Tolna Megyei Népújság, 1967. december (17. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-03 / 286. szám
» TOT,WA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1961. december Si 17 000 munkáltató, 360 000 érdekelt figyelmébe Tájékoztató a dolgozók kedvezményes vasúti jegye megváltásáról Az országban körülbelül 360 Azok a dolgozók, akik nem ezer dolgozó utazik rendszeresen járnak rendszeresen {naponta) — naponta, hetente, vagy két- vonaton munkába, hanem csa- hetente —, kedvezményes vasúti ládjukhoz utaznak, hetente egy- jeggyel, lakóhelye és munka- szer, továbbá az olyan, húszhelye között. A napi munkába- éven felüli nőtlen, hajadon, öz- járáshoz és a hétvégi utazáshoz vegy, vagy elvált dolgozók, akik az állam jelentős kedvezménye- velük közös háztartásban élő két nyújt a dolgozóknak, a ked- vagy általuk eltartott szüleik- vezmények összege évente meg- hez mennek, havonta kétszer a közelíti a másfélmilliárd forin- dolgozók menettérti jegyével tot. Az állami támogatás folyó- utazhatnak. A teljes áru menet- sításának jelenlegi módja azon- térti jegy árából a hetenként ban nincs összhangban a gazda- hazautazó dolgozót 14 százalék sági . mechanizmus reformjának terheli, a munkáltatót pedig 66 azzal a céljával, hogy a vállala- százalék, a hiányzó 20 százalék tok munkájához szükséges költ- a kedvezmény. Ha a dolgozó ha- ségek a vállalatoknál jelenthez- vonta kétszer jogosult szüleihez zenek. A munkásszállítással kap- menettérti jegy igénybevételé- csolatos kiadások ugyanis jelen- vei utazni, a dolgozó 50 százaléleg nem a termelő vállalatoknál, hanem a közlekedési vállalatoknak adott állami dotációban jelentkeznek. A Gazdasági Bizottság egy korábbi döntésével szakot fizet, a múnkáltató 30 százalékot, s ugyancsak 20 százalék a kedvezmény. Az időszakos hazautazásra a dolgozók menettérti jegye ugyancsak bármely bályozta a munkába járást szol- állomáson megvásárolható és gáló távolsági utazási kedvezmé- ennek a jegynek az ára ugyan- nyeket. A határozatban kapott olyan módon egyenlíthető ki, felhatalmazás alapján a közle- mint a félhavi és a havijegyek kedés- és. postaügyi miniszter ára. Az utazás a menettérti szabályozta a kedvezményes je- jeggyel csak a munkahelyhez gyek kiadását, illetve felhaszná- tartozó vasútállomáson kezdhető lási módját. Az ezzel kapcsola- meg és csak vállalati igazol- tos tudnivalókról a MÁV Vezér- vánnyal (igazoló lapjával) együtt igazgatóság illetékes osztálya a következő felvilágosítást adta: TUDNIVALÓK A JEGYVÁLTÁSRÓL Az a dolgozó, aki eddig lakóhelyéről rendszeresen — naponta, heti, vagy havi jeggyel utazott. munkahelyére. 1968. január 1-től félhavi, vagy havi érvényes. A MUNKÁLTATÓK LEGSÜRGŐSEBB FELADATAI A munkálatoknak fél kell mérniök: hány dolgozójuk utazik rendszeresen (naponta) és milyen viszonylatban; s hány dolgozójuk utazik időszakosan, és közüjeggyel utazhat. A dolgozónak a lük ki jogosult hetenként egyhavi jegy továbbra is annyiba szer, s ki havonta kétszer utaz- kerüil, mint eddig. Például: a ni. A munkáltatók tanulmányoz- dolgozó naponta Vácró] jár be zák az idevonatkozó rendélete- Budapestre. Erre a viszonylatra két. eddig 72,80 forintéi'! váltotta meg A munkáltatónak el kell dön- a személyvonat 2. osztályára er- tennie, hogy készpénzt (előleget) venyes. havi jegyet. Ez a dolgo- ad_e dolgozóinak jegyük megvá- zonak a jövőben is ennyibe ke- gátlására, vagy együttesen kí* K3 dlfZfb1f.S1 vánja-e beszerezni a jegyeket, ara atonban 432 60 forint. A ku- Helyes. ha munkáltató megbí- lonbozet, — a 359,80 forint a zottja felkeresi a legközelebbi munkáltatót terhel.. Az uj rend- MAV-állomást és megtárgyalja szerű, felhavi, vagy havi jegy íegszemélyesen a jegyváltás kedvezőbb módját. A VASÜT FELKÉSZÜLÉSE A vasút az új menetjegyeket a díjszabási áron elkészít«tte, megszervezte a tájékoztató szolgálatot. használatához személyi igazolva nyon kívül más igazolványra nincs szükség. A jegyre azonban az utazás megkezdése előtt rá kell írni a személyi igazolvány számát. A jegyet megvásárolhatja; 1. Maga a dolgozó, mégpedig Az új jegyek készpénzért deúgy, hogy — az előbbi példa sze- cember 15-től vásárolhatók a ránt — 72,80 forintot ő maga fi- pénztáraknál. Nagyobb állomá- zet, a munkáltató pedig előlegez sokon külön jegyárusító helyeket 359,80 forintot. rendszeresít a MÁV. Az igény2. A vállalat a vasútnál kész- léseken rendelt jegyeket az pénzért — 432,60 forintért —, és igénylés benyújtása után 72 a dolgozó béréből levon 72,80 fo- órával adja át a vasút. A jácintot. nuárra vonatkozó igénylések már 3. A vállalat nem készpénzért, beadhatók. (MTI) hanem utólagosan, inkasszó útján egyenlíti ki a 432.60 forintot, s a dolgozó béréből levon 72,80 forintot. A félhavi és havi j'egy készpénzért bármelyik vasútállomáson megvásárolható. A havi jegy a tárgyhónap 6. napjától a következő hónap 5. napjáig, a félhavi jegy 6-tól 20- ig, illetőleg 21-től 6-ig érvényes. CIPRUSI VÄLSÄG amely napokon keresztül fegyveres konfliktus sét tartalmazta. maga is megerősítette, hogy a jövő esztendő elején megválik a hadügyminiszteri tisztségtől. Egy hét a külpolitikában Minden jel arra mutat, hogy s rámutatott a délkelet-ázsiai baráti államtól segítséget elfogad- a hét utolsó napjain megoldó- agresszió és a közel-keleti súlyos ni megrendült gazdaságának fej- dott a legutóbbi konfliktus összefüggéseire. A ko- lesztéséhez. Nagy-Britanniától rábbinál is egyértelműbben húzta ugyanakkor jóvátételt követel a alá Izrael elsődleges felelősségét, Dél-Jemen népének okozott kár s a területhódítások megtartásé- rokért és szenvedésekért, új ra irányuló politika' lehetséges , , . , , , fenyegeté- súlyos következményeit. A fran- is ^hSdf d|fS cia elnök megállapította, hogy A ,ema®d^ az egyko í del ara Nem ^ volt oicö einru'i jelenlegi nemzetközi pénzrend- bmi protektorátus területet, megyém ez volt az első ciprus J .=,• mArfékben lehetővé alakult 32 U-1 kormány, válság, de a mostaninak megkü- ®zer. feues mértekben lenetove , lönböztető vonása, hogy össze- f057-1' h°gy Amenka gyakorlat;- Világszerte feltűnést keltett a függött a görögországi katonai la?. exportálja saj at dollár-inflá- hír, hogy Johnson elnök McNa- juntával. Ugyanabban az idő- cioját Nyugat-Európaba es kije- marat jelölte a Világbank erőszakban. amikor Makariosz érsek, lentette, elérkezett az ideje hogy kenek tisztére. E jeloles egyszer- Cirn-us elnöke erőfeszítéseket tett a dollar helyet az arany foglal- smind azt jelentette, hogy McNaélő ja el a nemzetközi fizetési rend- mara megválik a Pentagontól, a görög és török lakosság viszo- szerben- hadügyminisztere poszttól. Néhány nyát, — Cipruson véres ese- November 29-én éjjel féktelen. ^aP^f b„allSf^ utan^a miniszter ményekre került sor. Grivasz tá- jókedv uralkodott bornok, a junta bizalmasa, a sziget görög haderejének parancs- ADEN UTCÁIN noka véres incidenseket robbantott ki a töröklakta falvakban. A Népünnepélyeken köszöntötték következmény: 23 török lakost az éjfélt, amely új korszak hajbestiális módon meggyilkoltak, nalát jelentette: véget ért a 128 Törökországban a közvélemény éves angol uralom Dél-Arábiában. közéletben. McNamara nézetelté- elemi erővel zudult tel, es az rései az amerikai táhornokokankarai kormány is alkalmasnak Az angol csapatok kivonását kai »melyek végül is bukásáhozve látta az időpontot az erőteljes hosszú évekig tartó véres harcok ^ termékek fellépésre hiszen a görögországi és — különösen az utóbbi hetek- zette* módszerbeli termeszetuek. , . p . e, luszeu a guiugoiszagi „ , , A miniszter, aki elektronikus szakatonai kormányzat nemzetközi ben — nehezen áttekinthető ka- ]ó„. | ■ comnuter-szakértők tekintélye a mélyponton van. A tonai es politikai események előz- ^aságával köuSött'bePente- török kormány mozgósított, tő- ték meg. A két felszabadítás! ^Ssben nS rerök flottaegységek jelentek meg szervezet egyike, az NLF, amely cepteket iavasolL mint az^meX a sziget közelében. hosszú éveken át harcban állt a veLérkaH ^ főnökök vaw _ , britekkel, angol katonai támo- , vezetkai' lonoKoK vagy Ezzel egyidoben lazas diplo- gatással likvidálta a másik szer- Westmoreland, a Vietnamban álmánál tevékenység kezdődött a vezet, a FjLosY hadállásait és ez- lM?asozo amerikai erők parancshelyzet rendezésére. A nagyha- 2el lehetőséget kapott area, hogy ?oka- Katonai szempontból nem talmak áBást foglaltak a fegyve- M angol kivonuife után senkivel tartotta célszerűnek a bompaza- res konfliktus ellen, - de ellen- se kelljen megosztania a halai- f°k korlatI,an Mterjeszteset es el- kezo motívumok alapjan. A Szov- mat lenezte azt a mind gyakrabban jetunió hangoztatta, hogy a tér- ' elhangzó követelést, hogy indítség békéje csakis a ciprusi nép Miután 19 órás maratoni tár- sanak totális szárazföldi háborút önrendelkezési joga, a ciprusi ál- gyalás után Genfben aláírták a a VDK, Laosz és Kambodzsa el- lam függetlensége és szuveréni- megegyezést, az NLF Adenba len. tása alapján állítható helyre, visszatért vezetőinek alkalmuk , tehát a feltételezés hosv Washingtont és a NATO-országo- nyílt arra, hogy kifejtsék poli- a/Xrteai hÍctoSnis?ter tó- kat elsősorban az aggasztotta, tikai elkepzeleseiket. A nyilatko- vozásával a militarizmus erősö- kPÍtv-P í»°nÍ z-ll'zatokból az tűnik ki, hogy az új dött s azoknak befolyása, akik MCNAMARA TÁVOZÁSA nem a „galambok” és a „héják” konfliktusának része az amerikai tenthetid A^ diplomáciai tevékeny- álla™ a országok még gyorsabban akarnak tovább ség végül is sikerrel járt, a meg- ügyeibe történő beavatkozást, az haladni a háborús eszkaláció állapodás lényegében raegszüle- el nem kötelezett országok sorába mélybe vezető lépcsősorán. tett, noha az egyezmény nem min- kíván tartozni és kész minden VAJDA PÉTER den pontja tisztázott. Még a szokottnál is élesebben reagáltak DE GAULLE ELNÖK legutóbbi — tizenhatodik — sajtóértekezletén tartott expozéjára Washingtonban, s a legtöbb nyugat-európai fővárosban. De Gaulle nemcsak megerősítette azt a külpolitikai vonalvezetést, amelynek minden pontja ellenkezik Washington szándékaival, hanem néhány kérdésben határozottan tovább is lépett. Állást foglalt a legidőszerűbb nyugat-európai problémák tekintetében Nagy- Britannia közös piaci tagságát pedig ahhoz a feltételhez kötötte, hogy London számolja tel különleges kapcsolatait Washingtonnal és vegye revízió alá egész atlanti politikai vonal vezetését. Kemény szavakkal szólt a viet- I nami amerikai hódító háborúról, A Déldunántúli Áramszolgáltató Vállalat Szekszárdj Üzletigazgatósága felvesz villamosipari technikust, gyors- és gépírót, villanyszerelőt és segédmunkásokat Fizetés megállapodás szerint. Jelentkezés: Szekszárd, Bezerédj u. 9. (49) A Szovjetunió elismerte a Dél-jemeni Népi Köztársaságot Adenban pénteken este letette Dél-jemeni Népi Köztársaságot, az esküt a Dél-jemeni Népi a TASZSZ szombaton jelen- Köztársaság első kormánya. Az fette, hogy Nyikolaj Podgomij. új kormányzat egyik“' legelső a Szovjetunió Legfelső Tanácsa ténykedése az volt, hogy kérte Elnökségének elnöke El-Sabi. felvételét az Egyesült Nemzetek dél-jemeni köztársasági élnöfe- Szervezetébe és.az Arab Ligába, höz intézett táviratában közölte: Kahtan El-Sabi. az új arab ál- a Szovjetunió független és szálam elnöke pénteken rendeleti- verén államnak ^ ismerte el a leg kinevezte a Kuria-Muria Dél-jemeni Népi Köztársasagot szigetek kormányzóját, akinek kész felvenni vele a diplomahatásköre kiterjed Perim és Ka- cia' kapcsolatokát, maran szigetére, valamint a dél- Kahtan El-Sabinhoz, a Délarábiai partok előtt elterülő, több jemeni Népi Köztársaság elnömás. kisebb szigetre is. Az el- k^jlez intézett táviratában Lonnír: Hnnrrve 'mlmooo • r, hr* _ __ __ H árom hétté! karácsony előtt (Folytatás az 1. oldalról) cikkek közt egyik újdonság az lesz az ellátás, itt is megfigyel- összecsukható férfi esernyő. (Ed- hető, hogy az igény az olcsóbb °^ak nőiben lehetett kapni.) szaloncukorból évente tíz száza- P.°, ..va fszte^. aP ^ndeteezesre lékkai csökken, inkább az érté- kul<jn„^eeT ^hazati^es divatcik- kesebb, jobb minőségű árut ke- k?,kb?}; tehat ^vásárolni, resik. Újdonság a komplett ka- a)andtkozm. -Áfa azonban rádiót rácsonyfa-kollekció, díszdoboz- vagy magnetofont akar ajande, ban, mártott szaloncukorral és bozni- ™fr n?.h<?ze1bb helyzetben különféle függelékekkel. Fenyő- lesz. _ Táskarádióból^ csak négy- fából ugyanannyit szereztek be, kaPhat°* es meg hue-hamya mint tavaly, azonban kevesebb :sincs,a nyyroy beígért olcso tas- a nagyméretű fa. ^ebradmknak Vagy in, kabb csak a hírük jött el. Mag- Jatckarubol nagy vertekben netofonb61 hétféle van; a vá. bővült a választék. 1200 j'odht ]aszték tehát ol ami. meg a nyár végén beszereztek, lyen még soha sem volt, magnósilecbol es korcsolyabol minden szaiag azonban nincs egy tekercs igényt fa tudnak elégíteni. Ér- se Az új magnóval tehát nem tezett sok külföldi baba. Ujdon- lehet sziiVeszterezni. Talán majd vSfklszleter lmietevalvSc^ jÖVÖ karács0^ra lehet ven- ago készletek. Ami tavaly csak ni a szaiagot. A hiány előnye; mutatóba jött, karácsony előtt Nem ken törnie fejét annak; par nappal, a rádióépítő készlet, aki az idén magnót vásárolt most mar minden mennyiségben aiándékba, hogy ^ év múlva kapható. Korlátlanul lehet kapni ,,Super Silver” borotvapengét is 7 néhány nap óta. Pár napon be- A karácsonyi vásár megkezdőiül megjelenik a vállalat bútor- - dött. boltjaiban a pianínó. A divat- (JJ nöfa döntés fokozza - a viszályt Nagy-Britanniával, amelynek kormánya bejelentette, hogy a Ku sonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke jókívánságait fejezte ki az ország függetlenségének kina-Muria szigeteket Masakat és kiáuása a:i.ka]mából. ‘ Bejelentet- Ornan szultansaganak lui'anja a.- hogy hazánk független államadni. ként ismeri el a Dél-jemeni Az algériai hírügynökség köz- Népi Köztársaságot és lyle ba- lése szerint a marokkói kormány ráti kapcsolatokat óhaji létesí- í pénteken hivatalosan elismerte a teni. Kedves Télapó, hozzon nekem...