Tolna Megyei Népújság, 1968. május (18. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-26 / 122. szám

•ILLYÉS GYULA:

Vasúti söntés, balladával

A tömzsi kis gyári pohár magától is azt mondja: Csönd! a bor-tócsás asztalról fölemelve az őszülő sorompó-kezelő gyári-tömzsi ujjai közt.

Nyúlva épp oly egyforma poharakhoz épp oly egyforma ujjaikkal a pályamunkások bólintanak, az épp oly egyforma szívükben.

Itt van a csönd, s csöndnek is marad De oly nyílt: bárki beleszólhat, akár egy kertből-hangzó operába.

v

így folyik le hát szó nélkül a férfi-ünnepi beszéd, az egyedi nagy vallomás, a szóló ária: özvegy magányú téli ágyról, fűtetlen konyháról, havas magányban, fű teilen fülről; szájról, mely szó-fűtetlen. —

De a kiszolgálóleány tovább siet, le-leguggolva az ablak előtt, hogy bejött-e már a hétvégi külön-vonat.

Ifjúsága zsúfolt honában,

kerengve küld egy mentgetődző mosolyt a lány a tartalékból, amely megmaradt vasárnaptól, testében bujdokolva, s ki kell, hogy tartson szombat estig, tisztára gyújthatóan.

Ez is egy szólam.

Míg a tömzsi poharakat lerakják, bólogatva szinte, az egyformán okos kezek.

Szegedi Szabadtéri Játékok 1968

A fanfárok tizedszer szólalnak meg

A felújítás éve. 1959. óta több mint nyolcszázezer embernek nyújtott művészi élményt, kellemes, emlékezetes szórakozást a Szegedi Szabadtéri Játékok. Ez idő alatt 165 előadást tartottak, számos neves külföldi szólista és együttes vendégszereplésével. A statisztika szerint a játékok legnépszerűbb szerzője Erkel Ferenc: operáit a tíz esztendő alatt 27 alkalommal tekinthette meg a Dóm-téri színpad közönsége. Prózában „Az ember tragédiája” vezet: öt évben mutatták be, ösz- szesen huszonegy előadást ért meg. A külföldi bemutatók közül elég talán a Mojszejev- együttes káprázatos műsorát, vagy a West Side Story előadását említeni.

A játékok rendezői arra törekedtek, hogy évről évre többet, jobbat adjanak az érdeklődőknek. Lehetővé teszi ezt az 1967-ben épült korszerű, szabadtéri színpad, amely bármilyen nagy együttes műszaki, technikai, elhelyezési igényét ki tudja elégíteni.

Az idei Szegedi Szabadtéri Játékok műsora méltó a tízéves jubileumhoz. Ezúttal három estén kerül színre Erkel operája, a Bánk bán, amelyben Bánk szerepét Simándi József Kossuth-dí- jas, érdemes művész alakítja. Csajkovszkij: Hattyúik tava című balettjét az idén négy alkalommal láthatja a közönség, a Rigai Állami Opera- és Balettszínház együttesének előadásában.

Rangos szereposztásban kerül színre Kacsóh Pongrác: János vitéz című daljátéka. A tízéves jubileum tiszteletére először hallhatjuk olasz nyelven, Verdi: Aida című operáját, amelyben három neves külföldi vendégművész — Maria Biescu, a Moszkvai Nagyszínház tagja, Pedro Lavir- gen, a Barcelonai Operaház tagja, Peter Glossop, a Londoni Co- vent Garden tagja lép fel; s az előadás szólótáncosa: Medveczki Ilona.

Rapszódia címmel színes összeállítással szerepel az Állami Népi Együttes, Rábai Miklós Kossv'h- díjas, érdemes művész vezetésével.

A szabadtéri játékok ideje alatt nyílik meg az idén első ízben a szegedi ipari vásár és kiállítás, ahol magyar és külföldi cégek

mutatják be gyártmányaiko,:. A többi kiállításról csak ízelítő: IX. szegedi nyári tárlat, III. szegedi fotószalon, művészet és lakáskultúra, iparművészeti kiállítás, magyar népviseleti kiállítás, virágkiállítás ...

A július 20—augusztus 20. között megrendezendő szabadtéri játékok iránt már most nagy az érdeklődés, szinte a világ minden tájáról érkeznek ismertetéstt programot kérő levelek A „napfény városa” felkészülten várja vendégeit.

Igricek utóda

Népköltő a falu végén

S

Irta : Fekete Gyula, József Attila-díjas író

Első olyan írásom, melyet országos lap közlésre méltatott — majd harminc évvel ezelőtt, pataki diák koromban — egy ingerült „olvasólevél” volt Darvas Józsefhez: kié hát a könyv ünnepe? A Kis Újságban írt Darvas a könyvnapokról, s megtetszhetett, amit írt, azért fordultam hozzá: döntsék el végre az illetékesek, kié legyen a könyvnap? Az irodalomé vagy a bestsellereké, a bőrkötéses ponyváé?

Tulajdonképp az alkalmat keresem évről évre, hogy ezzel szembenézhessek. Azokat az olvasókat keresem, diákolcat is meg nemdiákokat is, akiknek van hitük, indulatuk, bátorságuk.

Minden új nemzedék talál igazítaniválót a világon, és személy szerint mindenki talál, míg lélekben fiatal. A szomjúságot a szebbre, a jobbra, az igazabbra éppen a könyvek élesztik, hitem szerint mindennél erősebben. Persze nemcsak harminc évvel ezelőtt, de ma is: a java irodalom. Az elégedetlenséget önmagunkkal és az örökölt világgal szemben, s a történelem leghatalmasabb — az atomkorban is leghatalmasabb! — energiafelszabadítóját mindenekelőtt a betű hinti szét a világban. Annak az értéknek, melyet sok tízezer év óta összegyűjtött az ember — ha mérhető egyáltalán — nagyobbik felét a könyvtárakban tároljuk.

Kezdünk élni is vele. társadalmi méretekben is. Az elmúlt évtizedek eredményei láttán tudok bizakodni, de lelkendezni aligha. A múlthoz mérten óriási lépés előre ez a huszonhárom esztendő, ám a lehetségesnél szembeszökően rö- videbb. Túlontúl sok még nálunk a fehér folt a művelődés térképén; sok az unatkozó — a szellem szomjúságát lőrével oltogató — fiatal, sok a begyöpösödött javakorú, a miágtól elmaradt öreg; sok az üresjáratú óra, nap, esztendő — bizony, még az üresjáratú élet is.

Öt megyében tizenöt találkozót vállaltam a: idén — nem akarok jósolgatni. „Ostorozni” sem a, megszokott írói pózban; az önmarcangolásrr legalább annyira nincs okunk, mint az önelé gültségre. Egy szűk rétegből sereggé nőtt az irodalom baráti köre, s a legfiatalabb nemzedék

betűéhsége is azzal bíztat, hogy tovább tart majd a gyarapodás. Az ünnepi könyvhetek funkciója mégsem nő együtt az olvasók táborával — sőt, mintha csökkenne inkább. Szükség- szerű ez vajon?

Való igaz: a szellemi csemegéből1 közszükségleti cikké vált az irodalom. A mindennapi-ke- nyér-irodalom, a köztereket immár egész évben megszálló irodalom másfajta ünneplést kíván, mint kasztba szorított elődje.

Ne áltassuk persze magunkat, ma is csak a kisebbség olvas még. A legújabb statisztikai, felmérés szerint a felnőtt lakosságnak mintegy 60 százaléka egyáltalán nem olvas, és ezer olyan települése van az országnak, ahol — a tankönyveken kívül — úgyszólván nem vásárolnak könyvet. De még nagy múltú, népes városokban is arcunkba ásít olykor az unalom. Visszatérő gond: találkozunk-e csak néhánnyal is azok közül, akik csiholói a tűznek; a szóra szomjas érdeklődőkkel :— egyáltalán csak azokkal is, akik szeretnének velünk találkozni? Sok helyen nem jöttek még létre az élő-lüktető szellemi gócok, amelyekben értelmes tervekkel egészséges ten- nivágyással töltekezhetnek meg a tűz csiholói. Valamiképp szétftfrgácsolódnak az erők.

Mindezek tudatában mondom: rétegügyböl

mégiscsak országos ügy lett az irodalom. Bizonyosan ennek a ténynek nem vontuk le a következtetéseit eléggé ha az elmúlt években annyian szóvá tették hogy a könyvhét ellaposodik, s kiütköznek rajta az ötlettelenség, a kényszeredett- ség jegyei.

Lehet ezt jobban. Elég, ha csak annyira tekintjük közügyünknek az irodalmat, amennyire máris az.

Senki sem önmagából csiholja a tüzet — az író sem önmagából csihol. Hogy írásban, szóban nagyobb lánggal adhassa tovább, fogantaié légkörben, haladó, kezdő és leendő olvasóknak is, amit innen-onnan szíve fókuszába gyűjtött — ehhez tegyük termékeny alkalommá az ünnepi könyvhetet.

„Aki a pusztán az olvasás mellett írt is, az legtöbb esetben komoly író volt. Nem tudom, hogy van ez másutt? — Tolna—Baranya minden pusztáján akad egy, néha két-három költő, de különösen akad a falvak zsellérsorain, ahol több időt áldozhatnak az írásnak. Apró papírdarabkára írnak, ha van papírjuk is, bár ehhez nem- icrev ragaszkodnak... Csöndes emberek, rendesen dolgoznak, csak közben verseken törik a fejüket”.

(Illyés Gyula: Puszták népe)

Illyés Gyula „komoly írói” a harmincas évek parasztjai, zsellérei voltak. Pósa Pál, sárszent- lőrinci lakos, valamivel később, a negyvenes évek derekatáján kezdett verselni. Ö az igricek, vándorlegények, hírközlők, ha- zafi-verayak késői utódja ma már vagy hatvan-hetvermyi verset őriz.

„Hazajött az egyik,

A másik ott maradt,

Messze idegenben,

Orosz hantok alatt"

S a hosszú vers alá, amelynek egyetlen szakaszát idéztük, 1943. augusztus 16-án egy megjegyzés is került. „Két öcsémről van szó e versben, kik 1942-ben egyszerre mentek ki a frontra”. Az egyik szabadságra érkezett, amikor le, vedet hozott a másikról a posta, A levél fekete keretes volt.

„Nyugszol bár mi tőlünk Messze idegenben.

Emléked örökké Élni fog szívünkben'*«

Hatvanéves már eimúlt Pósa Pál. Ha valami történik a világban, amelyet nem helyesel, ha. olyan dolog esik meg. ami kedvére történt, ha valamilyen ünnep, vagy évforduló közeleg, — toll után nyúl. Kockás papírlap kerül az asztalra, s gyűlnek a rímek. Személyes élmény, olvasott újsághír, mástól hallott történet, könyvekből megismert régmúlt elevenedik meg soraiban. ..

„Légy ma üdvözölve szép május elsejei Munkás százmilliók nagyszerű ünnepe"

— köszönti a munkásosztály nemzetközi ünnepét. S hírt ad a sánszentlőrinci dalárdáról, is:

„Zeng, száll fel a dal már hetvenöt év óta.

Akkor alakult meg nálunk a dalárda".

Verset ír „Petőfi halálának címmel olvassa fel nagy. tetszés

századik évfordulójára” és „A

___. ... , .... , . ,

m

agyar nők ünnepére” it ”a mélelt költeményét a közgyűlés Termelőszövetkezet első őszén’’ e’lőtt, 1959-ben.

,,Mikor a tavasszal a Téeszbe beléptem. . *

Megvallom őszintén, sokat keseregtem.

Mindig attól féltem: nem lesz mit osztani.

Következő télen éhen fogunk halni.

Dehát potyára volt a sok aggodalom.

Annyi mindent kaptunk, hogy lesz dinom-dánom".

Ahogy hallgatja a rádiót, a ború, ismét fegyverkezés, ismét, hírek elborzasztják. Ismét há- pusztítás:

„Szólaljanak meg a vészt jelző szirénák!

Húzzatok meg minden harangot!

Emberek! Nem látjátok milyen rémséget* veszély fenyegeti ezt a szép világotV\

Egy sárszentlőrinci idős ember éri. vagy bánkódik valami felett, vállára veszi a világ gondjait. Ezért küldött egy verset 1957.

Csak akkor fog az íráshoz, ami- . .. ,. ,, ,,

kor valami mélységesen felhábo- elejen a dMBDdalÄ; után: "Üze" rítja, vagy jölasően melegíti a net a külföldre ment. magyarok szívét, amikor nagy-nagy öröm után” címmel.

„Hazátlan magyarok, merre indultak?

Szép Magyarországból merre visz utatok?

Bármerre is mentek, bármerre is jártok.

Sehol nem lelitek szép Magyarországot.

Mehettek északra, nyugatra és délre, .,

Vándorutatoknak sohasem lesz vége.

Elkísér titeket édes Hazánk képe.

Elkísér a Haza sok, drága emléke. . .

Elkerülhetsz messze — Ausztráliába,

Még annál is messzebb: Uj-Guineába Azt hiszed megleled azt, amit keresel?

Ott is a nagy világ bús vándora leszel.

Vagy talán India mesés kincse csábít?

Azért hagytad itthon szüleid, barátid?

Szert tehetsz ott bármily kincsre, gazdagságra.

Szíved visszavágyik, szép Magyarországba.

Vár itthon falutok integető tornya.

Elhunyt szüléitek vadvirágos sírja.

Vár a szép főváros gyára, irodája,

A hatszázhúsz orvost, sok betege várja.

Azt s. sok mérnököt, sportolót és tudóst,

Művészt, pedagógust, diákot, parasztot....

Mind, mind visszavárjuk! Ne menjetek tovább!

Nem pótolja semmi a szép magyar hazát”.

Pósa Pál az igricek, vándorlegények. hírközlők kései utóda. Ma már vagy hatvan-hetven versét őrzi. A termelőszövetkezetben dolgozott, amíg egészsége engedte. Mostanában az unokája köti le minden idejét.

Egy-egy sora a népdalok halk

zenéjét, ritmusát őrzi. Rusztikusán tömött a másik. Dalt formál és balladát ír. A ma is élő cigány népköltészet mellett, s&r- szentlőrincí Pósa Pál és az országban mindenfelé verselő társai, képviselik a ma népköltészetét.

MÉRY SVA