Tolna Megyei Népújság, 1968. április (18. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-10 / 84. szám
VOLNA WC TFT NÉPÚJSÁG 3 T9S*. április 1«. Visszakapja-e régi hírnevét a madocsai Sótenyésztés? Ácsok a magasban Csaknem ötödére Madocsán az átszervezés idején 600 ló volt, ennyit vittek be a szövetkezetbe. A gépesítés lázában gyorsan megszületett a döntés: sok a ló, szabadulni kell tőlük, hisz „a lovat patáján keresztül fejik”, s ha ott a traktor, minek a ló? Az akkori elnök ugyancsak leleményes tervet eszelt ki, melynek következményeit fogcsikorgatva nézték az újdonsült szövetkezeti gazdák. De a terv megszületett, s a faluban egy sintér képében megjelent a végrehajtója is. A madocsai paripákra kimondatott a halál. ÁLLATKERTI KÖZJÁTÉK Az akkori elnök „eredményes” tárgyalásokat folytatott a budapesti Állatkertitel, melynek értelmében a tigrisek és oroszlánok étrendjét madocsai lóhússal tették változatosabbá. A kiselejtezésre ítélt lovakat összeterelték a szigeten, itt ölte le őket a sintér, majd a föltrancsírozott lóhúst szállították a vadaknak. A szerződés éppenséggel nem volt kedvező a szövetkezetnek, hisz az Ál- iatkert 3—4 forintot fizetett a lóhús kilójáért, a szállítás viszont a tsz-t terhelte, így jó volt, ha nem fizettek rá a lóüzletre. De volt ennél nagyobb baj is. Amikor híre ment, hogy oroszláneledel lesz a féltve őrzött paripákból, mindenki legalább a saját lovát akarta menteni. Aki lovat hajtott, a sajátjával dolgozhatott, viszont így nem mindig a legjobb lovait fogták igába. Aki nem fogatos volt, hiába volt a legszebb paripája menthetetlenül a szigetbe került, levágásra. így azután gyakran kitűnő tenyészálnt állomány Lehetőség fényképet vesz elő, rajta saját nevelésű lova, amely tavaly, a mezőgazdasági kiállításon ezüstérmet nyert. EGY EZÜSTÉREM TÖRTÉNETE — Elmondom őszintén, mert úgy igaz, ahogy itt ülünk. Én neveltem ezt a csikót, még egyéni gazda koromban. Jött az átszervezés, beadtam persze ezt is. Egyszer hailom, hogy a szigetre vitték, a selejtezinivalók közé. Kimegyek, megnézem. Hát amit ott láttam! Egybezsúfolva a sóét ló, vízben, ganéjban. nem is etették őket, hisz minek, úgyis viszik az állatkertbe. Odamegyek a sin térhez, megmutatom neki a csikómat, s azt mondom: idefigyeljen, ha ezt a csikót megöli, egyszer még találkozunk. Csak nevetett, de azt mondtam, ne felejtse a szavamat, ha meg meri tenni, megbánja. így maradt meg a csikó. Ez az, — és a képre mutat. — Tavaly ezüstérmet nyert az országos kiállításon. A kép hátán pedig a hivatalos elismerés: „Bán András madocsai tenyésztőnek eredményes tenyésztői munkája és a Tolna megyei lótenyésztés országos demonstrálása ügyében kifejtett buzgó fáradozása elismeréséül és köszö- netünk jeléül, őszinte nagyrabecsüléssel, a Tolna megyei Állattenyésztési Felügyelőség.” TERVEK NINCSENEK Tolnai Istvánnal, a szövetkezet főállattenyésztőjével beszélgetünk, aki azt mondja, tulajdonképpen van, de tervek nincsenek ma is az a vélemény, sok a ló, minek ennyi. A lótenyésztést illetően nincsenek tervek, bár igaz, hogy olyan legelőik varrnak, amelyek elbírnának egy ménest is még. — Ha érdemes lesz vele foglalkozni, biztosan megcsináljuk. — Utána kellene nézni. Pontosan felmérni, mit tudnak tenni, anyagilag hogyan fizetődLk ki. Szakember van, itt a jó kancaállomány, a legelő. Csak piacot kellene keresni. — Igen, — mondja. — Nagyon jó az alapanyag. Hisz annak idején a kiselejtezésre ítélt lovakból Kisbérre is vittek továbbító- nyésztésre. Ma is van vagy 30 kancánk, s olyanok, hogy azokon aztán megáll a szem. De hát tervet eddig nem csináltunk. — Úgy hallottuk, kifizetődő is. — Kifizetődő, — mondja Tolnai István. — Egy harmadfüves csikó tartása annyiba kerül, mint egy IS hónapos bikáé. A csikóér meg lehet kapni 30 000 forint: is, a bikáért csak 12 ezret. T. megéri. Csak egyelőre mncsei ri. terveink, s előbb piacot kellene keresni hozzá. így van. S igazán kár lenne, ha Madocsán nem élnének azzal a lehetőséggel, ami ott van előttük, s amihez — a jelek szerint — csak a piacot kellene megkeresni, s a terveket kellene elkészíteni. (c*) Jó Ütemben épül a dunaföldvári szövetkezeti áruház. Az ácsok jelenleg a második szint zsaluzását végzik. latok elpusztultak, öreg mének pedig megmaradtak. (Valaki azt mondja: „Volt ám abban valami szándékosság is. Legalább mi úgy gondoltuk, meg mondták is. hogy a vadaknak jobban ízlik a csikó- pecsenye.”) LEHETŐSÉGEK ÉS REMÉNYEK Jelenleg 143 ló van a 6000 holdas gazdaságban. Kétéves csikó csak kettő van, az idén tizenkettőt várnak. Azt mondja a vezetőség, elég ennyi, nem kell több. Bán András, aki takarmány ősként dolgozik, de mint régi lótenyésztőt megyeszerte jól ismerik, azt mondja, dehogyis elég! — Én biztos vagyok benne, hogy a ló visszászerzi régi becsületét. Ezt mutatja az is, hogy egyre jobban keresik, egyre nagyobb az ára a valamirevaló állatnak. Nyugatnémetek, olaszok jó pénzeket adnak érte, itthon is van piaca, érdemes lenne vele foglalkozni. A madocsai szövetkezetben — s ez nemcsak Bán András, hanem még sok gazda bánata, — nem törődnek a lótenyésztéssel, nem látnak benne üzleti lehetőséget. Pedig minden adva van hozzá: 300 hold minta legelő, kitűnő, régi szakemberek, s nem utolsó sorban, jó kancaállomány. Mert a 143 lóból körülbelül 30 feltétlenül alkalmas továbbte- nyésztésre. — Már régebben is felmerült a gondolat, s miután akkor nem lett belőle semmi, érdemes lenne újra foglalkozni vele — mondja Bán András —, hogy ménest tartsunk. Egy szövetkezetnek persze sok lenne, de meg lehetne csinálni tsz-közi társulásként, ahogy Fejér megyében is létrehoztak hasonlót. Azt már a piaci igény szabná meg, hogy csikóneveléssel foglalkoznánk csak, vagy be is tanítanánk őket, s úgy adnánk tovább. Hogy milyen lovakat nevelhetnénk? — Nagy Varázserejű-e az összeköttetés? A vaskos paksamétában hiába kutatjuk: a felsőfokú jelzőkkel teletűzdelt iratokban sehol még csak utalást sem találni a szak- képesítésre. Elsőrangú feltétele pedig az igazgatói állás betöltésének, hogy szakképzettsége legyen a jelentkezőnek. Huszonnyolc jelentkező A Bonyhádi Járási Tanács VB művelődésügyi osztálya a hivatalos közlöny február 1-i számában hirdette meg a járási művelődési ház megüresedett igazgatói állásának betöltését. Már az első napokban is bíztató volt az érdeklődés. Mire letelt a két hét, huszonnyolcra növekedett az állásra jelentkezők száma. A meglepően magas szám is a pályázati felhívási rendszer terjedésének helyességét bizonyítja. Vonzóvá tehette számukra Bonyhádot az is, hogy a közlönyben meghirdetett nyolc állás közül ez volt a legmagasabb beosztású, és egyedül itt helyeztek kilátásba egy háromszoba-össz- komfortos szolgálati lakást. Gondosan átvizsgálták a beérkezett kérelmeket. Egyetlen egy akadt a huszonnyolc között, amelynek tanulmányozása meglehetősen hosszú időt vett igénybe. Egyéni ajánlások, írott és nyomtatott dokumentumok egész sora bizonygatja a jelentkező kiválóságát. Felvonultatta a protektorokat Egy nagy méretű fénykép a leginkább szembetűnő M. Győző pedagógus pályázati anyagában. Fz a kén a Gundel-étterem különtermében készült, egyik baráti ország nagykövete által adott fogadáson. Jelentkezőnk a fénykép hátlapján gondosan felsorolja, hogy vele együtt kiket ábrázol a kép, mely notabilitások társaságában vett ő részt a fogadáson. Zárja a sort a „leggusztusosabb magyar stewardes” jelzővel, mely szerinte a jobbszélen álló jól öltözött, szép nőt illeti. Bizonyításnak szánta? Már egy fénykép is hozzátartozhat a pályázathoz? Az első, vagy huszonnyolcadik számú jelentkező, legfrissebb keltezésű leveleiben érdeklődik, hogy megkapták-e már a kedvező véleményeket ismerőseitől. „Szülővárosomban nem kínálkozik alkalom, hogy visszatérjek a népműveléshez. A Művelődésügyi Minisztériumnak tervei vannak velem, de — ismeretlenül bár — szívem szerint Bonyhádra kívánkozom” — írja majd felsorolja protektorainak népes gárdáját és társadalmi funkcióikat. Nézzük a mellékleteket. Kivágott újságcikkek, időszaki irodalmi folyóiratok és az ajánlók levelei. „Kérését a legmesszebbme- nően támogatom... Szívügyem, hogy M. Győző a népművelésben dolgozzék. jJavaslom aJkalmazá- sát” — olvasható az országos nevű főmunkatársak leveleiben. A tiszántúli nagyváros képviselője „jelesül alkalmasnak” tartja. Egyezik a négy ajánlólevél abban. hogy valamennyien M. Győző kérésére írtak, hogy mindannyitól a 6—8 évvel ezelőtti dolgokra utalnak és valamennyit fejléces, hivatalos levélpapíron írták. A neves barlangkutató-tanszékvezető egyetemi docens ajánló sorait pecsét is szentesíti: József Attila Tudományegyetem Természeti Földrajzi Tanszék Szeged. Egyetlen olyan akadt a felsoroltak között, aki nem küldött ajánlást Nem tudtak ellenállni az ostromnak? Nem volt hozzá erejük? Pedig, ha emlékezetem nem csal, egyik ajánló néhány éve nagyon hatásos jegyzetet olvasott fel a rádióban, amelyben arról beszélt, hogy a protekció közvetlen ellenszolgáltatás nélkül akarja elérni azt, amit a korrupció direkt eszközökkel. Tekintélyi alapon nem lehet A varázsszer hatástalannak bizonyult. Mást választottak, mivel sokkal nagyobb tapasztalattal és felkészültséggel rendelkező jelentkező is akadt, mégpedig nem is egyetlen. Nem vetették azért eleve el M. Győző jelentkezését. A járási művelődésügyi osztály vezetőinek kérésére, M. Győző korábbi felügyelete megküldte a pályázó erényeit tartalmazó, de ideológiai felkészültségének hézagaira és kisebb pénzügyi szabálytalanságaira is utaló, tárgyilagos véleményét. .így bizony kiderült, hogy az előbbi, egyéni ajánlásokat nem lehet készpénznek venni. Jelentős a különbség a protektorok által adott „minősítések” és a hivatalos között. Előbbieknél találóan jegyezte meg egyik bonyhádi vezető: „Miért jelentkezik ide, ha ennyire kiváló? Azok alapján mehetne még miniszternek is”. Mielőtt döntöttek, a járás két tanácsi vezetője személyesen utazott el a legalkalmasabbnak látszó jelentkezők lakóhelyére. Ezt követően, gondos mérlegeléssel úgy döntöttek, hogy a szomszédos megyeszékhelyen eredményesen működő népművelőnek adják a megbízatást. Beigazolódott, hogy azért is jó a pályázati rendszer alkalmazása, mert így ténylegesen a legrátermettebb emberrel tölthetik be a megüresedett tisztséget. Legfőbb elvük az volt, hogy beszéljenek a tények. Esetünk példázza, hogy régi, vélt, vagy valódi érdemekre hivatkozva, tekintélyi alapon ma már nem mindenütt lehet boldogulni. Kár volt a nevüket adni, jobban bízhattak volna az illetékes helyi vezetőkben. önmagukat is megkímélhették volna ettől a protektorok. de a fél országot bejárt, jelenleg pedagógusként működő M. Győző is, hasonlóképpen. Volt erejük a járás vezetőinek szembenézni a nagy nevek varázsával és elsősorban a népművelés ügyét tekintették, amikor hatáskörüknek megfelelően, a pályázati felhívás elve szerint döntöttek. . Azt választották, akit nem szívesen engednek el, akinek a tettei bizonyítanak, akinek nem volt külön pártfogója. Nem hatnak mindig varázserővel az összeköttetések. SOMI BENJAMINNÉ
