Tolna Megyei Népújság, 1968. március (18. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-26 / 72. szám

2 TOLNA MEGYEI NEPtUSÁG 1968. március £& Tájékoztató közlemény a drezdai találkozóról 1968. március 23-án, Drezdá­ban találkoztak a Bolgár Nép­köztársaság, a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság, a Lengyel Népköztársaság, a Magyar Nép- köztársaság, a Német Demokra­tikus Köztársaság és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szö­vetsége kommunista pártjainak és kormányainak vezetői. A ta­lálkozón magyar részről részt vett: Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt első tit­kára, Fock Jenő, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a magyar forradalmi munkás-pa­raszt kormány elnöké. Párdi Im­re, az MSZMP Központi Bi­zottságának tagja, az Országos Tervhivatal elnöke. A pártok és kormányok ve­zetői eszmecserét folytattak a gazdasági és politikai fejlődés és együttműködés legfontosabb problémáiról. Megelégedéssel ál­lapították meg. hogy ugyanak­kor, amikor az Egyesült Álla­mok és egy sor kapitalista or­szág gazdasági életé súlyos meg­rázkódtatásokat él át, a szocia­lista országok tervszerű és tudo­mányos alapokon fejlődő nép­gazdasága a szüntelen fellendü­lés állapotában vart. A találko­zó résztvevői kifejtették elkép­zeléseiket a szocialista gazdaság további fejlődésének távlatai­ról, a KGST-n belüli gazda­sági együttműködés és a két­oldalú gazdasági kapcsolatok fejlesztése alapján. A résztve­vők eszmecserét folytattak az őket érdeklő nemzetközi kérdé­sekről. Újra megállapították, hogy azonos nézeteket vallanak és egységes álláspontot képvi­selnek azokban a kérdésekben, amelyeket a Varsói Szerződés politikai tanácskozó testületének szófiai tanácskozásán fejtettek ki. Az európai biztonság kérdé­seiről folytatott eszmecsere so­Fock Jenő Párizsban (Folytatás az 1. oldalról) óta megkezdett, hasznos eszme­cserénket, a bennünket kölcsö­nösen érdeklő politikád kérdések­ről és megvizsgáljuk Önökkel együtt a széles és baráti együtt­működés szellemében azokat az intézkedéseket, amelyeket Fock Jenő: közösen meghatározhatunk abból a célból, hogy újabb lendületet adjunk kapcsola­taink fejlődésének. Az országainkat egyesítő, sok­oldalú kapcsolatok még szoro­sabbá válásának biztos tuda­tában kívánok Önöknek kellemes tartózkodót Franciaország föld­jén. Tárgyalásaink minden bizonnyal eredményesek lesznek Pompidou miniszterelnök üd­vözlő szavaira Fock Jenő Vála­szolt: — Nagyon örülök, hogy a ma­gyar kormány, a magyar nép nevében itt, Párizsban, az Önök szép Franciaországának földjén, személyesen köszönhetem meg a francia kormány meghívását. Kö­szönöm, miniszterelnök úr, me­leg szavait, amelyekkel bennün­ket fogadott és egyben szeret­ném kifejezésre juttatni, hogy teljes mértékben egyetér­tünk azzal, hogy tárgyalá­saink minden bizonnyal eredményesek leszfifek, a két nép javára és hasznára fog­nak válni. Nálunk, Magyarországon a szé­les közvélemény, nyugodtan mondhatom, a magyar nép, kormányával együtt igen nagy jelentőséget tulajdonít ennek a mostani látogatásnak, Én és itt lévő muhkatáfsalm Mindent el fogunk követni annak érdeké^ ben, hogy közvéleményünk, né­pünk ebben a várakozásban he csalódjék. Ahogy az Önök saj­tója és a mi sajtónk is már so­kat írt róla, régóta várunk erre a találkozásra. Éppen ezért úgy gondolom, most sokat kell ten­nünk azért, hogy kapcsolataink bővüljenek, még eredményeseb­bek legyenek és ezzel hosszú idők mulasztásait is pótoljuk. Mi, Önökkel együtt, igen nagy fontosságot tulajdonítunk a sze­mélyes találkozásoknak. Nem­csak meggyőződésünk, hanem sok irányú tapasztalatunk is, hogy ezek a személyes találko­zások erősítik a bizalom légkörét és így kölcsönösen eredményeseb­ben tudunk dolgozni. Nekem alkalmam volt a kül- ügyminűzter úrral New York­ban találkozni, és emlékezetes marad számomra az a komoly, megfontolt, békeszerető állam- férfiúi magatarás, amelyet ő ott, New York-ban tanúsított. Na­gyon örülök, hogy most alkal­mam tesz miniszterelnök úrral és az Önök elnökével, De Gaulle elnökkel is találkozni', megismer­kedni, tárgyalást folytatni. Meg vagyok győződve, hogy ami a világbékét és a nemzetközi kér­déseket illett, igen nagy egyetértés, illetve az álláspontok azonossága, vagy közelsége lesz meg­állapítható közöttünk. Európa moot, ahhoz képest, ami a világban történik, a béke szi­getének látszik. De ez a béke, amely Európában van, problé­máktól terhes. Ezeknek a problémáknak a megoldása, a megoldás elő­mozdítása. mindannyiunk közös feladata. A két ország kapcsolatait il­letően megyőződásem, hogy az utóbbi évek fejlődése látogatá­sunk után meg fog gyorsulni. Ezért ennek érdekében fogunk itt munkálkodni. rán különösen nagy figyelmet fordítottak a militarista és neo­náci aktivitásra az NBZK-ban és a Kiesinger—Brandt-kormány legutóbbi lépéseire, amelyek a Német Demokratikus Köztársa­ság és más szocialista országok érdekei ellen irányulnak. A testvérpártok képviselői ki­fejezték azt az egyöntetű véle­ményüket, hogy a jelenlegi nem­zetközi helyzetben különösen nagy jelentőségű a fokozott éberség az imperialista erők ag­resszív törekvéseivel és felfor­gató tevékenységével szemben, azon tevékenységgel szemben, amelyet ezek az erők a szocia­lista közösség országai ellen igyekeznek kifejteni. A küldött­ségek leszögezték azt az eltökélt szándékukat, hogy megteszik a szükséges lépéseket a szocialista országok további tömörítésére a marxizmus—leninizmus és pro­letár nemzetköziség alapján. ^Egyöntetűen újra kinyilvánítot- —ták azt az eltökélt szándékukat, hogy a közeljövőben konkrét in­tézkedéseket tesznek a Varsói Szerződés és fegyveres erőinek erősítésére, valamint annak ér­dekében, hogy továbbfej lesz- szék az együttműködést a szo­cialista közösség országai gaz­dasági életének további fellen­dítése érdekében. A felek megegyeztek arra vo­natkozóan is, hogy a közös gaz­dasági problémák megvitatása végett a közeljövőben gazdasági tanácskozást tartanak a legma­gasabb szinten, A résztvevők eszmecserét foly­tattak és kölcsönösen tájékoztat­ták egymást az egyes szocialista országok belső helyzetéről. A Csehszlovák Kommunista Párt és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormányának kép­viselői tájékoztatták a jelenlé­vőket arról, hogyan halad a CSKP januári plénuma azon határozatainak teljesítése, amely a CSKP 13. kongresszusa poli­tikai vonalának gyakorlati meg­valósítására irányulnak. A résztvevők kifejezték azt a meggyőződésüket, hogy a Cseh­szlovák Szocialista Köztársaság munkásosztálya és összes dol­gozói a Csehszlovák Kommunis­ta Párt vezetésével biztosítani fogják a szocialista építés to­vábbi fejlődését az országban. A szocialista országok kom­munista és munkáspártjai és kormányai vezetőinek drezdai találkozója baráti légkörben folyt le. (MTI) Megkezdődlek a magyar — francia tárgyalások Korszerű műveltség, magasabb szintű tudás (Folytatás az 1. oldalról) Rész vett a diákparlament ülésén Somi Benjámin, az MSZMP Tolna megyei Bizott­ságának titkára, István József, a párt megyei bizottságának osztályvezetője, Schrottner Ká­roly a megyei párt vb tagja, Király Ernő, a KISZ Tolna me­gyei Bizottságának első titkára, Szabó Géza, a KISZ Tolna me­gyei Bizottságának titkára, Sas­vári Erzsébet, a KISZ KB mun­katársa, Horváth József, a Tol­na megyei Tanács elnökhelyet­tese, Bagics Lajos, a Munka­ügyi Minisztérium szakoktatási főosztályának előadója, Lantos Ottó, az MHSZ megyei elnöke. Tóth Istvánnak. a KISZ me­gyebizottság munkatársának megnyitó szavai után az előké­szítő bizottság javaslatot tett az elnökségre, és a jelölő bizottság tagjaira. Hauaer Miklós dunaföldvári gimnazista a diákparlament el­nöke elsőként Tiszamarti Mik­lósnak adott szót, aki referátu­mában az első megyei diákpar­lament óta eltelt időszakban végzett munkáról, a sikeres KISZ politikai és munkaakciók­ról, a hazafias nevelés terén elért eredményekről, a KISZ- szervezetek érdekvédelmi tevé­kenységéről beszélt. Érintette a munkaerkölcs kérdését, az ifjú­kommunisták szerepét a fiata­lok életre való nevelésében, a beiskolázás és a továbbtanulás problémáit. Bor ka Zsuzsa korreferátumá­ban beszélt a korszerű művelt­ség kritériumáról, a szabad idő hasznos eltöltéséről, megvitatás­ra javasolta többek között azo­kat a bírálatokat, amelyek az idősebb generáció résaérői a ma fiatalságát érik. A diák parlament résztvevői ezután két szekcióban vitatták meg a korszerű műveltség, és a magasabb szintű szakmai tudás­sal kapcsolatos kérdéseket. A szekcióüléseken elhangzott fel­szólalások foglalkoztak a tan­könyvek egy részének korszerűt­lenségével. Felvetették, hogy néhány tárgyban szükséges len­ne az úgynevezett reform-tan­könyvek megreformálása is. Töb­bet és céltudatosabban kellene A magyar miniszterelnök hét­főn délben a Crillon hotelből a Matignon palotába hajtatott. A bejáratnál Pompidou francia kormányfő fogadta és felkísérte a lépcsőn első emeleti dolgozó- szobájába. A tárgyalások sarán megvitat­ták a nemzetközi helyzet egyes kérdéseit, továbbá nemzetközi ér, kétoldalú gazdasági problémákat érintettek. Kölcsönösen keresték annak lehetőségét, hogy a két or­szág közötti gazdasági kereske­delmi és műszaki-tudományos kapcsolatokat milyen téren lehet fejleszteni. TOLNA MEGYEI TANÁCSI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT ingyenes szakmunkásképző tanfolyamot szervez kőműves, ács-állványozó, vasbeton- szerelő szakmára. A tanfolyam ideje alatt teljesítménytől függő keresetet. 10—15—20 F| kíilönélési pótlékot, 115 százalék idénypótlé­kot fizetünk. Jelentkezhetnek 19—45 éves építőipari segéd- és betaní­tott munkások. AZONNALI BELÉPÉSSEL FELVESZÜNK kőműves, ács, vasbetonszerelő és asztalos szakmunkásokat, kubikosokat és segédmunkásokat. Hazaszállítást, vagy munkásszállást biztosítunk. Jelentkezni lehet: Szekszárd Keselyfisi út 6 (325) segíteni a fiatalokat a pálya* választásban. Főként gimná­ziumban tanuló középiskolások kifogásolták, hogy a megyében egyetlen helyen sincs szervezett egyetemi előkészítő tanfolyam. A bejáró diákok ,,örök’' problé­májukról szóltak: délutáni el­foglaltság esetén sokszor nem veszi fel őket az autóbusz, arra hivatkozva, hogy a kora délutá­ni órákban indult diákjárat. így ezek a fiatalok csak nagyon ke­véssé tudják kivenni részüket a KISZ-munkából. A rzakmunkás- képző iskolában végzett ifjú- kommunisták arról beszéltek, hogy a vállalat sokszor áll a to­vábbtanulás útjában, mondván] nincs több technikusra szüksége, — holott nagyon sok esetben nem a technikusi beosztásért ta­nulnának tovább. Ugyancsak égető probléma a szakmunkás- képző iskolában tanuló vidéki fiatalok diákotthoni elhelyezése. A kiemelt felszólalások termé­szetesen csak a legfontosabbak] még nagyon sok probléma ke­rült megvitatásra és számos meg­oldást segítő javaslat hangzott ej a diákparlament ülésén. A középiskolás küldöttek fel­vetéseire és az interpellációkra — oktatási kérdésekben — clr. Vadas Ferenc megyei középisko­lai szakfelügyelő adott választ. Ismertette a tanítás korsze­rűsítésére irányuló terveket, és bíztató választ adott a tankönyvkérdés megoldását illetően, István József a fiatalok kér­déseve válaszolva javasolta: a pedagógusok — különösen az egyetemi felvételi vizsgák előtt — foglalkozzanak kü­lön is a tehetséges munkás­paraszt fiatalokkal a KISZ a pedagógus pártszervezettel együttműködve törekedjen a problémák megoldására. Elmondotta: a MÜM-mel kötött megállapodás értelmében Szek­szárdim a volt árvaház helyén 1972-ig diákotthon épül szak­munkástanulók részére. A bejáró diákok valóban nehéz helyzetén az AKÖV az autóbuszpark bő­vülésével fokozatosan, igyekszik segíteni. Scherer Sándor, a szakmun­kástanulók kérdéseire adott vá­laszában foglalkozott a szocialista ta­nár-diák viszony kialakítá­sának a KISZ és az iskolai önkormányzat további erősí­tésének szükségességével. Említést tett arról, hogy készü­lőben van a szakmunkástanulók helyzetét rögzítő új törvény. aMely várhatóan megoldja a je- 1 én légi problémáikat. Szabó Géza a KISZ szervezeti életével, a VÍT-tel és az NDK- val kötött munkaerő kooperáció szerződéssé 1 kapcsolatos kérdé­sekre válaszolt. Lantos Ottó vá­laszában a honvédelmi nevelés új módszereiről, Kajdi Béla a műkedvelő csoportok helyzetéről tájékoztatta a parlament részt­vevőit. Ezután a küldöttek megválasz­tották azokat a Tolna megyei középiskolásokat, akik megyén­ket képviselik majd a diákparla­ment országos tanácskozásain, így a közeljövőben Somi Judit és Borka Zsuzsa a gimnazisták, Balogh Mária és Gász László a közgazdasági technikum, Tóth Gyula. Szinger Antal és Puskás János a szakmunkástanulók kép­viseletében utazik fnajd a ta­nácskozásra.

Next

/
Thumbnails
Contents