Tolna Megyei Népújság, 1967. december (17. évfolyam, 284-308. szám)

1967-12-13 / 294. szám

196*. december 13.

TOT.NA MEGYEI NEPŰJSAO

Átvergődött az útvesztőkön

Járási székhelyünk egyik iskolájának pedagógusa T. László, még diák volt, amikor bekerült a mozgalmi életbe. Apjával együtt haladtak. Az apa, az új közigazgatás kommunista főjegyzője, példakép volt és maradt a nyiladozó értelmű diákgyerek számára.

Két döntő, ellentétes elhatározás jelzi T. László buktatóját és visszatalálásának útját. A közben felnőtté vált fiú nem tudott már tanácsot kérni apjától, amikor tíz esztendős párttagsága után megérlelte magában a? első elhatározást: kilép a pártból. Ezt követte , a tíz évig tartó, gyötrődéssel tarkított önelemzés szakasza, a bizonyítás, a célratörően újat kereső, egyre igényesebb munkával.

Rövid ideje annak, hogy ismét tagja lett T. László a’kommunis- ták nagy családjának. Indulása, mozgalmi állomásai, buktatója és a hosszan tartó önvizsgálat elgondolkoztató tanulságokkal terhes.

„Visszaadom...”

A naptár akkor 1956-ot mutatott.

Kommunista számára döbbenetes cselekedetre szánta rá magát T. László tanár. Tette azt olyankor, amikor már mögötte volt a MADISZ-nál kezdett és a pártmunkában folytatott évtized és megindult az égzengés. Bekopogott a pedagógus-pártszervezet titkárához. Zsebéből kis piros könyvecskét húzott elő. Sápadt volt az arca, amikor letette az asztalra az addig féltett párttagsági könyvet.

— Visszaadom. — Először csak ennyit mondott.

— Dehát miért? — kérdezte a meglepett titkár.

— Úgy látom, hogy kárbave- szett a mi munkánk, és hiábavaló lett a harcunk. — Ennyit mondott T. László a meghökkent párttitkárnak.

Bővebben nem részletezte. Kiábrándulást érzett, bizalmatlanná vált.

így zárta ki magát akkor abból a sok szép emlékkel, lelkes tevékenységgel teli mozgalmi életből, amelyért korábban annyit vállalt.

Utána éveken át nem mondta el politikai véleményét senkinek, pedig mindig figyelemmel kísérte az eseményeket. Még a baráti körben is hallgatott, ha szóba kerültek a történetek. Figyelte1 a nagyvilág és a szükebb haza változásait, volt róla véleménye, de sokáig nem volt lelkiereje elmondani. Senki sem vádolhatta pedig közömbösséggel, mert naponta újat alkalmazó nevelői munkájával későbbi szakszervezeti tevékenységével ellenkezőt bizonyított.

Két óra kozott

A történelemóra befejeztével körülállták aszóké, középtermetű tanárembert felső tagozatos tanítványai.

Egyikük kezdeményezte a beszélgetést.

— Tanár bácsi! Szeretnék valamit kérdezni. De nem neheztel érte, ugye? — kezdte félszegen.

— Monajad csak! Tudhatod, hogy válaszolni fogok — felelt.

— Ugye azért beszél így az órán a tanár bácsi, mert maga is kommunista. Ugye, tagja a pártnak? — Élénk figyelemmel lesték akkor már a többiek is a beígért választ.

T. László — szokásához híven — jól meggondolta a válaszát.

— Nem, nem vagyok párttag. Miből gondoljátok?

— Beszéltünk arról, hogy szerintünk csak az beszél így, aki

igazi kommunista. Szerettük volna tudni — így a diák.

— Dehogy fiúk, nemcsak az. így kell tanítani a történelmet, az igazságnak megfelelően — zárta le csendesen a vitát. Később több esetben sokáig gondolkodott az elkötelezettségen és az ő hovatartozásának gondolatán.

Visszaszerezte a bizalmat

A kilencedik pártkongresszus után jelentkezett: párttag szeretne lenni. De ne higgye senki, hogy elhatározását a kongresszus váltotta volna ki. Hosszú időn, éveken át érlelődött elhatározása. Senki nem befolyásolta.

Egyhangúlag, ellenszavazat nélkül vették fel T. Lászlót a párttagok soraiba. Jól ismerték nézeteit és munkáját.

Mit mondanak most róla az életútját, munkásságát, buktatóját jól ismerő kommunisták?

Ajánlói így fogalmaztak a taggyűlésen:

— örömmel ajánlom őt a párttagok közé. Ideológiailag kiválóan képzett, materialista szemléletű, aszerint élő ember T. László

— Nyugodt lelkiismerettel, bátran merem őt ajánlani. Tudom, hogy vele jelentősen erősödik a párt. Gerinces, tettrekész kommunista. — így a másik jótálló.

— Kívül nem érezte jól

magát, mert T. László soha nem tudott közömbös lenni. Munkája, magatartása, három-négy év alatt végzett közéleti tevékenysége — szb-titkár, községi tanácstag — bizonyítja, hogy milyen ember. — Ezt mondja a községi pártbizottság titkára.

Néhányan a három évvel ezelőtti szakszervezeti taggyűlést idézik. Ott ugyanis teret nyert, hogy a szocializmusban lebecsülik az értelmiséget, lábrakelt ez a régről ismert, demagóg szemlélet. „Hallani kellett volna T. László szenvedélyes, cáfolhatatlan érvekkel alátámasztott kiállását. Nagy tekintélye van, pedig szerény ember” — hangsúlyozta a járási pártbizottság osztályvezetője.

Még egy véleményt idézünk attól, aki a felszabadulást követő esztendők ifjúsági mogzalmában együtt tevékenykedett f. Lászlóval.

— Egyenes jellemű, mindig őszinte ember volt a Laci. Mai tevékenységének ismerői mondják, visszaszerezte a bizalmat, jóvátette amit gerincesen kiállva ugyan, de helytelenül cselekedett. Aláírom. Meg kell azonban mondanom, hogy Laci rácáfolt a múltjára, mikor 1956-ban cserbenhagyta a mozgalmat. — hangsúlyozza.

Mai szemmel

Nehezen oldódó ember hírében áll T. László. Ezzel ellentétben, az első mondatok után a téma közepébe vághatunk.

— Hiányzott belőlem akkor az alaposabb világnézeti felkészültség, a nagyobb tájékozottság. Később megszereztem. Hogy mondjam? Ma látom csak, akkoriban mennyire ösztönös volt a mozgalomban az én részvételem. Amikor éjszakánként jelszavakat mázoltunk, majd később agitáltunk, magam sem láttam annyira világosan az összefüggéseket — mondja.

— Tíz hosszú év kellett ehhez és a gyötrődés. Hogyan érlelődött meg felvételi kérelmének elhatározása? — kérdezem.

— Először el kellett jutnom addig, hogy világosan lássak, és elítéljem a kilépésemet. Fokozatosan rájöttem arra, hogy szinte naponta le kell tegye a voksot az ember. Eszméltetett az is, hogy szemléleti vitáink után több nőrokonunk megkérdezte: „Ha így beszélsz, miért nem lépsz be?”. Rájöttem, hogy mennyire idetartozom. Eleinte kevésbé, később már jobban hiányzott a pártmunka. Őszintén restellem a tíz évvel ezelőtti lépésemet — feleli, nagyon „megrágva” a szavakat.

— Ne értsen félre, de szeretném elmondani, van olyan régi ifitársa, aki igaz embernek tartja, de cserbenhagyásnak tekinti az ön 1956-os döntését.

Szíven üti a szó. Ez észrevehető még később is, mert többször visszatér e gondolatra. Nagy önuralommal, kemény önkritikával így válaszol:. .

— É megállapítás nem alaptalan. Bár nem lennék őszinte, ha azt mondanám, nem esik rosszul. Jobb az, ha simán kimarad valaki? Nem becsapás és cserbenhagyó« például az, ha valaki csak párttag, de nem úgy él, vagy semmit nem tesz? Ne is mondja. Tudom, nem mentség. Zűrzavar volt bennem, nem meghátrálás. Voltak olyanok, akik gondoskodtak arról, hogy folyamatos legyen a tíz év alatt is a mozgalmi munka, és nem lett hézag. Bizony, csérbanhagyásnak is nevezhető az enyém — mondja kíméletlen őszinteséggel. — Megvívtam magamban én a csatát, de azért nem voltam tétlen az elmúlt évtized alatt — mondja, mintegy hangosan gondolkodva.

*

Útvesztőkön, buktatókon át, önmagával is harcolva talált haza T. László általános iskolai tanár. Tudja, elismeri, hogy nem átjáróház a párt. Számol azzal, hogy továbbra sem rózsákkal hintett úton haladnak a kommunisták. Meg- edzodve értékesebb, soha nem nyugvó harcos kommunistává vált a sajátos életutat megjárt férfi.

Egymás után beszélgettem legalább tíz, őt jól ismerő emberrel. Véleményük, hogy felvételével gerinces, igaz kommunistával, jól felkészült, küzdőképes harcossal gyarapodott az élenjárók hadserege. T. László általános iskolai tanár véglegesen hazatalált.

SOMI BENJAMINNÉ

Koitbuirencia a láthatáron ?

A miniszter tapsolt

Nem tudni pontosan, de mindenesetre feltételezhető, hogy a Tamási Körzeti Sütőipari Vállalat vezetői azért bővítették Szakály községben a választékot, meri hírül vették a termelőszövetkezet szándékát. J)r. Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter mindenesetre tapsolt. A megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályán beszélgetett a dolgozókkal, amikor elmesélték neki, hogy a szakályi közös gazdaság házikenyér-sütésre akart berendezkedni, meri a községben a közkedvelt három kilogrammos kenyér hiánycikk. A termelőszövetkezet nem őrizte hétpecsétes titokként a tervet, ezért egyáltalán nem meglepő, ha a sütőipar is tudomást szerzett róla.

Tudomást szerzett róla és dicsérendő gyorsasággal kapcsolt, mert néhány hét óta minden szakályi igényt kielégítenek. íme ez az eredménye annak, — mondotta a miniszter is —, hogy a látóhatáron megjelent a konkurrencia. A Tamási Körzeti Sütőipari Vállalat vezetői kellő leleményességgel és megfelelő gyorsasággal a konkur- renciát megelőzték. A kenyér minősége és választéka kifogástalan. Ma már úgy látszik nincs értelme a termelőszövetkezetnek házikenyér-sütésre berendezkedni, s ha ez a gyorsaság már az új gazdasági mechanizmus előszele, akkor elmondhatjuk, Szakályon jól kezdődik.

Egyébként a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályán e héten küldenek jelentést az illetékes szakminisztériumba arról, hogy —- egyebek között — hány termelőszövetkezet kért az utóbbi időben engedélyt melléküzemági tevékenység címén pecsenye-, házikenyér-sütésre, bor- poharazóra, szeszfőzdére, összességében, termékforgalmazásra. Meglepő módon, az érdeklődés közel sem akkora, mint amekkorára számítani lehetett. Ennek talán a kezdeményező készség hiánya az oka? Aligha. Úgy látszik inkább, hogy a Tolna megyei termelőszövetkezetek vezetői és tagjai változatlanul a termelést helyezik előtérbe, hisz egy mező- gazdasági üzem az igazi nagy hasznot mégiscsak a termelésből remélheti. Félhivatalos forrásokból nyert értesüléseink szerint egyes tiszántúli megyékben viszont túlzottan nagy a vállalkozókedv és a kezdeményezőkészség a melléküzemági tevékenységre. Csongrád megyében például kilencven mezőgazdasági üzem óhajt házikenyér-sütésre berendezkedni. Ugyan kinek és minek?

—y —r

jiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiifiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiifliiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniii

= Költözés előtt

I Kétezer olvasó, 27000 könyv a paksi könyvtárban |

Kétmillióba került az új épület §

Tizenhatodik évébe lépett a paksi járási könyvtár. Egy általános iskola ennyi idő alatt már a második nemzedéket bocsátja szárnyra, középiskolából a negyedik generáció kel útra. Az iskola le tudja mérni munkájának eredményét: volt növendékeinek sikere, helytállása egy kicsit az iskolát is dicséri. De mivel mérjen több mint, másfél évtizedes munkát egy könyvtár, hogyan tehetné mérlegre azt az életet gazdagító tudást, amit olvasóinak adott?

A könyvtár 27 000 kötetét több mint kétezer olvasó forgatja évente. SzáUkönyvek, regények, verseskönyvek cserélődnek, s nem egyszer — főleg szakkönyvek esetében —, szükség van a könyvtárközi kölcsönzésre is. Az olvasók valóban a társadalom minden rétegéből verbuválódnak, tanárok, diákok, háziasszonyok, munkások, parasztok, adják egymás kezébe a kilincset. A legolvasottabb író ma is, Jókai, utána Mikszáth, Móricz. Móra következik, majd Sásdi Sándor, akinek személye már átvezet a jelenbe, amire a paksi könyvtárosok valóban büszkék, mert a teljes könyvforgalomnak több mint 33 százalékát a mai magyar irodalom iránti érdeklődés adja. Az arány évről évre javul, tehát „növekszik a kereslet”, az eredményt azonban mégsem ebben kell keresnünk elsősorban. Mert igaz ugyan, hogy erről nem szól a statisztika, mégis kimutatható, hogy mit végzett a könyvtár az általános szellemi színvonal emeléséért, hány embert tanított meg olvasni, hány család kezébe adta a könyvet, tette a szó teljes értelmében élet- szükségletté az olvasást.

Mesekönyvektől Jókaiig

A könyvtár egyik legrégibb tagját, aki csaknem az alapítástól megszakítás nélkül rendszeres olvasó, Sárközi Kálmánnénak hívják, 66 éves cigányasszony, s a könyvtár nélkül aligha kerül valaha is könyv a kezébe. Mesekönyvekkel kezdte, öregbetűs képeskönyvekkel, amilyeneket gyerekeknek szoktak adni, s amelyek rövid versekben szólnak állatokról, növényekről, csavargó kisfiúkról, vagy öreg nénikről, akik hátukon i'iszik haza az erdőből a rozsét. Andersen. Grimm váltotta fel a gyermeteg versikóket, aztán Jókai, mert úgy látszik, ma is ő a köiéppont, a forduló. Ezt a könyvtárosok is mondják, sőt értékítéletükben is mindig Jókai a középpont: eljutott-e a kezdő olvasó Jókaiig, vagy már túljutott-e rajta? Sárközi néni is átesett a Jókai-lázon, s ma már Tolsztojt olvas és Móri- ezot, sőt nemcsak magának olvas, hanem felolvas otthon, hogy a család se maradjon ki az ingyen lakomából.

Cigány olvasók

A paksi központban is, a 8 fiókkönyvtárban is, elég sok a cigányolvasó. A könyvtárosok némi zavarral mondják, hogy kezdetben bizony elég sok baj volt velük, mert a könyvek képeit kitépték, otthon a falra akasztották, s így vitték vissza a könyvet, megcsonkítva, kép ’ nélkül. De a könyvrongálás szigorú ténye mögött lehetetlen észre nem venni a felébredt esztétikai örömöt, hisz a kép a falra került, a szerény otthon díszeként, ami ha nem is tette jóvá, de legalább enyhítette a lopás tényét.

A könyvtárosok nevelőmunkája szaporodott ezzel, mert

mégis csak le kellett állítani x a tömeges képgyűjtést, ami a E jelek szerint sikerült is, hisz — ma már nagyon ritka «2 5 olyan, aki megrongálja, be- = piszkítja a könyvet.

A jövő útja

A paksi könyvtár régen ki- s nőtte a kezdeti kereteket, s 3 legfőbb ideje volt, hogy el- 5 készüljön az új épület, mely S a megye egyik legszebb hűl- 3 turális intézménye lesz. Né- — hány hét és a jelenlegi, zsú- 3 folt szobákból beköltözhetnek 3 az új helyiségekbe, s az új 3 épület valóban méltó lesz ah- ji hoz a célhoz, amit a könyvtár 2 szolgál. Az átépítés, berenda- — zés kétmillió forintba került. ~ Sok pénz. s mégis úgy érez- — 2ük, megéri. Még akkor is, ha 3 a könyvtár közvetlenül soha §j nem tudja lemérni, mit adott s olvasóinak, mivel gazdagította 5 életüket. Csak azt tudjuk, 5 hogy a jelenlegi, kétezer ól- — vasónak legalább a. fele a j- paksi könyvtárban ismerte ~ meg a könyv örömeit, itt vált 3 olvasóvá. Tudás, ismeret su- ~ nárzik a falak közül, s az új, 3 impozáns épületből talán még ~ messzebbre hat majd el fénye. 5 (cs) —-iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiiiimiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiijiiiiiiiiiiiíiimiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiuiiHiiiiiiiiMii =

V