Tolna Megyei Népújság, 1967. szeptember (17. évfolyam, 206-231. szám)
1967-09-07 / 211. szám
1967. szeptember 7. «•OLIM MEGYEI VEPŰJSAO 3 A megye történetében páratlan búzatermés Kőkemény húszezer Minden aktuális témát felölelő tanácskozást tartottak a megye és a járások tanácsi szakvezetői, a mezőgazdasággal kapcsolatos vállalatok vezető szakembereivel közösen. A Fácánkerten, a Megyei Növényvédő Állomás épületében összegyűlt szakembergárda egy része már beosztásánál fogva is új feladatokat lát el. A volt főagronómusok ezentúl mint főfelügyelők dolgoznak a járási tanácsoknál, és Somorjai Sándornak, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztálya volt főagronómusának is ez a beosztása: termelési főfelügyelő. Látszólag ellentmond az elnevezés azzal, hogy éppen közvetlenül a termeléssel foglalkoznak legkevesebbet, megszűnt az úgynevezett operatív irányítás. Viszont a termelést annál nagyobb súllyal fogják segíteni közvetve. Az eddigi legnagyobb termés Somorjai Sándor igen érdekes adatokat ismertetett bevezető előadásában. A megye közös gazdaságaiban az aratást az idén már 96 százalékban végezték géppel, ebből a kombéjnolás aránya 92 százalék. Az átlagtermés búzából a megye történetében eddig páratlan, minden eddiginél jobb: holdanként 19,6 mázsa. Az elmúlt esztendő megyei átlagtermése 13,7 volt. A megyei főfelügyelő az utóbbi hat-hét év adatai alapján kimutatta, milyen nagy része van a szovjet Bezosz- tája búzafajta fokozatos térhódításának abban, hogy megyénk búzatermése egyre magasabb. Érdemes összehasonlítást tenni a jelenleg legjobb magyar fajtával, az F—293-as sál. A fertődi búza megyei átlagos hozama 10 kiló híján három mázsával kevesebb, mint a szovjet búzáé. A vita tehát eldőlt, melyiket érdemesebb termeszteni. A még nagyobb vetésterület megvalósításához adott a lehetőség, több Be- zosztáját vethetnek, ahol sok volt az egyéb búzafajta. Somorjai Sándor ugyancsak beszédes számokkal bizonyította, hogy egyszerűen nem érdemes rozsot termeszteni olyan területeken, ahol a búza is megterem. A rozs áthold — Az aszály lagtermése évről évre csak hat mázsa körül mozog, viszont a búzáé ennek több mint a kétszerese megyei szinten, sőt 1967- re már 8,8 mázsával adott holdanként nagyobb termést a búza Tolna megyében, mint a rozs. Felügyeleti jogkör Elmondta és példával illusztrálta a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának termelési főfelügyelője, hogyan is áll most a tanácsi szak- igazgatási szerv az irányítással. Igaz, hogy az operatív irányítás megszűnt, de felügyeleti jogkör van, nemcsak jogos, de szükséges is a beavatkozás bizonyos esetekben. A járási és a megyei apparátus felelős azért, ami a járásokban és a megyében történik mezőgazdasági vonatkozásban. Például: a korábbi évektől eltérően most senki nem fog kimenni a járástól a tsz-be az őszi vetést irányítani, de ha egy szövetkezet október első felében még alig vetett búzát, be kell avatkozni a közös gazdaság munkájába. Igen nagy súllyal beszéltek a tanácskozáson az állattenyésztés helyzetéről, különösképpen a sertéstenyésztés fejlesztéséről. Sajnos visszaesett a sertéstenyésztés, főként a sok helyen nem megfelelő ólak, szállások miatt. A régi, korszerűtlen vagy ideiglenes jellegű hideg fiaztatókban sok az elhullás és a hizlalásra fordított abraktakarmány meny- nylsége is sok, megyei átlagban. A megyei szakvezetés azon dolgozik, hogy a sertések létszáma a szükségesre fejlődjön fel és távlatilag az építkezésekből a sertésszállásokat helyezzék előtérbe. Illetve az állattartás gépesítésében a sertésszállások korszerűsítése lesz az elsődleges. Jelenleg sajnos a rendkívüli aszály miatt takarmányozási gondokkal is kell számolni. Amilyen kiváló termést adott a kenyér- gabona, olyan érzékeny veszteség várható országos szinten kukoricából. Az Alföldön a tervezettnek körülbelül fele takarítható be, annyira megsínylette a kukorica a szárazságot. Már jönnek Tolna megyébe az Alföldről vásárolni, például Dunaföldváron sok kukoricát elvisz egészen magas a kukorica ára. Az lenne jó, ha megyénk közös gazdaságaiból itt, megyén belül értékesítenék elsősorban a fölösleget, a takarmányhiányos tsz- eknek. Nálunk ugyanis vannak szövetkezetek, amelyek az aszály ellenére is jó kukoricaterméssel dicsekedhetnek. A kifogástalan talajmunka, az őszi mélyszántás és egyéb tényezők éreztetik kedvező hatásukat Felmérik a takarmányhelyzetet Dr. Braun Mihály, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának közgazdasági csoportvezetője kidolgozott egy tervet a megye takarmányhelyzetének felmérésére. A járási apparátus a közeljövőben minden tsz-t megkeres és megállapítja, hogy az illető gazdaságnak lesz-e elegendő takarmánya, vagy sem. Természetesen állami készletből nem várható a teljes megsegítés, kölcsönadás, hanem maguknak az üzemeknek Is gondoskodniuk kell a vásárlásról. A búza értékesítése nagy többletbevételeket adott az idén, ez segítséget nyújt a takarmányhelyzet normalizálásához. Rubold Ödön élelmezésügyi felügyelő kéri a gazdaságokat, gondoljanak a szükséges takarékosságra a takarmányozásban. A szarvasmarhák abrakolását bizonyos fokig csökkenteni kellene és ezt az abrakot a sertéshízlalás javítására fordítani. Ismét pocokinvázió ? A tanácskozás házigazdája, dr. Nagy Elemér, a Megyei Növényvédő Állomás igazgatója tájékoztatást adott a kártevők elleni küzdelemről. Sajnos ismét szaporodik a mezei pocok, nagy szervezettséggel kell védekezni. Erős a fertőzés Magyarkeszi, Döbrököz és UJireg határában. Dr. Nagy Elemér szerint ezeken a helyeken nem szabad őszig várni a védekezéssel. A növényvédő állomás a Thiodánt ajánlja, de ezt a veszélyes szert szigorú előírások betartásával lehet csak felhasználni, ősszel majd az Ar- valin alkalmazására kerül sor több helyen. ERŐSÖDŐ éhány hónappal ezelőtt, pontosabban április első napjaiban, a gerjeni postára levél érkezeit. A postásnak feltűnt a szovjet bélyegző. Ma már nem feltűnő, élénkült a levelező kapcsolat. A néhány hónappal ezelőtt érkezett levetet Nyikolaj Nyikiforovics Beluh, egykori szovjet katona írta, aki a második világháborúban részt vett Gerjen felszabadításában. A szovjet tiszt mint haditudósító, feljegyzést készített a dunai átkelésről. Levelében pontosan leírta a 22 évvel ezelőtti eseményeket. A történelmi idők szemtanúja jelentkezett. A szovjet katonák helytállásáról írt, s ugyanakkor meleg szavakkal emlékezett meg a ger- jeniekröl, köztük egy István nevezetű emberről, aki vállalkozott arra, hogy egy dülőúton át, Dunaszentgyörxjgre vezeti az ezredet. — oOo — A szovjet 'tiszt levelét értékes dokumentumként őrzik a ger jeniek. A fiatalokkal úttörőfoglalkozásokon, és KISZ-gyűléseken ismertették. így történt, hogy néhányon levelet írtak a szovjet tisztnek. Nyikolaj Beluh elsők között válaszolt Holler Etelka KISZ-fiatalnak. íme a levél tartalma: „Kedves Eta! Köszönöm levelét, amelyet 1967. április 15-én kaptam kézhez. A válaszadással késtem, mivel nem beszélem az önök nyelvét, s tolmácsot lelni időbe tellett. Szerencsére, a Sztavropoli Orvostudományi Egyetem második évfolyamán tanul honfitársuk, Gecser Gábor, aki lefordította az ön levelét, orosz nyelvre. Kedves Eta! Most már, mint nyugalmazott tiszt, társadalmi munkásként a sztavropoli tpBARÁTSÁG nácsnál dolgozom. Két fiam uan, egyik a szovjet hadsereg kapitánya, a másik gépészmérnök. Feleségem, Szofja Boriszova pedagógus, a helybeli út törőház szaktanácsadója. Levelével nagy örömet szerzett és kérem, köszöntse nevemben Bese Antalt, Pesti Jánosnál és mindazokat a gerjeni jóbarátokat, akik levelükkel felkerestek. Nagyon megörültem, amikor leveléből azt olvastam, hogy Barócsai István él. Szeretném, ha ő is írna. Kérjék meg. beszéljen a fiataloknak visszaemlékezéseiről úgy, ahogy történt. Ha, ahogy irja, ő volt az, aki átkísérte ezredünket Ger jenből Dunaszent- györgyre, akkor van miről mesélnie. Kérem, hogy amennyiben lehet, küldjenek látképet Gerjenről, és Dunaszentgyörgyről. Szeretném látni, mennyit fejlődött a két község a fel- szabadulás óta. Várom levelüket és a képeket. Még egyszer köszönöm kedves levelét, s feleségemmel együtt szívből köszöntőm, Nyikolaj Beünti” — crOo — Körösödnek a barátság szálai, amely a ha- Iáit osztó, zűrzavaros napokban kezdődött, s a békés napok munkájában folytatódik Az emberekben most már elhalványult a hábc rú borzalma, s nem szívesen emlékeznek. Ny' kolaj Beluh, a szovjet tiszt, a történelmi id szemtanúja azért emlékeztet, hogy lássuk, n. lyen drága kincs a béke. Azt mondják, a ha:- ban született barátság erős és nem ismer h tárokat. Ez valóban így van, és a gerjeni pé da is ezt igazolja. gQZSOfiYI ICNÁCNÉ Augusztus elején indult a paradicsomszezon a Paksi Konzervgyárban. Az első héten még attól tartottak, hogy nem' kap a gyár elegendő nyersanyagot, a szárazság következtében gyenge lesz a termés. Ma azonban már bizonyos, hogy az idén rekordmennyiséget dolgoznak fel paradicsomból a gyárban. A környező gazdaságokból — termelőszövetkezetekből — szinte özönlik a paradicsom a gyárba, náponta 180—200 ezer kilót szállítanak be. Pontos ütemterv szerint. A beszállított mennyiség ugyanis nem lehet se kevesebb, se több, mint amennyit „fogadni”, feldolgozni tudnak, ha több, akkor a felesleg megromlik, ha kevese6b, akkor állnak a gépek. Már pedig amikor ilyen bő a termés, a gépek nem állhatnak tétlenül. így aztán állandóan kapcsolatot tartanak a termelőkkel, hogy a szedés összhangban legyen a feldolgozással, mindig elegendő és érett paradicsomot kapjon a gyár. A feldolgozás éjjel-nappal folyik, vasárnap és hétköznap egyaránt. Csak 7—8 naponkint állnak le egy- egy műszakra, karbantartás céljából. Eddig hatszáz vagonnyi paradicsomot dolgoztak fel, — alig több az előirányzat az egész idényre — úgy számítják azonban, hogy ténylegesen elérik a kilencszáz vagont. A szezon ugyanis még legalább egy hónapig eltart. Állandóan jönnek-mennek a teherautók, hozzák a paradicsomot, viszik vissza az üres ládákat. A mosóberendezésből az előfőzőbe és paszírozóba kerül a paradicsom. A sűrítőüzem, ahol vákuum-üstökben főzik, sűrítik a paradicsomot,