Tolna Megyei Népújság, 1967. október (17. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-22 / 250. szám

I é > f 19G7. október 22. >­TOLVA MEGYEI NÉPÚJSÁG 5 Szeretjük egymást / Találkoztam az életmentővel. Ruhástól vetette magát a vízbe, és kimentette a fuldoklót. — Mire gondolt? — Első pillanatban arra, hogy le kellene vet­kőzni, mert vizes lesz a ruhám. De erre már nem volt idő. Ugrás közben a lányaimra gon­doltam. — Miért éppen a lányaira? — Az előbb nem voltam pontos, nem volt időm gondolkodni. Egyszerűen magam előtt lát­tam mindkettőt. — Szereti az embereket? Az életmentő vállat vont. — Életemben rengeteg keserűséget lenyeltem. De így van ezzel talán minden ember. És min­dig a gonosz, a rosszindulatú, és az irigy embe­rek miatt volt a baj — mondta. — Képtelenség amit most kérdezek, de azért szeretném, ha válaszolna. Akkor is vízbe ugra­na, ha azok közül kellene kimenteni valakit, akik néhányszor megkeserítették életét? — Nem tudom mit tennék. Nem szeretnék ilyen helyzetbe kerülni. Rám nézve borzalmas volna — mondta az életmentő. 2 A szüreti napok második napján két em­ber összeverekedett. Este tíz óra körül nagy nézőközönség előtt, kint az utcán a Garay „összes helyiségei” előtt öklözték egy­mást. Az egyik erős ember volt, a másik so­vány, és szívós. Előzőleg ittak. Vannak emberek, akik részegen keblükre sze­retnék ölelni az egész világot, amikor meg jó­zanok, akkor zsémbesek, összeférhetetlenek, kö­tekedők. Mások fordítva csinálják. Mégis: éppen a kocsmákban látni legjobban, hogy az emberek szeretik szeretni egymást. A szekszárdi fürdő mellett van egy büfészerű, parányi söröző. Időn­ként elnézem, hogy az oda betérő munkások minden formaságot mellőzve, percek alatt össze­ismerkednek. Szinte keresik a barátkozásra az ürügyet. Többnyire fizikai dolgozók járnak oda: szál­lítómunkások, vonathoz iparkodó bejárók, az építőipar, a közlekedés megannyi szakmájának képviselői. Megisszák azt az egy pohár sört, diskurálgatnak keveset, majd elköszönnek. Rendszerint egy új ismerőssel gyarapodva, aki­ből később esetleg jóbarát is lehet. A minap egyik szállítómunkás kereseti lehetősége került terítékre. Nem parlamentális alapon. Bárki köz­beszólhatott, megjegyzést tehetett, s véleményt alkothatott. A munkások kivétel nélkül, kellő és őszinte érdeklődéssel, sőt együttérzéssel tár­salogtak a témáról. A szállítómunkás elmondta: van olyan nap, hogy kétszáz forintot is megke­res. Máskor mindössze negyvenet, de előfordult már az is, hogy csak huszonnyolc jött össze. At­tól függ, milyen a szerencse. Teljesítménybér­ben dolgozik, egyharmincat kap mázsánként. Ezzel kapcsolatban szóba jött, hogy eddig a szállíttatok akkor jártak jól, ha visszfuvart kap­tak. De a szállítómunkásnak édes mindegy. Va­laki kortyintott a sörből, és feltette a kérdést: „Hogyan lesz majd a mechanizmusban?” A kü­lönböző szakmák emberei most már ezen a kér­désen kezdtek tanakodni. Ültek egymás mellett, nagy egyetértésben, meghitten, szinte családia­son. Az ember arra gondolt; mi maradna egy hét után ebből a meghittségből, ha ezeknek az embereknek holnaptól kezdve, együtt kellene dolgozniok? A vonaton, a vendéglőben, a bankettokon na­gyon tudjuk szeretni egymást. Úgy viselkedünk, mintha kötelező volna a nyájasság. De a mun­kahelyen, sokszor enyhén szólva, csak igen-igen mérsékelt a szeretet. Ugyan mi lehet ennek az oka? 3 A fiatal és tehetséges legényke jsles ren­dűén végezte el iskoláit, és vállalati al­kalmazott lett. Kezdetben számára az volt furcsa, hogy nem fiacskámnak, hanem kartárs­nak ' szólítják. A felnőtté válás kétségbevonha­tatlan megnyilvánulása ez. Iparkodott is felnőtt­ként viselkedni, és dolgozni. Munkahelyén a vezetők hamar felismerték benne a rátermett­séget, s háta mögött ilyeneket mondtak róla: „Még az isten is kereskedőnek teremtette”. Az első adandó alkalommal fontos feladattal bízták meg. Bonyolítsa le élete első üzleti tárgyalását. Utazzon el Székesfehérvárra, tárgyaljon, és be­látása szerint kösse is meg az üzletet. A fiú megbízatását kiválóan teljesítette, s a jól végzett munka szűzi örömével tért vissza kartársai közé. Felettesei megdicsérték: Csak így tovább. még sokra viheted! Kartársai, pontosabban kartársnői, kik eddig oly szívélyesek voltak hozzá, s oly segítőkésznek mutatkoztak egyengetni az első lépéseket, a si­keres üzleti út után teljesen megváltoztak. Gyá­szos képpel, halottsirató pofával somfordáltak a raktárban egyik polctól a másik polcig. Az ifjú és ártatlan kartárs nem tudta mire vélni a dolgot. Gondolta, felvidítja őket. Elmesélte, Székesfehérváron minden a lehető legjobban sikerült. Várta, hogy kartársai átérzik az első nagy erőpróba életre szóló jelentőségét, és együtt örülnek vele. Rideg és elutasító hallgatás fogadta beszámo­lóját. Kis idő múlva az egyik kartársnő e sza­vakat intézte a fiatal kartárs feje fölött a má­sik kartársnőhöz: — Édesem, te vagy még itt a »soportvezetö? — Drágám, eddig én voltam, de vannak itt már megbízhatóbb kartársak is. — Kik azok, édesem? — Nézz körül drágám! így folyt a negédes társalgás, s a fiatalember bőgni szeretett volna, mert nagyon is értette, hogy mire megy a játék. Tehetségét, tudását irigyli tőle ez a két nőszemély. A csoportvezető már azt a nyavalyás kis hatalmát félti. Dehogyis örül a fiatal kartárs oroszlánkörmének. Bánatos inkább, sőt, szívét gyűlölet tölti el, mert tudni ugyan nem tudja, de sejti, hogy ahol nincs fény, ott az árnyék sem látszik, bezzeg ha sok a fény, akkor azonnal kiütközik az árnyék. S ez a fiatalember az ő szemében nem kívánatos fénynek látszik. Egy világ dőlt össze a fiatal kartársban. Mos­tanság képtelen elhinni, hogy mi emberek azért szeretjük egymást. Egyébként tessék megfigyelni, ott a legkeve­sebb az emberszeretet, ahol mindenki saját magát tartja a világ legokosabb emberének. 4 Ha jól meggondoljuk, létezik kollektív össznépi szeretet is, ami alól az állam jó­voltából, a szocialista társadalomban nem vonhatja ki magát senki. Erre a kissé sajátsá­gos felismerésre egy rövid és kényszerű rende­lőintézeti várakozás juttatott. Rájöttem, tulaj­donképpen minden további nélkül jogom volna oda menni ahhoz a vadidegen fiatalemberhez, hogy megkérdezzem tőle: hol és hogyan történt az arcán árulkodó baleset. Feltehetően megle­pődne, s esetleg elküldene melegebb éghajlat alá. Pedig gyakorlatilag közünk van mindegyik beteghez, hiszen egymás gyógyítási költségeit mi dolgozók együtt fizetjük. De vajon helyes-e, hogy ebből az összeadott pénzből az állam min­denkor mindenkinek állja a cehet? Mint később megtudtam; a fiatalember túlsá­gosan jól sikerült szüret után felült motorkerék­párjára, és fölborult. „Erős ittasság” — állapí­totta meg a közlekedésrendészet. Azonnal orvo­si kezelést kapott, injekciót, gyógyszert, köt­szert, mindent, ami kell. Jelenleg is kötözésre jár. Ez eddig helyes. De hogy mindezt ilyen esetben is ingyen kapja, annak a helytállósága vitatható. Vele szemben ez a gesztus, ha ismét jól meggondoljuk, kollektív, majomszeretet. SZEKULITY PÉTER Bormúzeum. Fatalpon, gyertya mellett áll a 3 puttonyos atusi. KONGRESSZUSI ÚTLEVÉLLEL a Szovjetunióba A megyében min­denütt kisorsolták már a „Kongresz- szusi útlevéllel a Szovjetunióba” mozgalom útlevél- utalványait A sor­solásokon azoknak a fiataloknak juta­lomutalványai ke­rültek urnába, akik legjobban dolgoztak, leg­nagyobb aktivi­tást mutattak a ;KiISZ-munkában. A dombóvári járásban Bencze Máriát érte a szerencse: novem­berben négy Tolna megyei fia­tallal együtt ő utazik majd a Szovjetunióba, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. év­fordulójának ünnepségsorozatára. Bencze Mária a dombóvári Apáczai Csere János Gimnázium és Kereskedelmi Szakközépisko­la második osztályos tanulója. Először hinni sem akart a fülé­nek, amikor meghallotta, hogy a több mint kétszáz jól dolgozó fiatal közül ő utazhat. Elsőben szervező titkár volt az osztály KISZ-szervezetében, aztán őt bíz­ták meg a kulturfelelősi teendők végzésével. Bencze Mária való­ban aktívan dolgozik: sok kö­zösmozi- és hangverseny-látoga­tás bizonyítja munkája eredmé­nyét. Édesapja a ter­melőszövetkezet­ben dolgozik, édes­anyja a háztar­tást vezeti. Ö azért jelentkezett gimnáziumba, hogy utána egye­temen, vagy fő­iskolán tanulhas­son tovább: ne­velő szeretne len­ni. Az elhatáro­zás szilárd, most már csak a tanul­mányi eredmény­től függ megvalósúlnak-e vá­gyai. Eddig nem panaszkodhat: 4,4-es tanulmányi átlaggal vé­gezte el az első évet. A szovjet- unióbeli utazás amellett, hogy kitüntetés, áldozatot is kíván. A kislánynak előtte és utána is megkettőzött szorgalommal kell tanulnia, hogy a tíznapos le­maradást behozza. Osztálytársai, az iskola KISZ-esei már előre meg­kérték: részletesen, fényképek­kel számoljon be útjáról. Bencze Mária még sohasem járt külföldön, de testvérei, szü­lei sem jutottak még túl az or­szághatáron, így érthetően nagy izgalommal, várakozó örömmel várják a nagy napot. d. k. }■ fl dombóvári vasutasok sikere egy nemzetközi bemutatón Két svájci és egy magyar gép az érdeklődés középpontjában Tizenkilenc ország vasúti veze­tőinek háromnapos tanácskozás- sorozata záróakkordjaként pénte­ken egész napos nemzetközi gép­soros pályaépítési bemutatóra ke­rült sor Siófok és Zamárdi között. A bemutatón részt vett Földesi Gyula, a MÁV Pécsi Igazgatóság helyettes vezetője, Papp Károly, a MÁV Vezérigazgatóság, építési és pályafenntartási szakosztályá­nak vezetője, Székely Tibor, a a MÁV Pécsi Igazgatóság építési és pályafenntartási osztályának ve­zetője, Béldi László, a MÁV Dombóvári Építési Főnökség ve­zetőmérnöke. Közel száz külföldi és hazai szakember részére a MÁV Dombóvári Építési Főnök­ség dolgozói tartottak pályaépítési bemutatót. — Két éve, hogy nálunk dolgo­zik ez a gépsor, amely egyébként akkor az első volt az országban. Azóta segítségével korszerűsítet­tük a Szántód-Kőröshegy vona­lat, s jelenleg a Lepsény—Siófok vonal korszerűsítésén dolgozunk. Ebben az évben 27 km hosszú­ságban végzünk felépítmény-kor­szerűsítést. — mondta Bukovszki Ferenc, a MÁV Dombóvári Épí­tési Főnökség műszaki főcsoport­vezetője, akinek társaságában vé­gigjártam a több mint 5 km hosz- szúságban, 13 egységben dolgozó gépsort ként az egész gépcsoport átalakí­tását is szükségessé teszi. A külföldi szakemberek számá­ra a legnagyobb élményt a „Csa­ba” elnevezésű ágyazatrostáló gép munkája nyújtotta. A siker olyan nagy volt, hogy a svájciak pél­dául szívesen vásárolnának belő­le, legalább 50-et. Mint mondták ez a gép rendkívül könnyen ke­zelhető, és egyszerű szerkezete nem igényel különösebb szakkép­zettséget. Elmondotta Bukovszki Ferenc azt is, hogy a pályafelújítási mun­kákat sok esetben akadályozza a posta késedelmes előkészítése. Ugyanis az újonnan kialakított űrszelvények számos postai osz­lop áthelyezését teszik szükséges­sé. Bár jó előre értesítik a postát a tervezett vasútépítésről, sőt kö­zös helyszíni bejárásokat is vé­geznek, ennek ellenére nem egy esetben előfordult, hogy a posta késedelmes munkája hátráltatta a folyamatos korszerűsítést. A nemzetközi bemutatón részt vett külföldi és hazai szakembe­rek elismerőleg nyilatkoztak a dombóváriak munkájáról, akik ezen a napon „rendezésből” jeles­re vizsgáztak. A bemutatón ezúttal két új gép­pel is találkozhattunk. Igaz, csak bemutatkozni jöttek el, de egy­öntetű volt a vélemény: e két gép volt a bemutató szenzációja. — A svájci MATISA-cég gépei közül az egyik ágyazatelosztó és emelő, a másik pedig a vágányki­emelő, aláverő és irányító. A két gép 70 ember munkáját végzi el. Mindkét gép elektronikus vezér­lésű, s rendkívüli pontossággal külsőre is igen tetszetős munkát végez. A gépsor teljesítménye egyéb­ként napi 360 folyóméter, de jö­vőre már 504 km lesz. Uj techno­lógiát dolgoznak ki, amely egyéb­SZIGET VARI LÁSZLÓ Felvételre keresünk alacsony és magasnyomású vizsgával rendelkező kazánfűtőket, valamint férfi segédmunkásokat. Jelentkezni lehet a kórház személyzeti irodáján. Megyei kórház, Szekszárd. (190)

Next

/
Thumbnails
Contents