Tolna Megyei Népújság, 1968. május (18. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-16 / 113. szám

Ha fön,

Jö ■ ■ ■

A megyében

hetente 15 ezer totószelvény és 120 ezer lottószelvény fogy el. Nem .kétséges, a szerencse- játék tömegjei ínség. Az emberek ezrei igazodnak a szerencsejáték menetrendjéhez: pénteken mindenki a rádió mellett ül s várja a nyerőszámokat, vasárnap mindenki lesi a mérkőzések híreit, hogy 1-es, 2-es, vagy x.

Az embereket mindig izgatta . a szerencsejáték. A szekszárdi levéltár iratanyagából évszázados lottószelvény is előkerült. És nemcsak Tolna megyében, nemcsak Magyar- országon, hanem minden civilizált államban nagy tömegek hódolnak a szerencsejátékoknak.

Vajon mi ennek a mozgatórugója?"

, önkéntelenül is felvetődik a kérdés; vajon napjainkban hogyan is állunk a megélhe- . tési viszonyok javításának szerencsén alapuló módjával. Vajon a megélhetési gondok serkentik a tömeget a szerencse istennőjének üldözésére?

Egyértelmű

bizonyságot jelentenek erre a statisztikai adatok. Ha a tömeg kénytelen volna a szerencsejátékra úgy tekinteni, mint a megélhetési viszonyok általános javításának lehetőségére, akkor logikus, hogy a szerencse vadászmezőin elsősorban a szerényebb anyagi körülmények közt levők ppó' bálkoznának. A lottószelvény megvásárlásakor ugyan nem kell vagyoni bizonyítványt felmutatni, s erről statisztika sem készülhet, de a községek ilyen jellegű differenciáltsága meglehetősen szembetűnő, s ez már. jó kiindulási alap. Kéty. Bátaapáti. Mucsfa, Pári lakosságának az anyagi szintje például sokkal szerényebb, mint a sárközi községeké, Decsé. Őcsényé, Sárpilisé. Az előbbiekben mégsem vásárolnak még fele annyi totó- és lottószelvényt sem, mint az utóbbiakban. Kétyen ezer lakosra átszámítva 175 Báta- apátiban 187, Mucsfán 159, Pariban pedig 180 szelvényt adnak el, ugyanakkor a gazdagságáról híres Decsen 573- at, Öcsényben 362-t, Sárpilisen pedig 494-et.

Nem a megélhetési gondok késztetik az embereket totózásra, lottózásra. A szerényebb jól étű községek átlag- szintje is magasabb a megélhetési minimum mindennapi gondjainál. Párihan például egy hónappal ezelőtt hívták fel a figyelmemet az újságíró —olvasó találkozó keretében, hogy mennyi új bútort vásárolnak a falu lakói: fokozatosan úgyszólván minden pa- rasztházból kiselejtezik a régit. s újat vásárolnak drága pénzért. Jó pár jelentősebb összeget jelentő négytalálatos nyeremény került már a megyénkbe, sőt egy ötös találat is, a tárgynyereményekről nem is beszélve. A nyertesek a legkülönfélébben nyilatkoztak az újságíróknak is. az OTP embereinek is. de olyan megjegyzés még nem hangzott el. hogy ha nem jön ez a nyeremény, nem tudjuk, hogy mit eszünk holnapután.

Az egyik sárközi községben kiderült, hogy községen belül sem a szegényebb, hanem inkább a tehetősebb réteg totózik és lottózik. A néha nagyobb összegeket is „bedobó” klubok például a nagyobb jövedelmű tsz-szakemberek köréből alakultak. Viszont itt is érdekes a differenciálódás: van. aki magas jövedelmű, a család anyagi helyzete tartósan jól, ám legfeljebb egy szelvényre „áldoz”. Általánosítani tehát így is, úgy is nagyon veszélyes. A Sárközben a parasztemberek viszonylag kevés totó- és lottószelvényt -vásárolnak: egy-egy család

legfeljebb egyet. A Bonyhád környéki bérből és fizetésből - élők többnyire több szelvénynyel játszanak.

A tömeges

totózást, lcSttózást általános érvénnyel így lehetne magyarázni: Hobbi. Kellő izgalmat, érdekfeszültséget nyújt, ami esetenként még olyan nyereménnyel is járhat, ami ha jön, feltétlenül jó minden családnak — függetlenül attól, hogy az összeg mekkora. s bogy a család milyen anyagi körülmények közt él.

BODA FERENC

28 even át

golyót hordott a ssívéhen

— Nézze csak ezt meg ...

Nyikolaj Malinovszkij profeszszor, a Klinikai és Kísérleti Sebészeti Intézet szívsebészeti osztályának vezetője kis dobozt vesz elő az íróasztal fiókjából.

Kinyitom a dobozt és egy pus- kagolyót látok benne.

Hitetlenkedve kérdem a pro- feszortól:

— ön ezt valakinek a szívéből operálta ki?

— Igen. Egy élő ember szivéből, aki 23 éven át hordta magában ezt az ólomdarabot. S ezek után hadd meséljek Önnek a történet hőséről, Leonyid Belozersz- kijról.

A történet 23 évvel ezelőtt kezdődött. 1945 tavaszán a szovjet hadsereg rohamra indult Berlin ellen. Elkeseredett harcok dúltak a fasiszta Németország fővárosának utcáin. Leonyid Belozerszkij főhadnagy, egy gépesített felderítőosztag parancsnoka, április 24-én reggel elindult alegysége harekörletébe. Útközben a tehergépkocsi ellenséges géppuskák tüzébe került. A gépkocsivezető súlyosan megsebesült, s a motor használhatatlanná vált. Belozerszkij erős ütést érzett a bal felső karjában, s vér öntötte el a zubbonya ujját. De az adott pillanatban nem sokat törődhetett a sebével, be kellett érnie egy ideiglenes kötéssel. Csak két nap múlva volt annyi ideje, hogy felkeresse az egészségügyi részleget. Ott megállapították, hogy a golyó megakadt a vállában, ezért műtétre van szüksége. A főhadnagy azonban hallani sem akart róla, hogy kórházba menjen. Belozerszkij, aki azelőtt aspiráns volt Moszkvában, s rögtön a háború elején önként jelentkezett a frontra, most a végső győzelem előtt nem akart megválni alegységétől.

A seb lassan begyógyult, hamarosan a kötést is levették Belozerszkij válláról. Fájdalmat egyáltalán nem érzett, karját rendesen tudta használni. Miután leszerelt, visszatért Moszkvába, régi munkahelyére. Jelenleg a Nyomdagépkísérleti Intézet egyik részlegének vezetője.

Közben kilenc év telt el a háború befejezése óta, s Belozerszkij meg is feledkezett egykori sebesüléséről. 1954-ben egy röntgenfelvétel során az orvosok idegen testet fedeztek fel Belozerszkij szívében. Ekkor neki is eszébe jutott 1945. áprilisában történt sebesülése.

1965-ben azután nyugtalanító

tünetek jelentkeztek. Gyakran fáj. dalmat érzett a szíve táján, légszomj kínozta s rendellenessé vált az érverése. Közérzete rosszabbodott. Február elejéin felkereste a Klinikai és Kíséríeti Sebészeti Intézetet, ahol alapos kivizsgálásnak vetették alá. Itt megállapítot- ák, hogy a golyó a jobb szívkamra közelében, a szívizomban helyezkedik el.

A műtétet gondosan előkészítették. Belozerszkij t elaltatták, majd a professzor felnyitotta a beteg mellkasát. Gondosan megvizsgálta a szívburkot, és csodálkozva vonta fel a szemöldökét. A szívburkon nyoma sem volt semmiféle sérülésnek, vagy összenövésnek. Hogyan került hát akkor a golyó a jobb szívkamra falába? Ezen a helyen a szövet elvékonyodott, zsírhártya rakódott rá és kissé kidudorodott. Ez okozta a fájdalmat. A professzor óvatosan kivette az ólomdarabot, amely most itt feikszik a tenyeremen.

Hogyan került hát a golyó a

beteg szívébe?

— Ez a legérdekesebb az egészben, — mondja a professzor. —• 1945 áprilisában, a sebesüléskor a golyó áthatolt a kar szövetén és a véna falán is. Innen a vérkeringés vitte tovább a szívbe, ahol megakadt a szívizomban.

—< És most mi van a beteggel?

— Belozerszkij mérnök hamarosan felépül, — mondja mosolyogva Malinovszkij professzor, és elhagyja a klinikáit. A golyó pedig, amelyet 23 éven át hordott! a szívében, egyik dísze lesz klinikánk gyűjteményének.

M. Bagrajeva i

N. Malinovszkij professzor meg mutatja, betegének, Leonyid Belozerszkij mérnöknek a szívéből

kioperált golyót. (G. Korabelnyikov felvj

Felemelte karját, mint aki megadja magát, de már ugrott is úgy, ahogy ezt a mozdulatot az SS-ben az önvédelmi harckiképzés során megtanulta. De úgy látszik, az ismeretiem is elsajátította ezt a művészetet. Fél fordulattal elhajolt Rudolf ökle elől és elkapta bokáját.

— Öltözz fel te marha! — sziszegte az idegen — Mit akadékoskodsz?! Mindkettőnket le akarsz buktatni?!

Schirmbaum zavarodottan tápászkodott fel. Magára öltötte ingét, zubbonyát. Amikor elkészült, az idegen átölelte őt és megcsókolta az arcát.

— Te marha, te — mondta becézően — fogolynak néztél, te bolond?

Schirmbaum hangosan felkacagott. „Vége a magánynak” — gondolta. A nagy izgalomra cigarettát halásztak elő, rágyújtottak. Néhány szippantás után a pályaudvar felé sétáltak.

~ 7 —

— Rudolf Schirmbaum a fegyveres SS... — kezdte a bemutatkozást.

Elhallgatott. Azt akarta mondani: a fegyveres SS különleges szolgálatot ellátó őrszeme. De ez a cím most egyszerre nevetségesen hangzott volna, hiszen hol volt az SS, hová tűntek a „különleges őrszemek?”

Dönitz a napokban írta alá a kapitulációt.

Az ismeretlen csendesen kuncogott.

— Én pedig — mondta — ODESSZA vagyok. Legyen ennyi elég. Odessza — főroham-csapatve- zető. barátaimnak, baj társaimnak, csak egyszerűen főroham-csapatvezető.

Eldobta a cigarettát, rátaposott. Körülnézett, majd komolyan folytatta:

— Ezzel vedd úgy, újra állományba kerültél. Láthatod, az SS tovább él. A parancsom: most elválunk és húsz perc múlva az Odeon mozi előtt találkozunk. Semmi csodálkozás: szovjet egyenruhában látsz viszont. Szegődj a nyomomba, mindenütt gyere utánam. Amelyik ház kapujánál megállók és rágyújtok, oda menj be. Balkézről pince nyílik. Odalent mindig balra tarts, a fal-áttöréseken keresztül mindig balra. És közben számolj! A hatodik pincéből a felszínre jöhetsz. Romházba jutsz. Az udvaron seregnyi cégtáblát találsz. Az egyik ajtó felett valaha parókakészítő hirdette a portékáit. Odamész. A kezedet nem tartod a zsebedben, hanem az üzlet- helyiségbe való belépés után azonnal a koponyád mögé kulcsolod. Megállsz az ajtó fénykörében. Akkor egy női hang kérdi, honnan jöttél. Azt feleled: „A bordélyházból”. Ezután egy férfihang kérdezi ugyanezt. A válaszod: „Odesszából”. Még egy. Mondtam már, újra az SS-hez tartozol. A

— 8 —

fegyelem köt, az árulás büntetése halál. Megértetted?

— Igenis.

Áz ismeretlen sarkon fordult és elsietett. Schirmbaumban élt a gyanú: őrülttel hozta ösz- sze az élet. De élt a félelem is. Tetteit mindig a félelem vezette.

Elment az Odeon elé.

Kisvártatva felbukkant Odessza. Szovjet egyenruhát viselt. Géppisztolyát orosz szokás szerint mellén keresztbe vetve hordta. Lassan sétált, tempósan, mint akinek szolgálata végéig még jócskán van ideje.

Rudolf az utca másik oldalán követte őt.

Odessza az egyik kapu előtt végre megállt. Zsebébe nyúlt, újságpapírt és dohányt halászott ki. Kis tölcsért gyártott, teleszórta dohánnyal. Áthatóan nézett Rudolfra. Azután gyufát rántott, rágyújtott és hosszú, sietős léptekkel magára hagyta őt. .. .

Rudolf Schirmbaum kiégett, kormos udvarba lépett. Poros, festett, szürkült nyilak mutattak balra, a pince irányában. Lement. Gyér világosság jelezte a szomszéd házba vezető utat. Megbotlott a földön heverő törmelékben. Azután felegyenesedett és elszántan haladt mindig balra.

így érkezett a hatodik pincéhez, összeszorította hát ajkát, és lassan lefelé ment. Sivár, omladozó bérház kormos ablakai néztek rá. Parányinak, törpének érezte magát, amikor a magasba tekintett az égboltból csak zsebkendőnyi darabot látott, s a magas, rideg falak — úgy érezte — menten rászakadnak.

Aztán ahogy lejjebb nézett, megpillantotta az egykori üzletek feliratait is. Igen, itt a parókakészítő boltja is.

— 9 —