Tolna Megyei Népújság, 1967. október (17. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-19 / 247. szám

4

TOLNA MEGYEI VEPÜISAG

19GT. október 19.

Ritka mesterségek

Kékfestő

m z ötvenes években tör- tént. Egy minisztériumi bizottság szállt ki a tolnai festőházba, hogy megnézze, a berendezést és meggyőződjék: Valóban önálló szakma a kékfestőmesterség. Körülnéztek a földvári és a báta- széki kékfestőnél is, majd ezután bevezették Nagy József iparengedélyébe a „kékfestő”-t. A tolnai kisiparos ugyanis csak kelmefestő szakmára kapott iparengedélyt, a kékfestő- mestersége nem szerepelt az iparok hivatalos lajstromán. Pedig ő annak idején kékfestőinas volt.

Tehát önálló szakma a kékfestő. Sárgafestő nincs. Vörösfestő sem, és zöld sem. Pedig ezeket a színeket is alkalmazzák a kelmefestésnél. A kékfestés egy különleges eljárás: A porrá tört indigót — egyéb vegyszerekkel együtt — feloldják, majd az így készült pácba merítik a vászont, si- font. Amikor a kerettel kiemelik, a szövet színe még fehér, majd hamarosan megsárgul, megzöldül és kék lesz. A merítést többször megismétlik és nemcsak szép kék színt kap ekkor az anyag, hanem ez a szín tartós is, állja a mosást, nem fakul. Ugyanis ahogy levegő érte, akkor oxidálódott és kötődött kimosha- tatlanul az anyagra.

Abrosz, szoknya, vagy kötény lesz belőle. Kötény főleg Szekszárdra, a szőlősgazdáknak. A szekszárdi bortermelő azt mondja, hogy a kötényben van az erő. Ha kötényt köt. jobban tudja emelni a hordót...

A ház a Kossuth Lajos utcában emberemlékezet óta festőház. Erről tanúskodik a berendezés, a szúette gerendák, a csörlő tengelye, ami legalább százesztendős, a több száz fa- és rézsablon — ezekkel készítik a mintákat a textilre — a múlt századbeli szekrény és ágyak a sarokban — valamikor az inasok aludtak itt — a hatalmas mángorló, amit még tíz évvel ezelőtt ló hajtott, a földbe mélyített kádak, a „kipák”. Most már betonból, de az egyiket nemrég építette át a mester és évszázados korhadt fadarabokat kellett kiszedni a régi gödörből ... Itt van a rézüst és a vasgolyó is. Valamikor ezzel törték porrá a darabos indigót.

— A kisinasok dolga volt. Ahogy elkezdtük, percek alatt megkékültünk a porától. Az

indigó nagyon erős festőanyag, a pora behatol mindenhova. Nagyon kell vigyázni rá. Most már egyébként poralakú indigót használunk.

Mesélik, hogy hogyan járt vagy húsz évvel ezelőtt a paksi kékfestő. Busszal jött haza Pestről. Egyszer csak az egyik utas rászól a szomszédjára, hogy kék a füle.

— Neked meg a nyakad kékül.

Pillanatok alatt felbolydult az utazóközönség, meg kellett állítani az autóbuszt, mert mindenki _,megkékült". Nem sok nyomozás kellett annak megállapításához, hogy a paksi kékfestőnek a csomagtartóban elhelyezett papírzacskójából ered a kékség.

Néhány évtizeddel ezelőtt több százan űzték ezt a mesterséget az országban. Ma tizennyolc—húszra tehető a számuk, Tolnában három van. Azonban tanulót már egy se tart. Kalocsán van egy kékfestő, akinek a fia is a szakmában marad. Különben kihalófélben van ez a mesterség. Nagy József tevékenységének már a felét sem teszi ki a kékfestés, lassan ő is áttér a kelmefestésre.

— A kék megy még néhány népviseleti Vidéken, most éppen Kisbérről jöttünk meg a vásárról, holnapután Puszta- várpra megyünk, eljárunk Hő- gyészre, Szakályba, Tamásiba, legutóbb meg a szekszárdi borkóstolónak festettünk kötényanyagot. Általában azonban az ötven éven felüliek hordják a kéket. A fiatalság már nem.

— Uj anyagokat festenek?

— Azt is, sifont, vásznat, de most már egyre több a régi. A pendelyt, alsószoknyát. ami a sok mosásban megsárgult, elhozzák, befestetik kékre. Felsőszoknya lesz belőle, vagy kötény.

m tolnai festőház Nagy /M József tanítómesteréé Preller Józsefé volt. Mai gazdája tőle vette át, biztosítva életjáradékot az öreg mesternek. Kékfestőé volt azelőtt is és még azelőtt is. Talán, ha kutatnának a levéltárakban, vagy magának a háznak a padlásán is, nyomára lehetne bukkanni a ház történetének. Nem lenne érdektelen. Mint ahogy az sem, hogy a kékfestőszakma megszűnésével megmenteni az utókornak néhány, még itt kallódó Irégi munkaeszközt.

3. 3.

KEPRECEHYVMTOZAT: SARLÓS ENDRE

S»M/VöC. 'f'l ElAS/Xl-TX/A/KL

ÉS A FECESé~Gesp\ uEf=£K.Gt77- /A/*"- SALT CAJCe -tG »W/fVOeA/OV'et«»

EZ A. KlV/VrM V-CSM3C5 A2 EMßER tZléryá “SlfßE, AAiNr BSY SPANVOZJmenyasszont AZ.E.- e<5Y forró éjSZAKÁN . HÁT A JAPÁNOK- , VAGY A VA5SAR. COU-E- rr™[ GE HOKI - CSAPA- Wffa-r/K EU-BIM AKAR- MÁK. KA/LOEMl E- e>ENNV/NKEri

Különleges szegecsek

A „klasszikus” szegecekötéseik ma is használatosak a vas- és fémszerkezeteknél, valamint a gépjármű-gyártásnál: egy-egy

gyártmány elkészítéséhez gyakran több százezer vagy több millió szegecsre van szükség. A járműgyártásban, valamint a villamos és elektronikus készülék- gyártásban újfajta szégecstípu- sok alakultak ki: olyan helyek is javíthatók szegecseléssel, ahol a gyámfej megfogására és megtartására helyhiány miatt nincs lehetőség. Ilyen különleges szegecseket alkalmaznak az autóbuszok és vasúti vagonok sarok- ktötéseinél, valamint a repülőgépeknél a szárny és a vezérsík | kötéseinél. 1

Nyékiné, a betétes

Csak a portásszakmához közel állók tudják, hogy a betétes igen fontos munkakör. Postai kézbesítők mellett, ők hordják ki minden reggel a napi sajtót az előfizetőknek. A dombóvári 1. számú postahivatal betétese Nyéki Lajosné.

— Megkedvelte már e szép szakmái?

— Négy hónapja hordom a lapokat, megszerettem az embereket, az előfizetőket és természetesen az újságokat is. Megismertem már a járásomat —»• a Fő utca hatvanas számától, illetve az 5. utcától a község végéig. Nekem van a legnagyobb területem.

— Nem nehéz a munka?

— Hbgyis mondjam, reggel amikor indulok, nehéz. Hisz több mint háromszáz lappal kezdem a munkát, s lassan elfogy mind. Ha jó az idő, elég korán végzek.

— És mennyi a kereset?

— Körülbelül ki- lencszáz forintos átlag jön ki. De számításba kéll venni, hogy nyár is volt*

kezdtem is a szakmát. Ezután lehetséges, hogy növelni tudom a példányszámot, aztán a pénz is több lesz.

— Mennyi időt fordít a lapkihordásra?

— Pontosan nem számoltam. Annyi biztos, hogy a négy hónap alatt minden nap délre az ebédet is meg tudtam főzni* az újsághordás mellett. Hónap végén, három-négy délután összeszedem az előfizetési díjakat... És marad idő a családra is, több mintha üzemben dolgoznék™

— Pj. —

A nő kapta fel a tekintetét, de nem szólt.

— Az RN—2-re gondolt? Igen?

A manöken bólintott.

— Az nem lehet itt. Sajnos, azt maguk megölték. Vagy nem?

A „számok” egyszerre rázták a fejüket.

— Vagy csak meg kellett volna ölni? Valtert is maga ölte volna meg? — kérdezte a 100-astói.

— Nem, őt nem! — tagadta a finánc kétségbeesetten.

— Hát ki még ilyen harcias? Csak nem az RF—10-es?

A tüdőbajos .riadtan tiltakozott.

— Tehát maradt a kis színésznő? Nemde?

A lány felugrott.

— 139 —

— Ö adta az utasítást! — mutatott villogó zeniekkel a pénzügyőrre. — És ő adta az ampullákat is! Miért nem vallja be?! Hallja?! Most legyen okos! Kérem — fordult könyörögve az alezredeshez — én úgysem hajtottam volna végre... — A hangja zokogásba fulladt.

— Majd később részletezi — nyugtatta az alezredes, majd a telefon után nyúlt.

— Kapcsolják N-et.

Az ügynökök elképedve hallgatták:

— ön az, hadnagy elvtárs? Nos, eresszék már ki a fogdából azt az RN—2-t... Igen, igen... A kis színésznőnek kellett volna jóvátenni az elköI vetett hibát., dehogy... dehogyis pisztollyal! Idegméreggel! Nem, most már nincs semmi proh- léma. Igen, azért adtuk le az utasítást a likvidálásra, hogy kiderüljön, nincs-e még egy szereplő. Mondjuk egy hóhér... Persze, együtt az egész... Aztán küldjék haza néhány napra, úgy is idő előtt megszakította a szabadsagát. És tudja mit? Pikó elvtárs szólna még egy pár szót...

Pikó mosolyogva vette át a hallgatót.

— Igen, én. Csak azt akarom mondani, hogy szervezzék ám át azt a fotószakkört...! l ábas? Holnap megyek vele... Nem, semmi adat nem jutott ki!

Nagy Andrisnak csomagot hozott a postás. Bánatosan, remegő kézzel tapogatta a barna csomagolópapírt, és nem volt ereje kibontani a toldott- foldott spárgát. Társai szótlanul álltak mellette. Valaki elmetszette a zsineget, és előbuggyant egy gyűrött, sötétkék civilruha. Andris mélyet sóhaj — 140 —

tott, és e pillanatban mindenki az otthoniakra* munkára, lányokra gondolt.

Nagy Andris kétszer köszönt el mindenkitől. Még a lovakat is meglátogatta, azoktól is elbúcsúzott.

Kiskabátban állt a laktanyaudvaron, és nem bírta rászánni magát az indulásra.

Pikó és Lábas érkeztek. Andris odasietett hozzájuk.

— Kinyírtuk a Faragót, mi? — üdvözölte széles vigyorral napok óta nem látott katonatársát.

— Bolond vagy te, Andris — szökött ki Lábas száján, és sokáig, szomorkásán nézett a szemébe.

— Á, nem volt az jó ember! — mondta a fiú és eloldalgott mellőlük.

A katonák és a tisztek körülvették az érkezőket. A kérdések áradata zúdult rájuk. Pikó csak szabadkozott.

— A teljes összefüggés csak a kihallgatások után derül ki — mondotta. — Van még néhány tisztázatlan probléma, dehát az már a bíróságra tartozik. Igyekeztünk megtenni a magunkét. Persze, hogy nem volt könnyű.

Andris kiosont a kapun, és lassan elindult az országúton. A lenyugvó napot nézte a felnőtlen nyugati égen, és az égbolt szomorú, roppant tisztaságát. ..

Ezerkilencszázhatvanhárom, február tizennyol- cadika volt, délután négyet mutatott az óra..

VÉGE