Tolna Megyei Népújság, 1967. október (17. évfolyam, 232-257. szám)
1967-10-19 / 247. szám
196". október ». YÖLff/í MEGYEI NEPTTJSÄÖ 5 Díszítőművész-szakkörből — nők klubja Egy út gazdát keres Három éve leveleznek a javításról, de az út még ma is életveszélyes A három összetolt alacsony asztalt kényelmes székek veszik körül. Az asztalon otthonos ösz- szevisszaságban minták, fonalaik, anyagok. Tágas, világos helyiség, a szekszárdi Soós Sándor városi művelődési ház jobboldali terme. Az asztal körül asszonyok, lányok ülnék, a lámpák fénye szőke, barna, ezüstös hajszálakon csillog. Kellemes csevegést szakít félbe az érkezésem, éppen egy vidám történet csattanóját hallom még, és az utána felcsendülő nevetést. Két asszony egy sötétzöld bár- sonyterítőn dolgozik, egy másik kézben alakuló pulóvert látok, rámán kifeszítve fekete ba- tiszton hófehér hímzés, színes szálak bogozódnak a népi díszítésű párnahuzatokon. Ahányan, annyiféle munkán dolgoznak, közben az ujjak gyorsaságával versenyezve folyik a beszélgetés. Néhány perc múlva engem is befogad a barátságos kör, sajnálom, hogy tétlenül ülök, mert tevékenység közben még a szó is jobban esik. Hétfő este hét óra van, a díszítőművész-szakkör szokásos heti összejövetele. Fellapozom az asztalon előttem heverő naplót, amelyben megörö* hitették az elmúlt évi program vázlatát. Olvasom a bejegyzéseket „X. 17. Múzeumlátogatás. A megyei kép zőmű vész-k i ál 1 í tás megtekintése. X. 24. Élménybeszámoló a pécsváradi leányvásárról. XII. 12. „Földből és tűzből.” „Vigyázat, mázolva” című kis- íilmek megtekintése. I. 16. A házi munka könnyebb elvégzése — tapasztalatcsere. I. 30. Szép szőnyegek — beszélgetés. II. 6. A festett bútor tisztítása. II. 13. A férj szerepe a háztartásban. Ennél a pontnál rövid szünetet tartok, megkérdem: — Voltak akkor férjek is jelen? — Nem. De megbeszéltük, hogy kinek a férje mit segít otthon. — válaszolják nevetve. — Az eredmény? — Kiderült, hogy szorgalmasak a mai férjek, ha nem is dicsekszenek vele. Megértik, hogy nem lehet a házi munkának minden, terhe az asz- szcmy vállán™. II. 20. Élménybeszámoló a brácsa- és hárfa-hangversenyről. — Van néhány tagunknak bangversenybérlete. Ők mindig elmesélik, hogyan szerepelt a vendégművész. — Márciusban Kodályról emlékeztünk. Sajnos... — teszik hozzá' — Itt pedig ilyen bejegyzést látok: „Hideg ételek készítése”. — Recepteket is megbeszélnek? — Méghozzá kitűnő dolgokat. Süteménynél például valaki elmondja, aztán, aki irodában dolgozik, sokszorosítva legépeli, kiosztjuk, ’ és a következő heti összejövetelünknél megbeszéljük, hogy sikerült-e a megvalósítás? Arany-, ezüst-, bronzérem V. 15. Kiállítás kiértékelése. — A szakkör is részt vett a megyei népi iparművészeti kiállításon? — Nem is egy pályamunkával. Hoztunk egy arany-, ezüst- és bronzérmet, meg egy munka jutalmat. A hímzéseket többnyire gyakorlatilag is jól hasznosítható alapanyagokra dolgozzuk. Szép koktél-kötényeket hímeztünk, s blúzokat. — Csináltak már saját használatukra is valamit? — Nagyon sokfélét. Volt, aki a kislányának hímzett ruhát, a lakásba térítőkét, díszpárnát, ágynemű-garnitúrát. — A szakkör állandó létszáma? — Tizenöten vagyunk, ebből legalább 10-en minden alkalommal eljönnek. — A férjek elengedik a feleségeket, kérés nélkül? — Még sosem ellenezték! Inkább ők kérdik: ülik-e elkésni a szakkörből? Nem hiányolnak majd a többiek? — Miért elleneznék? örülnek, hogy jövünk. Nekik is kell egy kis szabadság — tódítja tréfásan egy másik asszony. — Betartják a pontos kezdést? — Nem. Mindenki akkor jön, mikor ideje engedi. Nem kényszer senkinek a kétórás össze- jöveteL — Mikor alakultak? — kérdem a szakkör vezetőjét, dr. Németh Pálnét, a Népművelési Tanácsadó munkatársát. — Tulajdonképpen még 1965- ben, de akkor csak két hónapig dolgoztunk, együtt, próbaképpen. Sikerült a kezdetünk, mert mindjárt a „mélyvízben” tanultunk „úszni”. Az egyik legnehezebb hímzésfajtával, a sárközi motívumokkal ismerkedtek meg a résztvevők, de a Sárközi Napokon a decsi művelődési házban megrendezett kiállításon már ott láthatták a vendégek a mi munkáinkat is. — A kezdeti magból hogyan alakult a jelenlegi tagság? — Aki akart, szólt a munkahelyén az ismerősöknek, hogy nincs-e kedve' közösen kézimunkázni? Horgolni, kötni, vagy hímezni, ez mindegy. — De így, sajnos, kévésén vagyunk, sokan nem is tudnak erről a szakkörről, arról, hogy kialakult egy ilyen kellemes társaság nőkből. Akiket érdekel a modern otthon — Jó volna, ha többen is értesülnének a mi összejöveteleinkről, mert díszítőművész-szakkörből nők klubjává szeretnénk alakulni. Dolgozó nők, vagy háziasszonyok jöjjenek közénk, mindegy. Olyan lányok, vagy asszonyok, akiket érdekel a modern otthon, a háztartás minden csínja-bínja. — Terveik? — Még az első idei összejövetelünkön összeállítottunk egy több előadásból álló sorozat tervét, amelyre központi előadókat hívhatnánk meg, ha többen lennénk klubtagok. Az előadások témaköre olyan, amely mások • érdeklődésére is számot tarthat. — Példárd? — Képzőművészeti, lakáskultúrával, gyerekneveléssel foglalkozó, zenetörténeti, egészség- ügyi. Végül lenne egy „Ismerd meg Szekszárd műemlékeit” című. Az előadás után egy kellemes tavaszi sétát tervezünk, amikor végigjárjuk a város nevezetességeit. — Mit üzennek azoknak a lányoknak, asszonyoknak, akik ezt a cikket olvassák? — Mindenkit szeretettel várunk! A hétfői napon, hattól nyolcig, a szekszárdi városi művelődési házban. A nők klubját keressék... MOLDOVÁN IBOLYA városrendezési tervek végrehajtása során szanálásra került az autójavítóval együtt a Sörkert A két létesítmény lebontásával egyszerre hatalmas terült vált szabaddá, melyen az új városközpont egy része lesz telepítve. Foto; Bakó Jenő Pontosan három éve annak, írásban a KPM Közúti Főigazga- hogy Varga János, a Rostkikészí- tóságától a mintegy 800—900 tő Vállalat dunaföldvári kender- méter hosszú, gyárhoz vezető begyárának vezetője először kérte kötőút javítását. „A 6-os számú fő közlekedési útba torkolló állami közút, amely a jelenlegi állapotban teljesen használhatatlan, az igényeknek egyáltalán nem megfelelő és semmiféle karbantartó munkával, biztonságosan és veszélymentesen már nem tartható. Az út szűk és igen rossz állapotban van. Szinte hetenként előfordul, hogy megrakott járművek borulnak fel, és csak szerencsének mondható, hogy ezidáig nem történt baleset” — indokolja kérését első levelében a gyárvezető. Nem egészen egy hónappal később a csekély forgalomra való hivatkozással a KPM Közúti Fő- igazgatósága elutasítja a kérést Ezt követően az újabb kéréseket, újabb elutasítások követik. 1965. július 9-én Varga János gyárvezető többek között a következőket kénytelen írni Szegedre, a Rostkikészítő Vállalat igazgatási osztályának: „Ezúttal is felelősségem teljes tudatában kénytelen vagyok kijelenteni, hogy bármely megrakott járművel baleset történhet, amelyért a felelősséget nem vállalhatom.” A válasz sajnos ezúttal sem megnyugtató. Időközben a KPM Közúti Fő- igazgatósága arról értesíti a gyárvezetést, hogy a kérdéses utat törli az országos közúti hálózatból mivel ilyen természetű jellegét az út elvesztette, s ezért az utat tanácsi rendelkezésűnek nyilvánítja. Nem sokkal később megérkezik a Tolna megyei Tanács levele, amelyből — nem kis meglepetésre — kiderül, hogy a kérdéses utat nem vették tanácsi kezelésbe. Majd egy fél évvei később már ennek ellenkezőjéről értesítik a gyárvezetést. Miközben a dosszié egyre vaskosabb lesi a sok levelezés nyomán, bekövetkezik amitől a gyárvezetés tartott: 1965. november 25-én este özv. Tömön György- né a délutáni műszákból hazafelé menve eáy gödörbe esik és lábát töri! De még ez sem elég. Két hónappal később, két- munkásokat szállító autóbusz csúszik össze, de szerencsére személyi sérülés nem történik, „csak’' az anyagi kár jelentős. Minden józan gondolkodású ember azt hinné, hogy ezután a kettős baileset után végre megjavítják az utat. De nem így történik. Most egy újabb levelezési áradat indul útjára, amelynek témája igen egysíkú: a gyár vegye kezelésbe a kérdéses utat, mert az elsősorban az ő érdekeit szolgálja. A múlt év végén Bánlaki Márton párttitkár és Sarvajcz István, szb-titkár közös levélben fordult dr. Csanádi György közlekedési és postaügyi miniszter- terhez, elpanaszolva az addig történt eredménytelen erőfeszítéseket. Válaszlevelében dr. Csanádi György arról értesíti a szakszervezeti; bizottságot^ hogy ;,... a kérdéses út magasabb igényeknek megfelelő átépítése az országos közutak korszerűsítési hitelkerete terhére nem biztosítható, tekintettel arra, hogy az út teljes hosszában a község belterületén fekszik és túlnyomórészt üzemi forgalma azt nem indokolja. Az út rendszeres fenntartására a megyei tanács vb építési és közlekedési osztályát egyidejűleg felhívtam, azonban a magam részéről is úgy látom, hogy amennyiben a kendergyár saját forgalma érdekében az út magasabb igényeknek megfelelő kiépítését szükségesnek tartja, arról saját beruházása keretében lenne célszerű gondoskodni.” S ezzel bezárult a kör, anélkül, hogy a kérdéses út javítása megtörtént volna. Időközben három év telt el, s az út állapota, ha lehet még rosszabb mint volt. E hó elején újabb levelet kapott Varga János gyárvezető. Ezúttal a községi tanács vfo- elnökétől: „A végrehajtó bizottsághoz beadott kérelmével kapcsolatban közlöm, hogy a bekötőút 1968-ban történő felújítását 2668. szám alatt a járási tanács vb-hez felterjesztettük.” Eddig tart egy nem mindennapi történet. Hagy ezután mi lesz, azt nehéz kitalálni. Hiszen még mindig nincs határozat a kérdéses út megjavítására, pedig a dunaújvárosi AKÖV már bejelentette, hogy a közeljövőben kénytelen lesz megszüntetni az út nagyfokú veszélyessége miatt a gyárhoz vezető járatát. A községi tanács vb. felterjesztésére még nem érkezett válasz, s így nem tudni, vajon lehetséges-e az út 1968-ban történő megjavítása, vagy továbbra is marad minden a régiben. Mindenesetre kíváncsian várjuk a folytatást. SZIGETVÁRI LÁSZLÓ Rájár a rúd mostanában a vendéglátóiparra. Nem akarom védeni azokat, akik tudatosan és szándékosan megkárosítják a közönséget, de azért ne általánosítsunk. Valljuk be, sok szép és kellemes órát töltöttünk már a vendéglők, cukrászdák asztalainál. Találkoztunk figyelmes pincérekkel, kedves kiszolgálónőkkel is, akik tényleg a szivükön viselik, hogy jól érezzük magunkat. Van azután olyan is, mint az a főpincér, akivel a nyáron az egyik bala- Umi vendéglőben találkoztam, Mikor végeztem az ebéddel, hívom a fizetőt és kérem, hogy számoljon. — Igenis, kérem — hadarja készségesen — egy májgaluska- leves: hat forint, egy rántott szelet: tizenhat forint, egy fröccs: négy hatvan, meggy: öt negyven... — De hiszen meggyet nem is ettem — mondom szédülten a gyors beszédtől. — Ja kérem, ha nem megy; akkor kihúzom — válaszolta, főúri nyugalommal.
