tette szükségessé, hogy a ház elnapolását javasol­jam, mert úgy láttam, időt kell szerezni ahhoz, hogy megértes­sem minden párttal és mindenki­vel, hogy alkotmányos életünk legfőbb tényezőjét, a parlamenta­rizmust a mai háborús időkben csak úgy lehet megőrizni, ha szem előtt tartjuk mindazokat a szabályokat és határokat, melye­ket az idők nehézsége és kényes­sége minden magyar emberre kényszerűen ró” ... A miniszter- elnök megemlékezett az úgyneve­zett baloldali megmozdulásokról, illetve a népfrontnak kölcsönvett elnevezése alá foglalt mozgalom­ról. De ilyen mozgalom nincs. Ha lenne és arra törekednék, hogy összeszedje a nemzetben esetleg szanaszét található nemzetellenes elemeket, úgy az szembetalálja magát az egész állam hatalmá­val.” (Tolnamegyei Újság, 1943. 38. szám.) Megjegyzés: Kállay miniszterelnök ezt a beszédet nem sokkal azután mondotta el, hogy a januári szov­jet támadás által megsemmisült II. magyar hadsereg maradványai ha­zaértek. A hallgatóság MÉP, a Magyar Élet Pártja nagy választmá­nya volt. Érdekes Kállay itt nyilvá­nosságra hozott gondolkodása: a szovjet elleni hadjáratban való rész­vétel elhatározásáért mossa kezeit,, ezt nem kormánya döntötte el, de ha már eldöntette ezt valaki, ő gon­doskodik a kővetkező hadsereg fel­állításáról, nyilván azért, hogy azt is frontra küldje. Másik anakro­nizmus az újságban idézett beszéd­ben: Tud a népfrontmozgalomról, de az mégsincs. Ha lenne és szer­vezkedne, lesújtana rá és a tömö­rült nemzetellenes elemekre. Csak­hogy a tény az volt, hogy a nép- frontmozgalom mégis csak volt, ab­ban nem nemzetellenes elemek, ha­nem éppen a leg bátrabb hazafiak/ szövetkeztek, és amikor egyes tag­jaira valóban lesújtott az állami hó­hér, Kállay valószínű belátta koráb­bi elképzeléseinek helytelenségét, alapjában téves szemléletének ered­ményét: a német megszállást. 50 éve történt A pécsi királyi főügyész jelen­téséből : „A lázadás kezdeményezői a pótzászlóaljnak menetszázadba beosztott emberei voltak. A me­netszázad részben, vagy nagyobb részben orosz hadifogságból visz- szatértekböl állott, akik, mint a hadbírósági tárgyalásokból kitű­nik, bolseviki tanokkal voltak szaturálva (eltöltve). Ez a menet­század körülvette saját laktanyá­ját, a kaszárnyaügyeletes tiszttől egy bizottság a fegyver-, lőszer­tár és pénztár kulcsainak átadá­sát követelte, és amikor ez ezt megtagadván, egyet közülük le­lőtt, leszúrták,' a kulcsokat tőle elvették, a pótzászlóaljnak hozzá­juk szító embereit felfegyverez­ték, a gépfegyvereket, számszerűit 19—24-et is hatalmukba kerítet­ték, a pénztárt magukhoz vet­ték.” .. . „A polgári lakosság ál­talában nyugodtan viselkedett, bár egyesek a lázadókkal való együttérzésüknek adtak kifejezést, sőt ezeket buzdították is. így a pécsi kir. ügyész jelentette, hogy egy Dobrovics Péter nevű pécsi lakos festőművész és négy nő el­len a rendőrség eljárást folytat, mert az elölnevezett a lázadók egy csoportját kitartásra és arra buzdította, hogy a‘ honvédeket csábítsák a maguk pártjára, út­mutatást is adott, hogy a gép­fegyvereket hol állítsák fel. A négy nő közül három, hasonlóan buzdította a lázadókat.” ... „A rögtönítélő bíróságok 1918. május 23-án négy, 24-én három, 25-én ismét négy és a mai- napon egy. halálos ítéletet hoztak. Ezen el­ítéltek nyomban ki végeztettek.” (Igazságügyi Minisztérium Bi­zalmas, 19J.8—487—3. szám.) Megjegyzés: E napokban van öt­ven éve az első nagyobb szabású ka­tonai lázadásnak, mely a pécsi helyőrségben tört ki. A lázadók rö­vid idő alatt a város minden fon­tos pontját kezükben tartották és csak nagy túlerővel tudták őket először a városból kiszorítani, majd elfogni. Mint e jelentés írja, sokan a Duna felé el tudtak menekülni. A honvédelmi miniszteri vizsgálat megállapította, hogy a felkelés ve­zetői hadifogságból visszatértek voltak. 1918. május 13-tól 24-ig ter­jedő 12 nap alatt a Monarchia hét helyőrségében tört ki olyan lázadás, amit a közvélemény előtt eltitkolni nem lehetett. 100 éve történt A hazatért Perczel Mór tábor­nok diadalútjából: „Ez alkalommal (halála után) jut eszünkbe egy tréfás történe- tecske, mely a hatvanas évek végén (pontosan 1868-ban) esett meg a generálissal. Akkortájt tért vissza a hazába és amerre csak járt, mindenütt lelkesen megün­nepelték. így Várpalotán is nagy­ban készültek méltó fogadtatásá­ra, mikor meghallották, hogy ar­ra veszi útját. A kifogyhatatlan humorú s amellett ékes beszédű Patay doktort, a Zichy grófok uradalmi orvosát kérték föl, hogy a hőst üdvözölje, ki azt él is fo­gadta. A nevezetes órában az egész városka talpon volt, zász­lókkal és virágokkal jól ellátva szorongtak az út két felén, amely­ről Perczel érkezendő volt. Ekkor azonban kínos incidens történt. Staféta jött nagy sietve és jelen­tette, hogy a másik orvos, dr. Hercz hirtelen rosszul lett, tehát Patay sürgősen keresse fel. A díszszónok erősen zavarban volt, annál is inkább, mert már egy közeledő porfelleg jelezte, hogy a tábornok kocsija közeledik. — Rögtön megyek — szólt a stafétához. Egy perc és a vitéz szabadság­hős sugárzó arccal ugrott ie a kocsiról a lelkesen éljenző nép­tömeg előtt. Eatay kevésbé öröm­teli arccal áll elébe s egyet kö- hintve, szóba kezd.: — Isten hozott Perczel! Jöttél volna előbb csak egy pár perc­cel, de most dolgom van a Hzrcz- cel, tehát Isten veled Perczel! Mondá s mélyen meghajolva távozott, hogy szenvedő kollegá­jának segítségére siessen.” (Veszprémi Híradó, 1899. június 1-i szám.) Megjegyzés: Perczel Mór, a sza­badságharc kiváló tábornoka 1899. május 23-án, 89. évében ■ hunyt el. Az újságok Londontól Szentpéter­várig megemlékeztek róla, a magyar újságok napokon keresztül foglal­koztak személyével. így került nap­világra ez az 18(18. nyarán történt mulatságos eset. A Perczel-család kegyelettel őrizte a tábornok em­lékét s a levéltárba került értékes családi levéltárban találtunk 110 ha­lálával kapcsolatos újságcikket, melyből éppen ezt az éppen száz­éves eseményt kiemeltük. Régen történt „Tekintetes Nemes Tolna Vár­megyében Ozora Mezeő Várossá- ban tartandó Kovács, Lakatos és Szíjgyártó egyben kapcsolt Czéh- nek Articulussai óképpen követ­keznek: 4. Articulus. Hogy pedig ezen Kovács, Lakatos és Szíjgyártó Mesterségnek folytatásában sémi fogyatkozás ne történjék, a Czch Mester eöregbik Mester Ember Társait, úgy mint egy Kovácsot, Lakatost és egy Szíjgyártót maga mellé vevőn, kinek kinek az munkáját, hä lehet minden kán­torban meg visgállya és ha vala- fhelyik rósz munkát tenne, azon­nal az olyas Mester Ember leg- előbbenis meg intessék, azután pedig az munkája vétessék ell tüle, vagy pedig érdeméhez ké­pest meg büntettessék fönt írt mód szerént, hogy tudnia illik a büntetés 4 forinton föllül ne haliadja. Ha pedig valamelyik a Mester Emberek közül úgy mun­kája s értetlen mestersége által valakit meg károsíttanna s az meg károsodott Ember az eránt a Czéhnél panaszolkodnék, tarto­zik a Czéh néki eölégséges sa- tisfactiót (kártérítést) adni. És ha valamelyik lopásban, gyilkosság­ban vagy egyéb eriminalis casus- ban (bűntettben) tapasztaltatnék, tartozik a Czéh az olyant az Föl­des Uraság jurisdictiója (bírásko­dása) s keze alá adni. 6. Artikulus. Ezekután .ha va­lamelyik Czéhbeli Mester Ember, vagy Legény más ezen Czéhbeli Mester Ember Társát a Mester­ség dolgában elsőbenis nem a Czéhnél, vagy az Ifjú Társaság­nál, hanem másutt vádolná — kivévén, hogy ha a Czéh, vagy az Ifjú Társaság néki igazságot tenni nem akarna — az olyan ér­deme szerint fog meg büntetőd- ni.” (4:790/1. sz. Céhlevelek.) Megjegyzés: A ezéhek egy részről a helyi iparosok érdekvédelmi szer­vei voltak a feudalizmus korában; biztosították, hogy területükön kon­tárok nem boldogulhattak, más­részről felelősek voltak a mesterek és legények munkájáért, magatartá­sáért. 4. artikulusban a szabály in­tézkedik, hogy a céh tekintélyét le ne ronthassák, sőt a céh magára vállalja a kártérítést, ugyanakkor ti. artikulus megtiltja, hogy az ilyen panaszokat máshol orvosoltassák és bünteti azt,' aki a belső ügyet ki­viszi, mert ezáltal rontja a céh hír­nevét. Az ismertetett cchszabályza- ton dátum nincs, írásmódja sze­rint a 18. században, vagy a 19. szá­zad elején írták. DR. PUSKÁS ATTILA .. fqgpjj. -.................... ­Repülőgéppel is gyorsan célba ér, de egy jól megfogal­mazott hirdetés elhelyezésével lapunkban még gyorsabban eléri célját. Győződjék meg róla HIRDESSE vételi és eladási szándékait a Tolna megyei Népújságban.

Next

/
Thumbnails
Contents