Tolna Megyei Népújság, 1967. december (17. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-17 / 298. szám
\ Éder Zoltán: Te vagy a táj, hová szívem folyton epeűve hazaránüul: te kék, finom, fantasztikus Dunántúl! Ha otthon kell, ha mese kell, feléd futok. Te vagy a dajka. kinek tej-édes szavakat ad ajka. Talán ezekben az egyszerű, de olyannyira megindító sorokban vallott legközvetlenebbül Babits Mihály arról a mély ragaszkodásról, amely szülőföldjéhez fűzte, azokról az eltéphetetlen szálakról, amelyek Szekszárd- hoz, a Dunántúlhoz kötötték őt. Nemcsak emberi, művészi hitvallás is ez. Művészi, mert az irodalom alkotó elemed közt — fejtegeti fiatalkori esszéjében — elsősorban kell tekintetbe vennünk „azokat a benyomásokat, melyek az írókat már gyermekkorukban környezhetik, lelkűknek mintegy anyagát megadják, az alkatrészeket, melyekből fantáziájuk palotáját majdan fölépíthetik.” Lelkének, s ami egyet jelent a költőnél, nyelvének alapanyaga a Dunántúl, innen erednek gyökered. Egy ugyancsak fiatalkori írásában, az Utinaplóban arra a kérdésre, honnan jött, így válaszolt: „Onnan, ahol jó bor és búza terem, kerek dombok és bársonyos mezők hazájából, a gyönyörű Völgységből, a Sár mellékéről, ahol Vörösmarty boly- gott hajdan, Etelkáról álmodva”. Élete alkonyán pedig azt írta emlékezésében: „Az otthoni must édes zamatéból talán beszívódott valami lelkembe és szavaimba is.” Igen, anyanyelvjárásának édessége és zamata egyaránt jellemzik szavait. Hogy nem provincializmusról van itt szó, hogy nem tájirodalomról akar szólni — talán szükségtelen is mondanunk. Ellenkezőleg, szemében a Dunántúl fogalma általános jellegűvé bővül, mint Magyarország legváltozatosabb tájegységéé, amely alkalmas talaj a legáltalánosabb magyar nyelv és érzésvilág megszólaltatására. Ahogy abban a fiatalkori esszében írta: „anagy írók sohasem kizárólag egy tájnak írói. Bár mindig benne gyökereznek valamely tájban, ama táj hangulatának a színét az egész kultúrára vetítik rá. Talán sehol sem látható ez a kulturális teljesség annyira, mint a Dunántúl íróin.” Kell-e műveiből vett idézettel illusztrálnunk e tételt? Egész költészete bizonyíték rá. Mégis — hadd említsünk egyetlen példát arra, hogyan táplálkozott állandóan a dajka tejédes szavával, milyen szeretettel dédelgette anyanyelvjárása szavait. 1913-ban barátja és földije Kaposi József fordításában jelent meg a Fioretti, Szent Ferenc virágoskertje magyarul. Erről írta a Nyugatba: „Mindannyiunk anyanyelvén születtek ezek a régi, olasz mesék: a szívünknek a nyelvén. És ezért ismerős és természetes a mi kedves, itthoni, gyermekkori magyar szavainkba öltöztetve látni őket, a zengő, telt dunántúli szavaiéban, melyeket Kaposi is bizonnyal még gyermekkorában szítt be az otthoni dombok között. Milyen különös az, hogy a gyermekkorunkban hallott szavak, a naiv, népi gyermekjátékok szavai mily könnyen és természetesen veszik fel a kenetes szentség zamatát: fenségeseknek és régieknek tetszenek, mintha a bibliában olvastuk volna őket; pedig a dajkánktól és kis parasztgyerekek szedres ajkáról hallottuk. — Miképpen kerimbózsáltatja meg Szent Ferenc Fráter Masz- szeuszt, ki vei együtt aztán Si- ehába mennek. Ki hallotta ezt a szót: ke- rimbózsálni? Csak dunántúli ember hallhatta, akinek még fülébe cseng a n*ta, amely így végződik: Fordulj angyalmódra S ez a naiv gyermekszó menynyire helyén van itt, ahol minden ama naiv konkrétsággal jelenik meg, mely éppen a gyermek nyelvét jellemzi.” Eddig Babits sorai. A szót pea költő 1910-ben a város idegeiről szól, | a búgó, hosszú drótokról, ame-1 lyektől lobognak a lámpák és! zúgnak a gépek, és azt figyeli ! Hogy a zúgó sodronyokban j Mit beszél a villanyáram. Kültelki vidélcre visz a villamos a fényes kőrútról versében 1914-ben; A villanyos az éjbe szalad: / kék villanások a sín alatt és a Ganz- gyámál: Sivítva surran az éji sínpár / fölött a kocsi s fordulva himbál. Folytathatnánk az idézeteket és sorolhatnánk a verseket, amelyekben az írógép éppúgy szerepel, mint a központi fűtés, a fogaskerekű vonat és a rádió, a dig évtizedekig őrizte magában. 1936-ban találkozunk vele újra a Hatholdas rózsakert lapjain: „Méhek és pillangók végső zavarban kerimbózsáltak a megcsonkított, özvegy lombok körül .. A költő művészetének anyaga a nyelv. Egyik barátja, filozófus, találóan a szóanyagban legmélyebben elmerült humanistának nevezte Babitsot. Halálakor Radnóti Miklós a szavakat hívta. hogy gyászolják őt: Szavak, jöjjetek köré. ti fájdalom tajtékai í gyászold omló göröngy, sírj rá a sírra most! jöjj, könnyű testű fátyol ó, takard be, s akit már régen elhagyott a hang, gyászold meg őt, te konduló harang, lebegő lélek és gömbölyű syöngv. s gyászolj megint te csilla szó, te csillag, te lassú pillantású szó. te hold s ti többiek! ti mind! Méltón gyászolta őt Radnóti e költői szavakkal. De az olyan prózai szavak, mint a szeméttelep, szutyok, kloroformos betörő, plakát, violántúli sugarak, sportedző is annak a Babitsnak a verseiben szerepelnek, aki a legnagyobb emberi szépségekről szőtt álmait és mély filozófiai problémákat boncolgató gondolatait varázsos szavakban oldotta föl. Ahogy költészetében az emelkedett hangulatú szavak megférnek a köznapiakkal éppúgy egymás mellett élnek a tájnyelvi, Szekszárdon használt szavak a modern, nagyvárosi élet kifejezéseivel. Felfogása szerint . „a modern költészet kérdése voltaképp a modem költői nyelv kérdése”. Egész. életművében végigkísérhető ez a felfogás, s ha pusztán a szavak felől közelítjük meg költészetét, akkor is megnyilvánul előttünk a nagy vágy: egész valóságában, egyetemességében befogadni és kifejezni a világot. E tekintetben is érvényes „a mindenséget vágyom versbe venni” programja. Napjainkban is szó esik még vidéki irodalomról és városiról, ellentét feszül a vidéki költő és a városi költő fogalma között. S mennyire élesebb volt ez az ellentét az ő korában. Vajon vidéki költő-e ő, akinek egész költészete, oly mélyen anyanyelvjárásában gyökerezik, avagy városi-e, aki olyan következetesen emelte a városi életet a költészet szféráiba? Természetesen egyik sem. Egyetemes, aki mindkettőt egybe fogja. De ha csak a szavak szempontjából nézzük e költészetet, azt kell mondanunk: egyik legnagyobb hozománya, hogy verseibe szervesen beleépítette a nagyvárosi életet és a modern technika szavait. Már 1904-ben, programs zerűen, megénekli a bérházak fonákját. a .lichthofot, amit A világosság udvarának nevez. 1905-en villanyos csengő pattog versében, majd gépkocsin vágtat a halál egy másikban. 1907-ben, amikor friss újdonság volt maga a találmány, és nyelvünkben még alig honosodott meg elnevezése, ő már — a világirodalomban is elsőnek — a Mozgófényképről, vagyis a moziról, a filmről ír verset, amelyben sebesebben mint hír a dróton autók száguldanak versenyt vonattal, s a háttérben amerikai világváro- tellegkaparói- nak ércemeletjei magasodnak. transzparens és> a repülőgép, az expressz (vonat) és a fonográf, a telefon és az autóbusz. a reflektor és a gramofon, az ívlámpa és a ventillátor. S ha ma élne, bizonyára versbe foglalná a magnetofont és a radart, a televíziót és az atomreaktort. A mai versolvasónak föl sem tűnik már, vagy éppen természetesnek találja, ha a modem élet, a fejlett technika szavaival találkozik a költeményekben. Nem volt azonban természetes ez századunk első évtizedeiben. Éppen Babits érdeme, hogy meghonosította és polgárjogot szerzett ennek a szókincsnek a magyar költészetben. Esti .megérkezés című költeményében Babits azt írja le, ahogy autóval vidékről a fővárosba érkezik: Az esti sötét halk mezei lelkét a mohó kilométerek bús messzibe nyelték. Kocsim ablakait most veri a fény, két Borban a lámpák jönnek elém. Idejenn a város villanya villog, de fenn a nagy ég száz csillaga csillog: a villany a földi, a csillag az égi, a villany az új. a csillag a régi. . A költészetben — és az ő költészetében — ez az új és ez a régi az aranyjánosi földi és égi — mindenkor élni fog. LOVÁSZ PÁL: November A színek ércét mind kimarja ólmot akaszt az égíalakra Kihunynak fönn a csilíagormok s lent földet ér a fényló' homlok Anyám Nyolc gyermeket szült. Már méhében becézte mind. mint fény a bimbót — mint föld a holtakat KURT STEINIGER: Az idők határán Szeretem a nyári eget. az opál-kék burát, benne fehér mozaikként filigrannok és cirádák, mintha festő festené. Szeretem az ősz egét is, mint földünk visszfényét lengeti, a puhán Délre tágul. Szárnyhajóként felhő suhan a kék tengeren át, szemünk issza sugarát, és ámul. A vágy-ülte szemekbe, A gondolatok fonál-keresztjébe nem röppennek madarak rajai. Ezüst-pont úszik némán felhőket felkutatni. Állok és figyelek, nyár-szerelmem tűnik. Az ősz hűs árnyékot lehel, radarként érzi tekintetem. Fordította: Palkó István Móricz Virág: Nyűt kártyával Felhívott . telefonon egy asz- szony. Családi kapcsolatokra hivatkozott. Izgatottan könyörgött, bizonyára fontos oka lehet a találkozásunkra. Jó, elmegyek az általa megjelölt presszóba, a pályaudvar közelébe. Hogy ismerjük meg. egymást? A 'kávéfőzőnő majd eligazít. Előbb érkeztem, be kellett mu_ tatkoznom a kávéfőzőnőnek. Pár perc múlva felém irányította a piros kabátos, húsos, két tömött sporttáskás „rokont”. Az egyik táskából rögtön kiemelt egy vastag kötetet, egy múlt századbeli lap évfolyamát, melynek bekötőtáblája belső oldalán régimódi írás igazolta, hogy ezt az irodalmi terméket anyám nagyanyai bátyja ajándékozta a piros kabátos nagyapjának. Innen a rokonság. Elfogadtam. Most már kömy- nyen elmélyítette: szüleim gyakran nyaraltak az ő szüleinél abban a gömöri faluban, ahol anyámnak rokonai élitek. Apám az ő apját Janikámnak nevezte: „Janikám, irósvajat kérek”. Mire Jaruikám azt felelte: „Köpülj magadnak”. Fehér kötényt adott apámra, aki anyámmal felváltva magköpülte és megette az irós- vaját, azután a fűbe heveredett. Később felkelt és megírta, ott náluk, a legszebb regényét. Apám szerette az irósvajat, a fűbeheveredés is elképzelhet®, halljuk az adomát. Nincs, a történetnek vége! Ebből akar regényt írni apámról. Férjének ugyanis csekély a fizetése, három nagy lányuk van, neki -is jövedelem után kell néznie. Az írásra érez tehetséget, már nem kezdő, mintát Kopott az eddigi eredményéből. , Egyik műve egy külföldi orvosról és nejéről szól akikkel ő vásárlás közben kötött életre szóló barátságot, a másik Munkácsy Mi- fcályról és csodálatos karrierjéről. Mindkét cikk külföldön jeli Ilik majd meg, hiszem ő csak férjhez jött Magyarországra. ö.íáUó üzlettulajdonos volt, — Ériem, kereskedő. — Bizony, egész ötvenegyig. Vagontételekben dolg.js.tem. Mikor a forint beállt, almát hoz- tung Gömörből. Fillérekért vettem és ötszörös áron ad*>m el. Uj forintért! Csalási! h&f i vettünk és használt kocsC. * & te- niszbajnoi .tói. Istenem, «ókoriban fillérekért mindenhez hozzá lehetett jutni. — És most? — Most Skodánk van. — Miből? Mit csinál a férje? — Kereskedő. Kitanulta a villanyszerelő szakmát az ötvenes évek elején, de nem bírta a strapát, az állami ^vállalatinál. — Maga mennyit keres? — Semmit, csak az a kis házai anyámtól. „Most is olyan hízót nevel nekünk, ha áthozom, élég lesz egy évre- , . — A Skodát is tőle kapta? — Az 5 révén. Tőle nem, mert neki csak az a kis öregségi segélye van. De mikor íjjeghalt az apám. az örökségemből építettük a balatoni , nyaralót. . . . — Ügyes. — Igen, én ügyes vagyok. És energikus. Ma is fél mázsa birsalmából sajtot főztem. Belevágtam három kiló diót. Jönnek az ismerősök, hoznak áfonyát, meg somot, szörpöt főzök belőle* akarom mondani, lekvárt. Nagy munka, de megéri, bármilyen mennyiségben el lehet adni. — Mindenből pénzt csinál. — Mindenből. Akkora kertem van, mint ez a presszó. Száz tő rózsám van benne, két forintjával árultam a nyáron a szálját. Most gladiólusz-hagymát árulok, gyönyörű, a gladióluszom, veszik, mint a cukrot. A begóniát tegnap kiszedtem, cserépbe raktam, majd mind eladom. Ismerősöknek, iskolának1. Én mindent el tudóik adni. Ma is eladtam egy szomszéd zöldségét az üzemi étkezdében. — Mennyit keresett rajta? — Higgye el, sokszor a barátság a legjobb üalet. A szívesség. Mondóin a lányoknak, menjetek, vegyetek jegyet a meccsre, milyen jó lesz készre várni a külföldieket. Meghálálják. Csak érteni kell hozzá... — mosolyog. — A határon jön a magyar finánc. Már mindet ismerem, ők is engem. Kérdi, mí van a szatyorban? Tessék, zöldpaprika, gyönyörű, azt G ömötíben nagyon szeretik. És alatta? Ott is paprika. No igen, piros paprika, öt kiló erős. Kicsit, sok, azt mondja a vámos. Kérem szépen, az én rokonailn rögtön azt kérdezik, paprikát hoztál? De milyen ki- csinyfes vámos, három kilót kivett a szatyorból. És minden csomagomat feltúrta. Hogy ez több a megengedett kiviteli értéknél. Ilyen balszerencse ért, szinte az egész fuvaromat be kellett rakni egy nagy papírzsákba, visszafelé megkaptam és szégyenszemre hazahoztam. — Nem olyan nagy a vám, miért uqjn fizette ki? — Én? Vámot elvből nem tizeitek. Kocsin egyszerűbb, azt meg lehet pakkolni. de még megyünk -idén a disznóért, hát nem akartam kockáztatni. így viszont hozni se igen tudtam most semmit. Vannak ilyen kockázatok, azért gondoltam, hogy mégiscsak könnyebb lesz írni. Igazán nem olyan nagy dolog magának, melyik újságba tudná betenni a regényemet ! — Egyikbe se. Hány kész regénye van? — Nekem? Még nincs, csak nem dolgozom Valamin, mielőtt piacot teremtek neki? Beszéljünk magyarul, mit kér érte, ha lediktálóm a papája gömöri kapcsolatait? Van egy öreg ismerős néni, 6 is találkozott ■ vele néha, majd én kikérdezem. Pár üveg hecserlilekvárral beéri. — Miért? — Hát az adatszolgáltatásért. Azt tudom, az a legfontosabb. No-, lesz üzlet, vagy nem? Van magának családja? Az ember mindent tegyen meg a családjáért. — A lányai is ilyen ügyesek? '— Majd lesznek. Még hiányzik nekik a gyakorlat. Gyakorlat kell és jó barátok. Isten segedelmével. Én kérem a külvilágban materiális vagyak., ahogy az ma kell. de a gyermeksimet valláserkölcsi nevelésben részesítem. Otthon fáradhatatlan családanya vagyok. Tudnék szerezni extra minőségű diót és bármilyen színű kordbársonyt. Érdekli? Bármit, decemberben kocsival megyek a disznóért, — Mindenkivel ilyen nyíltan beszél az üzletről? — Látja, a bizalom fontos. Az őszintéié? Nyílt kártyával játszom. Különben is, egy rokonban, pláne kollégában ne bízhatnék? — Hol vagyunk mi kollégák? — Hát az irodalom! Nevettem.. Megsértődött, dobolni kéz'détt' ’ az asztalon. — Most sajnos dolgom van, de pénteken újra bejövök ‘ a városba. Addig gondolkozzon, nem bánja meg. ... Kitette a szűrömet, de ő maradt. Íj izom vára még mással is volt tárgyalás«. a presszóban.
