Tolna Megyei Népújság, 1968. március (18. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-14 / 62. szám
T 4 TOT NA MEGYEI NÉPÜJS40 1988 március 11» Két ember — kétféle törekvés Ott húzódik a megyehatár a falu alatt. Hol a határ az emberi természetben? A három és fél ezres lélekszámú Tolna megyei község két polgára mintha két világot tűk rözne. A magasba tekintés mellett ott a másik véglet, a tegnax>ok szánalmas mozaik-darabkája. Vagy alusznak vagy nem haliiák... i. A Komlóról megrokkamtan hazatért, 25 esztendős fiatalember külsőleg olyan, mint a többi, nem látszik rajta a betegség. Tervezget. Ki akar lépni helyzetéből. képzelete szárnyakat leap. Merész elképzelése szerint, egyik egyetemünk nappali tagozatán szándékozik továbbtanulni. Aggályai vannak, de nem a felvétel miatt. Egyeztethető-e szándéka a rokkantsági nyugdíjjal? Beleegyeznek-e ott, ahonnan folyósítják? Két kicsiny leányáról leéli gondoskodnia — feleségével együtt —. ’ így nem teheti, hogy lemondjon járandóságáról. Mindenképpen változtatni akar. Hova forduljon? Érdeklődtünk. Szekszárdon, a társadalombiztosítási igazgatóságon ilyen igénnyel még nem ta- lálkoztak. Hasonló esetre nincs utalás a rokkantsági nyugdíjakkal kapcsolatos rendelkezésekben. Csak a fővárosi nyugdíj- folyósító igazgatóságtól kaphat választ a rokkant fiatalember. Ha egyedi is esete, gondjainak megoldása a rehabilitációhoz tartozik. Számolva tartós betegségével, vissza akar térni a dolgozó emberek közé. Ha meg is rendült az egészsége, lelki- ereje és akarata töretlen. Megpróbálja. Felfelé tör, szinte a lehetetlenségig. Törekvése tisztelemre méltó. 2. Hihetetlen fantazmagóriának, nagyotmondásmak tűnt a kultúr- házj esti rendezvény befejeztével hallott történet „Egymilliója van a családnak. Dolgos, szorgalmas emberek, minden fillért megfognak. Gyalog jár be a Jóska bácsi a járási székhelyre, pedig jó a vonat- és buszközlekedés. Inkább kutyagol azért a pár forintért de őrzi a pénzét”. Ennyire rabjává váltak volna a szerzésnek? Rabul ejtette őket a tegnap. A termelőszövetkezetben végzett munka, a háztáji biikanevelés szép jövedelme és sok-sok fáradsága mellett sajnálná magától az útiköltségei? Biztosan túloznak. Dehogy. Négyen-öten bizonygatják, hogy valóság, szó sincs nagvotmondásról, vagy félrevezetésről. Jóska bácsi régebben is így tett. most sem változtat. Ha valaki rászolgált, ez az idős parasztember megérdemelné a könnyebbséget Meglepő-e, hogy vegyes érzelmeket vált ki az emberekből Jósika bácsi mai mentalitása? Persze, hogy meg lehet mosolyé ml. De a szívet is szorongatja valamiféle furcsa érzés. Miért teszi? Felnőttek a gyerekei. jól élnek, nem szorulnak a szülőkre. Ha valaki ennyire rabjává válik a „ki tudja, mire” gyűjtésnek, ennyire nem e világra való, bizony szánandóvá válik. Szomorítő, sivár élet bilincseibe verte magát. Ma is sok parasztember gvűjt tartalékot, de mindenekelőtt a saját életét megkönnyítő módot választja. Eavre többen vannak — és leevenck — ma már falun azok, akik javítanak életmódjukon, kezdik élvezni az új helyzetet* Ha kerülik is a könnyelműséget. adják meg maguknak szorgos munkával megszolgált jussukat Kísért még a tegnap. Mennyivel jobb lenne, ha az aszkétiz- must, a régebben megszokott kunesorgást Jóska bácsiéknál is felváltaná a normális életmód! A HAGYOMÁNYOS fcarmin- piros mellényes, fekete frakkba öltözött parlamenti őrök egyike egy pillantást vetett újságíróigazolványomban a belépési engedélyre, majd udvariasan a vendégek karzatára irányított. A Bundestag, a Német Szövetségi Köztársaság parlamentjének, pontosabban Szövetségi Gyűlésének üléstermébe léptem. A sima vonalú, különösebb ornamentika nélküli nagy terem egyetlen dísze a nyugatnémet államiságot jelképező, kiterjesztett szárnyú, jól ismert sas, több méteres nagyságban az elnöki emelvény mögötti falrészen. A magyar országgyűlés nagy múltú, művészi épületéhez szokott szemünknek kissé szokatlan ez az egyszerű előcsarnokaival, társalgószobáival együtt valamiféle nagyabb művelődési házra emlékeztető épület, amelyet a gyors szükségmegoldás lépteti így elő. Eredetileg ugyanis iskolának épült, s 1949 ősze, a külön nyugatnémet állam létrejötte óta parlament. Akkor lett a Kölnnel jóformán egybeépült Bonn főváros, kormányszékhely. Hogy máért éppen erre a viszonylag kicsi, 142 ezer lakosú városra esett a választás? Alighanem azok adnak helyes feleletet, akik azt állítják: Adenauer, a bonni politika egykori makacs öregura ragaszkodott hozzá, hogy az ő lakhelyén legyen a kormányszékhely. (Némelyek szerint ehhez járult, hogy a környék klímája egészséges az idős emberek szervezetére.) A parlamentté előléptett iskola- épület körül aránylag hamar felhúzott modem épületek új negyedet alkotnak. Ez főként a miniszteriális hivatalokból, a kormány- szervekbői, Arhazai és külföldi tudósítók sajtópalotájábóí, s a képviselők rezidenciáiból tevődik össze. A parlament jóformán egész évben ülésezik. Nem mintha a széksorok mindig telve lennének. Egy-egy fontosabb eseménynél, mint éppen látogatásom idején Willy Brandt beszéde alatt vagy szavazásoknál persze megtelik a terem, de aztán megint csak legfeljebb a társalgóban vetnek egy-egy pillantást a tv-képernyőre, amelyen folyamatosain szem- meltarthaitó az ülés. A SZÉKSOROKBAN jelenleg — az 1965. szeptember 19-i választások óta — 518 képviselő névjegye található. (Ebből 22 csak tanácskozási jogú Nyugat-Berlin- ből, amelyet az NSZK a nemzetBonn — Bundestag közi jog megsértésével tekint szerves részének, 11. szövetségi államnak.) A távolmaradók — némi igazsággal — bizonyára a sok felesleges szócsépléstől akarnak menekülni, meg talán arra is gondolnak, hogy négy évre szól a mandátum, addig úgysem ülhet senki a helyükre. És Különben is. ki foglalhatná el azt? A kommunisták? Hiszen a pártot betiltották, nem indulhat a választásikon. Ami pedig a másik oldalt, a mozgolódó új nacionalistákat, az NPD-seket illeti?... „Ugyan kérem, nem kell azokat komolyan venni.” — mondják lekicsinylő mosollyal. Vajon, minek tudható be ez a nemtörődömség, amellyel a hivatalos Nyugat-Németország ezt az egyre erőszakosabban fellépő, egyre nagyobb veszélyt jelentő pártmozgolódást kíséri? A tavaly decemberi szovjet kormányjegyzék felelősségteljesen és tényekre alapozva hívta fel a figyelmet arra a roppant veszélyre, amelyet magára a német népre, de egész Európa békéjére, biztonságára ez az 1964. novemberében megalakított neofasiszta párt jelent. — Tegyük fel, hogy úgy van, ahogyan önök állítják — mondta engedékenyen a társalgóban egy beszélgetőpartnerünk. — De kérem, uraim, milyen hivatkozással tilthatnánk be ezt a pártot? Hogyan lehet erre törvényes alapot teremteni? Ha más nem —, már magába- véve az NPD programja elegendő lenne a betiltáshoz. Alkalmam volt teljes egészében, nyomtatásban megszerezni a teljes füzetet kitévő programot. TÉZISEKBE ÉS KÖVETELÉSEKBE foglalják az ország politikai, gazdásági, katonai, kulturális életének helyzetét azzal a megfogalmazott törekvéssel, hogy a következő választás után a párt a parlamentben, a kormányban foglaljon helyet, sőt Nyugat-Németország egyedül hivatott képviselőjeként tárgyaljon a „Keleti tömbbel”. , A „Német Egység és Szabadság” című záró, összefoglaló fejezet mintegy sűrítve mutatja meg a német fasizmus követőinek veszedelmes törekvéseit. Ilyesmik olvashatók benne: „Elutasítjuk az 1945-ös kommunista hódítás realitását”. (Értsd: a hitleri fasizmus legyőzését.) „Az ősrégi német népi területek elrablása és Németország felosztása erőszakos akció részei... Az egész német nép igényének egész Németországra korlátlanul érvényesülnie kell”. S ha ez a hitleri mondat még kétséget hagyna valakiben, a következő pontok világosan felsorolják, mit értenek „egész Németország” alatt: a Szudéta-vidékre való igényt, a „Kelet-Németországra” való igényt (ez az Odera-Neisse határtól keletre eső területeket jelent)* és hozzáteszi, hogy „a Szövetségi Köztársaság a kettéosztott Né. metarszágban a német nép többségét képviseli, ezért felelősséget visel a Közép-Németországban (értsd: NDK) élő németekért”. KÉRDEZTEM néhány NSZK- beli újságíró kollégámtól, mit szóinak ezekhez? S vajon mit szólnak ehhez a képviselők a bonni ülésteremben? A kényszeredett mosolyban igaz, volt némi beismerés, hogy az NPD programjában víalóban több rokonvonás található a fasizmus, a „nemzeti szocializmus’’ eszméivel; — Mások azonban ma a politikai. gazdasági viszonyok, mint 1930—33-ban voltak — tettek hozzá. — Ezért nem lehetséges nálunk, hogy ez a párt olyan eró. vé nője ki magát, mint Hitler pártja volt. Ez bizonyos mértékig igaznak látszik. Mégiscsak látszatigaz- ságnaik tekinthető, annak is nagyon felületes. Mert hol a biztosíték rá, hogy a nyugat-német gazdasági helyzet romlásával, amelynek érezhető jelei mutatkoznak, teret ne hódítsanak. Főként hol lesz erre biztosíték a Bundestag- választásokon. hiszen hat szövetségi tartomány parlamentjében máris 48 mandátummal rendelkeznek? Ez egymillió választót jelent Kinttartózkodásom idején többfelé hallottam, s tapasztaltam* hogy ma már nemcsak a német kommunisták, de más demokrata, haladó gondolkodású emberek is. főként a fiatalok egyre nagyobb számban kezdik felismerni az újfasiszta szervezkedésben rejlő veszélyt. Tiltakoznak, követelik az NPD betiltását. Ez a tiltakozó kiáltás talán ma még nem eléggé széles körű, nem eléggé szervezett, de egyre erősödik. A bonni Bundestagig el kellett jutnia. Ott azonban, úgylátszik, vagy alusznak, vagy nem hallják. Vagy talán nem Is akarj ák?! LÖKÖS ZOLTÁN — ooo — Két ember, két világ. Különbözőségük két eltérő típust takar. Egyik szárnyalni akar, a másik rabbá tette önmagát. Kétféle törekvés. Aki rabbá vált, szárnyalhatna. A rriásik, aki szárnyalni szeretne, nem tudja, hogyan tehetné. SOMI BENJAMINNÉ — Nagy komédiás vagy — mondta Kölyök, — de nem hiszem, hogy továbbra is alakos- kodsz, ha megmondom, hogy én már jártam Batalangában... — Ez rendben van, fiam... Jártál ott, tudomásul veszem. Csak arra felelj most, hogy ki ez a Grison, és hol élnek rokonai, vagy örökösei. — Nem tudok róla sokat. Az ő ajánlata révén kerültem Russel expedíciójába... Galamb ismét megélénkült. — Russel! Várj! Hiszen ez volt az a kutató, akinek az özvegyét elvette... dr. Brétail... Hopsza! Hiszen ez érdekes... — Tudtam, hogy ez érdekelni fiog. — 127 — — De mennyire! A meggyilkolt Brétailné követi a csapatok Kölyök falfehéren ugrott fel. — Ne mondd! Könyörgök, ne mondd!... Megőrülök... — és kétségbeesetten zokogva vetette magát a földre. Harrincourt gyengéden felemelte. Most már komolyan vette, amit a fiú mondott és sajnálta. Nem tudta, mi baja, csak látta, hogy nagyon szenved — Úgy tudom — mondta csendesen Hjics- nak —, hogy Brétail agyonlőtte az asszonyt, meg egy kapitányt és önmagát. — Nem igaz... — suttogta Kölyök. — Mind a hármat megölték! Millió apró, izzó porszem szúrta az arcukat, és a levegő mozdulatlanul állt a sivatag felett, a rekkenő forróságban. — Különös... — motyogta Galamb. — És nem tudsz közelebbit?... Hogy ki volt a gyilkos?. .. — En... voltam! Galamb most az egyszer megrázkódott belülről. Ennek a titoknak a szörnyűségét még az ő felületes, nemtörődöm, vidám lelkivilága is teljes tragikumában átérezte. Batalanga még csak hagyján, s a szökőkút a márkival tréfa. Holttest a fürdőszoba előtt, rendben van, fő, hogy a vili anyt eloltsák. A táborszernagy felismeri mint bakát, oda se neki. Macquart nem jön el az estélyre: sebaj. De ez itt más, megrendítőbb, ahogy a Szahara közepén ül a húszéves Iljics, és sír, mert megölt néhány embert. De ami a legkétségbeejtőbb egy felületes embér számára, mindezt egyedül ő tudja. És néki most tenni kell valamit. És ne értsük félre: nem szájharmonikázásról van szó. nem valami hülye viccről hanem egész komoly tennivalóról. — 128 — — Hát idehallgass, most ne bőgj... Már sajnálom, hogy nem a Troppauer versét hallgattam inkább. Ugyanolyan, mint a te históriád. Izgalmas, lehangoló és egy szót sem ért belőle az embér..: Nesze, itt egy cigaretta, gyújts rá, és mondj el mindent őszintén. A fiú néhány sóhajjal valahogy rendbe hozta szabálytalan lélegzését. Időnként még egyet csuklott: Rendkívüli felindultság didergett benne, úgyhogy eleinte összekoccanó fogai szó tagokká harapták szét, amit mondott.». — Most mindent meg fog tudni — suttogta. Azután jelentősen hozzátette: — Őrnagy úr. Galamb felugrott, és siránkozva vágta földhöz a sapkáját: — Csak ezeket a marhaságokat hagyjuk már, könyörgök! — Jó. jó... Hát akikor erről nem beszélünk. Vegyük úgy, mintha nem tudnék semmit — Az egész ügyben én vagyok az, aki nem tud semmit. És mennél többen magyarázzák, annál kevesebbet tudok. Kölyök megértőén mosolygott: — Rendben van. Hallgass hát meg. Vegyük úgy, hogy te nem tudsz semmit. Csak egy derék baj társam vagy, akinek elmondom ezt a szörnyűséget azért, hogyha meghalok, akkor legyen, aki hurkot dobjon a gazemberek nyakába. Tudd meg elsősorban, hogy ez a sok-sok ember, aki itt táborozik ebben a hatalmas körben, soha többé nem tér vissza onnan ahová megyünk. És ennek mind az a néhány gazember az Oka, aki megölte Russelt. — Hát miféle életelixirt talált ki ez a Russel úr? — Egy kétezeréves átjárót. Suetonius Paulinus, aki már az első században járt a Niger vidékén... — 129 — 1
