Tolna Megyei Népújság, 1968. február (18. évfolyam, 26-50. szám)

1968-02-13 / 36. szám

4 TOf-WTT WFOYEI NEPÜJSAO T968. február í'£ WWrrACße, Tudósok nyilatkoznak: MIL VEN LESZ A VILÁG u. —- Tervezésnél, fontos döntések elfogadásánál széles körben alkal­mazni fogják a kibernetikus be­rendezéseket (1978—1998-ban). — Elkészülnek az elektronikus protézisek (például rádiólokáto­rok vakok számára) (1978—1990- ben). — Megvalósul az automatikus betegségmegállapítás (1980—1990- ben). — önbeállítású gépekkel meg­valósul az automatikus futósza­lag rendszerű termelés (1978— 1991-ben). Széles körben alkalmazni fogják a robotokat (1980—1995- ben). — Olyan elektronikus számí­tógépeket hoznak létre, amelyek „átlagos emberi intellektussal” rendelkeznek. (1985—2000-ben). — Automatizált autósztrádákat építenek automata sofőrökkel ve­zetett gépkocsik számára (1990— 2020-ban). — Megindul a lapok és folyó­KÉTEZER KÖRÜL ? iratok anyagainak távvezetékek­ben történő közvetítése az előfi­zetők lakására (1991—2020-ban). — Létrejön a közvetlen, elekt­romechanikus kölcsönös kapcso­lat az ember és a gép között (1985—2025-ben). Természetesen nem állíthat­juk, hogy az elmondottak feltét­lenül megvalósulnak. Az ilyen jellegű általános prognózis azon­ban eredményesen megállapíthat­ja és megmutathatja a lehetősé­gek határait. Emellett figyelembe kell venni, hogv egyre nehezebb lesz hozzászoknunk az elkövetke­ző változásokhoz, mivel ezek üte­me évről évre gyorsabbá válik. Ezzel kapcsolatban mind gyak­rabban hangzik el a kérdés; va­jon az automatizálás nem vezet tömeges munkanélküliséghez? A szakértők következtetései sze­rint nem áll fenn ez a veszély. bességgel fog haladni, sokkal gyorsabban, mint a mai metró, amelyek igénybevételénél az uta­sok a fele időt várakozással töl­tik. Ami a felszíni közhasználatú közlekedés más fajtáit illeti. — a legutolsó autóbuszok (termé­szetesen elektromos meghajtású- afc, mivel 1980-ra a belső égésű motort, mint a levegő szennyező­désének egyik forrását, a váro­sokban be fogják tiltani) 1990-ig eltűnnek. A villanyautó lesz a legfőbb közlekedési eszköz, na­gyobbrészt vezető nélküli taxik, amely ele külön erre a célra szol­gáló parkolóhelyeken fogják vár­ni az utast. A kocsiknak szab­ványméretű kockaformájuk lesz. Sebességük nem haladja meg óránként az 50 kilométert, de ez valóban 50 kilométer lesz, nem pedig a városokban ma elér­hető 15 kilométeres átlagse­besség. Az utcai jelzőlámpák is eltűnnek, — a közlekedés folyama­tos lesz, kereszteződések nélkül. Ha az ember a városon kívülre indul, maga vezetheti a kocsit, a városon belül azonban — meg­rendelésre — a központi váro­si távirányító rendszer gondos­kodik majd á vezetésről. Kétezerre a legtöbb országban telítődik az autópiac. Ezért kifej­lődik a „családi” repülőgépek gyártása, amelyek kifutópálya nélkül, a házak tetejéről tudnak felszállni. Ezek a repülőgépek azonban nem fognak hasonlítani a maiakra; irányításúit teljesen automatikus lesz. (Folytatjuk) A közlekedés fejlődésének perspektívái Irta: GABRIEL BOULADON, a Battel Intézet mérnöki részlegé­nek vezetője Várható, hogy századunk vé­gére a városi lakosok száma négy­szeresére növekszik. Kialakul­nak olyan városok mint a 400 kilométer kiterjedésű, és 80 mil­lió lakosú Boston—Washington; vagy a 85 millió lakosú Takiadó. Mikorra ez bekövetkezik,. ,.to szabad idővel fogunk rendélkéz- ni és így többet fogunk közle­kedni. Milyen követelményeket támaszt majd ez a körülmény a közlekedéssel szemben? A közlekedés valamennyi faj­tájának jövőjét könnyen lehet prognóziskészítés módszereivel vizsgálni. Az ilyen jellegű kuta­tások eddigi eredményeit ezért most próbáljuk meg egységes kép­ben összefoglalni. Minden közlekedési egységet — a gyalogostól a rakétáig — köny- nyen lehet optimális „hatótá­volság” szerint osztályozni. A vá­rosokban például a legtöbb út­szakasz ritkán haladja meg a 2 kilométert. A gyalogos azonban a 400 métert tartja a maximálisan elfogadható távolságnak. A számí­tások azt mutatják, hogy ebben az esetben (figyelembe véve azt is. "hogy a város központjába tilos lesz gépkocsikkal behajtani) az 10—16 kilométeres se­bességgel haíadő utasszállító moz­gói ár da lesz az egyedüli megoldás, 500 méterenként létesített állo­másokkal; Milyen új lehetőségeket kínál a tu dámán y a 2—15 kilométeres távolságok esetén? A mai föld­alatti vasutak csak a kisvárosok­ban maradnak meg, mivel ki­használásuk foka igen alacsony (az alagutak hosszának 86 száza­léka mindig üres). Ezért az egyik lehetséges alternatívaként a folya­matosan üzemelő földalatti vas­utat emlegetik a szakemberek. Ez kb. 1980-ban valósulhat meg és óránként 30—40 kilométeres se­KEPREGENYVALTOZAT: SARLÓS ENDRE • IMÉ RÁD TÖ­RÖK, AZT MOND; , JA A SEREGEK URA, ÉS FÜSTTÉ ÉGETEAA szeke­reit, oroszlány f, KÖLYKEIDET KARÓ emészti /weg...* 186 ! 4f /M/CMAEZ. iA'BAT-wé- HA'MY HÉT AlATT, n^rOB^HOZJTA . e PULA*JA7&Af<f AZ. ..MAGUK MÖSÖK. A CI­VIL- \>ASA'60K. E2T t'ft * 3A'k...PA'C/23 F&L3JA' 6M>'töi. PÉPIG MAGUK A SELEJT. A PÓTLÁS. A F ELTÖLTÉS. MASUK A MAPSW2EO ET­JE. AZ BGéS2,L* SZÁ­SA*?. ILYENEKET F?£C- S2AAM3A KAPARNAK CL NAPONTA, ma­gukat kCápjűk A LasaONDA'ftS he - iVEKßE. YCÖS2, HO«y VTÉC IGHAILGAITAKh. OSZOLJ 1 ) VC INA ES* ICIS ■won - DanI VAttí/W, MtCLŐff fZAÖA'LNI /V\£NNEK E-AA0ERE.K.. NOS KAY-, ATOAH- AC/KeeWAf ICAJA'íM AAÉrX ? — Ezzel ne tartsuk fel magunkat. Kérem. Úgy látszik, ő nagyon felfújta ezt a dolgot a halottal. Ment le a nyikorgó lép­csőn. Átsáettek a halion, a folyosó irányába, és megindultak a kiskapuhoz. Most nyitva volt! A kiskapu mellékútra nyüt. Néhány dús lombú fa árnyékában valószínűtlenül kicsi, csukott autó állt. A tiszt kinyitotta az ajta­ját — Parancsoljon, őrnagy úr... tizenkét óra múlt... Beszállt. A tiszt a kormányhoz ült, be­csapta az ajtót, és elindultak. Az autó végigfutott az Avenue Magentán — 49 — és rövid kerülőúton egyenesen odasiklott egy kivilágított kapu elé... Hujjé. A városparancsnokság! Na, most jél néz ki... De már nyüt a kocsi ajtaja, a portás tiszteletteljesen állt, amíg a hadnagy és mögötte Harrincourt bementek az előcsarnok­ba. A vakítóan kivilágított, hatalmas helyiség­ben sujtásos lakájok fogadták. „Ez olyan biztos tíz év várfogság, mint egy nap” — gondolta Galamb, tekintetét közömbö­sen jártatva a hatalmas, fekete márvány- oszlopokon. Egy ezredes sietett le a Jákob lajtorjá­jára emlékeztető, távolba nyúló márvány­lépcsőn. Galambnak megrezdült a bokája. Egy másodperc választotta el attól, hogy összecsapja és megmerevedjen. — Isten hozott, kedves barátom... — üdvö­zölte örömmel az ezredes. Galamb kalimpáló szívvel ragadta meg a kezét és olyan módon mosolygott, mint akinek vidám arcot kell erőltetnie, pedig valaki há­tulról egy hosszú tűvel döfi. De az ezredes máris felvezette a páros sző­nyeggel fedett Jákob-lajtorján. „Ez olyan biztos életfogytiglan, mint egy nap... Talpig vasban”. Egy rendjeles, bagariaképű úr jött szemben, fehér frakkban, vörös fezzel a fején. Valami pasa lehetett. Az ezredes futtában bemutatta Galambot: — Francois Verbier márki. Hogy itt mi van! Tiszta téboly! Hatalmas terembe értek, ahol csak néhány idősebb hölgy és egy-két magas rangú katona lézengett a csillogó parketten. Ósz óriás kö­zeledett. rendjelekkel borított, fejedelmi dísz­egyenruhában. Egy táborszernagy! — 50 — —■ Excellenciás uram — mondotta az ezre­des —, bemutatom Francois Verbier márkit, régi barátom. — Örülök, hogy megismerhettem... Cochran vagyok. Ennek a szép városnak a katonai pa­rancsnoka. „Hajnalban főbeiőnek"’ — mondta magában Galamb. Az ezredes most egy alacsony, kövér, harcsa­baj uszú tábornokhoz hurcolta, és közben oda­súgta Galambnak: — Na, itt legalább nem kell bemutatkozni.. • Mi van? Miért nem kell ennek bemutatkoz­ni? Most már mindegy. Ha nem,' akkor nem. Erőszakoskodni nem fog. Az ezredes jelentősen bólint és magukra hagyja őket. Mi ez? Hova megy? A tábornok mosolyogva a vállára vere­get és félhangosan azt mondja: — Jó színben van, barátom. — Azután gyen­géden belekarol, és továbbsétál vele. Hajnal­ban falhoz állítják. Most már biztos. Hatalmas erkélyre érnek, ahonnan márvány­lépcső vezet a palota mögötti parkba. A föld­rész legszebb virág-ritkaságai, pálmái, sok apró színes égővel teliaggatva. És a lefelé vezető hófehér márványlépcső fokain egy-egy katona áll díszőrségen. Végig, minden fokon. — Nézze meg a szökőkutat — súgta gyorsan a tábornok. — Lehet, hogy Macquart nem jött el, de sebaj. Most csak azzal törődjön, hogy később felkérje táncra Colettenét, a többit a szökőkútnál tisztázhatja. Lambertier vicomte majd megszólítja. Hát csak menjen. De mon­dom, lehet, hogy Macquard nem jött ed. — De sebaj. Ezt már tudom... Irány a szökőkút! A tábornok bizonyára né­zd, tehát oda kell mennie. — 51 —

Next

/
Thumbnails
Contents