Tolna Megyei Népújság, 1967. november (17. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-24 / 278. szám
TOT.VA WTEOYKI N£PÜ.?8A<3I 1067. november 24. — Továbbá ezt olvassuk: „A hadsereg értesülése szerint 250 forradalmár van ebben a körzetben”. Ezek voltak utolsó feljegyzett szavai, amelyeket valószínűleg hajnalban írt, mert ezt is mondja: „Tizenheten vagyunk, az alig világító holdfényben, veszélyes volt a menetelés, sok nyomot hagytunk magunk után”. A fentebb lefestett környezetben vívta utolsó ütközetét Che Guevara, vasárnap, október 8-án. Egységével a kanyonban nyomult előre, amikor egy parasztasszony — nem ugyanaz, aki a kecskéit őrizte — „beköpte” az üldöző katonáknak. Ezt mondta Miguel Ayoroa őrnagy Franco Pierini olasz újságírónak. Az őrnagy a „ranger”-ek zászlóaljparancsnoka volt, és egysége részt vett Guevara harccsoportja ellen folytatott ütközetben. Átfésüiik a terepet Miguel Ayoroa őrnagy kijelentéseiből: — A hadosztályparancsnok elrendelte, hogy a San Antonio folyó mentén razziázzunk. Két napja meneteltünk már, és lépésről lépésre átfésültük a terepet. Két nap alatt mindössze 15 kilométert haladunk előre. Vasárnap reggel egy asszony, aki Quebrada del Churo fennsíkon, egy magaslati földön dolgozott — közölte egy előretolt őrsünkkel, hogy a kanyon mélyén hangokat hallott, ott, ahol a Ch.uro a San Antonio folyóba ömlik. Prado kapitány szervezte meg a felderítést, és két szakasz katonát indított útnak a forrásvidékre: később, déltájt, maga is fölkerekedett egy szakasszal. A San Antonio folyó mentén haladt. Egy és két óra között, amikor szakasza a folyó völgyében menetelt, megütközött a gerillákkal. Gary Prado Salmon százados, a második ranger ’ ezred századparancsnoka az alábbi nyilatkozatot adta Franco Pierini újságírónak’. I Prado kapitány: Az én egységem ütközött meg Guevarávál, s én ejtettem foglyul. Franco Pierini: Látta meghalni? Prado: Nem. Amikor elfogtam, csak sebesült volt Pierini: Halálosan megsebesült? Prado: Nem. Amikor elfogtam, kezdetben azt hittem, hogy sebesülése nem súlyos. Orvos vagyok. A gerilláról beszélt és én emlékeztettem, hogy március óta legalább ötven katonát és több tisztet lelőtt. Guevara a meggyilkolt bányászokról szónokolt nekem. Pierini: Hogy fogta ed Che Guevarát? Prado: Fél kettő körül hallottam az első lövéssorozatot. Az én katonáim lőttek. Azután idegen fegyverek dörgését hallottam, és megállapítottam, hogy érintkezésbe kerültünk az ellenséggel. Nem szökhetett meg előlünk. Nyugodt voltam, mert minden intézkedést megtettem, hogy tőrbe csaljam őket! A lövések irányába mentem. Az első gerillaharcost, akit leterítettünk, Willynek hívták. Jól lőtt, pontosan célzott, majd eltűnt a fák mögött. Mintegy 50 méterre voltunk tőle. A második, aki a szemem elé került, Guevara volt. Ugyanabban a pillanatban lőttünk egymásra. Nagy fájdalmai voltak Pierini: Ekkor még nem tudta, hogy Guevarára lőtt? Prado: Nem. Még nem. Egy sorozat a lábát érte. Villy a vállára vette és a sűrűbe akarta vinni. Néhány emberemet már előzőleg feljebb, a hegyoldalon helyeztem el. A csatározás tovább folyt. Egy következő sorozat letépte Guevara sapkáját. Ekkor újabb találat érte a lábán és a mellén. Willy a földre fektette Guevarát. Embereim megadásra szólították föl. Willy ehelyett lövésre kapta fegyverét. Katonáim szitává lőtték. Holtan terült el, és Guevara a kezünk közé került. Pierini: Milyen hatással volt önre, hogy foglyul ejtette a világ leghíresebb gerillaharcosát? Prado: Nem volt időm erre gondolni. A sötétség leszálltáig folytattuk a harcot. Hatot lelőttünk közülük, de mintegy tizüknek sikerült meeszöknie. Amikor minden befejeződött, akkor beszéltem Guevarával. Megmondta, hogy kicsoda. Tudta, hogy rangerek vagyunk, különleges egység. Megkérdezte tőlem, hogy kiképzésemet Panamában, az amerikai tengerészgyalogosoknál kaptam-e. Nagy fájdalmai lehettek, ami meglátszott rajta. Képtelen volt mozdulni. Fel akart tápász- kodni, de nem sikerült neki. Ezután egy lepedőben elszállítottuk. Pierini: Látta-e, hogy Guevara a mellén is megsebesült, pontosan a szív tájékán? Prado: Nem számoltam meg a sebeit. Tudom, meet azt mondják, hogy mi öltük meg, de ez nem igaz. Mi katonák vagyunk és nem hóhérok. Hatórás ütközet Prado kapitány nyilatkozatát össze kell vetni Fidel Castro magyarázatával, amit Che Guevara egységének utolsó ütközetéről mondott: — Amióta ismertük, és régóta ismerjük, rendkívüli bátorság jellemezte Guevarát — mondta Fidel Castro — nem riadt vissza semmilyen veszélytől. Minden pillanatban kész volt a legnehezebb és a legveszélyesebb vállalkozásokra... Gyakran megtörtént, hogy meg kellett és igyekeztünk is megóvni. Többször szembe- szálltünk vele, hogy meggátoljuk harci vállalkozásait. Csodálatos készsége nagy jelentőségű hadászati feladatokra tette alkalmassá, és igyekeztünk megóvni attól, hogy kisebb jelentőségű csatározásokba bocsátkozva elessen— — Kézztelfoghatónak tartom, hogy az 'utóbbi ütközetben Che különleges érzékére hallgatva cselekedett. Előretört, hogy lásson, előretört, hogy lőjön. Eltávolodott harccsoportjától. Mindez arra enged következtetni, hogy ösztönei jutottak túlsúlyba, azonban már az ütközet kezdetén súlyosan megsebesült. — Baj társai, miután látták, hogy megsebesült, hosszú harcba bocsátkoztak. Az ütközet tovább tartott, mint amit a gerillák rendes körülmények között megengednek maguknak. Fidel Castro kitért arra is, mit mondhatott Che Guevara a bolíviai tiszteknek: — Ismervén nyíltságát és hajlíthatatlan becsületérzetét, nyugodtan állíthatjuk, hogy ha beszélőképes volt, Guevara nem mondott semmi olyat, ami megörvendeztette volna az ellenséget. Éppen . ellenkezőleg, nyugodtan állíthatjuk, hogy amit mondott nek'k, nem lehetett kedvükre való. Óvandó tábornok parancsa Fidel Castro állítását egyébként nemcsak Prado kapitány nyilatkozata erősíti meg, hanem más bolíviai tisztek kijelentése is, akik október 8-áról 9-ére virradó éjjel kihallgatták Guevarát. Milyen parancsot adott Óvandó tábornok, a bolíviai hadsereg főparancsnoka, az egységeknek, amelyek Che Guevarát Higueras- ba szállították? Pierini több tisztet megkérdezett, de egyikük sem volt hajlandó nyilatkozni. Kijelentésükből azonban mégis fény derül bizonyos dolgokra: Guevara sebesülése nem volt halálos; orvost nem rendeltek mellé; megtiltották, hogy helikopterrel Valle Grandeba, kórházba szállítsák, nem részesült gyógykezelésben, és nem igyekeztek megmenteni az életét — ellenkezőleg. (Folytatjuk) >^„I/V\E RÁD TÖRÖK, AZT MÓNIT JA A SEREGEK VJRA, ÉS FÜSTTÉ ^ÉGETEAA szeke| REIT. OROSZLÁN* | KÖLYKEIDET KARD CVÜÄ« EMÉSZTI /V\EG...‘ AZ UTA'sZO/c. AÍTA07AJC AZ AJCNA'KAT S- LASSAN fit, ezVONULTAA. . CN/ZtsTIAAf eviflERE/ H02.- ■ ZVKLAtTTAßC. A aoeeA — . A/ÖS2EA2EM eu/ECN^- \ZÉSéME2, AZ7A'N.., t. NEM.AM30 rm-IA- 6WNk MAGA'nAK í KÉT BALLEL?ZINACt, GItXR-^ KÍSERíSvEL •1 NEGYEDÓRA MÚLVA A S2AACA&Z GELé/zr az. &r Fölé aaa&aSODÓ KtSZÖGELlPsÍZE. RÖY/DESEAt JELE AJXT/r AZ (JßVUSTZE/S CUSHN CSEZEA&StXJK.^ dehn KÖ2U£<sér-r/, /wvoívl nr AVKRAD És MEÖGyOjrJ JA AZSlNCSfirr, AMIKOf JELT AOOK.AAEG- MENőETE AA A KAÖA’-J TOAAAr..., EGYEOÜl. AAAfíADO/tS] m~ LEN 7~ ? mMtitih&Ui* a mm lamWJWWMKMK Annyira elmerültem ebbe az ártatlan erotikába, hogy a magam készülődéséről egészen megfelejtkeztem. — Zene is lesz? — kérdezte Karola. — Méghozzá vérforraló! — Akkor ugye, megtáncoltatsz? — Egész az ájulásig. Karola már a szemöldökét nyálazta. Ütött az órám, nekem is öltözködni kellett. Beidegzett mozdulattal nyúlok a szekrénybe, de az egyetlen ünneplő öltönyömet nem találom sehol. — Éppen most kellett tisztítóba vinni a ruhámat? — Olyan unalmas volt már — vallotta be véleményét utólag Karola. — Eladtam a Bizományiban. Ezt csináltattam az árából! — pördült meg, hamvas bérmálkozó leányként, álomszép selyemruhájában. Hitvány, zsugori szatócs lettem volna, ha ilyesmiért megharagszom. De azért majdnem hatalmába kerített a konvenció: eddigi felfogásom szerint viszonylag jól öltözött férfi illett volna egy elegáns feleség mellé. Rajtam pedig a taxi— 88 — sofőrök posztó uniformisa lötyögött. Már-már feldúlta hagyományos szépérzékemet a disszonancia, amikor mentőötletként eszembe jutott, hogy tulajdonképpen a munkámat dicsérik a prémiummal, tehát senki nem ütközhet meg azon, ha ugyanabban a ruhában veszem át a jutalmat, amelyben kiérdemeltem. A gondolat büszkévé tett, hiszen nem keserített el a váratlan zavar. Sőt — az hitvesem ártatlan kis hibájából — mindkettőnk közös erénye lett. Ily módon, a legnagyobb egyetértésben indulhattunk el önmagunkat ünnepelni. Új vállalatom egész, megjelent kollektívája megnyerő érdeklődéssel fogadott bennünket. Alig tettünk néhány lépést a parafinnal lehintet. parketten, máris kialakult Karola udvartartása. Mivel önkéntes tisztelői között olyan do’gozók is akadtak, akik sztahanovista jelvényeket viseltek szívük fölött, nem kételkedtem közeledésük tiszta szándékában. Rosszul mutattam volna a 800, 1100 és 1300 forintos típusöltönyök fényűző környezetében, ezért tapintatosan félrehúzódtam a büfé pultjához, bizakodva, hogy itt talán nem adnak fegyelmit a közvagyont képező soíórzubbony könyökének koptatásáért. — Lesz szíves, öt kuglibabát — javasoltam a büfósnőnek, mire ő sorba állította a könyöklőn az öt üveg sört. Szerényen kuglizgatni akartam. De hamarosan annyira elragadott a játékszenvedély, hogy az ünnepség idejére sem mozdultam a pult mellől. Előrelátó módon felismertem, hogy számomra csakis ez lehet a legelőnyösebb hely, mert a pult — 89 — közepétől nyílegyenes út vezetett a színpad közepéig a széksorok között Számításom be is vált: amikor osztották a pénzt, én voltam az egyedüli, aki irányváltoztatás nélkül, szakadatlanul élvezhettem az elnökség elismerő pillantását Tudtam, a mohóság árt a tekintélynek, ezért a következőkben inkább egyenként rendeltem a kuglibabákat. Különben is, berúgni csak úgy érdemes, ahogy dolgozni: lassan, folyamatosan, de annál elszántabban. Ez az egyetlen biztos mód a mámor különböző fokozatainak megismerésére. Közbevetve, minderre egy nagy tudású zongorahangoló tanított meg. Jelenlétében fél liter pálinkát hajtottam fel egyszuszra a nagy hider miatt, mire ő súlyos megvetéssel csóválta a fejét. Hüvelykujja körmét hirtelen végigrántotta a billentyűkön, mire recsegő hangot adott a zongora. — Látod, te így iszol! — mondta. Majd egyenként pötyögtette le a csontlapokat a legmogorvább basszustól a legcsengőbb üveghangig. — Pedig így kell •— avatott be, kevéssel a halála előtt, az élet egyik sarkalatos titkába. Azóta ezerszer meggyőztek sorsfordulóim, hogy az öreg zongorahangolótói mély igazságot tanultam. Sörözgetés közben föl-föl idéztem emberséges emlékét, de azért Karoláról sem feledkeztem meg. Mivel alaptermészetem az élvezetek hajszolása, megkettőztem a földi örömöket. Mámort ajándékozott a szesz és mámorra ragadtatott Karola sikere. Gyönyörűséget jelentett, ha poharamat forgatva a kőbányai sörgyártás ugrásszerű emelkedésén elmélkedhettem, gyönyörűséget jelentett, ha Karola táncát kísérhette rajongó tekintetem. — 90 —