Tolna Megyei Népújság, 1968. március (18. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-07 / 56. szám
4 "KSLWA MEGYEI NEPŰJ8ÁX3 VSC8. márcSss 9; Az első év jól sikerült, a második bizonytalan A mi agyunk nem eladó Agyvigéc a tudóspiacon A tamási járás termelőszövetkezetei is társultak az építőipari feladatok megvalósítására. A társulásnak az 1967-es volt az első esztendeje. — Az első évünk jól sikerült — tudtuk meg Busa Józseftől, a társulás igazgatójától. — Termelési tervünket teljesítettük, s a vállalkozás jövedelme a kötelező tartalékolások után mintegy félmillió forint. Busa József hozzáteszi még azt is, hogy ilyen eredményre nem is mertek számítani. Nehéz körülmények közt indultak, év közben megannyi problémával kellett megküzdeniük. A tavalyi termelési érték meghaladta a 12 millió forintot. A fizikai dolgozók közt kiosztottak 80 ezer forint jutalmat — Az idei kilátások? — A kapacitásunk nagyjából akkora, mint tavaly volt. — Tehát az idén is kiváló eredmények várhatók? — Az ilyen következtetéssel bánjunk egy kicsit csínján. Sajnos most elég bizonytalan a helyzetünk. Átmenő munkánk nem volt, csak kisebb javítások, hibapótlások. Most pedig nincs előkészített munkalehetőségünk a tsz- ekben. Nincs sem elfogadott tervdokumentáció, sem pénzügyi fedezet. Az új mechanizmusra való átállás következtében nem alakultak még ki eléggé a lehetőségek, a tsz-vezetők bizonytalan- kodnak, maguk sem tudják, hogy mibe merjenek belekapni. Ahova a tavalyi megállopdások alapján egy csomó anyagot szállítottunk, az is bizonytalanná vált. A tsz- vezetiőkkel közösen próbálunk megoldást keresni, jellemző, hogy még Keszthelyre is elmentünk egy előkészítéssel kapcsolatban. Sok a tárgyalás, futkosás, ám mégis csak húzódik, vajúdik a beruházási elgondolások ügye. Éppen megfogalmaztam már az Országos Termelőszövetkezeti Tanácsnak ig egy levelet, hogy tán központilag tudnának valamit intézni. Az építőiparban azelőtt az volt a gyakorlat, hogy minden év második felében nagyjából tudtuk, hogy a következő évben hol, mit építünk. Most pedig itt állunk már február végén, és fogalmunk sincs arról, hogy mit csinálunk az idén. — Januárban és februárban is olyan volt az időjárás, hogy szinte szünet nélkül lehetett építkezni. Többnyire még kinti munkát is lehetett végezni. Ezt a kedvező időjárást sem tudta kihasználni a társulás? — Nem. Az embereinket fagyszabadságra küldtük, csak néhány embert foglalkoztatunk. — Meddig voltak fagyszabadságon az emberek? — Március 1-ig. Az előbb elmondottakból következik; nem tudjuk, hol kezdhetünk nagyobb munkát. — A lakosság részére sem tud munkát végezni a társulás? — Ez ügyben is eljártunk már. Eddig is végeztünk a lakosság részére különféle munkákat, most is szívesen végeznénk. Csakhogy a múltkor megjelent a rendelet a magánépítitetők kedvezményéről, de a végrehajtási utasítás máig sem. ezért a magánépíttetők sem tudják, hogy mitévők legyenek, ők is várakoznak. Az első év jól sikerült, a második viszont még bizonytalan. a f. Elefántikrek A tudósok között sokáig az a feltételezés élt, hogy az elefántnak nem lehetnek ikrei. Ezért nagy fenntartással fogadták C. A. Young természettudós nyilatkozatát: a természetvédelem alatt álló területek egyikén a feltevés eleven cáfolatával találkozott Saját maga látta, — jelentette ki —, hogy egy nőstényeiéiánt ugyanabban az időpontban kettőt kölykezett. A kétkedők meggyőzésére a professzor levetített egy filmet, a két elefántkölyök születéséről. A filmen látható volt, amint az elefántanya homokot gyűjt össze, hogy előkészítse születendő köly- keinek fekhelyét; látható volt a szülés lefolyása, a kölykök rendbe hozása és az első szopásuk. (A Centropress párizsi tudósítójától) Elegáns, amerikai úr november végén bizonytalan időre lakosztályt foglalt Párizs égyik előkelő szállodájában. Neve William Douglass. Célja, hogy minél több francia tudóst, jól képzett mérnököt felvásároljon, magas fizetések, jó kutatási feltételek ígéretével és biztosításával az Egyesült Államokba csaljon. Douglass úr aztán továbbadja a tudósokat az Egyesült Államok kutatóintézeteinek, nagy ipari vállal aitainak. — Miért van szüksége erre az Egyesült Államoknak? — kérdezték az újságírók egy szűk körű sa j tóértekezleten. — Mert az Egyesült Államok számára sokkal rentábilisabb a kész tudósokat felvásárolni, mint kiképezni — hangzott a rideg üzleti válasz. Arról van szó, hogy az Egyesült Államoknak évenként 75 ezer mérnökre van szüksége, de csak 45 ezret képez ki. Ahhoz, hogy önellátóvá váljék, új egyetemeket kellene felépítenie, új pedagógus- gárdát toboroznia, vagyis óriási pénzeket kellene befektetnie, s ez csak hosszú évék után térülne megi Az USA ezzel nemcsak az egyetemi kiképzés költségeit takarítja meg, hanem időt is nyer. A tudósok és mérnökök „kész” emberként érkeznek az Egyesült Államokba, sok esetben gyakorlati évek tapasztalataival. Megérkezésüktől számított viszonylag rövid idő alatt megfelelő pozíciókba állítják őket. Fontos tényező ez a technikai forradalommal vívott „időcsatában”, ahol állandóan az a veszély fenyeget, hogy a fejlődés üteméhez mérten lemarad a kiképzés, amelynek korlátáit ugyancsak az idő szabja meg. Az utóbbi években 20 ezer orvost „vásároltak fél”, vagy csalogattak az Egyesült Államokba. Ezzel egymdlliárd dollárt takarítottak meg: ennyibe került volna ezek kiképzése az Egyesült Államokban. Douglass aztán elmondta azt is, hogy mind több problémájuk van a tudományos képzéssel, a jelentkezők száma miatt is. Tíz éve még az amerikai egyetemisták 24 százaléka választotta a tudományos szakot, ma csak 14 százaléka. A francia „agyak” felvásárlását párizsi hivatalos körökben egyáltalán nerp tekintik jó szemmel, hiszen Franciaországnak is mind több és jobban képzett tudósra van szüksége. Hatalmas tudós- és mémökgárda nélkül nem lehet megteremteni sem az önálló francia atomprogramot, sem a versenyképes ipari bázist, amelyek nélkül a francia nagyhatalmi politika katonai és gaz* dasági bázis nélküli álmodozás, maradna. E távlati politikai aggodalom mellett van néhány — azonnali politikai hatású — figyelemre méltó üzleti meggondolás is. Ezek a következőképpen jelentkeznek: a tudásokért, akik eladják magukat, természetesen sem-t mit sem térítenek a francia államnak. így elvesz mindaz a költség, amelyeket a tudósok képzésére fordítottak. — személyenként mintegy 200 ezer iráni:. Ezek a szakemberek az Egyesült Államokban kezdik gyümölcsöz- tetnd tudásukat Továbbfejlesztik az amerikai tudományt, új ipari* tudományos eljárásokat dolgoznak ki, modem gépeket találnak fel, amelyeknek szabadalmát* alkalmazási jogát az Egyesült Államok eladja azoknak az országoknak. ahonnan vásárolta a tudósokat. Ezek az országok a szabadalmakért jelentős járandóságot kötelesek fizetni évenként Aa amerikai szabadalmakat gyakran nem pénzért, évi járandóságért engedik át a francia* vagy más, nyugat-európai vállalatoknak, hanem vállalati részesedésért. ^ Vagyis, a szabadalmak használatáért megkapják a vállalat részvényeinek egy részét* amelyek alapján aztán — minden befektetés nétküi — búsás hasznot húznak a szabadalmakat használó vállalatok nyereségéből. Párizsban nyugtalansággal állapították meg, hogy a külföldi — főleg amerikai — szabad». - mák mind nagyobb mértékben árasztják el a francia ipart. Míg 1950-ben minden száz szabadalomból 34 volt külföldi, 1963-ban ez a szám 62-re emelkedett. — A mi agyunk nem eladói—■ nyilatkozta több francia tudós a párizsi lapokban, amikor értesült Douglass úr vásárlásairól. Ez azonban nem bátortala n ítóttá el az agykereskedőt, s továbbra is járja a francia városokat, a tudományos kutatóintézeteket, emberi agy, megvásárolható tudósok után kutatva. ROGER RANGÉ Hm... Megpróbálja .. < Mi lehet? Hiszen többen dohányoznak, és azért sem szól... Legfeljebb ráordít majd, hogy hagyja abba. Azt megteheti néki. Tüzel a nap ... Hat órája menetelnek a végtelen sárga portenger kellős közepén, amikor egyszer csak Latouret őrmester csodálkozva kapja fel a fejét. Valami finom, halk, sípoló zümmögést hall... Mi ez? Itt, a halálos mars elviselhetetlen utolsó' órájában, mert még ennyi idő választotta el őket a táborozástól... Mi ez? Megfordult. A ' tejfelesképű cincogtatja a szájharmonikáját... és ördög és pokol! Két puska van a vállán!'Elvette attól a suhanctól!. *. Ezt nem sza— 109 — bad* ha rászól, csak azt a fcölyköt bünteti* aki maradt volna otthon a mamájánál, ahelyett, hogy idejött katonának... Hát csak cipelje a puskáját másnak is, majd örül nemsokára. ha a lábát bírja... De hogy evvel a vacak* poros, fojtó levegővel még harmonikát is fúj... Tisztára bolond, és döglötten fog a második menetelésből kibukni... Hát csak bukjon.., csak fújja... És Galamb fújta. Most már egészen vidáman* Ebben az órában már egy sem dőlt ki. Már csak négyen mentek. Az őrmester. Galamb, Kölyök (ennek Galamb vitte a puskáját), Nadov, a turkesztáni óriás, aki naponta két szót sem beszélt, és Minkusz, az osztrák orvos. A második hét órából négyet tettek meg. És Galamb harmanikázott. Azután abbahagyta. Latouret visszafordult, hogy végre lássa kiszédülni a sorból, de csak azt láthatta, hogy Harrincourt előkotor a tarisznyából egy darab hideg juhhúst, ami még melegen se volt valami gusztusos táplálék, és jóízűet harap belőle. Még ilyent! A sivatagot járt vén őrmester már kissé kóválygott. Ez meg vigyorog, eszik, muzsikál. két puskát hord, és úgy néz ki, mint akit hízókúrára fogtak itt... Nadov, a turkesztáni óriás, mint valami oszlop zuhant ki a sorból, nagy döngéssel. Minkusz lehajolt föléje, hogy meghallgassa a szívét, de közben egy szép bukfenccel ő is elterült mellette. — Közlegény! Ez a Kölyöknek szólt. Ö még aránylag áll a lábán, csak az ajka remeg kékülten, és hunyó- dik a pillája, — Sátrat ver a betegek fölé, és bevárja a — 110 — csapatot. Vegye át. a puskáját... őrjárat! Vigyázz! ... Az őrjárat ez esetben egyedül Galamb, feszesen megindul az őrmester után. Néhány lépés múlva bátortalanul cincogtat, majd amikor látja, hogy Latouret nem szól, szépen, hangosan harmonikázik. Bealkonyodott. a kékes égen' bágyadt fényű, korai csillagok gyúlnak ki a sivatag felett, és a kéttagú őrjárat megy: elöl az őrmester három szál hiúzbajuszával, mögötte Galamb, feltűzött szuronnyal, szájharmonikázva* — Közlegény! — Igenis, őrmester úr! — Mikor szokta meg a trópust? — A napokban, őrmester úr! — Mit hazudik! Maga nem most jár először a sivatagban! — Alázatosan jelentem, én még sohasem hazudtam. Nem finom szokás. Mentek. Itt is, ott is hiénák kerülgették őket, nagy távolságról, hol előttük, hol mögöttük futva... Némelyik vészesen felüvöltött. hisztérikus, rekedt, asszonyi kacagásra emlékeztető hangon. Távol gyenge fény tűnt fel. Az ott márMurzuk oázis. Szpáhik, szahariánok, szengáli lövészek állomásoznak benne. Ezek portyáznak időnként a Szaharában, hogy sakkba tartsák a tuaregeket. berbereket, riffeket. Murzuktól délre a nagy semmi következik. De Murzúkban villanyvilágítás van, rádió- állomás. kórház és keramitos utak. Szpáhik sorfala között vonul be az orani század kato- "abanda szól, és szájtátók bámulják a fáradt -ereget. — 111 —
