Tolna Megyei Népújság, 1967. december (17. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-24 / 304. szám
í V* / T FRITZ MAYERSCIIARÍTENBERG: Féket el! Még itt a sólyán az új hajó, az óriás, s az ember oly parány. Mégis ezernyi vesződség ellenére, keze műve e gigász. A csend ünnepi. — Péket el! — Szól a vezényszó. S Ott leng már az új hajó. Kacsaként ring karesii teste, s gyorsabban ver az építők szíve. A hajóácsnak kő hull le szívéről, izzadó homlokán sapkáját billenti, s ürömét e szokott mozdulata rejti. S egészen titkon leni a hajó szügyén fénylő kék szemén szivárgó könnyét törli szét egy ifjú legény. Humorra születni Azt szokták mondani, hogy a humorista hivatására születni kell. Ez irányú kötelezettségemnek 1910. október 7-én tettem eleget. Legalábbis az irataim szerint. A valóságban egy nappal előbb. 6-án láttam napvilágot, de jószüleim nem akarták, hogy a születésnapomon fekete zászlók tengjenek szerte az országban. Visszatekintve életem történetére, megállapíthatom, hogy átéltem a gyermekkort, az ifjúkort, s pillanatnyilag a jelenkornál tartok. Gyermekkorom nagy része a városligeti Fás Körben telt el; nagy betűvel írom, mert fogalom molt. Innen indultak el a legnagyobb magyar futballisták annak idején. Én sohasem tartoztam közéjük, bár reggeltől estig futballoztam. Közben, inkább csak úgy mellékesen, nyolc évet jártam a Barcsay utcai gimnáziumba. Gyenge diáit voltam. Mindig csak arty- nyit tanultam, amennyi az elégségeshez/ kellett. Nyolc év alatt mindössze kétszer tévedtem etek intet ben: egyszer megbuktam történelemből, egyszer jelest kaptam magyar nyelv és irodalomból. De az év végére mindkettői kijavítottam elégségesre. Iskolai tanulmányaim elvégzése után tafíönc lettem egy gyógyszerárugyárban (három hónapig), majd üzletszerző gyakornokként a Magyar Hollandi Biztosító alkalmazott. Fájdalom, teljes egy esztendő alatt sem sikerült üzletet szereznem, főnökeimnek ez feltűnt és elbocsátottak. Mivelhogy már diákkorom óta foglalkoztam rejtvények készítésével, elszegődtem rejtvény- rovatvezetőnek a Nemzeti Sporthoz. Már hónapok óta készítettem a keresztrejtvényeket, amikor megtudtam, hogy a lap tulajdonosa a humoros írásokát jobban fizeti, így lettem humorista, egyik percről a másikra. Bármit is Írni — addig az eszembe se jutott. Azóta viszont egyfolytában. ezt teszem. Kezdetben sporthumort és sportriportokat írtam,' később kisregényeket és tárcákat, még később színdarabokat, könyveket és szatirikus glosszákat. Jelenleg rövid életrajzomat. Sőt már be is fejeztem. TABI LÁSZLÓ Fordította: Palkó István KLUB AZ ALAGSORBAN — ..Kérjük a lábat letörölni!" — fogad a meghökkentő felírás a szürke pinceajtón. ’talpam alá nézek: poros beton. Elmosolyodom: az embeh akkor sem léphet Sáros Cipőben egy klubba. Mert a pinceajtón vall még egy felirat, fehér rajzlapon, több színű, dülöngélő ákoffibákorrimal: Club. — Ja. a gyerekeket keresi? — hyitnak ajtót, 15—16 év körüli fiatalok, ünneplőben, süteményt majszolva. — Mára kölotünadták ’nekünk a klubot, születésnapot ünnepiünk. Természetesen kitakarítottunk, és használati. díjként kifizetjük nekik az egész hónapi tagsági díjat, személyenként öt forintot. — Mesés gyerekek vannak ebben a házban! — egészíti ki a felvilágosítást, félreérthető hangsúllyal egy fiatalc; ter. Most épp az udvaron vannak, jégpályát csinálnak. . — Köszönöm, akkor megtalálom őket. Még névtelenül A beszélgetés színhelye: a házmesteri lakás, a földszinten. Széken, rekamiéh és szőnyegen — mindenütt gyerekek. Közben állandóan csengetnek és az emeletékről ig megérkezik, aki jöhet. — A Cimbiéket nem engedik le. Fürödbek — tájékoztat egy szőke, pisze orrú ifjú. Harsány nevetés. Mire az előbbi fiú. sértődötten: — Miért? Ez nem hülyeség. Különben is, ti is fürödtök még ma este... A jókedv mérséklődik. A fürdés emlegetése lehangolja a kedélyeket. — Mikor alakult a klub? — Épp két hete. Vasárnap volt az első összejövetel. — Még szendvicset is vettünk. A vasúti büféből, 1,1 darabot. Jó szárazak Voltak. Az utolsó mondat halk. de mindenki meghallja, és ismét felmorajlik a nevetés. — A tortáról se feledkezzünk meg. Igaz. hogy kemény lett... Azért egy szemét se hagytunk belőle. — Milyen torta? — Én csinálom. Anyutól láttam, hogy szokta. Szóval vettünk hat darab forintos csokoládét, meg kekszet. A csokoládét felolvasztottuk. Tehetek én róla, hogy kihűlt, mire a pincébe értünk vele? — meséli egy nyurga fiatalember. — Itt a pincében hol olvasztottuk volna fel? — mentegetik a többiek. — Nevet választottatok-e már? — Talán Foci klub leszünk. Focizni mindenki szeret. — Nem, inkább Panel. Vagy Sport klub. A javaslatok röpködnek, de tény, hogy a klubnak elnöke már van, neve még nincs. Annyit azonban máris megállapíthatok: aktív, tevékeny gárda az itteni, a szekszárdi F/IÍ-es panelház tizenöt éven aluli ifjai. Az alapítók — Kinek az ötlete Volt, hogy a bérház szárítóhelyiségéből gyermekki ,b legyen? — Dudás nénié. Sanyi bácsié A házmester bácsié. — Sanyi bácsi vezetékneve? — Scherer Sándor, a lakóbi- zottság elnöke — kapcsolódik a beszélgetésbe az eddig csendesen figyelő házmester. Friedrich József. A lakóbizottsági gyű'ésen vetődött fel az ötlet, hogy a két, szili tóhelyiség közül az egyiket bátran berendezhetnénk a gyerekeknek. Alig használják a lakók, legtöbben a fürdőszobában mosnak és szárítanak, miért álljon üresen? Itt nem kell attól félni, ha rohangálnak, hogy valamit összetörnek, és az utcán sem kell fagyoskodriiuk télen. Természetesen, mindenki megszavazta a Húgból, hogy a szárítóból klub legyen. A megvalósítás — Bútorunk nem volt semmi se. A házmester bácsi adott deszkát, abból csináltunk közösen padokat’ meg asztalt. — A klubot díszíteni mindenki segített. Hoztunk képeket autókról, színésznőkről, énekesekről, mindenféléről. Van egy szép Lenin-képünk is. Csak egy képet nem engedett kitenni a házmester bácsi, pedig azon volt egy klassz nőcl Is. — Könyvtárunk is van. Fölírtuk, hány könyv gyűlt össze. — összegyűlt? — Igen. Mindenki hozott egy könyvet, amit ő már kiolvasott; és nem sajnált örökbe adni a klub részére. — Van még egy felirat a falon: Dohányozni tilos! — Csak nem dohányzik valaki közli letek? — Nem. De itt volt a lakógyűlés és. a felnőttek kiégették cigarettával az egyik szőnyegünket. . . — Az én paoám ígért egy pingpongasztalt. Csak nincs lába. — Nem számít, mi majd csinálunk. Csak lenne már! — Az iparitanuló-iskolában azt ígérték, kapunk egv-két régi széket. Csak egy rendes szekrényünk lenne, ahol a társasjátékokat tarthatnánk. Mert hoztunk azokat is Sakkunk is van. Az újonnan alakult közösség elnöke Víziló. Azaz, bocsánat, Wittner László. A szavazáson állítólag súlyfölénnyel győzött. Talán megválasztásakor még nem volt mindenki előtt népszerű, de azóta kivívta mindenki elismerését. Elmesélik, amikor Krenya védelmére kelt. Krenya, azaz Béka, az egyik legelevenebb tagja a klubnak. Súlyra talán nem haladja meg a huszonöt kilót, elevenségben már nem lehetne ilyen könnyen mérni. Mindenesetre kicsi, és a másik házból való gyerekek megdobálták mésszel, most is látszik még a nyoma a szivacskabátján. Laci, az elnök összehívta röp- gyűlésre az erősebbeket. Bosszúhadjáratra indultak az ellenség: „Muszjenkóék” ellen. A hírek szerint ütközetre már nem került sor, látva erős soraikat, Muszjenkóék büszke hada megfutamodott. így hallottam, így tudom továbbadni. Kéthetes fennállása óta a klub egyéb hőstettekkel is dicsekedhet: például kitakarítottak. Sőt, már azt is megszervezték, mikor ki a soros? No. itt semmi esetre sincs olyan nagy vetélkedés a jelentkezőkben, mintha bosszúhadjáratra gyülekeznének. • Tervekben sem szűkölködnek. A klub pénztára kerek 90 forintot tartalmaz. Szilveszterre ebből az összegből nagyszabású dáridót terveznek. Málnaszörppel, és a múltkorinál frissebb szendvicsekkel. A mamák már megígérték, hogy süteményt is sütnek. Ennivalóban nem lesz hiány, és talán egy lemezjátszót is kapnak kölcsön. Mióta nem a lépcsöházban játszanak ipi-apacsot, a ház reményteljes ifjai, a szülők is fellélegeztek. Nagy kedvvel segítenek a klub fő patrónusának, a házmester bácsinak, a két ház köziti udvaron, a jégpálya kialakításában. A fiúk dicséretére legyen mondva; még es,te nyolc órakor is hordták vödörrel a vizet, hogy minél előbb megfagyjon a „maszek” jégpálya. Kicsit igazságtalannak érzik ugyan, hogy ők dolgoznak és más gyerekek is használhatják maid a terepet, de a többség inkább örül, hogy lesz hol korcsolyázniuk. Elbúcsúzunk, mert a televízióban Don Quijote érkezését jelzi a műsor. Ezt persze minden klubtagnak látni kell. Előadás után azonban: irány az udvar! Senki sem lazsálhat, amíg nem készült el a jégpálva. .. M. I.. C8ÁNYI LÄSZLÖi Utinapló Mit hoz magával az utas? Az emlék mindig mást mutat. A való ezer színben újul meg, önmagát cseréli, s százados kövek, hegyek hajlata az emberkéz-munkálta városok csak azt várják, hogy az okos valóság fényében ismét új életét kapnak. Az utas társa az idő. Az emlék időtlen, mint az iker-öröm, melynek nyomában jár, s feltámaszt, alkot és új vonalakat rajzol fel a lélek lapjaira, s ki bolyongott az órák korlátái közt, mot ujjongva érzi, hogy testvére az örök s változatlan valónak, amely mindig mást mutat. WEIMAR, GOETHE DOLGOZÓSZOBÁJÁBAN Fegyver s isteni társ a fegyelem, égi szövetség, s nap nem múlhat el munka nélkül. Áldás és harc legyen, míg a lélek az igaz szórá lel. A VARSÓI GETTÓ Hajtsd meg fejed, ismételd újra, kiáltsd világgá, porba hullva, szólítsd őket a nyári estben, testvéred minden ismeretlen, százan voltak, ezren, tízezren, mind megölték, nem maradt egy sem. így történt. Mondd, hogy lehetetlen. SZICÍLIAI TÄJ Egybeolvad a tenger és az ég a pineák leheletnyi árnyával, a Nap korongja pihen egy dór oszlopon. Madár sem rebben — ó, boldog örökkévalóság. BŰCSŰ Utánam néz és int, hogy visszavár még. s átlépek a meghatódás falán és rímet, hasonlatot keresek az egérszínű alkonyaira. Szalai János: KÖDBEN H irtelen köd ereszkedett Rotterdamra. Az óránkra pillantottunk. — Hej, de elment az idő! Három óra van és négykor indul a hajó. — Most merre menjünk? — kérdezte a homályos szemű ag- rtrónius. aki az egész afrikai úton csak a közeli tárgyakat, ., .. t látta, még a fényképezőgépét is más állította be. Hirtelen jött mind a két szemére a szürke hályog. A tízezer forintot már befizette, hát nekivágott az útnak’. A vezetőnk azt mondta, hogy a villamossínek mentén menjünk. A sínek a kikötőbe Főzetnek. Elindultunk. A villamossínek mentén. — Jó irányba megyünk? — Nem tudom. — Lehet, Hogy ellenkezőles kellene menni? — Lehet. — Kérdezzük meg? — Nem tudok hollandusul. — Kérdezd úgy, hogy merr< van a port. Talán megértik. Mutogattunk. Hatalmas daru mutattunk a kezünkkel, még tűi költünk is, mint a hajó szokot és motyogtuk, hogy port. Az ellenkező irányba mutat tak. — Csak a tornyot látnánk! Ak kor már odatalálnánk. Az utcákat feldíszítettél Fenyőággal díszített drótok fog ták össze a két utca házait, drótokon villanyégők világítót tak. Mi rohantunk. A kikötő felé. A semmibe. — Látod a tornyot? — Látom! — Biztosan látod? — Úgy rémlik. Átvágtunk az úton. — Tilos az út!
