Tolna Megyei Népújság, 1967. november (17. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-19 / 274. szám
Kilencven éve született ‘c.... - " 1 "' ........ C SERHÁT JÓZSEF; JÁTÉK Amíg a pofont a kisbaba adja, biztatás buggyan a megpofozottból. szívét-homlokát odatartó, ujjongó kórus a család: — Minket is üss meg, aranyom! Csecsemő-patakok ostorcsapását élvezi, várja, keveselli a Föld, Vezényszava esedezés: — Hátamra nagyobbat üssetek' Először ennyire játék, ennyire egyszerű minden. Biztonságban piheghet a szív a kölyök-vad tejfogán. — Anyád keblét dögönyöző bimbó-ököl, ki félne tőled? Apád bajuszát ráncigáló virág-kéz ki félne tőled? Kavicsokon orrabukó patakok, ki félne tőletek? Először minden egyszerű, minden csak játék. Azután egyszerű-iszonyú ütés és rúgdosás, nagyobbra nőtt ököl, kegyetlenebb pofon. És a család a térdre rémült, sarokba hátrált nyüszítő kórus: — Ne bánts minkét, fiam! A patakokkal összekaszabolt világ már nem is nyöszörög, amikor víz- és tűzözönében tanácstalanul, csalódottan merülnek alá a szülők. Üj könyvek között Annak idegén a helyesírási vita hosszú hónapokra megbolygatta a kedélyeket,- egyszerre kiderült, hogy ezrek és ezrek érzik . személyes ügyüknek az új magyar helyesírást, s még olyanok is, akik elakadnak az ikes igék ragozásával, mennydörgő hangon közölték véleményüket. Azóta, ha számszerűen talán csökkent is a nyelvészet iránti érdeklődés, elveszítve indulati fűtöttségét, föltétlenül megalapozottabb lett, gazdagabb, elmélyültebb. Az asztalt csapkodó, egyébként rokonszenves harag, amit egy-egy szakkérdés váltott ki, ismeretté szelídült, s ezt segítette és segíti ma is számos kitűnő szakkönyv, amelyek jóvoltából az amatőr nyelvész is egyre jobban eligazodhat a nyelvek világában. Az elmúlt hónapokban három alapvetően fontos munka jelent meg, s bár mindegyikre már régen szükség volt, ha megkésve is, nem elkésve kerülnek könyvespolcunkra, Legjobban áll ez Ferdinand de Saussure könyvére: az 1913-ban meghalt tudós munkája, a Bevezetés az általános nyelvészetbe, először 1916-ban jelent meg, s azóta több nyelvre is lefordították. A szaktudomány korszakalkotónak tudja e művét, melyet tanítványai állítottak ösz- sze egyetemi előadásaiból, s valóban a modern nyelvtudomány egyik alapvető s beláthatatlan hatású alkotása. Magyar szempontból talán a Saussure-könyvnél is nagyobb a jelentősége Fábián Pál munkájának, mely Az akadémiai helyesírás előzményei címen jelent meg. A némileg tudományosan száraz cím mögött valóságos regény rejtezik: az 1772. és 1832. közötti hatvan év a magyar helyesírás kialakulásának időszaka, amikor tudományos és dilettáns érvek csaptak össze, nem egyszer felekezeti viszálykodással színezve a látszólag csak nyelvészeti kérdéseket, míg az első akadémiai szabályzat megnyugtatóan el tudta simítani az ellentéteket. A kor legtöbb vihart kavaró kérdése a jottizmus és ipszilonizmus (hevességéből a helyesírási vita adott korunkban ízelítőt), melyben a hadakozó felek minden érvet felsorakoztattak, s az eszközökben sem voltak válogatósak. A harc hevét s az elszántság gátlástalanságát idézzük Kölcsey egy levélrészletével: ..Túl a Dunán ... az Universitas Typographia fac- torát pénzzel megvesztegették, hogy minden jótás imádságos és énekes könyvet ypszüonnal nyomtasson.” Tegyük hozzá: Fábián kitűnő stiliszta, s miközben egyetlen tény sem kerüli el figyelmét, gondja van arra is, hogy állandóan ébren tartsa a figyelmet, s valamennyi érv felsorakoztatásával érzékeltesse a kort. Könyve mintaszerű: a tudós felkészültség a laikus előtt is közérthetővé, sőt érdekessé teszi azokat a nyelvészeti harcokat, melyek annak idején minden írástudót foglalkoztattak s színvallásra kényszerítettek. Viszont nem hallgathatjuk el, hogy a könyv mindössze 800 (!) példányban jelent meg, tehát még a nagyobb könyvtárakhoz sem tud eljutni, holott legalább a középiskolai könyvtárakból nem lenne szabad hiányoznia. . Annál nagyobb (10 000!) példányban adta ki az Akadémia a történeti-etimológiai szótárt, mely kétségtelenül egész nyelvtudományunk eddigi legnagyobb teljesítménye, hisz arra vállalkozik, hogy a teljes magyar szókészlet eredetének és történetének tudományos szintézisát adja. Néhány adat is érzékeltetni tudja a példátlan vállalkozás arányait: az első kötet (A—Gy) 3517 ' önálló szócikkben 42 571 adatot közöl (1173 álcímszó, 23 642 alakváltozat, 10 543 jelentés, 3696 származék) — hihetetlen bőség, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy mindezt megfelelő, betűhíven idézett szótörténeti adalék teszi teljessé. A nagyszabású vállalkozásnak tudománytörténeti előzménye jóformán nem volt, legfeljebb a Gombócz—Melich szótár füzetei vagy Bárczi Géza egyébként kitűnő szófejtő szótára, utóbbi azonban a magyar szókincsnek csak töredékét foglalta magába. A munka egy tudományos közösség eredményes mint a bevezető mondja, „a magyar nyelvésztársadalom tekintélyes hányadának részvételével, igazi együttes munkálkodással készült, illetve készül”. Ennek következménye, hogy „az egyes szavakig menő részletek is a szótár szerkesztőségének, egész munkaközösségének tudományos álláspontját tükrözik”, s ez a kollektív munka biztosítéka egyben annak is, hogy A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára, eloszlatva számos félreértést, a végső szót mondja ki. CSÁNYILÁSZLÓ "IT ilencvenedik születésnapját ünnepeljük Ady Endrének, s immár alig több mint egy esztendő van hátra halála félévszázadom évfordulójáig. A magyar irodalomban aligha volt még költő, aki olyan tudatosan tört a lírai teljességre és köteteiben olyan eleven erővel valósította meg ezt a teljesség-szándékot. Hunn,* új legenda című ars poeticáját gyakran idézzük, de ritkán valóságos és egész értelme szerint. Csak a Part pour part polémia ez a költemény, vagy valamiféle arisztokratikus művész-gőg , program-verse? Van benne e polémiából is valami, s tagadhatatlan az individuális költői büszkeség versben megnyilvánuló jelenléte. De több és konkrétabb ez az ars poetica, mint ahogy teljesebb és nagyobb igényű Ady lírai életművének a valóságos életet poetizáló egész teljesítménye is. Mire is jó a hunn király, az Attila temetésének mondáját hasznosító jelképes csattanó? ADY ENDRE Riviérára lelátogató hegy-bajtár- sak, s a Nikoláj-pályaudvarra csóvát dobó brosz baka mozdulatait kíséri. Vagy a halál is milyen monoton következetességgel settenkedik be a költő életébe, de mennyiféle helyen és alakban: nyárvégi lehullt levelek „züm-züm”-jében. a párizsi Szent Mihály útján, sírkertet mérve' a mindszenti temetőben, s a történelmi végzettel farkasszemet nézve Jean Jaurés, Kincs Gyula, vagy Zuboly életére emlékezőn. De lehetetlen észre :nem venni, hogy a Párizs, az én Bakonyom képében és gondolatában Ady élménvei mennyire hasonlatosak világtörténelmi jelentőségű eurótői kép, az értelmét alakító jelentés a természeti elemeket akkor is telíti népivel, nemzetivel, emberivel. Mert benépesül a táj: munkába görnyedőkkel és megalázóban töprengőkkel, pócsi búcsúsokkal és keserűségükben lázadókkal. Benépesül a táj jelennel és múlttal, darabos parasztokkal és kapáló „asszonycsapat”- okkal, öntudatlan vonulókkal és tudatos sereglőikkel. Tuhutum vezette régi magyarokkal, s" Dózsa szavára mozduló' jobbágyok hadaival, mocsarak, erdők közt megbújó szegénylegények bánatával és nekikeseredett kurucok lobo- gásával. így nő Ady költészetében Érmindszent, miként az egész orÉn voltam Ur, a Vers csak cifra szolga, Hulltommal hullni: ez a szolga dolga, Ha a Nagyúr sírja szolgákat követel. A Nagyúrrá magasított én, s a szolgává degradált vers ellentéte nem csupán az öncélú művészet elutasítása, s nem is a művészi arisztokratizmus formulája, hanem tudatos szembesítése a lírai egésznek és a lírai résznek. A poéta életének és az egyszeri ihletnek. A teljes életműnek és az egyetlen versnek kiélezett értékrendje. Aki „mindennek jött”, annak sohasem egy-egy vers csiszoltsága a legfontosabb. A Mintdesn-t nem néhány vers, de ciklusok és kötetek egésze, sorozata közelítheti csak. A mai — Mindenséget ostromló — költői vállalkozások igényeit tulajdonítanánk Adynak, a mai poéta vallomását aktualizálnánk, aki „kozmosz-sz ívű”- nek nevezte a századeleji költőt? Semmi erőltetésre, utólagos korszerűsítésre nincs szükség. Maga Ady tudatosan megfogalmazta ezt már: a Hunn, új legenda előtt prózában is. Akkor, amikor 1909-es önéletrajzában négy új hangú kötete törekvéseit és tapasztalatait összegezte: „Mindent el akartam mondani, ami ma élő magyar emberben támadhat, s ami ma élő embert hajt, mint szíj a gépkereket”. Adynál a ’ „mindent elmondás” költői igénye a mérték, amelyhez alkotó tevékenysége minden részleges mozzanatát méri. A dy Endre lírai szintézise , végletes élmények állandóan kiélezett és szinte drámaian dialektikus szembesítéseiből született. Az egyetemes emberi történelem, s érzés- és gondolat- világ, a nemzeti sors, s a hazai érzések és gondolatok ütköztetésedből vagy azonosításaiból épült a tíz kötetes költői életmű. Milyen magával ragadó például Ady csaknem egyforma otthonossága: szorongással a Duna-, nosztalgiával a Szajna-, figyelő fantáziával a Néva-partján. S milyen fölemelő ugyanaz a lelkesült ujjongás, amellyel a Csák Máté földje ellen soraikozók, a pai kortársai érzéseivel, gondjaival. Hissen más, nehezebb sorsú „szegénylegények” is bujdokol- nafc ekkor Európa „Bákonyai”- ban: Lenin éppen Párizsban is — vagy Capri szigetére húzódva Gorkij. Kora egyetemes, világtörténelmi ' kilátópontjára emelkedve szemlélte és érzékelte Ady Endre az életet s a hazai társadalmat. Egyetemességének tudatosítása azonban nem a nemzeti poéta megtagadását jelenti, hanem éppen igazi rangja, értéke szerinti elismerését mindannak, ami benne magyar, nemzeti. Mert Ady érezte, tudta, átélte, hogy az egyetemességet nem a nemzeti ellen, de csak a nemzetiben lehet felismerni, megvalósítani és elérni. Jellegzetes magyarság motívumaiban éppen annak a drámai küzdelemnek lehetünk részesei, amelyet a történelem alakulóváltozó sodrában a költő nemzete felnőtté érleléséért, az egyetemes emberihez fölmagasodó öntudatáért folytatott íyi indehhez csupán egyetlen 1T‘1' — születésnapjához is illő — példát: miként is vált meghatározó költői motívummá , lírájában szülőföldje, a szilágysági Érmellék és Érmindszent Nemcsak olyankor, amikor élesen kirajzolódik a szülőföld képe, hanem olyankor is, amikor csak távoli indítékként villan meg verseiben pátriája mindennapi és mégis különös világa. A történelem szárnycsapásait érzi meg és érezteti Ady az otthoni élet apró eseményeiben. A kivándorlók és megtépett hazatérők nehéz sorsában, az elszaporodó szektákban, az öreg Kúnné „közönséges” tragédiájában, magyar és román parasztok nyári nekigyűrközései- ben s téli „rettegéseiben”. A természet világa mindig az emberi lét terepe Ady lírai képeiben. S ha olykor nincs is jelen személyesen az ember a tájban, a kölszág egyetemes pontjává a világnak, VT" ilágtörténelmi sodrásban él " és alakít Ady fantáziája: nemcsak Érmindszent vált immár kitörölhetetlen pontjává a világnak, hanem Budapest „futós utcái” is a nemzeti létnek. A Hadak útja nem csupán egyetlen költemény Ady többi verse közt, de történelmi fordulat is: a „hazátlan bitangok”-nak titulált proletárokat állítja a költő egy ősi monda jelképesítő erejével a magyar társadalom és nemzeti lét központjába. S ezzel még egyetemesebb távlatokba tágítja a hazad valóságat: az a hadak útja azóta a történelemben a szocializmus országútjává vált. Nem kisebb és nem kevésbé merész forradalmi tett ez az 1900-as évek elején, mint amilyen Az anya Gorkijának alkotói cselekedete volt KOCZKÁSSÁNDOR TÉNAGY SÁNDOR: ŐSZ Tarló, venyige, kóró — ez maradt. ■ Ennyi. A fákon átrepül a Nap. Van hely örülni, megpihenni? Tarló, venyige, kóré, a hegyről nehéz kocsinyom. Két sor a jegyzetpapíron. Ősz. Arany. Nem tudom becsapni magam. A pince, a padlás tele! Tarló, venyige, kóró, Az ősz fekete. Haza kell menni. Esők esnek majd, esők. Tarló, venyige, kóró. Táj: lefekvés előtt,
