Tolna Megyei Népújság, 1967. december (17. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-17 / 298. szám
t * * 4 s TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG 1967. december 17. Nagy gondban voltam, hisz az olyan világutazónak, mint én, minden percét ki kell számítania, hogy mindig, mindenütt ott legyen, ahol valami érdekes dolog történik, vagy ahol valami érdekeset mondanak. Ha véletlenül nem vagyok ott, ahol a következőt mondják, akkor lemaradok egy nagy mondásról, mely szerint: „Ma már nemcsak a hatalom, de a gond is a dolgozó népé”. Vagy, ha nem sietek a helyszínre, soha nem látok emberevőt. Mert én láttam egy emberevőt, éppen a főnökét rágta. Erről jut eszembe, hogy Japánban láttam egy különös vadállatot, amit azért tenyésztettek ki, hogy minden eddigi vadállatnál vadállatabb legyen. Egy tudós keresztezte a leopárdot az oroszlánnal és ebből egy teljesen új állat lett, még a neve is új: leopon. De ez a leopon nem elég vad, ezért most úgy határoztak, hogy ezt a leopont keresztezik egy tigrissel és így lesz belőle: tipor. De véleményem szerint még ez sem lesz elég vad. Ha némely vademberrel is kereszteznék, akkor talán vadabbá lehetne tenni. De akkor mi lenne a neve ? Látja, szerkesztő úr, már megint egy nagy hibába estem: gondolkodom. Ennek sajnos nem én vagyok az oka, hanem az élet. Az kényszerít a gondolkodásra. Ki ne gondolkodott volna el azon: miért haragszanak a gyalogosok az autósokra, és miért haragszanak az autósok szintén az autósokra, ha ők már nem az autóban ülnek, hanem gyalog mennek, illetve miért gyűlöli a gyalogos az autóst, ha egyszer a gyalogos autós lesz? De még ezzel nem ér véget a kérdésláncolat. Most jön csak a java. Miért gyűlölik az autósok is, a gyalogosok is azokat, akik állami kocsiban utaznak, és miért nem gyűlölik önmagukat, ha egyszer ők ülnek az állami kocsiba, miért nem mondják akkor, hogy ők nagyzási mániáznak, luxusoznak, miért nem pénzpocsékolás az ő kocsikázásuk és miért nem visszaélés az? Talán azért, mert tudják, hogy most őket szidják azok, akik nem ülnek a kocsiban, x>agy talán látják, hogy azok, akik nem ülnek a kocsiban, mennyire irigylik őket? Ez az utóbbi pedig jó dolog. Mármint az irigység. Mert az irigység ma már hovatovább nem bűn — a többlettermelésre serkentő erény... Mert mit tesz az irigy ember? Irigykedik. De hogyan? Többféleképpen. Az egyik úgy, hogy csak irigykedik, a másik úgy, hagy csupa irigységből még többet dolgozik, még többet takarékoskodik, és vesz egy autót, hogy azután őt irigyeljék. Én viszont, tudja, hogy kit irigylek? Washkanskyt. Ö az első ember, akin az orvosok bebizonyították, hogy az ember más szívével is élhet. Eddig csak azt tudtuk, hogy vannak szívtelen emberek, kőszívű emberek, de más szívű emberek nem voltak. Most lesz. Ha már az orvostudománynál tartunk, bármilyen szerény is vagyok, nem tagadhatom tovább, hogy feltaláltam az idegesség elleni gyógyszert. Egyszerűen találtam fel, mint mindent ezen a világon. A krumplifőzés is csak egy embernek juttatta eszébe a gőzgépet, nekem is egyedül jutott eszembe, hogy összefüggés van a garanciális javítások és az idegesség között._Megfigyeltem ugyanis, hogy egyre több orvos teszi fel a Kérdést: magnó, rádió, porszívó, frizsider, televízió?... — és így tovább. Ha a páciens bólint, akkor felír neki valamit az orvos. Sok embernek ír fel valamit. Sok papírt használ, és nem biztos, hogy az a gyógyszer javít a beteg állapotán. Én csak egyféle gyógyszert ajánlok. Meg kell gyorsítani a garanciális javításokat, mert ezzel megnöveljük az emberek életét is, több évvel. Ezzel véget lehet vetni az idegességnek, nem úgy, mint a hillfieldsi férjek autólcázásának. Tudja, mi történt Hill- fieldsben? Az, ami nálunk is megtörténik, szinte minden nap. Csakhogy ott nem értekezletre mentek az emberek, és nem értekezleten éjszakáztak a férjek, hanem üzleti tárgyalásokra mentek, és üzleti tárgyalásokon éjszakáztak. Nem hagyták magukat a hillfieldsi asszonyok. Szövetségbe tömörültek és elindulták felkutatni férjeiket. Az egyesület cirkáló őrei nem egy tisztes családapát értek tetten, amint a város peremén veszteglő autójában valamelyik szemrevaló örömlánnyal folyhatott üzleti tárgyalást. Lefülelték a férjeket. És most ennek is az asszonyok látják a kárát. A férjek kénytelenek a várostól messzebb értekezni, és Angliában a benzin nem olcsó. A levél elején az időbeosztásról írtam. Most ezzel is fejezem be, En nem vagyok olyan jó időbeosztó, mint Robert Murphy, ausztrál állampolgár. Brisbane-i lakos, aki végrendeletében meghagyta, tegyék a koporsójába Shakespeare összes műveit, mert eddig nem volt ideje olvasni. Pedáns ember. Még az örökkévalóságra is programot csinál magának. Ezzel zárom, soraimat. Tisztelettel: A magfizika tudósainak együttműködése 1967. júliusában megbeszélést folytattak a szovjet Állami Atomenergiai Bizottság, és az Európai Magkutatási Szervezet (CERN) képviselői. A tárgyalások befejezésekor egyezményt írtak alá a tudományos-műszaki együttműködésről. Az egyezmény előirányozza közös tudományos kutatási program lebonyolítását a Szovjetunió szerpuhovi, a nagyenergiák fizikájának kutatóintézetében felállítandó, 70 MW energiájú protongyoreítóval. A világ legnagyobb protongyorsítója gyansítóberendezés létesítéséhez, így a saját költségére helyezi üzembe a felgyorsított proton- nyaláb kiléptetésére szolgáló berendezést, a nagyfrekvenciájú szeparátort, a segédberendezéseket, az edektronműszereket, to- vábá a kísérletek alkalmával nyer# adatok tárolására alkalmas elektronikus számítógépeket. A szovjet Állami Atomenergia Bizottság biztosítja a CERN által szállított berendezések elhelyezésére szolgáló épületeket, a villamos energiát, a sűrített és cseppfolyósított gázokat és egyéb szükséges anyagokat. Biztosítja ovábbá, a közös munkaprogram végrehajtása végett a protonkutatóintézet tudományos-műszaki tanácsa, e szervben, tanácskozási joggal, a CERN tudósai is helyet kapnak. A közös program szerint végzendő munka operatív irányítására tudományos bizottságot alakítanak a kutatóintézet és a CERN tudósaiból. Ez a bizottság dolgozza ki ' a tudományos-műszaki, és szervezési programot, majd koordinálja annak megvalósítását. Továbbá a bizottság feladatai közé tartozik a közösen végzett kutatás ellenőrzése és az információ-szolgáltatás. Az Állami Bizottság és a CERN, valamint az Állami Bizottság és a Francia AtomeneiA tárgyaló felek megállapodtak, hogy a közös tudományosműszaki kutatási program keretében a protonnyalábok gyors kiléptetésére, és szeparálására berendezést állítanak fel. Az egyezmény az európai és a szovjet tudósok számára lehetővé teszi a világ legnagyobb protongyonsító berendezésének gazdaságos kihasználását, a nagy energiájú részecskék fizi- Ikaá tulajdonságainak tanulmányozására. A Szovjetunióban, Szerpuhov várostól nem messze, a nagy energiák fizikájának kutatóintézetében a világ legnagyobb teljesítményű protongyorsítója létesül, ez lehetővé teszi a fizikusoknak, hogy az atommag szerkezetét egyedülálló berendezéssel tanulmányozzák. A felgyorsított protonok energiája áz a kulcs, amelynek segítségével „kinyitható” az atommag; minél nagyobb ez az energia, annál kisebb részecskéikre lehet szétrombolni az atommagot. Számtalan ország tudósa árult ed nagy fokú érdeklődést a szerpuhovi gyorsító iránt, melynek szerelési munkálatai a befejezéshez közelednek. A Szovjetunió — hűen a béke, és az atomenergia kizárólag békés célokra való felhasználásának ügyéhez, — szívesen működik együtt külföldi tudósokkal a tudomány ezen igen fontos ágazatában. A szerpuhovi szinkrofazotron. Ezen berendezés segítségével, az úgynevezett előgyorsítóval, juttatják be a részecskéket a gyorsítóba. Belefér egy stadion A gyorsító — méreteit tekintve — rendkívüli berendezés lesz. Elégséges talán csak annyit mondani, hogy a sainkrofazotron gyűrűjének átmérője alig kevesebb, mint fél kilométer, a kísérleti teremben pedig elhelyezhető lenne egy kisebb stadion, a lelátókkal együtt. A gyűrűt képező elektromágnesek súlya mintegy 20 000 tonna. Az egyezmény előirányozza a CERN anyagi hozzájárulását a nyalábokat és a gyorsító működését. Az egyezmény a továbbiakban előirányozza a CERN és a szerpuhovi kutatóintézet tudósainak cseréjét a közös feladatok elvégzése végett Nyugati tudósok a tudományos tanácsban A gyorsító segítségével végzett közös kutatási program tudományos vezetője a szerpuhovi giai Bizottság között megkötött tudományos-műszaki együttműködési egyezmények a szerpuhovi kutatóintézet szinkro-fazot- ronján végzendő közös kutatási program végrehajtására, jelentősen elősegítik a szovjét és a nyugat-európai tudósok közötti barátság elmélyítését és a kölcsönös megértést. Jelentős hozzájárulás Európa békéjének megszilárdításához. IGOR MOROHOV a szovjet Állami Atomenergia Bizottság elnökének első helyettese Ax utolsó gyöngyhalászok Reges régen elmúlták az idők, amikor meg sem lehetett számlálni a gyöngyöt a délszaki tengerben, Indiában. Most az ország Japánból veszi a kitermelt gyöngyöt. Annál váratlanabb volt számomra a találkozás a gyöngyhalászokkal, a hatalmas ipari központ, a hatmilliós Bombay határában. Az új híd építkezéséhez utaztam, a Tana Krik öbölhöz. Ennek a hídnak kell összekötnie Bombeyt egyik gyorsan növekvő ipari kerületével. Ez egy grandiózus létesítmény, hatalmas betontömbökből. S majdnem a hídnál, közvetlenül a vízparton, picinyke halászfalucska állt, bambusztetős kunyhókkal. — Itt élnek a gyöngyhalászok — magyarázták nekem a hídépítők. Valószínűleg néhány évtizeddel, sőt évszázadokkal ezelőtt ők halászták a Bombeyi-öbölben a gyönyörű gyöngyöket. Később azonban megfogyatkoztak „vadászterületeik”. Mégis, ennek a falucskának a férfiai, nemzedékről nemzedékre naponta tengerre szállnak kis csónakjaikon, hogy kagylók után kutassanak. — Hány kagylót kell felnyitni, hogy egyetlen gyöngyszemet találjanak? — kérdeztem egy aggastyánt, aki éppen a magas- feszültségű távvezeték alatt üldögélt. — Nem tudom. Sokat. Ha megmondom a számot, elriasztom a szerencsét — felelte. Megismerkedtem Dzsosival, a falusi gyöngyfelvásárlóval. Egy kőből épült ház második emeletén, saját irodájában fogadott. Középkorú férfi, tekintélyes aranyórát és mellén medálliont viselt. Elmondta, hogy nagyapja és dédapái j.szprancs”-ok, vagyis főnökök voltak a faluban. Igaz, régebben jobban ment az üzlet, de most is meg lehet élni belőle. Két kőhaza van, s a bárkák többsége is az övé. Volt földje is, de az állam felajánlotta, hogy megveszi, mert azon keresztül kell átvezetnie az autósztrádának. Természetesen visszautasította az ajánlatot. Ekkor egyszerűen elkobozták a földet. De Dzsosi úrnak nincs szándékában ebben megnyugodni, perre megy. Az élet alámossa a felvásárló kétemeletes, fehér kövekből épült birodalmának alapjait. Mintegy negyven gyöngyhalász és földmunkás, aki azelőtt a most elkobozott földön dolgozott, elhagyta gazdáját. Most az új híd építkezésén dolgoznák; normális munkahetük van, rögzített bérük, elégedettek az életükkel. Ezeket az embereket követték ráások is. Nem telik bele sok idő, s a falu valamennyi lakosa végleg elbúcsúzik a gyöngyhalászok vászontOfrisznyáitól. Bombey, december. V. KURANOV
