Tolna Megyei Népújság, 1968. január (18. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-05 / 3. szám
1968. január 5. TOLNA IWEGVFI NÉPtlfSAO 3 D— 1, D—2, D—3 lllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllli Hatvan lakás műszaki ma delelő átadása tt Szocialista munkaverseny az új gazdaságirányítási rendszerben Interjú Körösi Istvánnal, az SZMT közgazdasági bizottságának vezetőjével A Az építkezést s nyáron kezdték én máris készen áll Szekszárdion a két legújabb harminclakásos panelház. A mai napon tartják a műszaki átadást — jóval a határidő előtt — a beköltözés január 24-án. > Gyors ütemben készül a harmadik épület is, itt még jelenleg az elemek beemelése folyik. Fotó: Bakó Jenő Rendelet a termelőszövetkezetek szakemberellátásának támogatásáról A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter rendeletet közölt a termelőszövetkezetek szakemberellátásának támogatásáról. Többek között kimondja a rendelet, hogy a kezdő szakembert foglalkoztató termelőszövetkezeteknek a szakemberek részesedésére, illetve munkabérére fordított ' kiadását a foglalkoztatás első évében állami támogatásként térítik meg. Az egyetemet, vagy főiskolát végzett kezdő szakemberek javadalmazásához nyújtott állami támogatás összege 1000— 1500 forint, a felsőfokú technikumot végzett kezdő szakemberek esetében nedig 950—1350 forint. Ha a rfMsmW oklevelét kitűnő, jeles, vagy jó rendű minősítéssel szerezte, az állami támogatás felső határát 300 forinttal magasabb összegben határozhatják meg. A továbbiakban kimondja a rendelet, hogy a kedvezőtlen adottságú és kivételesen r, közepes feltételek mellett gazdálkodó termelőszövetkezetek részére az említett állami támogatást további két évre meg lehet hosszabbítani. A kezdő szakemberek javadalmazásának kiegészítésére kivételesen adható ál- ’ami támogatás mértékét egy- n termelőszövetkezetek által adott javadalmazás összegének, másrészt az alkalmazott szakemberek szakmai f''”'“ ---An-i' figyelembevételével legföljebb 2500 forintig terjedő összegben állapítja meg a járási tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztálya. A rendeletnek az^ áthelyezett szakemberekről szóló szakasza' kimondja, hogy azt a szakembert, akit állami, társadalmi, vagy szövetkezeti szervtől kedvezőtlen adottságú termelőszövetkezetbe helyeznek át, állami támogatás terhére költségtérítés, illetve segély illeti meg. A rendelet a továbbiakban intézkedik a tanulmányi szerződések támogatásáról. a szakemberek továbbképzéséről, és a kedvezőtlen adottságú l«rrr>"15'T7ö\-etke7etekben alkalmazott rvugdíjris szakemberek javadalmazásának kiegészítéséről. A Minisztertanács és a SZOT 1031/1967. számú együttes ha- tározata a szocialista munkaverseny tartalmát és célját, az új gazdaságirányítási rendszerben a következőképpen fogalmazza meg: „A szocialista munkaverseny a dolgozók önkéntes é$ tudatos részvétele a szocializmus építésében, a társadalmi felemelkedés előmozdításában. Fő jellemvonása a kezdeményező készség és az alkotó erő tömegméretű kibontakozása. A szocialista munkaverseny, a szocialista tudat formálásának, a közösségi magatartás fejlesztésének módszere, az elvtársi együttműködés és segítségnyújtás megnyilvánulása. Magában foglalja a politikai, általános és kulturális műveltség, valamint irányuló törekvéseket is.” — Az elmúlt évek gazdasági és politikai eredményeit nagyban elősegítette a szocialista munkaverseny. így lesz ez az új gazdaságirányítási rendszerben is? — Feltétlen. Sőt, véleményem szerint az eddigieknél még hatékonyabb munkaversenyre számíthatunk a jövőben, mivel a vállalati önállóság, az új tervezési és ösztönzési rendszer feltétlenül kedvezően hat a szocialista munkaverseny egész mechanizmusára. Az új gazdaságirányítási rendszer elősegíti a dolgozók kezdeményezésének további fokozását, amely a termelési hatékonyság, valamint az eladható termék mennyiségének növelésére és természetesen a nyereség gyarapítására irányul. A reform az eddigieknél hatékonyabb anyagi és erkölcsi ösztönzési formákat tesz lehetővé az élenjáró versenyzők részére. Ily módon az új gazdaságirányítási ■rendszer megteremti a feltételeket, hogy a szocialista munkaverseny minőségileg új fejlődési fok■a emelkedjen. — Miként alakul a szocialista munkaverseny szervezése; irányítása, és értékelése? — A határozat félreérthetetle- nül rögzíti, hogy a verseny szervezéséért, irányításáért és értékeléséért a gazdasági és a szakszervezeti szervek együttesen és külön külön is felelősek. Ugyancsak szerepel a határozatban, hogy ki, milyen szinten, miért felelős. Ami a szocialista munkaversennyel kapcsolatos konkrét munkát illeti, azt vállalati szinten kell végezni* mert a felsőbb szervek csak célkitűzéseket jelölnek meg. A verseny értékelését, illetve nyilvántartását azon a szinten kell végezni, amelyik szinten a versenyt szervezték, mégpedig úgy, hogy a gazdasági adminisztrátor, aki a termelés adminisztrációját végzi, a termelési versenyfeladatokat, míg a szakszervezeti szervek a politikai és erkölcsi vonatkozású vállalások értékelését és nyilvántartását végzik. . _ — Az elmúlt évekber nem egy üzemben a munkaverseny megszer- \ ezésével szinte véget ért a ver- senymozgalom, elsősorban néhány | iizdasági és szakszervezeti vezető hely télén szemléletének következni enyeként. Várhat6-e ezeknél a vezetőknél szemléletben! változás? — Ahhoz, hogy a szocialista munkaverseny az új gazdaságirányítási rendszerben az eddiginél is hatékonyabb legyen az ilyen, és ehhez hasonló helytelen szemléleteken változtatni kell. A verseny nem érhet véget a szervezéssel, szükséges a vállalások teljesítése érdekében a feltételek optimális megteremtése. így többek között meg kell szüntetni a rossz munkaszervezésből, az akadozó anyag- és szerszámellátásból származó munkakieséseket. A dolgozókat sok esetben bosszantja és elkedvetleníti. hogy ismételt jelzéseik, sőt, jogos követeléseik ellenére sem történik hathatós intézkedés. Éppen ezért csak úgy lesz hatékonyabb a szocialista munkaverseny az új gazdaságirányítási endszerben, ha a szervezés után is rendszeresen törődnek a dolgozók problémáival. — A szocialista munkaverseny egyik szerves része az újítómozgalom. Mint ismeretes már megjelent i Minisztertanács, az Országos Ta- éltrányi Hivatal és a tZOT együttes rendelete, amelynek alapján a vállalatok, a szakszervezeti bízotta szakmai képzettség növelésére Ságokkal közösen dolgozzák ki saját újítási rendszerüket. Hogyan kapcsolódik a jövőben az újítómozgalom a szocialista munkaverseny* hez? — Fontos, hogy a gazdasági és a szakszervezeti vezetők a szocialista munkaverseny egyik központi kérdéseként kezeljék az újítómozgalmat, mint a dolgozók alkotó, kezdeményező készségének egyik leghatékonyabb megnyilvánulását. A vállalatok úgy építsék fel újítási rendszerüket, hogy az újítások anyagi és erkölcsi elismerése, a munkások a műszaki és a gazdasági szakemberek számára egyaránt ösztönző legyen. Különösen jelentős a vállalati újítási feladattervek helyes megfogalmazása, amelyekben elsősorban a gyártmányfejlesztést, a minőség javítását, a gazdaságosságot kell célkitűzésként megjelölni. Helyes, ha a jövőben a munkaverseny értékelésénél és nyilvánosságánál figyelembe veszik a többszörös, kiváló újítókat. — Hogyan alakul a szocialista munkaverseny élenjáróinak anyag:! és erkölcsi megbecsülése az új gazdaságirányítási rendszerben? — Az új rendelet értelmében az egyének részére nyújtandó anyagi és erkölcsi elismerésben lényeges változás nincs. Talán csak annyi, hogy a jövőben együtt adják a kiváló dolgozó oklevelet, illetve jelvényt, és ehhez anyagi elismerésként legalább félhavi átlagkeresetnek megfelelő pénzjutalom jár. Változatlan marad a miniszteri és a kormánykitüntetések eddigi rendszere. Természetesen a vállalatok egyéb anyagi és erkölcsi megbecsülést is alkalmazhatnak, s itt helyes, ha figyelembe veszik az eddig kialakult legmegfelelőbb formákat. A szocialista címért küzdő kollektívák kitüntetései változatlanok maradnak, csupán az adományozó szerv lesz más a jövőben. Az anyagi és erkölcsi megbecsülés helyes és kellő időben történő alkalmazása, természetesen a jövőben is fő feladat kell, hogy legyen a gazdasági vezetés és a szakszervezeti bizottság részére egyaránt. — Bár a Minisztertanács és a SZOT idevonatkozó együttes rendelete megjelent a Magyar Közlönyben, valamint a SZOT Elnökségéiül Tájékoztatójában, mégis úgy gondoljuk, szükséges lesz a rendelet részletes megismerése érdekében konzultációkra, megbeszélésekre. Hogyan kívánja az SZMT a megjelent együttes határozatról, annak tartalmáról tájékoztatni az érdekelteket? — A SZOT Elnökségének tájé- koztatóját valamennyi alapszervezetünkhöz eljuttattuk. Ezen túlmenően természetesen tervezzük a határozat ismertetését szakmánként, a szakszervezeti titkárokkal. Sor kerül a határozat ismertetésére a balatonboglári szb reszortfelelősi tanfolyamokon is. Ezen túlmenően a Tolna megyei Tanács Végrehajtó Bizottságával együttesen el kell készítenünk a tanácsi irányítás alatt működő vállalatok részére irányelvként, távlatokra vonatkozóan a szocialista munkaverseny legfőbb célkitűzéseit. Erre előreláthatólag e hó első felében kerül sor. Mindezeken túlmenően természetesen rendszeresen figyelemmel kísérjük a vállalatok, üzemek munkaversenyét, s ahol »rra szükség lesz, kőnk»-** segítsé- íet nyújtunk, a siker A ' ' »ben. Szigetvári László