Tolna Megyei Népújság, 1968. április (18. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-10 / 84. szám
4 TÓIM A MEGYEI MÉPf JSÄG ises. április m „A mi nemzedékünk” Diákszínjátszó-napok Csurgón Mottója, és egyben tartalmi jegye is lehetne a Csurgón első ízben megrendezett diákszínjátszó- napoknak az egyik résztvevő együttes dokumentumjátékának címe: „A mi nemzedékünk”. Bevallom, ' némi szorongással utaztam a három napig tartó eseménysorozatra Somogy megyébe. Dunántúli és debreceni középiskolások és ipari tanulók vállalkoztak olyan művek bemutatására, mint Peter Weiss: Luzitán madár ijesztő je. vagy Weöres Sándor: Teomachiája. Mindkét darab komoly elméleti felkészülést, és színjátszási készségen kívül igazi megértést kíván. Sem élettapasztalatuk, sem koruk nem indokolta ezeknek a drámáknak a bemutatását, s talán velem együtt sokan éreztek hasonlóan a műsoros tájékoztató elolvasása után. Megyénkből- a dombóvári Gőgös Ignác Gimnázium diákjai vettek részt Csehov: Háztűznéző című egyfelvonásos vígjátékával a Csokonai emlékét idéző színjátszónapok on. Tizenkét bemutatót néztünk végig. Érdemes a műfajukat is felsorolni, mert vígjátékok dokumentumjátékkal, irodalmi panoptikum oratóriummal váltakozott. Nagyon helyesen nem határolták el a diákszínjátszásnál az irodalmi színpadi produkciókat az GYÁR- ÉS GÉPSZERELŐ VÁLLALAT KERES VIDÉKI SZERELÉSI TERÜLETEIRE csőszerelő, hegesztő, lakatos, kovács, villanyszerelő szakmunkásokat vasipari ismeretekkel rendelkező gyakorlott raktári kiadókat. A külszolgálatra vonatkozó összes juttatásokat biztosít- juk. Másodhetenként szabad szombatot tartunk. Jelentkezés személyesen, vagy írásban, Budapest, VI. Paulay Ede u. 52. személyzeti főosztály. (101) egyéb bemutatóktól, nem húztak szigorú választóvonalat a hagyományos színjátszás és a korszerű játékos formák között. A közönséget az első kellemes meglepetés a pécsi Vegyipari Gépészeti Technikum bemutatóján érte. Ügyesen megtalálták azt a témát, amely érdekli a fiatalokat, ezért pergő és friss hangvételű volt a játék. Megfelelő tápot kapott náluk a diáikokban élő komédiázási kedv. Kár, hogy dokumentumjátékukban kritikátlanul dolgozták fel az újságokban megjelent riportokat, mert így időszerű témafelvetésük nem érte el valódi célját, az ifjúság bemutatása helyett néhol a „felnőtt társadalom” védelem nélküli elítélése volt. A mód azonban, ahogyan a közömbösség ellen hadakoznak, mindenképpen szimpatikus. „Üdvözöljük a csurgói diák- színjátszó-napok minden résztvevőjét. Fogadjanak bennünket olyan szeretettel, ahogyan ide jöttünk ...” köszöntötték a jelenlevőket frappáns előjáték, vidám tárogatószó után a kőszegi diákok. „És mégis mozog a föld . ..” Jókai Mór könyvének egyik mozgalmas részletét Tóth Sándor tanár dramatizálta, és rendezte. A Hámén Kató mezőgazdasági technikum diákjai pedig olyan kedvvel bújtak bele a hajdani debreceni diákok mentéjébe, mintha a ruhacsere személycserét is jelentene. Megérdemelten vitték haza a Népművelési Intézet fődíját sikerült bemutatójukért. Villanypóznák Orfeusza. Aknamező. Suzanne, vagy Zsuzsa. Talpsimogató — a darabcímekből könnyű ízelítőt adni. A több, mint kétszáz diák szereplését, vidám, vagy megrendítő komédiá- zását már nehezebb összegezni. Meglep» volt, mennyi szép gondolat lelte meg méltó kifejezési formáját, és hány fiatalban csillant meg valódi tehetség. A legnagyobb örömet mégis az okozta a zsűrinek, és a találkozó szervezőinek is, hogy a fiatalok megmutatták, képesek értékes, elmélyülést kívánó teljesítményre. Ehhez azonban feltétlen szükséges a tanárok odaadó munkája is, és az, hogy az átlagosnál több energiát fektessenek az irodalom értékei iránti érddel ődés felkeltésére. A kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium tanulói többek közt Tamási Áron: Szép Domokos Annáját mutatták be, s mint megtudtam, a költői hangvételű műhöz valamennyi népdalbetétet ők választották, eredeti somogyi gyűjtésből. Diákkéa alkotta a panoptikum ötletes díszleteit, csakúgy, mint a „Luzitán madárijesztő” színpadot uraló kép>ét. Nemcsak formai összhang, hanem önzetlen segítőkészség mutatkozott meg a pécsi Nagy Lajos Gimnázium színpadának bemutatójánál is. Kiderült, hogy a moirák szellemesen hátborzongató figuráit „házi díszlettervezőjük”, egy fiatal reklámgrafikus készítette társadalmi munkában. Színvonalban a vártnál sokkal kedvezőbben zárultak a mintegy kísérletként is megrendezett csurgói diákszínjátszó-napok. A siker igazolta a kezdeményezést, és elhatározás is született, hogy kétévenként újból megrendezik. A zsűrinek, élén Debreceni Tiborral, a Népművelési Intézet munkatársával, nem volt könnyű dolga az értékelésnél. Tréfásan oldotta a várakozás feszültségét eredmény- hirdetés előtt: „De hisz valamennyi fesztiválon a díj kevesebb, mint a részt vevő együttes...” — mondotta. Ez a találkozó is eredményesen zárult azoknak a csoportoknak is, akik „csak” ízléses emlókplaketttekkel, emléklapokkal tértek haza a fáklyás, jelmezes karnevállal színesített háromnapos programról. Vasárnap délben részt vettem az eredményhirdetésen, és örömmel jegyeztem fel, hogy megyénk dombóvári gimnazistái közül egyéni szereplés díjával jutalmazták Fekete Sándort. Ekkor azonban már nem volt ott senki közülük, hogy az őket ért kitüntetésit, és az emlékplakettet átvegye. Tekintve, hogy a szállást, a kitűnő étkezést, at utazási költséget díjtalanul a vendéglátó megye biztosította, érthetetlen, hogy a tavaszi szünetben miért fosztották meg magukat ettől a maradandó élménytől a dombóvári gimnazisták? Az első napon visszautaztak, mikor a távoli Tatabánya diákjai megvárták a találkozó befejezését. Szervezésből és rendezésből azonban Somogy megye olyan példát mutatott, amely minden elismerést megérdemel. Akik sok találkozón vettek részt az országban, azok is úgy nyilatkoztak, hogy ilyen gördülékenyen, zökkenőmentesen szinte sehol nem oldották meg a hasonló rendezvényeket. MOLDOVAN IBOLYA Bonyhádi papucs — Csehszlovák rendelésre Kétszázezer pár papucs szállítására kötött szerződést a külkereskedelemmel a Tolna megyei Árutermelő Cipész Ktsz. A papucsok gyártását megkezdték. Képünkön Pál Attiláné, a szövetkezet dolgozója ellenőrzi, bogy a márkajelzés megfelelő-e a papucsokon. Kísérlet az áramdíjak új rendszerű beszedésére Ebben a hónapban meglepődtek a szekszárdi áramfogyasztók, mert új formájú értesítést, felszólítást kaptak, de a feltüntetett határidők is szokatlanok voltak. Ezzel kapcsolatban megkérdeztük Kláb Jánost, a DÉDÁSZ főkönyvelőjét. — Szekszárdon kísérletet kezdtünk az áramdíjak új rendszerű beszedésére — mondotta Kláb János. — Ezzel meg akarunk szüntetni több régi problémát. A jelenlegi rendszert sokan kifogásolták, mert napközben a munkahelyeken tartózkodnak, az áramdíj-beszedő sosem találja őket otthon, s végül személyesen kell el- menniök a Keselyűs! útra, hogy kiegyenlíthessék a számlát. Most a díjbeszedő, ha nem találja otthon a fogyasztót, vagy az nem tud fizetni. egy értesítést hagy arról, hogy leg- közelebb mikor jön. Ha másodszor sem sikerül az elszámolás, fizetési felhívást és csekket hagy. Az áramfogyasztó ezen a csekken köteles befizetni a pénzt, a megadott határidőn belül, s ha nem fee ti be, akkor kerül sor a kikapcsolásra. Tehát most nem kell személyesen is elmenni a Keselyűs! útra, hanem csekken fizethető be az áramdij. A Kesely űsi úti személyes befizetést viszont felszámoljuk, a beszedők nem várják majd ott a fizetőket. Ezzel a módszerrel csak Szekszárdon kísérletezünk. A tapasztalatokról természetesen még korai lenne beszélni, mert még a kísérlet kezdetén vagyunk, de reméljük, hogy javulást eredményez. b. A korzikai fenyegetése magába véve még nem bizonyult volna hathatósnak. A bozontos hajú Mikulás-Tarzan akkor torpant vissza, amikor azt hallotta, hogy a katona megitatott egy rabot. Ezek a félholt alakok a szömytett és az érzelgés között ingadoztak hisztérikus lelki- állapotukban. Troppauert vállon veregették, és vigyorogtak rá. A köpcös kihúzta magát, és legszélesebb mosolyával mondta: — Akkor, ha megengedik, felolvasom egy költeményemet — és kivett egy piszkos lapot. — Hajnali rózsák a Szahara felett. Irta: *Trop- pauer Hümér! A rabok rémülten álltak. — 193 — Galamb véresre csípetté magát a szúnyogokkal és, eldobta a kinint. Egyetlen grammot sem szedett még Rikajev már kininsüketséget kapott a sok malária elleni védekezéstől. Galamb pedig csak hagyta, hogy csípjék a mosz- kitók, mert tudta, hogy ha kórházba kerül maláriával, az már annyi, mintha elpatkolt volna. De este a kantinban megint nem a láz kínozta, hanem türel metlen éhség. És mikor végre hozták a vacsorát, Rikajev egyszer csak lebukott a székről, fél méterre dobta magát a hidegrázásban, és összeszorított fogai úgy csikorogtak, mint amikor két érdes kavicsot dörzsölnek össze.. j Az orvos csak ránézett a dánra: — Malária... — állapította meg legyintve. Bs Rikajevet vitték... „Becsületszavamra, a sors ugrat” — mondta magában elkeseredetten Galamb. „Pedig meg kell halni! Meg kell halni!” — ismételgette magában, és nagy falatokat nyelt le a vacsorájából. Szegény Troppauer! A verseit eltette abba a viaszosvászom zsákba, amelyben Grison tárcáját őrizte és a csontlapot a 88-as számmal. Most Hlavács vánszorgott be a kantinba. Éppen hogy felgyógyult a lázrohamából, amit tífusznak hittek. Galamb összecsapta a bokáját az asztal alatt, és kacsintott. Most jutott csak eszébe, hogy Hla- vácsot nem látta, mióta megtudta, hogy ő íves őrnagy. Persze az állítólagos cipész ezt nem is sejti mert lázas volt. Még egyszer rákacsintott a cipészre, aki hökkenten nézte, azután közel hajolt, és a fülébe súgta: — Mindent tudok ... Hlavács halálsápadt lett... Mast jön az ing- ügy! — Nem értem... — hebegte. — 194 — Galamb megint kacsintott, és csaik ennyit mondott jelentősen, halkan: — Az ing!.., Elszólta magát lázálmában... Hlavács ajkai remegtek, és megkapaszkodott a székben. — Könyörgök... én, én;.. ha ha megtudják. — Megbízhat bennem... én rendes fiú vagyok... És kitűnő nyomozó..i Ezt elhiheti... — Kérem... — hebegte Hlavács —, nekem Spoliansky mondta... én igazán nem tehetek... — Jó, jó... A fontos az, hogy ön adott esetben számíthat rám. Én kis híján francia tengerésztiszt lettem. Pszt... — és szájára tette az ujját. — Én tudok hallgatni. De megmondom: rám számíthat... Viszontlátásra... őrnagy úr! És kilebbent. Hlavács zsibbadtan ült, és verejtékét törölgette. Istenem... Milyen bajba jön, ha ez az ember csakugyan megőrült. Gardone kapitánynak Galamb valósággal mániája lett a semmittevésben, tehetetlen dühében, ingerlékenységében. Még a sivatagban a fejébe vette, hogy „ezt a gyanús egyént” elpusztítja. És egyre azt jelentik, hogy megúszta a halálos büntetést! Dühöngött, hogy sok ráuszított altiszt dacára ez még él, itt, ahol olyan könnyen osztogatják a halált. Minden elkeseredését levezette ebben a gyűlöletben, amit valami gyanakvással magyarázott. Most is jön szembe. És fütyörészik! Rá- ri vallt: \ — Közlegény! Hol a derékszíja? Szemben áll vele a forróságtól izzó erődudvaron. — Nem vagyok szolgálatban, mon commandant — felelte Galamb. — Hol a derékszíja? T- Paquetage után mindig száradni hagyom, hogy ne kenőd jön el a viasz. — 195 —
