Tolna Megyei Népújság, 1968. március (18. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-01 / 51. szám

ISfiS. március 1. TOLNA MEGYEI NEPÜJSAG 3 Az öntudat, a látványosság és a pénz A látványosságot maró gúny­nyal, erős, de féire nem érthető túlzással még ma is úgy példázzuk, hogy a kőműves oda­szólt a társainak: szakik, tartsák a falat, megyek felvenni a fize­tést. Általában természetesen nem igaz, hogy a fal csak addig bírta, amíg a kőműves felvette a fize­tést, de az igaz viszont, hogy a gyors, de nem tartós, tehát lát­szat gazdasági eredmények árfo­lyama sokszor jóval magasabb volt, mint a tartósság pillérjeire felépített jó munkáé. Kitűnően meg lehetett élni, sőt érdemeket, babérokat is lehetett szerezni lát­ványossággal. Akadtak az ötve­nes évek első felében kizárólag papíron létező rekord termés- eredmények, soha senki által nem ellenőrzött ezerszázalékos mun­kateljesítmények, s ezek, tudjuk, még a valóban meglévő termelési eredmények és munkateljesítmé­nyek hitelét is rontották. A Magyar Szocialista Munkás­párt az üres, a fennhéjázó, a lak­kozó, összességében tehát a tar­talmatlan látványosságot teljes egészében elveti. Kezdetben a rendezvények reprezentálták ezt legjobban, a szerény külsőségek­kel. Az ország, a megye vezetői beszédeikben gyakran kinyilvá­nítják: a látszatsikerek szülik az önelégültséget, ahol teret kapnak, ott lelassítják, nehezítik az előbb- rejutást. Megfigyelhetjük, hogy a reali­tásokra épült pártpolitika ezen a területen úgy is érezteti a hatá­sát, hogy a gazdasági életben polgárjogot nyert a „tartós”, az „egyenletes”, a „megalapozott” kifejezés. Ma már a tömegkom­munikációs eszközök sem érik el a kívánt hatást, ha kilóg a lóláb. Ha látszateredményekkel próbál­koznak, akkor a népszerűsítés többnyire hatástalan, visszhangta- lan marad. Annái nagyobb a megalapozott, a reális tervekről és eredményekről szóló beszámo­lók, tudósítások erkölcsi, morális hatása. Érdekes példa ebből a szempontból a mezőgazdaság. Ma már mindenki tudja, hogy az újság, vagy a rádió, ha 60, vagy 70 forintos munkaegység-részese­désről ad hírt, akkor tulajdon­képpen semmit nem mond, mert eitől még az adott termelőszövet­kezet ugyanúgy lehet rossz, gyen­tem — mondja Lopasits Pálné, a fiatal védőnő. — Azt hittem, rö­videsen állás nélkül maradok. Mindössze hat apróság volt a faluban. De egy év alatt 19 szü­letett. Volt is áímélkodás néhány alkalommal. Az idősebbek kér­dezgették a fiatalasszonyokat: „Minek néked az a gyerek, nem elég neked egy. még kell ez a másik is?”. Több asszonynak kellett. Azt hiszem, régen egyke volt a divat errefelé. Kivétel persze akadt, de nem sok. Csak egy dolgon tűnődöm el. Miért van az, hogy valamikor 7—8 hó­napig is anyatejen éltek a ki­csik, s ma a legtöbb nő néhány hónap után már tápszerrel kény­szerül etetni a gyerekét? Mi le­het ennek az otka? Talán ez a rohanó élet? Rohanó élet Nakon? Lehet. A Fő utca mentén ingujjra vet­kőzött emberek hatalmas szeder­fákat vágnak ki. Tréfálkozva ve­tik oda, hogy erre azért van szük­ség, mert a falujukból kis időre város lesz. Parkosítani akarják a Fő utca mentét, mindkét olda­lán végig. Ma már csak egy-egy háznál kapkodják le estelente a vizes pe­lenkát a szárítókötélről, meg a fürdővizet sem hagyják éjszaká­ra a kádban, — hiszen tudják, jól alszik az egészséges gyerek akkor is, ha nem adnak a babo­nára. A védőnő rózsafüzért is csak ritkán talán a pólyába kö­ge, közepes, mint ahogy jó. Vagy nézzük a jugoszláv egyszeresen keresztezett hibrid kukoricát, Majdhogynem diadalmenetben vonult be Tolna megyébe is, de pontosan azok az emberek óva­kodtak vele kapcsolatban a ha­mis illúziókat keltő látványosság­tól, akiknek átmenetileg mód­jukban állt volna a jugoszláv kukorica meghonosítása ürügyén érdemeket szerezni. Csakhogy ma már a mezőgaz­daságban dolgozó vezetők döntő többsége nem tart igényt az ol­csó babérokra. A bőven termő hibridkukorica-fajták megyei pat- rónusai kissé talán ünneprontóak voltak, de kimondták: ne áltas­suk magunkat, bőven termő ku­koricáról van szó, de ez csak ak­kor terem bőven, ha van hozzá elegendő műtrágya, és csak olyan mértékben szabad a vetésterüle­tét növelni, amilyen mértékben nő a szárítóberendezések és a betakarítógépek száma. A fele­lősségteljes politikai öntudat és a magabiztos szakmai tudatosság jut itt kifejezésre. Az, amit gyak­ran áldoztunk fel a múltban a látványosság oltárán. A gazdál­kodásnak, az állami gazdaságok­ban, a termelőszövetkezetekben ma már, az új gazdasági mecha­nizmus gyakorlatában, úgyszól­ván mindenütt vezérfonala a tar­tósságra, az egyenletes, de biztos és megalapozott fejlődésre való törekvés. Az idei zárszámadások­nak is talán ez a legpozitívabb tanulsága és tapasztalata. I) e még korai lenne inni a ■* medve bőrére. A látvá­nyosságra való törekvés sem múlt el még nyomtalanul. Egyszer az „alkotási láz”, máskor a „bátor szókimondás” álarcában jelenik meg, s jól oda kell figyelni, hogy felismerjük. A szekszárdi járás­ban még mindig emlegetik azt a tsz-elnököt, aki a hatvanas évek elején a gondjaira bízott gaz­daságban csodákat művelt. De nem a csodál miatt beszélnek róla: amiatt, amit maga után hagyott, amikor elment. S nem ő volt az egyetlen tsz-vezető, aki a közös gazdaságot végállomás helyett átszálló-állomásnak te­kintette, s azon a véleményein volt: „amíg én itt vagyok, osz- szuk ki, ami osztható, az utódom meg boldoguljon majd, ahogy tözve, meg az a világ ig letűnik már, amikor hamuból olvasták ki, hogy meggyógyul-e a beteg gyerek. Lassan a múlté már mindez, s az élet éppen olyan „rohanó” lesz Nakon is, mint a városban, meg sok más köz­ségben. — Hogy rohanó, vagy sem, én azt nem tudom — véli Balogh Gyula. — De, hogy sokkal gaz­dagabb, mint valaha, az bizo­nyos. Tudja én legszívesebben csollánykoszorút küldenék Hor- thynak azért, ahogy bennünket élni kényszerített, mert most már látom, hogy másként is lehet. Másként? Mert a nakiak egyre inkább másként élnek, mint va­laha. Ha nem is lesz egyszerre város ebből a faluból, ahogyan tréfálkozva mondják az embe­rek. de más élet ereszti gyöke­reit. Még akkor is, ha nagyon elöregedett ez a község. S a vál­tozás nem annyira a külsőségek­ben keresendő (bár ott is, mert évente 6—7 építési engedélyt ad­nak ki a tanácsházán!), mint in­kább az emberek gondolatvilágá­ban. Van valami megkapó és el­ragadó abban, ahogyan idős, öreg emberek úgy vezetik a be­széd fonalát, hogy mindenképpen elmondhassák: — Most kellene fiataloknak lenniök, most szíve­sen kezdenék újra az életüket. A Konrád mester adományozta föld, — igaz gazdáira talált. MÉHY SVA tud”. A látványos önnépszerüsí- tésnek ez a formája gyakorlati­lag teljesen megszűnt. Nem ma­gától, a politikai és a gazdasági intézkedések hatására, és ma már nincs olyan tsz-elnök vagy szak­vezető, aki azzal a felkiáltással vállalja el a tisztségét: elvtársak, egy év alatt mindent rendbe ho­zok. Egy év alatt egy elhanyagolt mezőgazdasági üzemet rendbe hozni, tartós alapokra helyezni, lehetetlen. Ehhez idő, sok-sok munka, szakmai, politikai hozzá­értés, meg nem utolsó sorban, forint kell. S napjainkban éppen a forint miatt szükséges ismét fehéren-feketén kimutatni a lát­ványosságra törekvés egyik új­szerű megnyilvánulását. Helyen­ként akaratlanul is a látványos­ság illúzióját kergetik azok a ve­zetők, akik például a sertés­program amúgy is előnyös felté­teleit, egészen pontosan: előnyeit, bizonyos kalmárszemlélettel még meg szeretnék duplázni. A kö­vetkezőképpen gondolkodnak: be­nevez a gazdaság a sertésprog­ramba, felépít egy korszerű tele­pet, minimális anyagi áldozatok árán. Hogyan? Úgy, hogy az ál­lam a költségek hetven százalé­kát eleve fedezi. Ha ehhez a ter­melőszövetkezet kér és kap még 25 százalék hitelt, akkor végered­ményben egy 12 millió forintot érő telep felépülhet három év alatt, s ez a gazdaságnak mind­össze 600 ezer forintjába kerül. H ol itt a látványosság? Ne­hezen ismerhető fel, de ha közelebbről is szemügyre vesz- sziik a dolgot, akkor arról van szó, hogy a tsz rövid idő alatt „ki akar rukkolni” egy korszerű állattenyésztési teleppel, úgyszól­ván pénz nélkül. Első pillanatra úgy tűnik, a gazdaság vezetői jól gondolkodnak, hiszen arra irányul minden törekvésük, az üzem és a tagság na érezze meg, de mégis megszerezze a nagy lé­tesítményt. Nos, a jövőt tekintve, ez esetben rosszul gondolkod­nak, mert előállhat egy olyan helyzet, hogy a tagok és az üzem akkor kerül hátrányosabb hely­zetbe, amikor a nagy létesítmény már termel. A tagok felteszik ugyanis a kérdést: hogyan, meg­van a korszerű telep, és rosszab­bul állunk, mint egykor, amikor még nem volt meg? Igen, mert azt a 25 százalékot végül csak vissza kell fizetni. Világos tehát, hogy azokban a közös gazdaságokban érvényesül maradéktalanul a konstruktív felfogás, ahol a vezetők azt mondják: csábító ugyan a gon­dolat, hogy büszkélkedjünk egy korszerű sertésteleppéfés hogy készüljön el három év alatt hi­telekkel, de ha a tsz-nek nincs jelenleg pénze, akkor az a meg­alapozottabb, ha három helyett öt év alatt készül el, 70 száza­lékos állami támogatással, és hi­tei nélkül. ■ látványosságra való törek­vés egy másik mai formá­ja a tájékozatlanságról árulkodó „beolvasás”. Lássák csak a töb­biek, én nem félek, én még a min&szitemek is megmondom a magamét. Ezzel feltűnni, pláne érdemeket szerezni, nagyon ba­jos. Jó példa erre a legutóbbi megyei gazdásznap, ahoi az egyik felszólaló, felszólalásával csupán azt érte el, hogy elárulta, ritkán vesz magának fáradságot ahhoz, hogy tanulmányozza a rendeletieket. A látványos szónok­latok helyett ma már a népsze­rűségnek, az egészséges feltűnni akarásnak sokkal hatásosabb módja az is, ha a mezőgazdaság területén dolgozó vezetőnek kis­ujjában van az össees rendelet. Indulás előtt a Paksi Téglagyárban A meteorológiai jelentés a rá­dió „legizgalmasabb” műsorszá­ma ezekben a napokban a Paksi Téglagyárban. Tartós lesz-e a hi­deg, vagy visszajön-e hamarosan a februári tavaszias időjárás? — Ugyanis ettől függ, hogy indul­hat-e a nyersgyártás. Az indu­láshoz minden előkészület meg­történt és ha március elején kezd­hetnek, az első feltétéi teljesült az ez évi terv megvalósításához. állítaniok ebben az évben a pak­siaknak, ehhez mindenekelőtt jó munkára, ésszerű munkaszerve­zésre van szükség, de természe­tesen kedvező időjárásra is. Ar­ra, hogy a nyersgyártási szezon­ban minél kevesebb legyen a „fagyos” nap és esős nap, illetve ha esik, akkor legalább éjszaka, vagy vasárnap essen. Ami az előbbi feltételt illeti, a gyáriak mindent megtettek, hogy sikerül­Kereken tízmillió téglát kell elő-jön legyártani a tízmilliók Takarítják a kellerszárítókat. Itb-ott még látható némi törmelék. az indulás idejére azonban teljes lesz a rend. A kemencében január végén aludt ki a tűz, azóta megkezdték a nagyjavítást, egyes helyeken újra „bélelik” a kemencét, kicseré­lik a kiégett burkolatot. Mire az első nyers téglák kiszáradnak, a kemence is üzemképes lesz. Az utolsó gépszíj is a helyén van a présgépen, amelyen a téli hó­napokban végezték el a nagyjavítást. Egy gombnyomás és már- is indulhat a gép.

Next

/
Thumbnails
Contents