Tolna Megyei Népújság, 1968. április (18. évfolyam, 78-100. szám)

1968-04-07 / 82. szám

Anyámék Jurasich Gerzsonnaf a tengerésszel felültek a homokfejtés partjára. Kitűnő terep volt ez a céllövésre. A hatalnjas dombhullám ölében, mint gyönyörű sárga kagyló ragyogott elő az óriás homokbánya villogó löszfalas arénája. Anyámék fönt ültek, mint lelátón, a zöld gyepen. Apám pedig velünk együtt rendezkedett.

A szőlők alatt külön világ volt eddig is nekünk ez az omló, forró falakkal és barlangokkal teli meredek Szahara. Nem egy kocsi homok az udvaron! Nekünk homokhegyeink voltak Három-négy emeletnyi partokkal, barlangokkal és hasig merülő forró homoktengerekkel. Toronymagas szakadékok, amelyeknek meredek faláról repülni tanultunk a külön erre a célra drótozott és fölzsinórozott hatalmas kofaemyőkkel. Úgy szál- tünk ezekkel a lilakék ernyőkkel, mint ma a betonok fölött az ejtőernyősök bóbitái. Sokszor a szélben még csomagokat is vitettünk velük. S ha váratlanul az égfelé kifordult az ejtőernyőnk, ott volt a zuhanásban a biztosíték. Ott alattunk a térdig süppedő forró homok porondja.

Náci bácsi a bányaőr nagyobb veszély volt, mint a zuhanás, a repülés, amely mindannyiónkat vonzott, hiszen Jurasich Gerzson hajóskapitányon kívül a legnagyobb példaképeink ők voltak, a frontról nemrég hazatért hadire- pülőink, akik hétről hétre folyton ott köröztek városunk fölött. Kerepelő, tüsszögő motorjaik fabordás vászon szárnyakon röpítették géppuskáikat. És hogy vágták halálos mutatványaikat a háború után csak játékból és virtusból is tornyaink fölött! O'ykor úgy lecsaptak ránk a mezőn, hogy hasra kellett vágódnunk. És azt is tudtuk, melyikük volt. Mert ránk nevettek a nyitott ülésből... Ök nevettek, igen, a mi példaképeink* az első repülőmotorok megnyerge- lői.

Micsoda Világ zajlott, durrogott a háború viselt városvégi, bádog- és deszkahangárok' körül?! Ott segédkeztünk sokszor az indulásnál mi is, míg aztán a hat közül csak a sánta Rutkai őrmester maradt meg városunk csodájára. Csak az ő sírjára nem vittünk mezei virágcsokrokat! De a többi...? S most új tétre durrogott a játék.

A céltáblák már ott sorakoztak. Mi pedig húsz lépésre előttük hasaltunk. Szorongtunk a verseny miatt, melynek már a díját is kitűzte Jurasich kapitány. A zöld bányapart magasából meghívta magához a társaságot Meghívta •abba a várba, amelynek udvaráról csak a pávák kiáltozása hallatszott ki és még a postás sem láthatta, csak a küszöbét. És annak, aki a legjob körszámot lövi, annak különdíjat is ígért

Jól emlékszem... A puskapor, a verseny, a titok, a díj feszítő némasággal, lázZal töltötte meg az únalmasnák indult délutánt És egyre csak feszültebb lett ahogy sorba egymásután csattogtak a céltáblák lápján a golyók, jelezve rajtuk a szerencse és ügyesség csillagait. Áz ólomlövedékek kis homokspricceket vágtak a táblák mögött.

— Mi volt ehhez képest a huszárvárosi búcsú lövöldéjének légpuskacsatája? — Ott csak a bádog kopogott. Nagyot durrant a vadász, hanyatt esett a táncosnő, bimbire ült a Pléh Jutka, vagy leugrott a szirtről a zergebak és csinálta gépies mókáját a többi bádogfigura. De itt most visszafojtott némasággal figyelt mindenki Bebes Ferenc összeadásaira a névre szóló céltáblák lapjain. Az eredményeket egymás után mondta be apám. Nem épp a legnagyobb dicsőségünkre, mert a pus- kaporszagú bányai verseny hőse* se én, se öcsém, hanem a harapós és köpködős Kardos Kari lett.

És amilyen volt a virradat, épp oly különös volt e nap befejezése is.

A kapitány bástyás háza ott állt a dombnyúlványon, amelyik kikönyökölt a folyóvölgyre. Apá- mék is ott laktak, a szomszédjában, az új város fölött. Jurasich Gerzson kőbástyába elhelyezett

« Részlet Takáts Gyűlő ..Egy " bestpusjsa története” c. könyvéből.

Takáts

E L

S

rr

o

E

M

L

£

K

Gyula:

’ A SZ

Á

R

]\Y A K R

Ó

L

kapuján egy napkorong volt. Alatta pedig a kilincs, egy kovácsolt vashal. Ezzel a hallal lehetett nyitni a tengerész világát

Most ahogy lenyomtuk a halas kilincset és beállítottunk a fló- berrel, talán a rémülettől, de egyszerre iszonyú harsonával fogadták társaságunkat a pávák. Eddig csak hangjukat hallottuk. Most a négy hatalmas élő pávafarok legyezője között ott állt előttünk a kapitány felesége is. Most is, mint mindig, feketében.

Úgy hírlett, valahonnan Dél- Amerikából hozta, s mert itt mindent nagyon egyhangúan szürkének talált, úgy mesélték, ezért bánatában gyászba öltözött. De hogy emlékeztesse mégis valami Amazon-vidéki hazájára, ezért dzsungeli tarkasággal vette ezt a gyászát körül.

így élt egymás mellett a hattyúfehér és a hollófekete ruhás tengerészpár ebben a befalazott kertben. Elfogódottságom e látvány után még csak nagyobb lett, amikor a háziasszony levette a váltamról a puskát és azt hosszasan és oly alaposan mustrálta, mint aki ért a fegyverhez. Rám mosolygott és felakasztotta egy sötétzöld tu- jafa ágára. Bellát és Sárit átölelte, és ajkát összeszorítva, mintha néma lenne, csak betessékelte a nagy üvegverandára. A felnőtteknek, mintha vak lett volna, csak épp bólintott a hangjuk felé és csak közöttünk, gyerekek között kedveskedett De ránk is csak némán mosolygott a rengeteg zöld növény között

A kapitány pedig mindjárt megmutatta azt a nagy világító földgömböt amely az ajtóval szemben állt Akkora volt mint egy akós demizson. Hatalmas rézabroncsba foglalt üveggömbjében villanykörte égett Ez átragyogta a hat kontinens testét, melyekre küKin-kü- lön rámutatva, így szolt

— Az én hazánál

— Nem lesz sok, Gerzson? — szólt közbe apám csöndesem

— Nem — válaszolt komolyan és hévvel ő. — Nem, mert akinek szárnya volt és jól jegyezzétek meg — rázta mutatóujját társaimra — és akinek szárnya nő, mindazoknak a hazája csak a nagyvi- l ia ’~' ?t!... Ez! — és sebesen

r.i kezdte orrunk előtt a he- w„ _,aől, tengerektől, fölsőktől» alföldektől tarka színfoltokkal rohanó földgömböt Szinte szivárvány színben folyt össze előttünk minden. De Samu az öcsém nehezen szédült és csak belek érde2ett a nagy forgatásba.

— És hogyan nőhet a szárny, azt tessék megmondani? — Valamennyien egyszerre az esernyőkre, a rozoga, első világháború kimustrált harci repülőgépeire gondoltunk, amelyek csak sorra mind-mind hol velünk, hol pilótáikkal, de homokra zuhantak. Most nem volt idő a tűnődésre, mert Jurasich Gerzson színészi tűzzel kitárta karját, s velük együtt az előszoba ajtó- szárnyait is.

Ott aztán megdöbbenve láttuk, hogy az ablak előtt egy gyönyörű három árbocos fregattá óriás modellje úszott, szinte a levegőben. A hatást még csak fokozta, hogy a finom szövésű vitorlákon, zsászlókon és a remekbe faragott és kovácsolt modell ablakain, rézalkatrészein és a cémavékony köteleken, zsinegeken, és szarvakon, karikákon és vitorlafákon most, így szembe vakítóan tündöklőit az alkonyi napfény ragyogása.

Földbe gyökerezett a lábam. Láttam, Bebes tanár úr is csak pislogott.

— Ez a szárny!... Ez röpít! — Mutatott lázzal a vitorlákra a kapitány. — Ezért hívtalak ide benneteket!

A néma és fekete asszony ekkor, mint aki mégis mindent ért, alig észrevehető féltéssel tárta fölénk a karját. Anyám észre is vehette, mert amikor ezért hálásan rámosolygott, ő, az idegen asszony, mintha visz- szarettent volna. A kapitány pedig mondotta tovább.

— Ezért hívtalak, mert ti hajóra ültök még... De azoknak a hajóknak már gyorsabb lesz a szárnya... Hajókra ültök... Itt lent és azon ott fönt, azon az óceánon is — mutatott a bekandikáló esthajnalcsillag körül gyülekező meftnyboltozatra. — És a VELENCE CSILLAGA feliratú fregattá előtt oly lelkesen állt és oly átszellemültem hogy fehér tengerészruhájában, kitárt karjaival most nagy fehér sirálynak látszott Jurasich Gerzson.

— És szánjatok és ne felejtsétek el soha, hogy láttátok az én hajóimat.

Azzal végigvezetett a szobákon, amelyeknek faláról a sajátkezű- leg kínos aprólékossággal, körzőkkel. vonalzókkal kicirkalma- zott, fölmért és vízfestékkel színezett nagy mappákon ott .sorakoztak mindazoknak a hajoknak képei, melyeken csak inas volt, vagy tiszt, vagy akár kapitány. Még a szobalámpák csillárai is hajók voltak. így világítottak közénk a különböző árbóctípusú ós alakú hajók. A FEKETE DELFIN sötétkéken és a FIUME fehéren és a FÉLIX, RAGUZA és az AENEAS.

Alig jutottunk szóhoz ós lélegzethez, mert annyi volt itt a néznivaló. Nemcsak ezek a hajók, de a színes térképek és a másmás kontinensre irányuló hajó- utak rámázott ábrái is, amelyek mind beborították a falakat. A padlókon pedig medve és kidolgozott jaguárbőrökön és fejeken botladoztunk. A szekrények tetejéről tarka és csodálatosan szép üvegszemű madarak néztek reánk, Ámulatomat látva megveregette a vállamat

—- Azért idesüss! — és odavitt az ADRIA GRIFFJE feliratú hajóhoz. — Olvasd csak, mi van alája írva? —• És a kis ezüst betűkről ezt olvastam le:

— BÖ-LÖM-BI-KA

Menten mosolyra derült a nagy feszültségből az .egész társaság. Aztán a győztes céllövőt emelte ki közülünk. Kézenfogva, mint aki nem feledkezik meg semmiről. A három árbocos nagy modell elé sétált Kardos Karival És véle is elolvastatta a szépen kivert kis rézbetűket.

— BALATON CSILLAGA.

Ez a név tűnt a szemünk elé a VELENCE CSILLAGA felirat alatt. ^

— Hát jól nézzétek meg és tanuljátok meg. így volt az enyém a nagyvilág... így ám.;; Mert horgony nélkül nincs hájé és

Meghajnallott arcán

szép Piroska vére

Találóbban és tömörebben ma sem tudnánk szavakba foglalni véleményünket, s egyben kifejezni hódolatunkat Arany János nyelvi géniusza előtt, mint ahogy Kosztolányi tette, amikor ezt írta: „ö maga a magyar nyelv”. A múlt évben, a költő születésének 150. évfordulóján, olvasóink az élő szó tolmácsolásában élvezhették a Toldi-trilógiát a rádióban. Lapozzunk most bele a Toldi szerelmébe, s figyeljük meg a költő remekléseinek egy-két nyelvi titkát.

Arany mélyen ismerte az emberi lelket, és nagy mestere volt a lélektani folyamatok ábrázolásának. Riedl Frigyes mutatott rá arra, hogy a lelki jelenségeket testi hatásukban is rajzolja, a lélek állapotát mintegy fiziológiailag is feltünteti, és ezt Arany legfeltűnőbb és legjellemzőbb sajátságai egyikének tartja. Az efajta ábrázolásmód a Toldi szerelmében három síkon valósul meg.

Közülük az elsőnek azt a formát tekinthetjük, amikor az érzelmek, indulatok cselekedetekben nyilvánulnak meg. Nyelvileg ilyenkor a hős a mondat alanya, ő végzi a cselekvést, az állítmányok cselekvő, sokszor mozgást jelentő igék. Piroska például Toldi említésekor úgy érzi, „Szűk lett neki a ház, alacsony padlása”, s ezért a kerten át a szabadba szalad:

Virágai mellett — mit nekik .virágok! Elsuhan, eltebben, le sem is néz rájok, Végig a nagy kerten, a gyümölcsös

lankán

Le a Tisza partra cél nélkül

bolyongván.

Lajos király dühe járkálásban nyilvánul meg:

„Részeg csap!’ sziszegi Joga közt

ÍS hármat

Lépdelve siette végig a nagy sátrat.

Toldi haragját, majd elhatalmasodó dühét így festi a költő:

Míg ugyan a király ott vala s a

hölgyek,

Szótlan ivott Miklós, mint röge

a földnek;

De azok elmenvén, felpattanó: haj rá! S a nagy ezüst kannát fenékig

kihajtá.

Cselekszik is aztán olyan ivást.

táncot

Reggelig, amilyent a világ nem látott. Padokat rombolva, cölöpöt felszedve — Maga egy háború Toldi veszett lelke.

Mindhárom idézetben azt is megfigyelhetjük, hogy a költő a ragozott állítmánnyal kifejezett cselekvést megerősíti határozói igenévvel is, amely tárgyi vagy határozói bővítménnyel szerepel: „Piroska elsuhan... cél nélkül bolyongván”, Lajos „hármat lépdelve siette végig a sátrat”, „Miklós „cselekszik... Padokat rombolva, cölöpöt felszedve”.

Az érzelmek megjelenítésének másik módja az, amikor a hős

érzékszerve vesz részt a cseleké vésben. Ekkor az érzékszerv a mondat alanya, s. mintegy az végzi a cselekvést. Például Roz- gonyinak

Ragyogott a szeme, az orcája égett, Mintha igy biztatta volna a vendéget.

Tar Lőrincnek félelmében

Ide-oda vizslat szeme, mint az ebnek, Ha sok erős kuvasz nekiesett egynek.

Végül a fiziológiai elváltozást más ok is előidézheti a test valamelyik részén. Ez az ok a mondat alanya, amely a cselekvést végzi; vagy pedig ez az ok a mondat okhatározója, amely által például az arc valamilyenné válik, Így:

„Ki legbajnokabb lesz!” — Hogy e

szóhoz éré,

Meghajnallott arcán szép Piroska vére.

Vagy okhatározóval:

Megszeppene Lőrinc hallva eme

szókati

Szaporább szeplővel arca leve hókadt.

Az említett ábrázolásmódok együttesen is előfordulhatnak. Az alábbi két példában a külső ok működése párosul a hős cselekvésével:

Ráköszönte a lány, de rögtön fci/ordtdj Tüzes lett a képe, de nem a kis

boriul,

ÉS

Szólt valamit lassan; mire Lajos képét Láng csapta, felugrott, és klrúgá

székét.

Az érzelmek „élettaná”-ban más részről a folyamat megfordított is lehet: nemcsak a lelki tevékenységek tükröződnek külső jelenségekben, hanem a külső események, testi állapotváltozások is előidézhetnek hangulatokat, értelmeket. Arany józan szemléletét is dicséri ahogy leírja: a jó ételek és tüzes borok hatására a szomorúság a jókedvnek ad helyet. E fordított folyamat ábrázolásai között találjuk Arany egyik nagyszerű remekét. Mindössze két sor, arról van benne szó: hogyan enyhíti lelke fájdalmát Piroska külső viselkedése. Nyelvileg a már említett megoldásokat találjuk:

S addig erőltette a mosolyt arcára: Szivébe is olykor lehatolt sugára.

Az elmondottak arról is meggyőznek bennünket, hogy Arany valamiképpen mindig a valóság talaján marad. Ahogy a Bolond Istók II. énekében magáról is mondja:

9lindlg marad — ha a fejére áll is =a

O nála valami vaskos, reális.

Ez a megállapítás nyelvi kifejezéseire is érvényes.

ÉDER ZOLTÁN

szárny sincs... Es Jól jegyezzétek meg ezt is... Horgony nélkül nincs hajós és horgony nélkül a világ se lehet a miénk. Hát ezek voltak az én horgonyaim: a BÖLÖMBIKA, a BALATON CSILLAGA, és minden hajómnak volt egy másik neve, amelyeket és tudtam csak és azokat sohasem felejtettem él...

Csak néztünk Jurasich Gerzson t és a nagy üvegföldgömb tengerkék óceánjait.

— És az AENEAS neve? — kérdezte Kari a hajós hóna alól.

— Az AENEASÉ? MAKK TANÁR UR!...

Megint csak nevetni kezdtünk mindannyian, mert mindenki ismerte és szerette Őt a városban. Nagy pipa, rövid meggyfabot és rojtos szélű zsebéből az örökké készenlétben álló hatalmas ácsceruza hegye állt ki, mellyel azon nyomban és ott kezdte a falakon, kerítéseken és abroszon megoldani a föltett példákat, ahol épp megkérdezték barátai,

vagy lókötő diákjai. És Jurasich Gerzson kapitány is Makk tanár úr diákja volt.

— Csák ne nevessetek!... Aki repülni akar, jól tanulja meg a matematikát és jól ismerje a csillagászatot... Engem pedig ő alaposan megtanított, s hogy ti se felejtsétek el Makk tanár urat — itt elhallgatott és a folytatás helyett elővette kulcsra záró íróasztalfiókjából óriás fényképalbumát. Titkolódzva félre fordult vele, hogy senki bele ne láthasson a mappájába. Aztán kihúzott a lapok közül egy nagy fényképet. Az AENEAS hajó volt.

Letette az asztalára és cirkal- mas szép betűkkel ráírta: —

MAKK JÁNOS FREGATTÁ. — Mikor készen volt, barátunk hóna alá dugta. Tisztelgett neki és így szólt.

— Tedd el! Ez a díj!

Némán és megilletődve léptünk

ki a kapun. Utánunk csak a végig hangtalan kapitányné integetett és a pávák kiabálása hallatszott.