Tolna Megyei Népújság, 1967. december (17. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-09 / 291. szám
1 1067. december 9. TOLNA MEGYEI NEPÍtJSAG Egy szocialista szerződés nyomában AZ IDÉN MÄJUSBAN arról, ugyan, de megindulhatott már ként az egész országban csak ez adtunk hírt, hogy az építők szó- az élet, mármint a mi tevékeny- az egy darab van ebből a géptí- ciaLsla szerződést kötöttek a Gégünk is, mert a tranzitosar- pusból. mözsi hűtőház építésének meg- nokot használhatjuk. A TRANZITTEREMBEN asszogyorsítására. Az volt a kérdés, ÉRDEMES KÖRÜLNÉZNI. Már nyok szorgoskodnak: válogatják, hogy a létesítményt meg ebben elkészüit a széles nyomtávú „^rik csomagolják a hagymát, az idényben tudjak-e hasznosi- iparvágány, s azon épp egy va- _ Már 60 embert alkalma- tam, vagy csak egy evvel később. gonsor áll. Mellette ládahegyek, zunk de illene több is. Szíve- A szerződésben a többi közt az s a ládák káposztával megtölt- sen felvennénk még vagy 100— szerepelt, hogy minden lehető 150 főt. Hirdetjük is a felvételt. módón meggyorsítják az epitke- _ Ez most érkezett Lengyel- Még moet végzik a befejező zes ütemet A kivitelező az EVM orezágból. A gazdaságok az idén szereiési munkálatokat, de köz- rolna megyei Állami Építőipari kevés káposztát termeltek ná- ben megkezdődött egy kiegészí- Vallalat vállalta a munka meg- lünk, ezért külföldről kell behoz- +5 üzem ' ' "' gyorsítását, a beruházó pedig ar„ ____ ládaüzem — építése. , ,, . , , , . , ni- Hozzánk tíz vagonnal érke- A nagy tömegű zöldség és gyüra tett igeretet hop a kivitele- zett, ezt itt tároljuk a télen, s mölcs szállítása, tárolása rendje''5 meggyorsításához minden innen szállítjuk majd az üzle- kivül sok faládát igényel, ezért kooperációs segítséget megad tekbe. gazdaságosnak mutatkozik itt Amikor a Nagy Októberi Szó- A vagonokba hagymát raknak. egv kül|n ládaüzem építése. Jel- cialista _ Forradalom évfordulója A szabadban is hagymahegyek fgmző hogy a következő évben tiszteletere ezt a szerződet ala- emelkednek, de a tranzitcsarnok- márls’ 480 ezer faládát, rekeszt lrtálí’, az„ ®Pít°1P®;rl Vállaiatnak ban is vagontételekben áll a kell gyártania. Ez a gépesített m<r?, derülteiül 10 -f11110 f^íní hagyma. üzem egy műszakban 45 főt fogerteket kellett Repítem a belső _ ötvenhárom vagon hagymát lalkoztat. Egyelőre csak egy szerelést végzőknek pedig ^ 3—4 kaptunk a gazdaságokból, és műszakban termel, de szükség milliót. Éhben a szerződésben most ezt osztályozzuk, csórna- szerirlt két műszakot is tudnak tettek vállalást a körülbelül 1 g0fjuk és megy külföldre; Ang----m illip forint értékű bekötőút kába, a Német Szövetségi Közmegépítésére is. A napokban felkerestem a hű- fcőházat a Szövetkezetek Tolna megyei Központja vezetőinek társaságában. Az építőkkel szerettem volna beszélgetni a szerződésről, már nem voltak ott. — Ök átadták az épületeket — mondja Nika Károly, a Szövetkezetek Tolna megyei Érté, , Már áll a vasváza, és még a társaságba és Csehszlovakiaba ^ beköszöntése előtt szeretnék szállítunk hagymát. befedni. A ládaüzem mellett Az anyagmozgatás nagy részét most ássák az alapjait egy ládagéppel végzik. A ládahegyek tároló színnek. Ez körülbelül közt fürgén mozog egy kié gép. 1000 négyzetméter alapterületű Felemeli a deszkalapra helyezett jesz_ zsákokat, ládákat, és viszi őket Tervezik egyéb kiegészítő üze- a vagonhoz, s még a vagonba is mek építését is, ezekre azonban beemeli. Klark-gépnek nevezik, egyeiőre még nincs pénz. egy nyugatnémet cég gyártotta. kési tő Központjának igazgatója Az egyik budapesti kiállításon sőt a hiánypótlást is elvégez- figyeltek fel rá, s meg is vették, ték, ezért már elvonultak. — Nem valami olcsóság — Ez azt jelenti, hogy a terv- mondja Nika Károly, — fél miinek megfelelően már ebben az üó forintba került, de nem is idényben ie lehet hasznosítani a tudnánk nélkülözni. A tranzit- létesítmenyt? terbünk hét méter magas. A lá— Hasznosítjuk, csak sajnos a dákat állandóan magasra kell szerelők még nem végeztek min- rakni, hogy minél több férjen dennel. A hűtőberendezést egy el. Ez a gép hat méter magasra nyíregyházi ktsz végzi, ők még tudja felemelni. Emberi erővel itt vannak. Ez zavart okoz ez óriási munka lenne. EgyébBODA FERENC SZÉLMALOMHARC Becslések szerint kitesznek húszezer forintot a hét esztendő alatt ráfordított munkaórák és utazási költségek. Beadványaival bombázza a felettes szerveket, felemás tájékozottságával zavarja őket. Több esetben kiutaztak Sióagárdra miatta a minisztériumokból, a megyei és a járási tanácstól. Különböző ügyeivel többszörösen megjárta a bíróságokat is. Szinte nincs már a megyében olyan szerv, ahol ne ismernék S. Mihály sáóagárdi lak os nevét. Hét éve keresd „igazát”. Kivételt csali az az időszak képez, amikor cserbenhagyásos gázolás miatt börtönben ült. Érdekessége a dolognak, hogy közben gyakorlatilag nincstelenné vált, azzá tette magát. Ha kórházi költséget kellene fizetnie, kéri és megkapja a szegénységi bizonyítványt. Most már fogata sincs, nem gazdálkodik, de vélt igazát fanatikusan keresi. Idén tavasszal újabb beadványt intézett a községi tanácshoz. Benne egykori földjén — mely azóta régen más birtokába került — fakitermelési engedélyt követel. Hogy adhatnák meg neki? Másik kérelme szerint anyósának 1960-bari tsz-be került birtokára tart igényt. Indokol azzal, hogy anyósa illetéktelen volt a belépésre, az aláírásra, mert akkor már gyengeelméjű volt. Igaz, hogy akkoriban írásuk erről még nem volt, de szerinte visszajár a föld. Újra szeretné kezdeni az élet által meglehetősen túlhaladott dolgokat? Mitsem számít nála, hogy három év óta már más műveli a neki tagosított földet. Tájára sem ment, át sem vette, mivel nem találta megfelelőnek a minőséget. Másként vehetnék panaszait, ha a jó gazda gondosságával erőfeszítést tesz, veszi a fáradságot a gazdálkodáshoz. Elavult, irreális elképzeléseivel S. Mihály leköti, elvonja a napi feladatoktól a különböző szervek dolgozóit, rabolja energiájukat. Még nem fáradt bele és végeláthatatlanul vizs- gálgatják kérelmeit. Ki tudja, meddig? Lehetséges, hogy a sióagárdi „egyéni paraszt” akkor fogja abbahagyni, ha már nem talál olyan hefyet, ahol még nem foglalkoztak ügyével? És addig? Addig mit tehetnének? H. E. H§tszáz résztvevő a szülői Munkaközösségi bét előadásain Befejeződött a Nőtanács és a megyei tanács művelődésügyi osztálya rendezésében megtartott szülői munkaközösségi hét programja, amely december 4-én kezdődött Szekszárdon, a városi tanács klubhelyiségében. A szülői munkaközösségi hét előadásain bölcsődei, óvodai, általános iskolai, középiskolai és a szakmunkásképző intézet szülői munkaközösségének elnökei, aktivistái vettek részt. A hétfői megnyitót Takács Mihályné, a Nőtanács megyei titkára tartotta. Utána dr. Lapu Irén gyermekorvos, a Magyar Nők Országos Tanácsának tagja tartott előadást korszerű nevelés címmel. Kedden Kamarás Józsefné óvodai felügyelő és Földes Klára előadása következett. A család és az iskola feladata című előadást Németh Zoltán tanulmányi felügyelő tartotta. Gaál Erzsébet, a Magyar Nők Országos Tanácsának művelődésügyi osztályának munkatársa a szülői munkaközösség szerepéről, feladatairól tartott ismertetést. Az előadáson az általános iskolák SZMK elnökei vettek részt. A középiskolai SZMK- elnökök részére megtartott csütörtöki előadáson a Világnézeti nevelés feladatai a középiskolákban címmel Mándy Gyula, a Garay János Gimnázium igazgatója és Szenczi László, a tolnai Földvári Mihály Gimnázium igazgatója a nemi neveléssel kapcsolatos problémákról lartott előadást. A tegnapi nappal befejeződött a szülői munkaközösségi hét előadássorozata. A program szerint Kaszás Imre, a szakmunkásképző intézet igazgatója előadásában a hivatásszeretettel, a szakmunkásképzéssel foglalkozott. A befejező előadást Kedves Henrik, a Babits Mihály általános iskola igazgatója tartotta, Nehéz-e a serdülőkkel bánni ? címmel. A szülői munkaközösségi hét előadássorozata megfelelt a hozzá fűzött várakozásnak. A színvonalas előadásokon közel 700 SZMK-elnök vett részt. A rendezvény aktivitás szempontjából is megfelelt a célnak. Egy-egy előadás után számos hozzászólás, észrevétel, javaslat hangzott el. A Várdombi ÄMGÄ. felajánlja az alábbi méretű lapos-acélféleségek et: 6x60 = 100 kg. 8x30 14x40 = 405 kg. 4x75 8x60 = 900 kg. 1881 kg. 1100 kg. Ar megegyezés szerint. (140) A jelölő gyűléseken hangzott el 922 javaslatból 413 már megvalósult a tamási járásban A választásokat megelőző jelölő gyűléseken számos közérdekű, megvalósításra váró javasló.t hangzott el, a tamási járás községeiben is. összesen 1211 javaslatot jegyeztek fel a jelölő gyűlések alkalmával és ezeket közvetlen a gyűlések után alaposan megvizsgálták. Kétszáznyolc vankilenc olyan javaslat hangzott el, amelyeket anyagi, vagy egyéb más okokból megvalósítani egyelőre nem lehet. Jó példa erre Belecska, Keszőhidegkút, Diósberény, Értény és Fürgéd esete, ahol a jelölő gyűlések álltaiméval a legtöbb felszólaló a törpevízmű építését kérte. Valamennyi kérés jogos volt, de sajnos, anyagiak hiányában az elkövetkezendő három év alatt, m egvalósíthatatlan javaslatuk. Szabatonban például többen kérték a bekötőutat, amely szintén megvalósíthatatlan. Körülbelül 60—80 lakás van csupán Szaba- ton-pusztán és pár száz ott élő lakóinak meg kell értenie, hogy egy bekötőút anyagiakban nagyon sokat jelent. A 922 javaslat megvalósítását elfogadták. Minden községben közvetlen a jelölő gyűlések, illetve a tanácsválasztások után, tervet dolgoztak ki és a javaslatok sürgősségi sorrendjét tekintve, megállapították a határidőket. A munkák üteme valamennyi községben jól halad, amit bizonyít a már eddig megvalósított 113 javaslat. A kisszékelyiek régi kívánsága teljesült azzal, hogy autóbuszgarázst építettek a községben, amelyhez a tanács 40 ezer forint készpénzzel, 2000 forint építőanyaggal és a lakosság nem kevesebb, mint 21 500 forint értékű társadalmi munkával járult hozzá. Magyarkesziben többen a .járdaépítést sürgették. Ennek eredményeként október 31-ig több mint 1970 négyzetméter járda épült a községben. Nagy- kónyiban az orvosi rendelő bővítésére és orvosi váróterem építésére került sor. Medgyes- pusztán a kisvasút mellé váróterem, és a sportpályán öltöző épült. Nagyszokolyban, a javaslatok értelmében, rendbe hozták a község gyönyörű parkját és környékét, valamint a törpevízmű teljes befejezésére is sor került. Ozorán mintegy 1000 méter hosszú vízvezetéket építettek és 2500 négyzetméteí- járdával járult hozzá a tanács a jelölő gyűlésen elhangzott javaslatok végrehajtásához. Á simontornyaiak kérése a törpevízmű létesítése volt, amelynek a műszaki terve már elkészült. Jövőre kezdik az építkezést és körülbelül 16 kilométer hosszú vízvezetéket létesítenek. Szakályban eddig már 1660 négyzetméter járdát építettek, Sza- kadáton és Szárazdon pedig elkészült az autóbuszváró. A járás székhelyén, Tamásiban, több mint 5000 négyzetméter járdát építettek és újítottak fel. Fürgédén orvosi rendelőt, mellé pedig orvosi lakást építettek, 306 ezer forintos költséggel. Értény- ben most épül az új orvoslakás, amely jelenleg 50 százalékos készenléti állapotban van. A 413 megvalósult javaslat közül csak néhányat említettünk, olyanokat, melyek nem kis anyagi költséget jelentettek a községi tanácsoknak és melyekhez komoly társadalmi munkával járultak hozzá a választó kerületek- dolgozói is. A megvalósításra váró feladatok körülbelül 50 százaléka még hátra van. A tervek szerint 1970-ig ezek kO- zül is valamennyit végrehajtják. Megvalósul majd a fürgediek régi vágya, az óvoda. Iregszem- csén 13,5 kilométer hosszú vízhálózattal, törpevízművet, 180 ezer forintos költséggel a sportpályán öltözőt építenek. Keszőhidegkúton autóbusz- megálló, Koppányszántón orvosi rendelő épül. A következő két évben elkészül Magyarkesziben az óvoda, az állatorvosi és a két pedagóguslakás, valamint az új kultúrház. A törpevízmű tervezése is folyamatban van, valószínű, hogy 1970-re ez is elkészül. A nagykónyiak kívánsága ugyancsak törpevízmű építése volt, amelynek munkálatait jövőre kezdik. A nagyszokolyiak és ozoraiak kérése orvoslakás létesítése volt, amely szintén megvalósul 1970-ig. Az utóbbi községben új kultúrházat is építenek rövidesen. Ugyancsak új kulturház építését kezdik meg Pincehelyen is, Simontomyán pedig befejezik az öttantermes iskola építését, amelyhez 1 millió forinttal járul hozzá a községi tanács. Ezenkívül a sámontor- nyaiak új strandfürdőt is kapnak. A szárazd: és tolnanémedi választópolgárok javaslatait is figyelembe vették, ezek szerint a tanácsi ciklus ideje alatt mindkét helyen felépítik az új kultúrházat. A községi tanácsoknál a javaslatok minél előbbi megvalósítása áll az előtérben. Mindenütt fő feladatának tekinti a tanács a választópolgárok javaslatainak végrehajtását, amelyhez természetesen szükség van a lakosság társadalmi munkájára is Az eddig megvalósult 413 javaslat közül a járás lakossága megmutatta, hogy nemcsak javasolni, kérni tud, hanem, ha kell, saját munkájával is hozzájárul a létesítmények megvalósításához. F. M.