Tolna Megyei Népújság, 1968. március (18. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-29 / 75. szám

á. TOT WA MFCYET VEPÜ.TfUO 19C8. március 29. Vasúti minikrimik A rendőrség tapasztalatai és tanácsai az utazóknak Cseng a telefon. Jelentik, hogy a Nagykőrösi úti zsibpiacon el­fogtak két .embert, ruhaneműket árultak. Az egyiknél egy, a Kele­ti-pályaudvarra szóló peronjegyet találtak. Az őrnagy egy másik készüléken azonnal utasítást ad. nézzetek körül a Keletiben, beje­lentették-e a megtalált ruhane­műk eltűnését. EGY TRÜKK... A Nyugati-pályaudvar egyik öreg lépcsőfeljárójában tábla: „RENDŐRŐRS”. Itt működik a Budapesti Rendőrfőkapitányság bűnüldözési osztályának pályaud­vari alosztálya, amelynek hatás­köre kiterjed az összes fővárosi pályaudvarokra és az ország te­rületén mozgó valamennyi vasúti szerelvényre. Az egyik irodahe­lyiségben telexgép kattog; percek alatt le tudnak adni körözést bár­hova az országban. Az aloszály vezetője, Poroszlay János , őrnágytói sok érdekes tör­ténetet hallottunk, amelyek a pályaudvarok nemkívánt látoga­tóiról szólnak. Egyik legemléke­zetesebb esete egy csomagtolvaj­hoz fűződik, akit hat hétig ül­döztek, míg rendőrkézre került. — Trükkel dolgozott — mond­ja az őrnagy, — olyan fogást használt, amit nem árt, ha meg­ismernek az utazók. Áldozatait fiatalemberek közül választotta ki. Felszállt egy indulás előtt álló vonatra, keresett egy olyan fül­két, ahol csak egy fiatal fiú tar­tózkodott, leült, aztán panasz­kodni kezdett, hogy beteg, fáj a lába, nehezen mozog. Utitársa ezek után természetesen teljesí­tette kérését, leszaladt egy cso­mag' cigarettáért. Mire0 visszajött: már kereshette a csomágjaif. Ez a tolvaj, három pályaudvaron te­vékenykedett'. A rendőrség aztán igénybe vette egyik áldozatának segítségét: két délután sétálgat­tak a pályaudvaron, míg a fiú végre felismerte a „szegény be­teget . KÖRÖZNEK EGY „ÁLNYOMOZÓT” Lefüleltek egy tolvajt. Feltűnt ugyanis, hogy rengeteg sapkát és kesztyűt árul. Nos. ez a fiatal­ember nem gondolkodott éppen bután. Az volt a módszere, hogy végigsétált az álló vonatokon, s nem vitt él mást, csak bőrkesz­tyűt, kucsmát, vagy sálat. Számí­tása bevált: ilyen kis dolgok mi­att senki sem tesz feljelentést, — gondolta —, s valójában, a csaknem száz károsult közül egy sem kereste meg a rendőrséget Ebből az ügyből is fontos ta­nulság vonható le: igaz, hogy egy kesztyű elvesztése nem érinti ér­zékenyen a károsultat, a rendőr­ség azért kéri minden esetben a károk bejelentését, mert ezzel esetleg bűnözési-sorozatot, vagy éppen egy veszélyesebb ügyet le­het megelőzni, leleplezni. Most köröznek például egy férfit, aki úgy követi el bűncselekményeit — elsősorban — pályaudvarokon, hogy nyomozótisztként mutatko­zik be. A rendőrség eddig öt „ka­landjáról” tud, már tisztázni si­került személyazonosságát, de ha a károsultak előbb jelentkeznek, akkor nemcsak hogy a rendőr­ségnek könnyebb a dolga, meg­előzhettek volna vele további bűncselekményeket is. VONATRABLÁS NINCS! — Ez nagyon fontos dolog, mi nagy súlyt helyezünk a megelőzés­re. — Jelenti ki Poroszlay őrnagy. Ezért fordulunk hozzá a követ­kező kérdéssel: — Mivel a főváros pályaudva­rain sok százezer ember fordul meg, így közügyről van szó; mit tanácsol a rendőrség az utasok­nak a pályaudvari, vasúti bűn- cselekmények megelőzéséért. — Az elmesélt ügyekből is le­vonható a tanulság — hangzik a válasz, — a pályaudvari bűnözők elsősorban az utasok hiszékeny­ségét, nemtörődömségét használ­ják ki. A mi tapasztalatunk az, hogy . mozgó vonaton f itkán tör­ténnek lopások, így a pályaud­varon és az álló szerelvényeken van , szükség óvatosságra. , Ezért azt kérjük mindenkitől: vigyáz­zon a csomagjaira, értéktárgyai­ra Csöngő telefon szakítja félbe beszélgetésünket. A Keleti-pá­lyaudvar kér részletesebb leírást az „Ecserin” talált holmikról. — Ilyen a mi munkánk — mondja búcsúzóul az őr­nagy. — Szerencsére látványos ügyek, mint például vonatrablás nem történik nálunk. Minikri­mik ezek, amelyek nem kerülnek az újságok címoldalára, de mi mindent megteszünk, hogy ezek száma is a minimálisra csökken­jen. B. B. L alásziskola Fiirdoszobaláhrácsból angolnavarsa (Tudósítónktól.) A haltenyész- ■Sés fontos feltételei; a tenyész- ki választás, a kihelyezett ivadék égésZségi állapota, a körülmé­nyeknek megfelelő kihelyezés és az üzemszervezés. 23 termelőszö­vetkezeti halász — köztük 14 Tolna megyei — hallgatja nagy érdeklődéssel Misota József elő­adását a pécsváradi szakmunkás- képző iskolában Tolna—Baranya megye közös szervezésében ren­dezett tógazdasági munkás tan­folyamon. A hallgatók szorgalma­san jegyzetelnek, az előadó szem­léletesen, érthetően, lelkesen ma­gyaráz. Több mint negyvenéves szakmai gyakorlata — ebből egy évtizedet a balatoni halászat fő- agronómusaként dolgozott — a halak, halászok szeretete hozta a tanári katedrára, előadóként a ma már nyugdíjas kiváló szak­embert. De a többi előadó is a szakma alapos ismerője, országo­san is elismert szakember. A két megyében először került sor a halászok szervezett szakmai kép­zésére. A szakma gyakorlati fo­gásait üzemi közös gyakorlatokon sajátítják el, vagy egészítik ki a hallgatók. Az elméleti-'óna meg­hallgatása után gyakorlatra kí­sértük el Pócza István halászati felügyelővel a többségükben már ■nem fiatal tanulókat. A legidő­sebbtől. Szabó Istvántól, a Ba­ranya megyei bissei Tenkesalja Tsz 59 éves halászától érdeklő­dünk: Hány éve halász már Pista bácsi? — Amióta az eszemet tudom. ■Fiatal suttyó koromban kezdtem a szakmát a gyakorlatban tanul­ni a hortobágyi halgazdaságnál. Kisebb megszakításokkal ezt csi­náltam egész életemben. Szeretem ezt a munkát. A halászújságot rendszeresen olvasom, abban sok új dolgot lehet találni, és én nem félek az újtól, szívesen alkalma­zom is. Hogy idős koromban mégis eljöttem a tanfolyamra? Hát mit lehessen tudni, száz évig is élhetek! — Különösen a bio­lógiai dolgok nem voltak világo­sak előttem, tudtam én, hogy mit, hogyan kell csinálni, de némely­kor azt nem értettem miért? Ta­nulni mindig érdemes. Ha jövőre beindul a szakmunkásképzés, arra is szívesen eljönnék! Lukácsa Gyula, az izményi Gá­bor Áron Termelőszövetkezettől jött. ö a tanfolyam bizalmija. Kezdő. Még hivatásszerűen nem foglalkozott a halászattal. Fiatal ember, élénk, érdeklődő. A tan­folyamról kérünk tőle véleményt. — A tanfolyamot, úgy érzem, én, a kezdő tudom leginkább ér­tékelni. Otthon még tapasztalt szakember mellett sem tudtam volna hosszú idő alatt sem meg­tanulni mindazt, amit itt eddig is .sikerült. Pedig még a húsvét utáni vizsgáig bőven van tanulni- valő. Amit és ahogyan az elő­adók mondanak, az én számomra is érthető, megfogható. Szerintem a tanfolyamon a gyakorlat ki­csit több is lehetne! Otthon nagy feladat vár rám. Az eddigi 30 holdas tófelület mellé — amelyre nem volt képzett szakember — még ötven hold létesül. Tavaly jól sikerült a halastavi kacsa- tlartás, az idén azt is kiszélesítjük és gondozásukra ugyancsak szak­munkást állítunk be. Kettőnk Á világ leghosszabb mesterséges víziútja ' A világ leghosszabb mester­séges víziútja, a Karakumi csa­torna építését 1954-ben kezdték meg és a szovjethatalom szüle­tésének 50. évfordulóján már 837 km-nél . tartottak. Az építők a hatalmas csatorna második szakaszának munkálatait is befe­jezték, s ennék segítségével to­vábbi 180 000 hold sivatag válik Öntozhetővé. A harmadik sza­kaszt ez év novemberében adják át. Ezzel a csatorna újabb 44 km-rel kerül közelebb végcéljá­hoz, a Kaspi-tengerhez. A mun­ka során további 218 millió köb­méter földet kell megmozgatni és csaknem fél millió köbméter be­tont, vasbetont, valamint 1600 km hosszú csővezetéket kell be­építeni. A csatorna az Amu- Darjából indult és most érte el Turkménia fővárosát, Ashabadot. Teljes hosszúsága eléri majd az 1300 km-t. A Kaspi-tengerrel va­ló kapcsolata révén a csatornán mind a keleti-tengeri, mind a Szovjetunió északi vizeiről érke­ző hajók is eljuthatnak a közép­szaktudása remélhetőleg újabb és jobb eredményeket hoz. Közben folyik a gyakorlat a Gödöllői Kisállattenyésztési Ku­tató Intézet tolnai haltenyésztő telepén. A telep vezetőjének, Sárfi Ede agrármérnöknek irányításá­val több csoportban tanulják, gyakorolják a mai foglalkozás anyagát: a hálókötést, a folto­zást, az összeállítást, a dobóháló­kezelést. Megismerkednek a telep munkájával, eredményeivel, új­donságaival, kísérleteivel. Erről Sárfi Ede így nyilatkozik: — Már másodízben vannak itt a halászkollégák gyakorlaton és még egy alkalommal jönnek el. Szívesen adjuk át tapasztalatain­kat, tudásunkat és ismertetjük meg újdonságainkat velük, mivel azokat a gyakorlatban, a terme­lésben tudják hasznosítani. A gya­korlatok során az elméiét és a gyakorlat összefüggéseivel, a jobb módszerek alkalmazásával az új keresésére is próbáljuk szoktatni őket. Mi is ezt tesszük. Példa er­re az amgolnafogó varsa készíté­sére irányuló kísérlet. Az elkép­zelések megvalósulása során újabb és újabb ötletek születtek, míg végül a mindenki által is­mert fürdőszoba-lábrács felhasz­nálásával tökéletes varsát sike­rült konstruálni. Ezzel a nép­gazdaság számára 45 000 dollárt takarítunk meg. Várda Ambrus, a kalaznói Pe­tőfi Tsz-ben öt éve, Kovács Gyu­la a naki Dózsa Tsz-ben 6 éve dolgozik, mint halász, szakkép­zettség nélkül. Eredményeik ed­dig sem voltak rosszak. Nakon 850 kilogramm volt a holdanként! halhúshozam. Mindkettőjük vé­leménye, de az egész tanfolyam véleménye az, hogy ez évben a tanult elméleti és gyakorlati anyag felhasználásával tovább tudják fokozni a termelést. A tanfolyam hétköznapjai to­vább peregnek. A hallgatók még Dinnyésre látogatnak ed az ottani keltető és szaporító telepre, majd Balatonszamesen a nyütvizj ha­lászatot tanulmányozok és gya­korolják. A rovidebb gyakorlato­kat a pécsváradi Domlbai tónál végzik. Felkészülésükkel a Tolna megyei haltermelés fokozását se­gítik elő, ami a megye állandó és kielégítő halellátásában kell, hogy jelentkezzen. Minden halász­lét szerető ember nevében, fel­készülésükhöz, vizsgájukhoz és munkájukhoz sok sikert kívá­nunk! Ezen a tengernyi népfelen földdarabon' vala­hol van egy apró helyőrség, mint a gombostű a szalmakazalban; ha nem bukkannak rá ha­marosan, akkor végük. Hajnalodott. A szétterülő nap fényénél a látó­határ legtávolabbi széléig az őrjítően egyforma, izzó 'sárga dombhullámok végtelenje fogta körül őket. — De hát... Meddig megyünk még? — li­hegte Gardone, jóformán alig tartva magát a nyeregben. Finley a fogát szívta. . — Azt hiszem, eltévedtünk... Ezt •megértette a kapitány. A rémülettől szin­te leszédült a lóród. Eltévedtek a Szaharában? — Eh hien!... Sergent!... kiáltotta egy re­s- 166 — kedt hang durván Latouret-re. — Minek men­jünk? A mindenségit neki! Legalább dögöljünk meg békességben, hagyják lefeküdni az embert, vagy leülni... — Majd rádsózok még egy golyószórót! Os­toba újonc. Estére megérkezünk... — Jól tudja, hogy eltévedtünk! Mondják meg becsületesen! Maga se hiszi, amit mond. Az őrmester szitkozódva továbbment. A déli hőségben nagy pihenőt tartottak. Este már nem akartak tovább menni. Finley és' Bruce had­nagy az altisztekkel és a töredék engedelmes­kedő' csapattal félkaréjba fejlődtek, gépfegy­vereket szegettek a századra. Finley pisztoly- lyal a kezében járt közöttük, ordított sorban mindegyikkel... Foköli volt. A tisztek maguk is érezték, hogy ez nem lázadás, ez az idegek csődje. A züllött karaván még egyszer megindult. Többször nem fog. Ez bizonyos volt. Sem gép­fegyverrel, sem ágyúval ezt a csapatot lábra ál­lítani már nem lehet, ha még egyszer megáll. A csüggedás mindig újra és újra lábra ka­pott, pedig még csak alkony volt, és a távoli ég aljáig nem látszott más, csak a Szahara. Ekkor valahol a sorok között zizegni kezdett valami. Egy szájharmonika! Egyre vidámabban, egyre játékosabban szü- remlették elő a hangok, és a hülye Kréta, aki az elmebetegek közismert szívósságával jófor­mán szótlanul, de vigyorogva jött Orantól, vá­ratlanul nagyot rikkantott. Ettől elnevették magukat néhányan. Az agya- lágyult felpiszkálva a tetszéstől, artikulátlanul énekelni kezdett a harmonika hangjára. Bolond katonanóta arról, hogy „Szavamra, a zsák mindig a háton, csak menni, menni és sohasem ölelni”. — 167 — Először csak röhögnek, de azután a teher­autó kormánya mellett az egyik sofőr rákezd énekelni... Ki tudna egy szájharmonikának el­lenállni? Mire a rőt és ibolyaszínre puffadt na­pot elnyelik a távoli dombhullámok, az egész század énekel, bolondul — a halálba menők utolsó, hányaveti energiájával. Egy szájharmonika mózesi pálcájára melódia buggyant a kimerült lelkek dermedt sziklájából. Később Galamb egy körömpiszkálóval hang­szerelte a zenekart, mert a Szahara kissé árt ennek a kényes instrumentumnak. Finley tudta, hogy mit jelent ez a hármon i- kázás most. Talán az életüket. Odament Ga­lambhoz, és megveregette a hátát. — Jó volt a harmonikázás! — Pedig nem is vagyok igazán formában. Szeriőtt: jobban játszom. — És máris rázendí­tett a légió szerelmi dalára: „A szerelem megbolondít.. .* ...És mentek... Ejfél felé egyszer csak, feleletül, ki tudja a hányadik rakétára, hosszú kék fénykígyó kú­szott fel távol, a sötét mennybolt közepéig... Azután még egy... Harsogó örömüvöltésbe tört ki a század. Az emberek ujjongva ölelgették egymást sapkái­kat a levegőbe dobálták. Egymás után lőttek a világító pisztollyal és mindegyikre érkezett a távolból egy kék fénykígyó, feleletül... Aut-Taurirt adja a jelzést! Messze voltak még az erődtől. Eddig nem tévesztették el az irányt. Az út volt ilyen le­hetetlenül hosszú. Mikor Finley hadnagy ismét odaért a sor mentén Galambhoz, a katona kilépett eléje vi­gyázzállásba: — Nos? — kérdezte Finley. — Jó katona vagy! Kérhetsz valamit. — 168 —

Next

/
Thumbnails
Contents