Tolna Megyei Népújság, 1968. április (18. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-02 / 78. szám
1968. április 2. TOT,NA WTFGYKI NEPÜJSÄO 3 A Növónyolajipari és Mosószergyártó Országos Vállalat értesíti kedves vevőit, hogy a korszerű ás igen. kedvelt folyékony mosó- és mosogatószer-gyártmányainak, az UNIMO-nak és a TIP-67-nek önköltségét automatizálással csökkentette és ennek eredményeképpen a fogyasztói árakat — egyetértésben a forgalomba hozó kereskedelemmel Legjobbak a dombóvári zenészek voltak, legalábbis a megyei döntőn. Aztán majd meglátjuk ... 1968. április 1-től kezdődően jelentős mértékben leszállítja. Az UNIMO 500 gr-os univerzális mosószer új ára11,50 Ft-db (régi ár 15,— Ft db) A TIP—67. 435 gr-os nagy hatású mosogatószer új ára 9 Ftld'o (régi ár 10,20 Ft db) Vásároljon új áron. győződjön meg a régi minőségről! (2) VISSZHANQ, A szekszárdi közgazdasági technikum néptánccsoportja. Lehet, hogy legközelebb a tv képernyőjén látjuk őket? Izgalommal várjuk: Ki mit tud ezután? Vasárnap délután Szedresen került sor a Ki mit tud? vetélkedő utolsó megyei döntőjének lebonyolítására. Ezúttal irodalmi színpadaik, néptánccsoportok, és népdalénekesek vetélkedtek a továbbjutásért. Úgy látszik „vidéken” nagyobb vonzása van a műkedvelő bemutatóknak, mint a megyeszékhelyen: a nézőközönség megtöltötte a művelődési ház nagytermét. A néptánccsoportok közül — a várakozásnak megfelelően — a szekszárdi közgazdasági technikum néptánccsoportja és a dombóvári ifjúsági tánccsoport emelkedett ki, jól megválasztott igényesen, fegyelmezetten előadott műsorral. Mutatós volt a Szekszárdi Állami Gazdaság néptánc- csoportjának üveges tánca, kevésbé sikerült az ire@szemc.sei táncosok produkciója. Az irodalmi színpadok legnagyobb hibája volt: kevéssé éltek az irodalmi színpad adta lehetőségekkel, inkább szavalókórus jellegűnek tűnt előadásuk. Érdekes és néhány vonásban újszerű megoldással próbálkoztak a báta- széki irodalmi színpad tagjai, kár hogy később vontatottá, nehézkessé vált műsoruk. A szekszárdi Garay gimnázium irodalmi színpadát gazdag hanganyag, tartalmilag összehangolt versválasztás jellemezte, a zenei illusztráció azonban — részben techniKai okokból — kevésbé sikerült. Két fúvószenekar is szerepelt Szedresen: a bátaszéki úttörők, és a szekszárdi zeneiskola növendékei. Produkciójuk nagyjából azonos színvonalon mozgott, talán annyi volt a különbség, hogy a szekszárdiak tisztábban, csiszoltabban játszottak. Bodnár Miklós alsónánai és Kiszler Teréz bonyhádi versenyző népdalokat adott elő. Bodnár hangjában zavaró volt a felfokozott feszültség, s érzésünk szerint Kiszler Teréz is képességein alul szerepelt. Krutek József gyónki fiatalember körül bonyodalmak adódtak. A meghívóban ugyanis pan- tomimnak volt feltüntetve produkciója, de mint parodists lépett színpadra. Később kiderült: mindkét meghatározás pontatlan, mert egy futballmeccs két felidejének fiktív közvetítése, minden, csak éppen .paródia nem. Nála legfeljebb a szorgalmat, beszédkészséget dicsérhetjük, ez azonban a járási döntő zsűrijére nem vonatkozik... Az összességében jól sikerült előadás befejezése után hirdetett eredményt a bíráló bizottság. A szigorú követelményeknek nyolc csoport, illetve szólista felelt meg, ők képviselik majd megyénket a Ki mit tud? országos selejtezőin. Továbbjutott Braxmair Mária bátaszéki Lőkös Margit és Schőser Tibor szekszárdi szavaló, a szekszárdi közgazdasági technikum néptánccsoportja, a dombóvári ifjúsági táncegyüttes, a szekszárdi . zeneiskola íüvósné- gyese, a dombóvári járási művelődési ház tánczenekara, Kiss Erzsébet dombóvári táncdaléne- kes. Ők tehát az esélyeseink. Izgalommal várjuk szereplésüket, mert ezután „ország-világ’’ előtt kell megmutatni: Ki mit tud? Ami fel tétfen ül dicsérendő: a forradalmi ifjúsági napok legjobban sikerült. — tehetségkútató szórakoztató — rendezvénye volt1 a Ki mit tud? vetélkedők sora. (D. Kónya) Fotó: Bakó Jenó Hozzászólás „A Tolna megyei patriotizmusról” című cikkhez Hozzászólásunkban a cikket bírálni nincsen szándékunkban. Sőt, annak minden egyes pontjával egyetértünk. Tekintve azonban, hogy a sorok között nem egészen megalapozott vád i$ érte a város egyik tudományos és népművelési intézményét, a poraiból újjáéledt, s rna már hazánk legelső, legkorszerűbb közgyűjteményei közé sorolható múzeumot, szükségesnek látjuk, hogy annak terveiről reális képet adjunk, s a -fenti cikk nyomán magától értetődően felmerülő félreértések kiküszöbölését ezzel elérhessük. A cikkhez fűzött megjegyzéseinket dióhéjba szorítva, úgy látjuk helyesnek és közérthetőnek, ha a kérdéses, félreértésre alkalmat adó pontokhoz közvetlenül kapcsoljuk megjegyzéseinket: Bizony „már rég be volna rendezve’: a borkombinát valamelyik terme bormúzeumnak, ha az évekkel ezelőtt elért kedvező fogadtatás után a borkombinát vezetősége végül is nem áll el a múzeumnak attól a tervétől, hogy területén az országban egyedülálló bemutatót: „a szekszárdi bor múltja, jelene és jövője” című értékes bortörténeti kiállítást állandó jelleggel megrendezhessük. Pedig a múzeum részéről tárlókat, a rómaiaktól a XX. századig anyagot is biztosítani tudnánk. Mindössze egyetlen kiállítóhelyisegre terjedő igényünk lett volna. A kezdeti biztató gesztustól felbátoríttatva már jó néhány éve kiszállíttattuk a múzeum öreg préskolosszusait, kádjait az üzem egy — erre a célra átengedett — helyiségébe. Az idő haladt, a borkombinát végleges engedélye évről évre késett s 1967-ben végre tudomásunkra hozták, hogy a kiállítást nem engedélyezik, a kiszállított berendezést minél előbb távolítsuk el területükről. Ez sajnos azóta rneg is kellett, hogy történjen A városi tanács felé tekintünk most bizakodással, abban a reményben, hogy Szekszárd híres borfeldolgozó üzemének közelében előbb-utóbb rendelkezésünkre fog bocsátani egy öreg présházat a nagy jelentőségű kiállítási terv sikeres teljesítése: bortörténeti múzeum létesítése céljára. Hiba az, hogy a múzeummal foglalkozó egyes cikkírók bírálják annak működését, anélkül, hogy a helyszínen meggyőződnének új terveiről, népművelő és tudományos munkásságának mibenlétéről. Ez történt például a szóban forgó cikknek abban a részében is, ahol a szerző a 19-es hősök, mártírok emlékmúzeumát hiányolja. Ha előzetesen felkeresi múzeumunkat, adatokat szerezhetett volna arról, hogy Szekszárd város és Tolna megye hőseinek 8x10 méter alapméretű kiállítási terme elkészült, a vitrinek rendelkezésre állnak s a kiállítás felépítését célzó végső eligazításra, országos értekezletre a múzeum igazgatója és legújabb-koros múzeológusa a közeli napokban a fővárosba utazik. Ami az évről évre felfedezett kelta sírok „isten tudja hány tucat ’-ját illeti, sajnáljuk, de ez sem így van. Az utóbbi évben mindössze néhány kelta sír akadt a megyében. Annál Örvendetesebb jelenség azonban, hogy az utolsó évtizedben éppen magyar népünk közvetlen elődeire továbbá a magyar honfoglalásra, Árpád-kori emlékeinkre és a török hódoltságra vonatkozó, egyre gazdagabb leletanyag bukkan évről évre napvilágra, hozzásegítve a magyar történetkutatást népünk és rokonaink hajdani életének, szokásainak, műveltségének, temetkezésének minél hitelesebb feltárásához. Engedtessék meg végül, hogy valamit mi is bíráljunk, ami a fenti cikkből kimaradt: Miért nem lehet a Babits-emlékmúzeum emeletén igen keserves körülmények között, víz nélkül lakni kényszerült, a higiénia alap- követelményeit nélkülöző családokat rendes lakáshoz juttatni? Miért kell az Európa-hirü nagy költő emlékét bel- és külföldi látogatók szeme láttára ablakba, korlátra, udvari szárítókötélre függesztett intim ruhadarabokkal megszégyeníteni? Miért nem telik arra a nyúlfarknyi útszakaszra végre burkolóanyag, amely a Béla tér felől a Babits-emlékmúzeumig vezet? Miért éppen a városnak ez a tenyérnyi foltja a legelhanyagoltabb szinte a város kellős közepén? Mint valami, a múlt századból ittfelejtett szennyes sikátoron kell az ország egyik büszkeségének számító műemlékhez, a Babits- emlékházhoz botorkálni, a nagy ember emléke iránti kegyeletet és tiszteletet leróni szándékozóknak! Es utoljára: nekünk nemcsak Babitsunk, de Garay Jánosunk, Hollós Lászlónk, és még számos „Hagyunk” is volt. Mién nem lehet a Babits-házat teljes egészében Szekszárd város és Tolna megye nagyjainak pantheonjává, hazánk egyedülálló ilyen nevezetességévé fejlesztenünk? Ezt a célkitűzést a múzeum hosszú idő óta évről évre újra megtervezi, a terv azonban, sajnos, mindig elbukik a közönyön. Gombamódra nőnek ki, szemünk láttára a földből, szinte egyik hónapról a másikra a sok lakásos új épületek. A Babits-műemlék lakói számára ezekben mégsincs hely. Igazat adunk Szekulity Péternek: nagyon, nagyon sok még a tennivaló Szekszárdon ahhoz, hogy a város elérje azt a rangot, amelyre nagy múltja és nagy emberei, mártírjai, hősei eleve predestináltákl DR. MÉSZÁROS GYULA megyei múzeumigazgató Új ár régi minőség!
