Tolna Megyei Népújság, 1967. november (17. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-24 / 278. szám

TOT.VA WTEOYKI N£PÜ.?8A<3I 1067. november 24. — Továbbá ezt olvassuk: „A hadsereg értesülése szerint 250 forradalmár van ebben a kör­zetben”. Ezek voltak utolsó fel­jegyzett szavai, amelyeket való­színűleg hajnalban írt, mert ezt is mondja: „Tizenheten vagyunk, az alig világító holdfényben, ve­szélyes volt a menetelés, sok nyomot hagytunk magunk után”. A fentebb lefestett környezet­ben vívta utolsó ütközetét Che Guevara, vasárnap, október 8-án. Egységével a kanyonban nyo­mult előre, amikor egy paraszt­asszony — nem ugyanaz, aki a kecskéit őrizte — „beköpte” az üldöző katonáknak. Ezt mondta Miguel Ayoroa őrnagy Franco Pierini olasz újságírónak. Az őrnagy a „ranger”-ek zászlóalj­parancsnoka volt, és egysége részt vett Guevara harccsoportja ellen folytatott ütközetben. Átfésüiik a terepet Miguel Ayoroa őrnagy kijelen­téseiből: — A hadosztályparancs­nok elrendelte, hogy a San An­tonio folyó mentén razziázzunk. Két napja meneteltünk már, és lépésről lépésre átfésültük a te­repet. Két nap alatt mindössze 15 kilométert haladunk előre. Vasárnap reggel egy asszony, aki Quebrada del Churo fennsí­kon, egy magaslati földön dol­gozott — közölte egy előretolt őrsünkkel, hogy a kanyon mé­lyén hangokat hallott, ott, ahol a Ch.uro a San Antonio folyóba ömlik. Prado kapitány szervezte meg a felderítést, és két sza­kasz katonát indított útnak a forrásvidékre: később, déltájt, maga is fölkerekedett egy sza­kasszal. A San Antonio folyó mentén haladt. Egy és két óra között, amikor szakasza a folyó völgyében menetelt, megütközött a gerillákkal. Gary Prado Salmon százados, a második ranger ’ ezred század­parancsnoka az alábbi nyilatko­zatot adta Franco Pierini újság­írónak’. I Prado kapitány: Az én egysé­gem ütközött meg Guevarávál, s én ejtettem foglyul. Franco Pierini: Látta meghal­ni? Prado: Nem. Amikor elfogtam, csak sebesült volt Pierini: Halálosan megsebe­sült? Prado: Nem. Amikor elfogtam, kezdetben azt hittem, hogy se­besülése nem súlyos. Orvos va­gyok. A gerilláról beszélt és én emlékeztettem, hogy március óta legalább ötven katonát és több tisztet lelőtt. Guevara a meg­gyilkolt bányászokról szónokolt nekem. Pierini: Hogy fogta ed Che Guevarát? Prado: Fél kettő körül hallot­tam az első lövéssorozatot. Az én katonáim lőttek. Azután ide­gen fegyverek dörgését hallot­tam, és megállapítottam, hogy érintkezésbe kerültünk az el­lenséggel. Nem szökhetett meg előlünk. Nyugodt voltam, mert minden intézkedést megtettem, hogy tőrbe csaljam őket! A lö­vések irányába mentem. Az el­ső gerillaharcost, akit leterítet­tünk, Willynek hívták. Jól lőtt, pontosan célzott, majd eltűnt a fák mögött. Mintegy 50 méterre voltunk tőle. A második, aki a szemem elé került, Guevara volt. Ugyanabban a pillanatban lőt­tünk egymásra. Nagy fájdalmai voltak Pierini: Ekkor még nem tudta, hogy Guevarára lőtt? Prado: Nem. Még nem. Egy sorozat a lábát érte. Villy a vál­lára vette és a sűrűbe akarta vinni. Néhány emberemet már előzőleg feljebb, a hegyoldalon helyeztem el. A csatározás to­vább folyt. Egy következő soro­zat letépte Guevara sapkáját. Ekkor újabb találat érte a lá­bán és a mellén. Willy a földre fektette Guevarát. Embereim megadásra szólították föl. Willy ehelyett lövésre kapta fegyverét. Katonáim szitává lőtték. Holtan terült el, és Guevara a kezünk közé került. Pierini: Milyen hatással volt önre, hogy foglyul ejtette a vi­lág leghíresebb gerillaharcosát? Prado: Nem volt időm erre gondolni. A sötétség leszálltáig folytattuk a harcot. Hatot lelőt­tünk közülük, de mintegy tizük­nek sikerült meeszöknie. Amikor minden befejeződött, akkor be­széltem Guevarával. Megmondta, hogy kicsoda. Tudta, hogy ran­gerek vagyunk, különleges egy­ség. Megkérdezte tőlem, hogy ki­képzésemet Panamában, az ame­rikai tengerészgyalogosoknál kap­tam-e. Nagy fájdalmai lehettek, ami meglátszott rajta. Képtelen volt mozdulni. Fel akart tápász- kodni, de nem sikerült neki. Ezután egy lepedőben elszállí­tottuk. Pierini: Látta-e, hogy Gueva­ra a mellén is megsebesült, pon­tosan a szív tájékán? Prado: Nem számoltam meg a sebeit. Tudom, meet azt mond­ják, hogy mi öltük meg, de ez nem igaz. Mi katonák vagyunk és nem hóhérok. Hatórás ütközet Prado kapitány nyilatkozatát össze kell vetni Fidel Castro magyarázatával, amit Che Gue­vara egységének utolsó ütközeté­ről mondott: — Amióta ismertük, és régóta ismerjük, rendkívüli bátorság jellemezte Guevarát — mondta Fidel Castro — nem riadt vissza semmilyen veszélytől. Minden pillanatban kész volt a legnehe­zebb és a legveszélyesebb vállal­kozásokra... Gyakran megtörtént, hogy meg kellett és igyekeztünk is megóvni. Többször szembe- szálltünk vele, hogy meggátol­juk harci vállalkozásait. Csodá­latos készsége nagy jelentőségű hadászati feladatokra tette al­kalmassá, és igyekeztünk meg­óvni attól, hogy kisebb jelentő­ségű csatározásokba bocsátkozva elessen— — Kézztelfoghatónak tartom, hogy az 'utóbbi ütközetben Che különleges érzékére hallgatva cselekedett. Előretört, hogy lás­son, előretört, hogy lőjön. Eltá­volodott harccsoportjától. Mind­ez arra enged következtetni, hogy ösztönei jutottak túlsúly­ba, azonban már az ütközet kez­detén súlyosan megsebesült. — Baj társai, miután látták, hogy megsebesült, hosszú harcba bocsátkoztak. Az ütközet tovább tartott, mint amit a gerillák rendes körülmények között meg­engednek maguknak. Fidel Castro kitért arra is, mit mondhatott Che Guevara a bolíviai tiszteknek: — Ismervén nyíltságát és hajlíthatatlan be­csületérzetét, nyugodtan állíthat­juk, hogy ha beszélőképes volt, Guevara nem mondott semmi olyat, ami megörvendeztette vol­na az ellenséget. Éppen . ellenke­zőleg, nyugodtan állíthatjuk, hogy amit mondott nek'k, nem lehetett kedvükre való. Óvandó tábornok parancsa Fidel Castro állítását egyéb­ként nemcsak Prado kapitány nyilatkozata erősíti meg, hanem más bolíviai tisztek kijelentése is, akik október 8-áról 9-ére vir­radó éjjel kihallgatták Guevarát. Milyen parancsot adott Óvandó tábornok, a bolíviai hadsereg főparancsnoka, az egységeknek, amelyek Che Guevarát Higueras- ba szállították? Pierini több tisztet megkérdezett, de egyikük sem volt hajlandó nyilatkozni. Kijelentésükből azonban mégis fény derül bizonyos dolgokra: Guevara sebesülése nem volt ha­lálos; orvost nem rendeltek mel­lé; megtiltották, hogy helikop­terrel Valle Grandeba, kórház­ba szállítsák, nem részesült gyógykezelésben, és nem igye­keztek megmenteni az életét — ellenkezőleg. (Folytatjuk) >^„I/V\E RÁD TÖ­RÖK, AZT MÓNIT JA A SEREGEK VJRA, ÉS FÜSTTÉ ^ÉGETEAA szeke­| REIT. OROSZLÁN* | KÖLYKEIDET KARD CVÜÄ« EMÉSZTI /V\EG...‘ AZ UTA'sZO/c. AÍTA07AJC AZ AJCNA'KAT S- LASSAN fit, ezVONULTAA. . CN/Zts­TIAAf eviflERE/ H02.- ■ ZVKLAtTTAßC. A aoeeA — . A/ÖS2EA2EM eu/ECN^- \ZÉSéME2, AZ7A'N.., t. NEM.AM30 rm-IA- 6WNk MAGA'nAK í KÉT BALLEL?ZINACt, GItXR-^ KÍSERíSvEL •1 NEGYEDÓRA MÚLVA A S2AACA&Z GELé/zr az. &r Fölé aaa&a­SODÓ KtSZÖGELlPsÍZE. RÖY/DESEAt JELE AJXT/r AZ (JßVUSTZE/S CUSHN CSEZEA&StXJK.^ dehn KÖ2U£<sér-r/, /wvoívl nr AVKRAD És MEÖGyOjrJ JA AZSlNCSfirr, AMIKOf JELT AOOK.AAEG- MENőETE AA A KAÖA’-J TOAAAr..., EGYEOÜl. AAAfíADO/tS] m~ LEN 7~ ? mMtitih&Ui* a mm lamWJWWMKMK Annyira elmerültem ebbe az ártatlan erotikába, hogy a magam készülődéséről egészen megfelejt­keztem. — Zene is lesz? — kérdezte Karola. — Méghozzá vérforraló! — Akkor ugye, megtáncoltatsz? — Egész az ájulásig. Karola már a szemöldökét nyálazta. Ütött az órám, nekem is öltözködni kellett. Beidegzett mozdulattal nyúlok a szekrénybe, de az egyetlen ünneplő öltönyömet nem találom sehol. — Éppen most kellett tisztítóba vinni a ruhá­mat? — Olyan unalmas volt már — vallotta be véleményét utólag Karola. — Eladtam a Bizomá­nyiban. Ezt csináltattam az árából! — pördült meg, hamvas bérmálkozó leányként, álomszép selyemruhájában. Hitvány, zsugori szatócs lettem volna, ha ilyes­miért megharagszom. De azért majdnem hatal­mába kerített a konvenció: eddigi felfogásom szerint viszonylag jól öltözött férfi illett volna egy elegáns feleség mellé. Rajtam pedig a taxi­— 88 — sofőrök posztó uniformisa lötyögött. Már-már feldúlta hagyományos szépérzékemet a disszonan­cia, amikor mentőötletként eszembe jutott, hogy tulajdonképpen a munkámat dicsérik a prémi­ummal, tehát senki nem ütközhet meg azon, ha ugyanabban a ruhában veszem át a jutalmat, amelyben kiérdemeltem. A gondolat büszkévé tett, hiszen nem keserített el a váratlan zavar. Sőt — az hitvesem ártatlan kis hibájából — mindkettőnk közös erénye lett. Ily módon, a legnagyobb egyetértésben indulhattunk el önma­gunkat ünnepelni. Új vállalatom egész, megjelent kollektívája megnyerő érdeklődéssel fogadott bennünket. Alig tettünk néhány lépést a parafinnal lehintet. par­ketten, máris kialakult Karola udvartartása. Mivel önkéntes tisztelői között olyan do’gozók is akadtak, akik sztahanovista jelvényeket viseltek szívük fölött, nem kételkedtem közeledésük tiszta szándékában. Rosszul mutattam volna a 800, 1100 és 1300 forintos típusöltönyök fényűző környeze­tében, ezért tapintatosan félrehúzódtam a büfé pultjához, bizakodva, hogy itt talán nem adnak fegyelmit a közvagyont képező soíórzubbony könyökének koptatásáért. — Lesz szíves, öt kuglibabát — javasoltam a büfósnőnek, mire ő sorba állította a könyöklőn az öt üveg sört. Szerényen kuglizgatni akartam. De hamarosan annyira elragadott a játékszenvedély, hogy az ünnepség idejére sem mozdultam a pult mellől. Előrelátó módon felismertem, hogy számomra csakis ez lehet a legelőnyösebb hely, mert a pult — 89 — közepétől nyílegyenes út vezetett a színpad köze­péig a széksorok között Számításom be is vált: amikor osztották a pénzt, én voltam az egyedüli, aki irányváltoztatás nélkül, szakadatlanul élvez­hettem az elnökség elismerő pillantását Tudtam, a mohóság árt a tekintélynek, ezért a következőkben inkább egyenként rendeltem a kuglibabákat. Különben is, berúgni csak úgy érdemes, ahogy dolgozni: lassan, folyamatosan, de annál elszántabban. Ez az egyetlen biztos mód a mámor különböző fokozatainak megismerésére. Közbevetve, minderre egy nagy tudású zongora­hangoló tanított meg. Jelenlétében fél liter pálin­kát hajtottam fel egyszuszra a nagy hider miatt, mire ő súlyos megvetéssel csóválta a fejét. Hüvelykujja körmét hirtelen végigrántotta a billentyűkön, mire recsegő hangot adott a zongora. — Látod, te így iszol! — mondta. Majd egyen­ként pötyögtette le a csontlapokat a legmogor­vább basszustól a legcsengőbb üveghangig. — Pedig így kell •— avatott be, kevéssel a halála előtt, az élet egyik sarkalatos titkába. Azóta ezerszer meggyőztek sorsfordulóim, hogy az öreg zongorahangolótói mély igazságot tanul­tam. Sörözgetés közben föl-föl idéztem embersé­ges emlékét, de azért Karoláról sem feledkeztem meg. Mivel alaptermészetem az élvezetek hajszo­lása, megkettőztem a földi örömöket. Mámort ajándékozott a szesz és mámorra ragadtatott Karola sikere. Gyönyörűséget jelentett, ha poha­ramat forgatva a kőbányai sörgyártás ugrásszerű emelkedésén elmélkedhettem, gyönyörűséget jelentett, ha Karola táncát kísérhette rajongó tekintetem. — 90 —

Next

/
Thumbnails
Contents