Tolna Megyei Népújság, 1968. január (18. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-28 / 23. szám
A Stuttgarts műszaki főisko- ■r* *' Ián, Max Bense profesz- szor irányításával, a számoló- Ilaözpont adatfeldolgozó berendezése évek óta készít költeményeket. Nem lepődünk meg, a technika már régen leszoktatott bennünket a csodálkozásról. A A világ — ebbe bele kell törődnünk —, mind jobban a matematikai megfogalmazás felé hajlik, a felfoghatatlan és képzeleten túli, az egyenletrendszerek jelképvilágában éli sajátos és semmihez sem hasonlítható életét, hogy egy űrhajó vagy egy kísérleti atombomba teljesítményében újra érzékelhető valósággá váljék. A computer egyre inkább a használati tárgy szerepét tölti be, lassan olyan természetes lesz, mint egy hűtőszekrény, s felhasználása is egyre sokoldalúbb, mert egyaránt alkalmas arra, hogy közölje távoli égitestek hőmérsékletét, gravitációs terét, s arra is, hogy költeményt csináljon. Minden szemlélet kérdése. A szépség racionális fogalom, szabályai pontokba szedhetők, hatása, a kiváltott emóció, bio- kémiailag lemérhető, tehát olyan tárgyi elemekre vezethető visz- sza, amelyeket külön is meg lehet vizsgálni, mérlegre vetve értéket és konvencionális badarságot, méltányolva az agy szeszélyes játékát, ihlet és váratlan lelemény inponderáhiliáit A szépség viszony, szavak, színek. vonalaik, ritmusok kölcsönhatása és egysége, mely egy magasabb szférában testesíti meg az emberit, éppen azzal, hogy sejtelmes, de mégis érzéki kapcsolatot teremt az elérhetetlennel. S miután szabályba sűríthető, tanítható és megtanulható, jellegében demokratikus, mindenki számára elérhető. Max Bense professzor ebből a tényből indult ki, amikor computerét „betáplálta”, programozva természetesen a véletlent is, mint élet és művészet szerves tartozékát. így több verset állított már elő gépi úton, melyek közül egyet német eredetiben ideiktatok: die fröhlichen träume regnen, das herz küsst den grasha'm. das grün verstreut den schlanken geliebten. fern ist eine weite und melankolisch. die fßchse schlafen ruhig, der träum streichelt die lichter, traumhaftes schlafen gewinnt eine erde. anmut friert, wo dieses leuchten tändelt. magisch tanzt der schwache hirte. D 'cköthetnénk jelzőkbe, fordulatokba, kifogásolhatnánk megoldást és ritmust, de — jobb híján — tisztelnünk kell a gép intuícióját, s természetesen a véletlen szeszélyét is, amiért épp ez s nem egy másik szó „jutott eszébe”. Esztétikai méltatását egyelőre hagyjuk', előbb ideiktatom fordítását, melyet — nem lévén kéznél computer —, magam voltam kénytelen megcsinálni. Fordítói megjegyzésként csak ennyit: hagyományaink köteleznek, hogy megőrizzük az eredeti formát, ehhez tartottam magam. A gép nem ismeri a nagybetűket, sbár teljességgel érthetetlen, hogy miért épp a nagybetűket nem ismeri, ezt is tiszteletben tartottam. esöznek a vidám álmok, a szív megcsókol egy fűszálat, a karcsú kedves a zöldbe olvad, a távoli mind messze van és bánatos, a rókák csendben alszanak, fényeket becéz az álom. földön iár az álomtelí alvás, ahol ez a fény vibrál, vacog, ami kedves. mágikus táncot lejt egy gyönge pásztor. A vershez többféle megjegyzést fűzhetünk. Mindenekelőtt, illik csodálkoznunk, hogy a gép viszonylag értelmes sorokká formálta a szavakat, tehát tudott gazdálkodni a rendelkezésére álló szókinccsel. A merészebbek itávolabbi következtetéseket is megkockáztathatnak, titkos értelmet kereshetnek a sorokban és a sorok mögött, hivatkozhatnak a lélek sejtelmes rezdüléseire, amit a gyönge . pásztor mágikus tánca érzékeltet, s még nagyon sok mindenre. Hajlam, s nem utolsó sorban kultúra kérdése, ki, milyen magyarázatot fogad el, s egyáltalán, hajlandó-e magyarázatokba bocsátkozni, ami már önmagában is ennek a gépi-esztétikai kísérletnek jogosságát igazolja. Amit azonban föltétlenül el kell ismernünk: olyan ez a vers, mintha ember írta volna, vagy pontosabban: a szürrealista félreértésből fakadó versek kísértetiesen hasonlítanak ehhez a csinálmányhoz, — ebben a megfordult értékrendben már nem pásztor a verset kell emberi mértékkel mérnünk, hanem az emberi terméket, kényszerülünk egybevetni a gépivel. Gép és ember közös csodája: amit a technika bűvöletében élő kor diktál, a mesterséges-művihez közelít, a be nem vallott ideálhoz hasonul, s ebben a játékosan félelmetes kölcsönhatásban egymás kiegészítői, részei lesznek. Mert a gép, midőn átvesz emberi tulajdonságokat, egyben az embert is feljogosítja, hogy a gép játékszabályaihoz igazodjék, mely többé nem cselekedeteinek tükre, hanem ideálja. A különbség elmosódik, a határok elvesztik szellemi-érzelmi jelentőségüket, az apercepció nem a lélek élménye már, hanem csak a tények regisztrálása, s ebben a láncolatban a stuttgarti versszerző gép nem technikai csoda, kispolgári ál- mélkodást kiváltó látványosság, hanem a szellem ijesztő tartozéka, mely nem pótolja ugyan az emberi tevékenységet, de helyettesíteni tudja, s növekvő árnyéka egyre jobban eléri a jövőt. A távolban pedig, immáron nem is elérhetetlen messzeségben, mágikus táncot lejt egy gyönge pásztor. e A Kölner Stadt-Anzeiger, amely több lappal egyetemben Max Bense professzor gépi költeményét közölte, megnyugtatásul azt írja, „senki sem akarja az amúgy is szűkösen élő művészeket még az elektronikus adatfeldolgozó gépekkel is versenyre kényszeríteni”, — itt azonban egészen másról van szó. A költők legfeljebb elmennek vincellérnek, — ilyesmit már látott a világ. De hol kap otthont az embert revei áló művészet, melyben ünnepi-rituálisán inkax- nálódik az elérhetetlen utáni vágy, amely a természetest és tapinthatót emberfelettivé és elérhetetlenné emeli? Óvakodnunk kell a leegyszerűsítéstől. Századunk végső dilemmáját a technikához fűződő, s egyre szarosabbá váló kapcsolatunk jelenti, mert a gépi közvetítés határtalan lehetőséget rejt ugyan magában, ugyanakkor a természetes ég nélkülözhetetlennek hitt esztétikum deklasszálódá- sának veszélyével is fenyeget, s ezzel a megértés és befogadás élményét teszi problematikussá. Mert minden megértés teremtő részvételt jelent, melvben az apercepció nemcsak befogadás, hanem eggyéválás is, nem a szemlélő passzív élménye, mechanikus tudomásulvétel, hanem cselekvő hozzájárulás, amely megkettőzi a befogadásra várót. Ami szép, az nehéz, vallja Babits, nem tárgyi-racionális feltételeiben, hanem egyetemességében, mert a szép mindig a teljesség reményét hordja magában, s ha kevesebbel is beéri, ha kielégíti önmaga szórakoztató és felszínes befejezettségének látszata, már múlandóságának ítéletét is kimondta. Mintegy a természettel versengve létrehozni valami organikusát, tanítja Goethe, hogy természetesnek és egyben természetfelettinek tűnjék, ez a feladat. Persze lehet másként is, köny- nyedén és iparszerűem, a dilettantizmus rutinjával, csak nem érdemes. 'K’lvesztettük - kapcsolatunkat ^ a természettel? A természet mindenesetre mást jelent, mint bármikor korábban: termelést, hozamot, gépet és vegyszert, s ami azelőtt életforma volt, most termelő erő, tehát közgazdaságtani kategória. A technika fejlődése mind nagyobb mennyiségi követelményeket állít a Városok elé, ami közlekedési, ellátási problémákat hoz magával, újabb ösztönzést adva a technikának. A folyamat nem állt meg: egy- egy világvárosnak több lakosa, van, mint kétszáz éve egész Európának. A természet meghittségéből csak a vasárnap délutáni kirándulás maradt, villamossal vagy autóbusszal a ligeti kocsmáig, s mindent pótolnia kellene, madárdalt és jó levegőt, virágillatot és kikapcsolódást Egyelőre alig akarjuk elhinni, hogy nem pótol semmit, nem is kell pótolnia: egy életforma-váltásnak vagyunk tanúi és részesei, s ha a computeren még csodálkozunk is, már nagyon természetesnek tartjuk, hogy a televízió, havi öt- venforintos előfizetési díjért, lakásunkba szállít bűnügyi történetet. kormányválságot, vietnami mágikus csatajelenetet ég — természetesen — futballmeccset. Észrevétlenül a technika pártjára álltunk, s az ellenhatásként jelentkező természetes és idilli, m.-.y vigaszként még feldereng, valójában barbár és kibírhatatlan, faggyúgyertyával, füstölgő kályhával, a téli befőzés gondjaival és rossz közlekedésével. A többit már nem mi szabjuk meg; az önmagát gyorsító fejlődéssel a technika egyre több terhet vesz át tőlünk. Egyetlen mozdulat, s a fűtőtest árasztja a meleget, a csillár égői kigyulladnak, a hűtőgép hőmérséklete fagypont alá süllyed. S egy másik, egyelőre talán bonyolultabb mozdulat, és a computer verset ír, amilyent kívánunk, ünnepi ódát, szerelmes szonettet, helyzetdalt, a kívánt versmértékben és terjedelemben. • IT önnyű feltételezni: egy jó computer jobb verset ír, mint egy rossz költő. Az ember, aki a gép mögött áll, hogy „betáplálja”, épp oly személytelen, mint maga a gép, s a produktum számára is meglepetés, hisz egy statisztikai valószínűség-törvényt testesít meg. A computer „ihletett pillanatában” szárnyaló ódát költhet, ahogy egy rossz indítás gyermeteg gügyögést válthat ki belőle. De mindez a computer magánügye. A veszélyt a ■zólag tökéletesen szükségszerű jelenti: a szillogizmus könyörtelenségével: a szépség racionális fogalom — a szépséget re- veláló műalkotás szabályai megfogalmazhatók : objektív tények az objektív matematika jármába foghatók. A vigasz jogos: a legrosszabb " költő is jobb verset ír, mint a legjobb computer, még akkor is, ha alkalmi kísérletünk nem ezt bizonyítja. Mert a szerző megjelölése nélkül megmutatom az épp kéznél levő olvasónak Max Bense professzor computer-versét, s melléje — merítsünk a legdivatosabb forrásból! — Andre Breton egy költeményét. A rettegve várt eredmény bekövetkezik: nem tud különbséget tenni. Jó a computer-csinálmány? Teljesen közömbös. André Breton ejt inkább bámulatba, mert — a jelzőktől nem kell félnünk — zseniálisan megsejtve a jövőt, igyekezett a gépi szemlélethez hasonulni, s úgy látszik tökéletes sikerrel. X1 lmélkedéseink messze vit- ■L< tek, talán egy lépéssel tovább is, mint szerettük volna. Mert az eredmény, ha feltehetően időlegesen s egy vitatható irodalmi irányzat divatba hajszolt képtelenségében is, de a computert igazolja, vagy legalább is kérdésessé teszi a költő szerepét. akinek hovatovább csak egy idejétmúlt póz marad, miközben növekvő részvétlenség mellett dek- lamálja Victor Hugo patetikus sorait: Peuples, écoutez le poete, .; .0.. -z .3 revem- sacré! Max Bense professzor pedig a computerle mutat: ecce poéta, ime a szent álmodozó. Mégis méltánytalanok üannénfc, ha a stuttgarti computerben megtestesült problémát a tu- dományellenésség medrébe igye- ! ozr.ö. terelni. A kérdés egyéb, ként sem mai keletű. Az első atombomba utáni világrémület fogalmazta meg először, szembeállítva a tudományt az etikával, s 1947-ben egy UNESCO-konfe- rencián, az egyik legilletékesebb, Frédéric Joliot-Curie jónak látta, hogy „a tudomány csalárd kihasználásáról” beszéljen. Most új fogalompár, a tudomány és esztétika szembenállása jelent meg, s a homo humánus jogos aggodalommal kérdezheti, hová lesz az ember, akinek léte egyformán jelent hagyományt és jövőt, s embersége rangját csak a szellem nemességétől és szabadságától remélheti. Egyszerű lenne Spengler „történelmi logikájára” bízni mat’s1. s ..a történelem metafizikai szerkezetéből” olvasni ki az elkerülhetetlen vég drámai jóslatát. Egyébként is, amíg a homo humánus maga választott szabadságát állíthatja szembe a valósággal, kockázatos és céltalan elöregedésről, befejezettségről beszélni. Korunk, épp a humanitás eszményéből nézve, nem a befejezettség illúzióját kelti, inkább egy új kezdetet sejtet, a lehetőség végtelen gazdagságával, tánca melytől kár lenne megtagadni a versíró computer játékos örömét. De mit is akarunk hát? Az emberi méreteken túlnőtt technikát nem lehet megsemmisíteni, s értelmetlenség is lenne törvénybe iktatni a computer-versek tilalmát. A vitathatatlan veszélyt más jelenti, a géphez hasonló ember, akit Breton-praecomputer teste- s. -lt meg. a szellem szabadságának feladásával fenyeget. S ez már nem életforma-váltás, hanem az egyetlen lehetséges és érdemes emberi életforma feladását jelentené. Tudomásul kell hát vennünk, De azt is, hogy ezzel a jövőre nézve szaporodtak feladataink. Csányi László TÉNAGY SÁNDOR: Vastól, koromtól vastól koromtól súlyos terhet hátamra raktál nagy szereimet aki nem ismer ismerjen meg földem kenyerem szikkadt kérges aszályos szám is ezredéves de aki görnyed fűzként éhes haragos század piszkál zaklat terheim néha megríkatnak de aki sajnál elbuktathat LOVÁSZ PÁL; Vonalak ARS POEl.OA Légy egyszerű Lényegoöl fénylő kristálybensejű BERENICE HAJÁN A gondolat se más csak mechanikus atommozdulás tanítja a természettudomány S a rezgéstengeren egylényegű velem az árny s a fény Berenice arany csillaghaján AZ ÉRDEM PRÓBÁJA Babérkoszorú fújja idők szele s fejestől elviszi ha könnyed érdeme HÁGCSÓ Rosszat teszel akarattal rosszat teszel akaratlan jót cselekszel jutalomért jót cselekszel jutalmatlan másoknak mérsz önmagadból hősmagadból apadatlan FELELÓ KÉRDÉS Azért akarunk mindig szerezni kapni győzni hogy legvégül majd csontig: legyen mit levetkőzni? TÉL A GENFI-TÓ PÁRTJÁN
