Tolna Megyei Népújság, 1968. január (18. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-28 / 23. szám
BÁRDOSI NÉMETH JANOS: TÖR VÉN Y Helyre kell tenni a világ dolgait, a dolga-végezetlent meginteni, szárnyat adni a Gondolatnak, szétszórni a szegények alom-szalmáját hogy ne szennyeződjék be a Föld — tudni a tudnivalót, ember lenni minden iszonyatban, de cselekedni érte, munkára, áldozatra készen, szabadon szólni ezekről, tégy úgy, hogy izgass másokat is rá — ne félj, a félelem szüli a gyávaságot, a gyávaság pedig bűn, én már látom lengni a zászlót, melyre az igazság szava van írva: nem préda az ember, senki soha nem fog.iat fegyvert ellene — CSERHÁT JÓZSEF: • PILLANAT Ez az Egyetlen Pillanat, amikor még szava-sincs kürt a kakas: napot még nem köszöntő, örömöt még ki nem kiáltó szobra a csendnek. Csókot, fogamzást reji ez a csend, de méhkaparást is: leengedctt szárnyat, el nem húzott ravaszt, tűzszünetből sietve kúszó gyújtózsinórt, veszélyt. Ez az Egyetlen Pillanat, amikor fulladás fenyeget de a dugó mégis kiröppen, krákogva, de rákezdi a kürt is, harsogja a hírt, hogy — megellette borját az Idő. Szép kölyök-év. Látni s megszeretni elég a pillanat. Hordjatok alá alomnak, amit érdemel: aranyszalmát. Fekete Gyula s Mi kell a közönségnek ? „Kikapcsolódást várnak az irodalomtól!” — röviden így fogalmazhatnám meg azt, amit az olvasók jelentős része az ország — és talán a világ — minden táján igen változatos formában, de töb- bé-kevésbé hasonló igénnyel fogalmaz. „Annyi gondom-bajom van a köznapi életben; legalább az irodalom, a művészet, a színház, a mozi ne a gondokat szaporítsa — inkább feledtesse!” Vagy: „Azt keresem a könyvekben, ami az életemből hiányzik: kaland, utazás, derű, beteljesülő szerelem, boldog házasság”. Vagy: „Elegem van a komoly dolgokból, ne etessenek engem idegbajjal még az írók is. Ha háború, hát legyen legalább középkori. ha vér, hát folyjék krimiben, azt nem veszi az ember komolyan”. Vagy egyszerűen így: „Én csak azt a könyvét szeretem, amelyen jókat lehet röhögni”. Vajon azoknak volna igazuk, akik az ilyen és hasonló kívánságlistákból levonják a szigorú következtetést: terjedőben nálunk a félműveltség s vele együtt az iparszerű szórakoztatás igénye? Olcsó kis kielégüléseket, hamis illúziókat, az ösztönök kéjes bor- zolgatását — egyszóval a felszínt, a giccset keresi az irodalomban is igen sok olvasó? Az irodalom és a művészet nem süllyedhet odáig, hogy vásári igények kiszolgálója legyen... Nos, nem utasítom vissza felháborodottan ezt az érvelést. Jogosnak érzem benne ugyanis, nem a tömegízlést megvető, arisztokratikus gőgöt, hanem a szocialista kultúrát illető felelősséget és aggodalmat. de — furcsa módon — jogosnak érzem az idézett kívánságokat is. Egyre több sikert könyvelhet el A JUGOSZLÁV FILMMŰVÉSZET A film világában Jugoszlávia hooizu eveken at csupán a rajz- íiameK. „Zágrábi isjvoia -janak produtidojávai tűnt ki. Később Jugoszlávia dokumentumíumjei- vei kezdett dicsőseget aratni (világszerte beszélnek a „Belgrádi dokumentäriöták csoportja -rol) és végül 1967-ben került át a hímév stafétabotja a játékfilmesekhez. A jugoszláv filmek a játékfilmek négy nagy világfesztiválján nyertek jelentős díjakat: Cannesban, Velencében, Moszkvában és Berlinben. A „Toliszedők” c. film, amelynek Cannes ban a második díjat ítélték oda — a hivatalos zsűri külön nagydíját nyerte el; a „Szerelmi ügy” című filmet a cannesi fesztiválon a filmkritikusok nyilvánították a legjobb filmnek, amelyet „sajnos nem mutatnak be a hivatalos fesztiválon”. A „Védenc” Moszkvában hódította el az ezüstérmet, a „Patkányok’' rendezője Berlinben rendezési díjat kapott; a „Reggel” Velencében nyerte ed a legjobb férfiszerep díját. Hozzá kell még énhez tenni, hogy a „Tiltakozás” című filmet a bergamói filmfesztiválon díjazták. Ha ehhez még hozzátesszük számos jugoszláv dokumentum- és rajzfilm jutalmazását, megállapíthatjuk, hogy 1967-ben a jugoszláv film világviszonylatban is „befutott”. Akadtak sokan, akik a jugoszláv film fellendülését az ország belső fejlődésének logikájával hozták összefüggésbe s nem alaptalanul: Azelőtt ugyanis minden terv a nagy és nehézkes vállalatok malmába került, amelyek óriási anyagi eszközöket fektettek a filmekbe és növelték előállítási költségeiket. A szabad a - Itaotó csoportok sokkal hasznosabbnak bizonyultak. Az elő állítási költségek több mint 40 százalékkal csökkentek. Ezzel egyidejűleg megnövekedőt az alkotó csoport minden tagjának felelőssége, mert személy szerint mindegyikük jó munkájától függ a film sikere. Mivel a végzett munka javadalmazása attól függ, hogyan fogadják a filmet a piacon, a silrer vagy sikertelenség közvetlenül anyagilag érinti va- lamermyiüket. így érthető meg valójában, milyen feltételek közepette hozták létre alkotásaikat 1967-ben azok a szerzők, akik nemcsak hazájukban, de külföldön is elismerést arattak. D. Adamovics Milena Drévlcs, a „Hassan» ginica” című jugoszláv filmben. Nézzünk csak szembe ezzel az ellentmondással. Ki tagadhatná, hogy amióta létezik irodalom és művészet, volt és van olyan funkciója is. amelyet az említett olvasók számon kérnek. Kikapcsolódás. Ami a köznapokból hiányzik. A valóság szűk ketrecén túl a korlátlan lehetőségek mesevilága. Erős János a kellő pillanatban megjelenik és megleckézteti a felfu- valkodott hatalmaskodókat. A harmadik királyfi végtére megtöri a gonosz varázslatot, elnyeri Tündér Ilona kezét, hegyen-völgyön lakodalom, máig is élnek, ha meg nem haltak. Ki tagadhatná, milyen nevelő ereje' van a mesének: a két-három éves gyerek, amikor először izgalomba jön a rokonszenves mesehős sorsa miatt, már érzi, mi az emberi tisztesség, a becsület; elsajátított egy nagyon fontos és nagyon bonyolult „tananyagból” valamit, az ábécénél s az egyszeregynél is hamarább. S ugyanígy ki tagadhatná a humor, a derű jogosultságát, akár az úgynevezett „öncélú” neveltetést is. amely a kikapcsolódást, a szellemi frissülést szolgálja? S a kaland, az iagalom, a romantika? No, persze, a mesének, a romantikának van egy igen silány változata: a giccs. Ebben elsikkad, vagy éppen visszájára fordul a mese nevelő romantikája, hiszen valóságnak mímeli a kalandok, a szerelmek, a korlátlan lehetőségek „Tündérországát”. Bár meg kell vallanom; nem érzem bűnnek, ha valaki a gics- csen egyszer-egyszer jól szórakozik, jókat nevét, jókat izgul,, vagy amúgy kedvére kisírja magát: van és belátható ideig lesz ilyen tömegszükséglet. Gondolkozzunk csak. A beteg testének is szüksége van olykor a bódulatra. Kitűnő szereket ismerünk: ópium, morfium, heroin — szükség szerint és megfelelő adagokban alkalmazva áldásos gyógyszer valamennyi. Ám az kétségtelen: a legegészségesebb szervezet is belebetegszik, ha szükségen túl és mértéktelenül élvezi a kábítószert; hozzászokik, s mind nagyobb adagokat követel. Akár a szeszből az alkoholisták. Talán el is érkeztünk a dolog lényegéhez: minden fajta bódulat, feledtetés, kikapcsolódás veszedelme a megszokással kezdődik, s a kóros szenvedéllyel folytatódik, amikor a megbomlott egyensúlyé — testnek és léleknek — már csak egyetlen vágya marad: kikapcsolódni. A köznapok valóságából, a valóság érzékeléséből ég formálásából folytan és rendre csak kikapcsolódni ■— bekapcsolódni nem. Van például egy kábítószer, a hasis: világszerte mintegy 300 millió ember élvezi, — feledte- tésre. így ír róla egyik gyógyszerkönyvünk: sajátos részegséget okoz, „amelyben homályos öntudat mellett elvész az idő és a tér érzése, a fantázia a legosa- pongóbb, a hallucinációk végtelenül gyönyörködtetők. A mohamedán paradicsomi képeket, színeket lát és hall: nagyon könnyű- nek ás boldognak érzi magát, de azért tudja, hogy csak álmodik... Csak akkor ártalmai, ha kóros szenvedéllyé válik; legyengülést, elmebetegséget okoz”. Világos talán a példázat érvénye az irodalomra és közönségére is: nem a kikapcsolódás igényével van baj; még az alkalmi olcsó kielégülést is inkább nevezném szükséges rossznak, mint feltétlen veszedelemnek. Ott kezdődik a baj, ha az irodalmat pusztán élvezeti cikknek, vagy éppen kábítószernek tekintjük, egyebet nem is igényelünk tőié, sőt visszautasítjuk azt a fajtáját, amely nem steril, problémamentes élvezetet ad. Harminc évvel ezelőtt egy amerikai csokoládégyáros elhatározta, hogy semmi egyebet nem eszik, csak saját márkájú csokoládét, ígéretes reklámhadjáratába pár hónap múlva belehalt. A szellem sem viseli el könnyebben a túlzottan egyoldalú táplálkozást, mint a test; kiváltképp a kétes tápértékű, ömlesztve kapható önigazolást, önáltatást; az olcsó, se- kélyes kielégüléseket, a gjccset sínyli me£. „ , ... Van az irodaiamnak olyan ága, amely teljes értékű — komplex — szellemi táplálók: nemcsak élvezetet ad, de önismeretre is szorít, nemcsak nyugtató és kábító, de serkentő- és izgatószereket, vitaminokat is tartalmaz. S úgy szolgálja a kikapcsolódást, hogy felajz egyben a bekapcsolódásra, már csupán azzal is, hogy fölfedi, szemünk elé tárja az emberi, a társadalmi valóságnak más úton alig megközelíthető, rejtett lényegét Akinek természetében a keresés, aki nem elégszik meg folyton a szellemi ímégkonyhának ugyanazzal a típusmenűjévei — előbb- utóbb eljut ehhez az irodalomhoz is. IHÁSZ-KOVÁCS ÉVA; Vigy ázva Óvatosan, mert egyetlen érintéstől lepereghet a rózsaszirom, megállhat a szív, kialudhat a szem, fölébredhet a kisbaba, óvatosan, mert asszony! szívvel a mellkasában alszik a férfi. Álma, hogy tizennyolc napig éléit. Vigyázni kell, mert hegyes a tű, s hiába ép a csipesz: kicsúszhat a szív a kezedből talpad alatt beszakadhat a jég. Óvatosan, mert ez még csak a kezdeti műtét. Ajándék-szívvel a mellkasában alszik az ember. Álma. hogy új szív kell a Földnek: a gondokba beleőszült orvosi kar nem adja föl a reményt
