Tolna Megyei Népújság, 1968. április (18. évfolyam, 78-100. szám)

1968-04-02 / 78. szám

2 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1968. április 2. Johnson nem jelölteti Francia lapok Fock Jenő látogatásáról magat újra Washington (MTI) Johnson el- mokrata jelöltségért vívott ver- tette, parancsot adott az amerikai nők vrasárnap este rádió- és tv- senyben csak Kennedyt és repülőgépeknek és hadihajóknak, beszédben jelentette be, hogy McCarthyt hagyta meg. Johnson hogy „ne hajtsanak végre többé nem jelölteti magát újra az idei beszédében nem említette meg, támadásokat Észak-Vietnam ellen, elnökválasztáson. Az elnök egy- hogy esetleg Hubert Humphrey kivéve a demilitarizált övezettől úttal azt is közölte, hogy részle- alelnökö't akarja utódának, így északra fekvő körzetet”, ges bombázási szünetet rendelt pillanatnyilag nem biztos, hogy . ....... . , el a VDK elleni légihaborúban. a Johhsont korábban támogató Az elnök azzal, hogy Az amerikai hadiflotta és a lé- erők elő ál lnak-e Humphrey je- teljes mértekben gierő egységei a továbbiakban lölésével. A republikánus párt- beszüntetni a Vietnami Demokra- csak a demilitarizált övezettől ban. mint ismeretes ielenlee ^bar bwnba­közvetlenül északra eső részeket , L lsmeretes> Jelenleg zasat, az Egyesült Államok to­támadják. Az elnök azonban be- Rlchard Nlxon 32 egyetlen ko- vábbra is semmibe vesai a VDK jelentette, hogy újabb csapató- jelölt, kát rendel Vietnamba és meg­növeli a katonai költségvetést. Johnson Johnson elnök bejelentese azt . . jelenti, hogy ez év decemberé- Jelentese mennyire teszi komoly- szüntetni a bombázásokat. kormányának és a világ egész közvéleményének azt a jogos kö­Külön kérdést jelent még, hogy ^^t amSynek érSméi^ visszavonulásának be- teljesen és feltétel nélkül be kell vei visszavonul a Fehér Házból, lyá és reálissá a vietnami béké- Az elnök azzal indokolta dönté- vei kacsolatos javaslatait. Mint Miként a múltban nem egyszer megtörtént, az elnök most is meg­ismételtté azt a kijelentését, hogy az Egyesült Államok „hajlandó elküldeni képviselőit, hogy bár­mely időpontban, bármely fóru­mon megvitassák, miként lehet­séges véget vetni ennek a hábo­rúnak”. Kijelentette, személyes képviselőjévé nevezte ki Averell Harri man nagykövetet, aki külön­leges meghatalmazásokat kapott a tárgyalásokra. Ámde Washington előző „béke- lépéseihez” hasonlóan, Johnson- nak a bombázások csökkentésére irányuló elhatározását most is az agresszió eszkalációjára teendő újabb intézkedések bejelentése kísérte Johnson közölte, hogy a legközelebbi hónapokban további 13 500 amerikai katonát küldenek Dél-Vietnamha. Johnson bejelentette, hogy nem szándékozik elnökjelöltséget vál­lalná az 1968-ban esedékes válasz­táson: „Nem fogok arra törekedni, sét, hogy „egyetlen percet sem ismeretes, a tetoffenzíva után az h°Sy Pártom egy újabb ciklusra akar elnökségéből ^személyes, einök elrendelte a vietnami po Johnson elnök az amerikai nemzethez intézett március 21-i beszédében bejelentette, hogy a következő elnökvá­lasztáson nem kívánja magát jelöltetni. tRádiotelefotó — MTI Külföldi Képszolgálat) vagy pártpolitikai kérdéseknek Ivtika teljes felülvizsgálatát áldozni a jelenlegi helyzetben”. Hangoztatta „nem fog töreked- leváltotta az eddigi főparancs- ni arra, hogy a demokrata párt nokot, Westmoreland tábornokot, jelölje az elnökségre és nem fo­gadja el a jelölést. Egyúttal azon­ban intett attól, hogy vissza­vonulását „a gyengeség jelének” vegyék és azt mondotta, hogy .egy erős, magabiztos és éber Amerika az, amely tisztességes békét keres és tiszteletben tart­Johnson elnök manőverezik jelöljön az Egyesült Államok el­és nőkévé és ha a párt jelöl, nem' fogadom el” — mondotta. Amerikai hírügynökségek sze­rint az elnök ezt a váratlan ki­jelentést könnyekkel a szemében tette. Ez a mondat nem szerepelt nyilatkozatának hivatalos szöve­gében. Egyelőre nehéz megítélni, vajon A fenti címmel a TASZSZ wa- _ ^a,.líótelezfttségei't' bármibe ke- shingitoni tudósítója ezeket írja: ez a lépés nyilvános beismerése-e ruljon ez. , , , . ..... ,. Johnson beszédét előre jelez- JoílnBOin> 32 Egyesült Államok annak, hogy vietnami politikája ték és az újságírók rendelkező- elnöke vasárnap rádió- és tele- kudarcot szenvedett, vagy pedig sere is bocsátották az előzetes víziós nyilatkozatot tett Kijelen- csak választási manőver, szöveget. Ebben azonban nem szerepelt, hogy nem jelölteti ma­gát újra. A bejelentés valóságos politikai bombarobbanást jelen­tett Washingtonban. Robert Ken­nedy nem volt hajlandó kom­mentálni Johnson lépését, Eugene McCarthy szenátor pedig azt mondotta csupán, hogy Johnson visszavonulása „teljesen új hely­zetet teremt a választási kam­pányban”. Az elnök előre nagy propagan­dával beharangozott beszédére alig 36 órával a wisconsini pró­baválasztások előtt került sor. A próbaválasztásokon a békeprog­rammal induló Eugene McCarty szenátornak komoly győzelmi esélyei varrnak. Á vasárnap köz­zétett legújabb közvéleménykuta­tási adatok szerint az elnök nép­szerűsége a háború miatt mély­ponton van. Johnson visszavonulása, s egy­ben a vietnami rendezés érde­kében tett lépése szöges ellentét­ben áll eddigi politikájával. A hirtelen összeállított politikai kommentárok egy része azt han­goztatja, hogy Johnson a saját maga által tervezett és irányí­tott háborús politika veresége láttán jutott kényszerhelyzetbe, s nem volt számára más kiút, mint a visszavonulás. Johnson nem tudta volna elviselni az eset­leges vereséget ■—, állapította meg a CBS tv-komrnentátora az elnöki beszéd elhangzása után. A* elgqk vLsSzavoy.uíáaa g. 0Bz Párizs (MTI). A L’ Humanité magyar miniszterelnök meg- hétfői számában Yves Moreau érkezése után a Ferihegyi re­megvonja Fock Jenő szombaton pülőtéren tett. A szombat dél­véget ért franciaországi hivata- után megjelent Le Monde szó los látogatásának mérlegét. Meg- szerint közli az Elysée-palotában állapítja: a magyar miniszter- a pénteki ebéd során elhangzott tanács elnöke csaknem egyhetes pohárköszön tőket, részletesen is- látogatása végén teljes joggal meneti a magyar miniszterelnök örülhet utazásának. Semmi két- válaszait a péntek esti sajtó- ség sem fér hozzá ugyanis, hogy vacsorán és a tárgyalások végén a látogatás' minden téren hozzá kiadott közös közlemény szöve- fog járulni a kapcsolatok fej- gét. A France Soir és a Paris lesztéséhez a két ország között. Presse címében a De Gaulle tá- A gaulleiista Nation ismerteti homoknak átadott meghívást azít a nyilatkozatot, amelyet a emeli ki. PANORÁMA Koszigin, a szovjet miniszter- vezte ki Horváth János, Kiss La- tanács elnöke hétfőn délelőtt jós, Sárdi Tibor és dr. Sajno- Teheránba utazott. Hoveida mi- vies János ezredeseket. A kine- niszterelnök meghívására egy- veréseket Czinege Lajos vezér­hetes hivatalos látogatást tesz ezredes, honvédelmi miniszter Iránban. Utján elkíséri Badal hétfőn délután ünnepélyes kül- Muradjan Örményország és Ab- sőségek között adta át a magyar dulahac! kaharov, a Tadzsikisz- néphadsereg központi klubjában. tán kormányfője. • • A finn kormány meghívására A - Lengyel Egyesült Munkás- Helsinkibe utazott Ion Gheorghe párt Központi Bizottságának Maurer román miniszterelnök és meghívására Nyens Rezsőnek, a Comeliu Manescu külügyminlsz- Magyar Szocialista Munkáspárt tér. Politikai Bizottsága tagjának, a * Központi Bizottság titkárának: Egy Fokvárosban vasárnap vezetésével hétfőn pártküldött- kiadott orvosi közlemény ség utazott Varsóba. bejelentette, hogy Phüip Blai­* _ berg jól alszik, jól eszik és A KGST vegyipari állandó bi- egészségi állapota állandóan ja­zottsága Berlinben március 27- vul. A közlemény szerint Bár­tól 30-ig megtartotta 29. ülés- nard professzor szombaton első szakát. A bizottság elfogadta a ízben vizsgálta meg személyesen KGST 21. ülésszakán és a KGST betegét, amióta az elhagyta a végrehajtó bizottsága ülésein ho­zott határozatokat és kidolgozta a végrehajtásukhoz szükséges in­tézkedéseket. kórházat. Suharto indonéz elnök hétfőn — tokiói tárgyalásainak befeje- * zése után — Kambqjlzsába re­A magyar néphadsereg tagjai pült. A hivatalos japán! látogfe- közül a honvédelem erősítésében tásról eredetileg közös közíe- végzett kiemelkedő munkájuk el- meny kiadását tervezték, ezt ismeréseként a Népköztársaság Elnöki Tanácsa — hazánk fel- szabadulásának 23. évfordulója alkalmából — vezérőrnaggyá ne­azonban utólag lemondták, mert a két fél között nem született egyezmény az Indonéziának nyújtandó gazdasági támogatás tárgyában. Aí elnökségre pályázó Robert Kennedy szenátort hatalmas tömeg veszi körül a New Yorfc-i repülőtéren március "' -ín éjjel, röviddel azután, hogy Johnson elnök beje- «nt«tía nem kívánja jelöltetni magát a következő elnök válasz lason. = MII- KüiiakU Nasszer beszéde után az EAK-ban megélénkült a politikai élet Nasszer elnöknek a nemzetihez szinte teljesen megtöltik a mór­intézett üzenete után az EAK- cius 30-i programot köszöntő ban megbolydult a politikai élet. cikkek, nyilatkozatok, méltatások. A vasárnapi és a hétfői lapokat Az Ahram vezércikke bangsúlyoz- _____________________________. __ za, hogy az EAK újabb nagy lé­pést tesz a néptömegek mozgó­sítása útján. A cél az, hogy a nép helytállhasson az agresszióval és a neokalomialisba kihívással szem­ben, hogy előrehaladhasson a gazdasági újjáépítésben és a tár­sadalmi fejlődésben. A Gumhu- rija közli, hogy a május 2-i nép­szavazás előkészületei máris meg­kezdődtek. A népszavazáson, mintegy 8 millió állampolgár vesz majd részt. A z EAK kormánya vasárnap este megvitatta a március 30-i program feladatait. Mohamed Fa­jék . tájékoztatási miniszter a ka­binet ülése után közölte: Nasszer felkérte a kormány tagjait, hogy erősítsék meg a minisztériumok és a néptömegek kapcsolatait. A március 30-i programot sok millió példányban kiadják. A népszavazás alá bocsátandó kér­dés így szól majd: „Támogatja-e. vagy sem a március 30-i progra­mot?” A szavazólapon igen és á nem számára külön hely lesz. Az elnök javaslata szerint az EAK végleges alkotmányát áz az Arab Szocialista Unió (ASZÚ) kongresszusának kell kidolgoznia, A kongresszus előkészítésére 50 tagú különleges bizottságot hív­nak létre, amennyiben a március 30-i programot a népszavazás megerősíti. Az elnök által java­solt személyi változásokra is ez­után kerül sor.

Next

/
Thumbnails
Contents