Tolna Megyei Népújság, 1967. december (17. évfolyam, 284-308. szám)

1967-12-17 / 298. szám

2 TOLNA MEGTEI NErUJSAG lüő-í. december V Egy hét a világpolitikában A hét kezdetén IX. Konstan- kompromisszumos tárgyalásoknak marokkói Rabatba tervezett csúcs- 5 tin még minden görögök is atlanti, amerikai sugallói van- találkozó nyitó napjáig. Az egyik^ uralkodója volt — a hót végén nak. Ebből a szempontból azon- legfontosabb arab országban, Al-j azonban már szigorúan magán- ban másodrendű kérdés, hogyan gériában viszont felszínre kerül-$ emberként tartózkodott egy alakul a görög trón sorsa, a lé- tek azok az ellentétek, amelyek- s Róma környéki villában. Négy- nyeg: a drámai események ismét ről már hetek óta szóltak a hí- ; venöt hónapig viselte a koro- leleplezték a görög diktatúra nép- resztelések. Bumedien elnök be-'; nát. mígnem katonai reptilőgé- ellenességét, tarthatatlan voltát, jelentette az FLN-párt és a kor-s peri volt kénytelen menekülni Nemcsak Görögország, hanem mány átszervezését, majd saját £ országiból. kezébe vette a hadsereg vezeté-^ Száműzetésének természetesen A NÉMET KÉRDÉS KÖRŰI, sét. A korábbi hírek szerint* maga volt kovácsa. A kamarilla, bekövetkezett mozgás is Európá- ugyanis Zbin vezérkari főnök ak-X amint a görög királyi udvart es r irányította a fisveimét Moszk- í10t tervezett az elnök ellen. A* a körülötte tömörülő politiku- vából újabb határozott figyelmez- ^int^m mfnden sokat neveztek, a reakciós baj- tetés hanezott el Bonn irányába I?1,ntsem minden részleteben át4 keverők közé tartozott, nyarán a király : ♦ x % * helyzet sokkal bonyolultabb,! . , ______,, . „___. . ,, mintsem minden részletében át< 1 965 azo” Sz akik úf wHt^árók5 1®hetne- .tekinteni- Algéria ba-< „hideg pucs- Ke=»óinoir río „ „iő; ,,tn+ já-iát rátái őszintén remélik, hogy a' beszélnek de a rési utat iáriák .. a­csa’” félretetette Papandreu Az 'alkalmat Walter Ulbricht Iá- tokozá^tnfnyernek ^knak^az s Gorogorsza- togatása és a szovjet—NDK tár- takozast nyernek, azoknak az miniszterelnököt. egészséges fejlődési irányzatok­got csaknem kétéves gyalások nyújtották. , i éb , k az el-' , . , Ezzel folytatódott azoknak a naK a -legye°™. ameiyek az el „ J™LA.NY' fantos diplomáciai okmányoknak SkTzTra^világot J ' RÉTI ERVIN X VÁLSÁGBA TASZÍTOTTA, Az anarchia megfelelően előkészí sorozata, amelyekkel a szovjet kormány már eddig is rámuta- ,, , , ... tott a nyugatnémet helyzet ve­'tte az ezredesek hatalomat- szélyeire. Emlékezetes, hogy me- vetelet, az 196;. apiilis 21 én m0randumot nyújtottak át az lezajlott, immár „szabályos” NSZK, illetve a nyugati hatal- kntonai államcsínyt. mak kormányainak, tények so­A király áldását adta a junta kaságával bizonyítva a neonáciz- terrorjára, és trónjával az al- mus virágzását. Az emlékiratok kotrnánvosság. _ a jogfolytonosság megjelenésével egyidejűleg hang­látszatát nyújtotta hozzá. Más zott el az újfasiszta NPD maga­kérdés, hogy nemcsak patró- biztos nyilatkozata, amely sze- nusa. de foglya is lett a kato- rint a következő választásokon natiszteknek és a görög jobb- ötven képviseáőhelyre számíta- oldalon belül heves személyi el- nak... lentiek lértek fel. Szentember- A galambok és a héják mellett ben és októberben leváltották a újabb madár „repült” az a meri- hadsereg 310 királyhű tisztjét, kai politikába, s az uralkodó nyilván úgv gon­dolta: itt az utolsó alkalom, „SAS” FEDŐNÉVVEL hogy visszaszerezze a lényle- rendezték meg az eddigi legna­gyobb légi csapatszállítást, az enenouccskísériet azonban tör- Egyesült Államok területéről Dél- vénvszr^en elbukott A királv Vietnamba. Az utánpótlással az r- SÄ egesz pojib- expedíciós seregek száma máris km múltjából es magatartása- 486 ezerre emeikedett. s várható- 00 . ,.r’em akart^rs nem tudott iag rövidesen eléri az 525 ezret. réntömegekre támaszkodni, a Az eszkaláció további jele, hogy hyrJjeregen belül pedig közben megint pusztító támadások érték 's a laba alól a talajt. Hanoit, s az amerikai repülő­A görög esem én veknek megvan ®epek a Vörös-folyó hídja mellett a maguk NATO-vetülete is. En- elsősorban a sűrűn lakott negyé­nek csupán apró részlete, hogy deket. bombazzak. , az éppen Brüsszelben ülésező . Ezf.k ,az- am,e.r,lkai. lépesek szín­te kísérőzenéjét jelentették a ATLANTI TANÁCS tűzszüneti vitának is. A DNFF 13 napos fegyvernyugvást java- összejövetelén megoszlott a görög so^ karácsony—újévre, illetve a küldöttség. A fő probléma, hogy tét-re, a buddhista újévre. Az a NATO a „demokráciát”, „a amerikaiak és a saigoni rezsim, s-abad világot” hirdeti, de a va- hosszú töprengés után, mindössze lóságban olyan rezsimek fémjel- néSy napba egyeztek bele. Ez a zik, mint a görög diktatúra. Ed- közjáték, párosulva az eszkalá- dig még a „királvi homlokzat” ciós igyekezetekkel, jól példázza, valamit eltakarhatott a nyugati h°Sy az amerikaiak továbbra is közvélemény előtt, de most teljes ragaszkodnak — a szó közvetlen valóságában láthatóvá vált a gö- értelmében is — a vietnami há- rög szövetséges igazi képe. Az bora minden napjához, atlanti stratégák természetesen nem akarják feladni Görögorszá- A KÖZEL-KELETET got. hanem valamit kozmetikázni az elmúlt napokban a színfalak szeretnének a helyzeten. Valószí- mögötti tárgyalások jellemezték, nű. hogv a junta és az elűzött annak jegyében, hogy még egy király között titokban megkezdett hónap van hátra január 17-ig, a Csúcsforgalom idején omlott össze az Ohio folyó hídja Csúcsforgalom idején össze­omlott pénteken este egy függő­híd az Egyesült Államokban, az ■hio folyó fölött Nyugat-Virginia ős Ohio állam határán. Hetven­öt gépkocsi a 36 méteres magas- ' ágból a 22 méteres mély jeges ■ízbe zuhant, s csupán néhány leiben maradottat sikerült ki­menteni — jelentik a hírügy­nökségek. A katasztrófa helyi idő szerint ' 6.55 órakor következett be, omikor mindkét irányban szin­te egyórás lökhárítóját érték a hazafelé tartó gépkocsik. Az 520 méter hosiszú hídból a két pilléren kívül semmi sem ma­radt. Az áldozatok számát csak akkor tudják megállapítani, amikor kinyomoznák. pontosan hány autó volt a füffgőbídon a szerencsétlenség pillanatában és ezeken bánv személy foglalt helvet. Néhánv órával a szeren- csétfensáfj után a rendőroétj azt jelentette, hogy 11 holttestet ta­láltak meg, s 21 személy eltű­néséről tudnak. Néhány utas­nak valamilyen módon sikerült kimásznia a folyó fenekére süllyedő gépkocsikból és a híd roncsaiba kapaszkodva tartani magát, amíg a mentők megér­keztek. A szemtanuk szerint a híd egyik pillanatról a másikra szin­te eltűnt. Todd Mayes tanár például éppen rá akart hajtani az úgynevezett ezüsthídra, ami­kor az összeomlott. „Felnéztem és az egész semmivé lett — mondotta. A híd tartószerkezete valószínűleg ráomlott a vízbe zuhant gépkocsikra és teher­autókra. Csak nyögéseket és segélykiáltásokat hallottam, nem láttam senkit.” A 40 éves függőhíd egyébként három nappal azelőtt omlott össze, hogy felavatták volna a pótlására épült új. korszerű hidat. A forgalmat hétfőn akar­ták átterelni az új útvonalra. Az úgynevezett baloldali gaul-£ leisták hetilapja, a Notre ítepub £ lique legújabb számában Jacqu-y es Debu-Biridel síkraszáll az^ NDK valamilyen formában való» elismerése mellett. A cikkíró, aki | Január 15. Mobutu, kongói elnök az ország történetében fordula- az NDK-Lon, méltatja az NDK’*' tot sejtetS lépésre szánja el magát: bejelenti az Union Mimerey eredményeit. * belga bányacég részleges Államosítását. • ♦ A Grocer című brit élelmiszer-Z kereskedelmi szaklap legújabb r számában közli, hogy ezen a hé­ten 292 élelmiszerárú drágult meg. Ez az 1967-es év áremel­kedés-rekordja. Az áremelkedés elsősorban importcikkekre vonat-< leozik. ( * 4 A Virginia állambeli Arling­tonban szombaton hajnalban 20 évi börtönre ítélték John Pátiért, Lincoln Rockwell amerikai náci­vezér gyilkosát. Patter, aki au-| gusztus 25-én követte el tettét,» szintén a párt tagja volt és az > esküdtszék döntése után elege-ő detten rázott kezet ügyvédjével. -í * t A brüsszeli kongresszusi palo- -j ta egyik termében szombaton í megnyílt a Belga Kommunista | Párt 18. kongresszusa. A beszá-| mólót „A kommunisták és a leg- * közelebbi időszak harci feladatai”^ címmel Burnelle, a párt elnöke ^ tartotta. * 30 órás tárgyalás után meg­egyezés jött létre a General Mo-j tors, a világ legnagyobb autó-, gyára és az autóipari munkások; szakszervezete között. A meg-, egyezés értelmében a társaság1 üzemeiben dolgozó 380 000 szak-J szervezeti tag — ez a munkás-» létszám egyharmada — mintegy^ 6 százalékkal nagyobb jövede-o lemre tesz szert a jövőben. Ez-^ zel elhárult a sztrájkfenyegetés.% * ■: Nyolcvan kilogramm heroint £ foglalt le kétmillió dollár érték- ben csütörtökön és pénteken az amerikai és a kanadai vámhiva- ' tál. Összesen 13 személyt vettek őrizetbe, köztük egy spanyolt és,, két olaszt. 2 * i Február 21. Genf, Nemzetek Paldája. Az újra kezdődő leszere­lési értekezlet eseménye: az azoms szövegű szovjet és amerikai atomstopjavaslat. Az NSZK kilövi politikai torpedóját: híven atomfegyver-igényéhez, nem hajlandó alávetni magát a Bécsi Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ellenőrzésének. El Aini, a jemeni kormány e!- é nőké az EAK-ban, Szudánban. * Líbiában, Marokkóban és Algé- riában tett körútjáról visszaérke­zett Szanaaba. Megérkezésekor kijelentette: kormánya valameny- nyi jemeni egységét kívánja. * A szovjet közlekedésügyi mi-» nisztériumban közölték a TASr,SZ» munkatársával, hogy a jövő hé-J ten Rómában megkezdődnek a» tárgyalások a Szovjetunió Olaszország közötti közvetlen te­herforgalmi vasúti közlekedés lét­rehozásáról. A Szovjetunió és Olaszország közötti vasúti közle-J kedés Jugoszlávia és Magvaror-} szág vasútvonalán halad majd át. i Március 5. A franciaországi választásokon előretör a baloldal. A siker fontos eleme a kommunisták és nem konnnunista bal­oldal választási szövetsége, amelyet Waldeck-Rochet, az FKP főtitkára (balról! és Mitterrand, volt elnökjelölt (jobbról) pe­csételt meg.

Next

/
Thumbnails
Contents