Tolna Megyei Népújság, 1967. szeptember (17. évfolyam, 206-231. szám)
1967-09-28 / 229. szám
8 ÍOLNÁ MEGYEI NEPÜ.TSÄG 1967. szeptember 28. Win« Mtcriiy <4AO P!Un£TUU>. «IÜUmuu NÉPÚJSÁG A magyar SZÖCIALISTA MUNKÁSPÁRT tolna megyei bizottsága és a megyei.tanAcs lap II nevelömunka idei feladatai Járási tanácsülés Dombóváron SZEPTEMBER 28 Névnap: Vencel. A Nap kél 5.38 órakor, nyugszik 17.31 órakor. CSÜTÖRTÖK A Hold kél 23.22 órakor, nyugszik 15.19 órakor. í — A tamási községi tanács elfogadta a Vörös Szikra Tsz piaci helyfoglalási kérelmét. A szövetkezet a már meglevő pavilonja helyeit olyan üzlet nyitását tervezi, amelyben a zö'dség, a gyümölcs mellett halat, tej-tej terméket, füstölt árut is árusítanak. Tervezik jövőre egy piaci borozó nyitását is. — Tíz új Ikarus 311-es autóbuszt kapott az elmúlt napokban a Szekszárdi 11. sz. Autóközlekedési Vállalat. Az év végéig még 30 Ikarust várnak. Az új buszokkal nagymértékben tudják majd javítani a személyszállítást a megyében. — Megkezdték az üvegszövet irteleníté- sét a Tolnai selyem- fonógyárban. A gyár szövödéjében üvegszövetet i's gyártanak, ennek irtelenítését — az elemi szálakat összetapasztó iranyag eltávolítását szövés után — eddig Budapesten végezték, ezután azonban teljes egészében Tolnán végzik. — Több mint 300 hangversenybe, iettulajdonos Szekszár- don. Az 19Ő7—68-as hangversenyévadra rekordmennyiségű — több mint 300 — bérletet adtak el a városban. — Találtak egy gyermekretiküit, . egy gyermekpénztárcát, benne 20 forinton aluli összeggel. Jogos tulajdonosa átveheti a szekszárdi városi és járási rendőrkapitányságon, Várköz 4. szám alatt. — A dombóvári népi táncegyüttes az előzetesen tervezett egy nap helyett a szekszárdi szüreti napok rendezvényein mindkét napon részt vesz. — Dunaszentgyör- gyön új művelődési ház épült, amely berendezésének anyagi fedezete meghaladja a község erejét. így a megyei tanács az évi költségvetésből 200 000 forintot biztosított erre a célra. — Ut a végtelenbe címmel az első szput- nyik felbocsátásának 10. évfordulójáról emlékeznek meg október 4-én a Magyar Televízióban. — Autóbuszjárat — diákoknak. A Nagy- dorogra nap mint nap bejáró .bikácsi közép- iskolások régi gondját oldja meg az AKÖV október lói egy autóbuszjárat beindításával, amely lényegesen megkönnyíti a bejárást. — Elhagyta a nyomdát és néhány nap múlva a boltokba kerül az a két ünnepi kötet, amelyet az 50. évfordülóra jelentet meg a Szépirodalmi Kiadó „Lenin, október” illetve „Uj kor nyitánya” címmel. — A nagydorogi vasútállomás rendezési munkái hamarosan befejeződnek. A rakodó pályaudvar és környékének út- és vízrendezése másfél millió forintba kerül. — 51 képesítés nélküli nevelő tanít a paksi járás iskoláiban, 274 azoknak a pedagógusoknak a száma, akik főiskolai vagy egyetemi végzettséggel rendelkeznek. A tervek szerint 1970-re mindenki megszerzi a megfelelő képesítést. — A KPM közúti főigazgatóság közli, a Balassagyarmat— Ipoly határhíd újjáépítésével kapcsolatban a Balassagyarmat—Slovenske— Darmoty határátkelő- helyet 1967. október 1-től december 31-ig lezárják. A lezárás időtartamára a személykocsi-forgalmat a Parassapuszta—Sahy közúti határátkelőhelyre, a tehergépkocsi-forgalmat pedig Rajka—Rusovce és a Tornyosnémedi—Mil- host átkelőfielyre irányítják. A Parassapuszta—Sahy határ- átkelőhely Budapest— Vác—Nagymaros— Szob—V ámosmikola —Parassapuszta útvonalon közelíthető meg. SÜLYOS BALESET GONDATLANSÁGBÓL Tóth János, döbrö- közi lakos feleségével Dombóvár felé motorozott. Az út egyik 5—6 százalékos lejtőjén lefelé, a balra ívelő éles kanyarban nem tudta tartani az irányt, s az árokba rohanva felborult ,A baleset következtében Tóth és felesége súlyos, de nem élet- veszélyes sérülést szenvedett, s a kaposvári kórházba szállították őket. Az ügyben a rendőrség a szükséges intézkedést megtette. HALÁLOS ÁRAMÜTÉS PINCEHELYEN Oszkó Ferenc 26 éves pincehelyi lakos a lakásán, a fali vií- lanykonnektorba szab ványon kívüli, hiányosan szigetelt villásdugót dugott be. Amikor a vezeték áram alá került, Oszkó Ferencet halálos áramütés érte. Az azonnali elsősegély- nyújtás sem tudott már rajta segíteni. A baleset bekövetkezéséért az elhúnyt Oszkó Ferenc okolható, mert figyelmetlenül használta a villamos berendezést. Az ügyben a rendőri vizsgálat egyébként meg folyik. MELEG IDŐ Várható időjárás csütörtök estig: kisebb felhőátvonulasok eső nélkül. Mérsékelt szél. A reggeli és délelőtti órákban párásság, helyenként köd. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 23—28 fok között. Négyszáz éves a paprika Gyuricza István vb-eluöik nyitotta meg tegnap délelőtt Dombóváron, a pártbizottság nagytermében a járási tanács ülését, majd Lóki Miklós vb-elnök- helyettes vezetésével zajlott a tanácskozás. A lejárt határidejű határozatokról és a végrehajtó bizottságnak a két tanácsülés között végzett munkájáról Gyuricza István számolt be. Ezután Farkas A Ladát, járási művelődésügyi osztályvezető vázolta az élmúlt évi tapasztalatok alapján az idei iskolaév oktatási-nevelési feladatait. Sokat javult a nevelők érzelmi kapcsolata a tanulókkal, és a gyakorlatban nagyobb hangsúlyt fektettek a fiizikai dolgozók gyermekeinek segítésére. Erre azért van szükség, mert megállapították, hogy az általános iskolákban a fizikai dolgoA bérletsorozat hagyományaként az idén is operaest volt a hangversenyévad nyitánya. A kurta műsor, amit meg is rövidítettek és ráadással sem toldották meg, ezúttal nem nagyon kényeztette él közönségünket. A hangverseny kiemelkedő eseménye Komlóssy Erzsébet bemutatkozása volt. Minden regiszterében kiegyensúlyozott, gyönyörű althangja puhán, mégis nagy vivőerővel szólt. E kitűnő adottságai párosultak magas fokú technikai és zenei képzettségével. E kvalitások, miint eszközök, előadásának forró átélésében Váltak lenyűgöző művészetté. Különösen emlékezetes maradt Bizet: Rabanérájának előadása. Itt a kottakép visszaadásán túl, emberi közvetlenséggel játszott, csábított, már nem szerepet énekelt, hanem megbabonázott a nőiesség, szépség, zeneiség ékes fegyvereivel is. Ugyancsak emlékezetes maradt Saint-Saens: Csók-áriája a Sámson és Delila zók gyermekeinek tanulmányi átlaga 0,4 százalékkal alacsonyabb az értelmiségi dolgozók gyerekednél. Az idén tovább kell javítani a hazafias nevelést, és tovább kell fejleszteni az önálló tanulás feltételeit. Jól érvényesül az óvodáknak az iskolákra előkészítő szerepe, ennek súlyos gátja azonban, hogy nincs elegendő óvodai férőhely Dombóváron. Lényeges; változást mutatott az elmúlt évben a hitoktatásra beíratott tanulók száma: közel 11 százalékkal kevesebb gyereket írattak be az előző évinél. Ez a számadat az ideológiai nevelés hatását bizonyítja. A bejelentések után kilencen szóltak hozzá és vitatták meg a tanácsülés napirendi pontjait, heten pedig kérdést tettek fel, a soron következő feladatokkal kapcsolatban. című operából. Az irodalom e csodálatos darabja a bosszú és szenvedély áriája gazdag emóciókat váltott ki hallgatóiban. Palócz László kissé talán in- diszponáltan (és nem mindig tisztán) sok szép percet szerzett gyönyörű baritonjával és méltán vette ki részét az est szép sikerében. Érsek Mária most is a tőle megszokott módon, biztos támasza, kiegészítője és részese volt a művészek minden produkciójának. A műsort ismertető Balassa Imre, magas korához mérten csodálatos frisseséggel és bőbeszédűséggel nyilván egyedülálló jelenség. Kérdés azonban, hogy ez a hol patetikus, hol köz- vetlerikedő, csevegő stílusú mű- ismertetés a maga hosszadalmasságával, tényleg a zene a hangverseny sikerét szolgálja-e, vagy p>edig az öncélú szereplést. Husek Ülést tartott az építők megyebizottsága Tegnap délelőtt az SZMT szék- házában tartotta soros havi ülését' az Építőipari Szakszervezet Tolna megyei bizottsága. Az ülésen megjelent és felszólalt többek között Gyöngyösi István, az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezetének főtitkára és Fábián Imre, a Tolna megyei Tanács építési és közlekedési osztályának vezetője. Az ülésen megvitatták a megye két nagy építőipari vállalatának várható I—III. negyedéves tervteljesítését, valamint a Nagii Októberi Forradalom 50. évfooL dulójának tiszteletére kezderrJH nyezett munkaverseny eddigi ta* pasztalatait. Ezt követően a megyebizottság meghallgatta és jóváhagyólag tudomásul vette a megyebizottsághoz tartozó sportkörök, illetve sportcsoportok munkájáról szóló tájékoztató jelentést. Felszólalás — zebraligyben Szekszárd legforgalmasabb pontja a Garay tér. Egész nap, de különösen a reggeli és a délutáni órákban szinte folyamatos itt nemcsak a gépjármű-, hanem a gyalogosforgalom is. A zebrasávot azonban hiába keresi az ember, aem találja. A régi útburkolatról lekopott, az újra még nem festették fel. Két hete kész a város keletnyugati főútvonala, a széles, nyílegyenes úton bátrabban hajtanak az autók, motorosok, a gyalogjárók azonban bátortalanok, nem tudják, hol szabad lelépniök a járdáról, hol védi őket az elsőbbség. Azaz mégis: a múzeum előtt — ahol a leggyérebb a gyalogos- forgalom — már két hete ott virít a zebra. Ez lenne az egyetlen hivatalos gyalogátkelőhely? — vagy talán a festék fogyott el? J. Jutalomsorsolás Szekszárdon, a Soós Sándor városi művelődési házban jutalomsorsolást rendeztek tegnap délelőtt Szekszárd város és járás kongresszusi útlevél-tulajdonos KI SZ-fiataljai között. Közreműködött a sorsoláson a Garay gimnázium irodalmi színpada. Ezerötszáz forint értékű könyv lelt gazdára. A legszerencsésebb nyertes Mayer Antal, az ÉM. Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat KISZ-fiatalja, aki a Szovjetunióba utazik. mint a főnyeremény boldog tulajdonosa. Építőipari technikust, vagy építőipari műszaki adminisztrációban jártas munkaerőt kalkulátori beosztásban felvételre. keresünk. Jelentkezni lehet: Dunaföld- vár, Mészáros u. 5. (358) TOLNA MEGYEI NÉPÜJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: 1—29—01. 1—23—61. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd Béla tér 1. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Telefon: i—20—11, 1—20—10. Készül a Szekszárdi Nyomdában Felelős vezető: Széli István Széchenyi utca 46. Telefon: 1—29—21. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél F.löfizetésl díj egy hónapra 13 Ft tedex-sszára: 25 068 A világhírű magyar paprika mindössze 400 éve ismert. Elsőnek a költő Zrínyi Miklós telepített kertjébe, belőle, de nem fiiszernek használták még, hanem dísznövénynek. Szakács- könyvben először a XVII. század elején bukkant fel, s receptje szerint „a paprika jó ízt ad a levesnek”. Magyarország északi részében hosszú ideig csak gyógyszerként használták, s 'az 1831-es felvidéki kolerajárvány idején például különös gyógyerőt tulajdonítottak neki. A fűszerpaprika körülbelül száz éve kezdte meghódítani a világot, s magyar nevén szerepel valamennyi idegen nyelvben is, ezzel is emlékeztetve arra, hogy innen indult világhódító útjára. Villáminterjú — vadászlőszer ben Háborognak — és jogosan — a vadászok, hogy itt a szezon és nem lehet kapni lőszert. Többen kérték, nézzünk utána, mi az oka a lőszerhiánynak és főképp, várható-e javulás. — A vadászoknak igazuk van — mondja Klézli Ferenc, a szekszárdi 89-es sport és hangszerbolt vezetője. — Ilyenkor már bőséges készlettel és teljes választékkal rendelkeztünk mindig. Tavaly például 40—50 ezres készletünk volt, most azonban a készlet mindössze hatezer darab. Mi időben feladtuk a megrendelést, azonban, mint arról értesültünk, a gyártó itáliaiatoknál volt átszervezés, más üzemekbe telepítették át a vadászlőszergyártást és ez az oka a termeléskiesésnek. A napokban azonban már megindult a szállítás és reméljük, nem lesz okuk a vadászoknak panaszra. — Milyenek a kilátások? — Tizenkettesből teljes választékunk van, 6-os, 8-as és 10- es sörétet egyaránt tudunk adni. Húszasból is van készletünk, 10-es és 12-es sör éttel. Tizenhatosból azonban — bár már kaptunk egy kis mennyiséget —, ez már el is fogyott. A napokban ebből is várunk nagyobb szállítmányt, egyébként Budapest is, Pécs is kapott nagyobb meny- nyiséget belőle. Pár napon belül valószínűleg ide is megérkezik. Hiánycikk még a lőpor, ez inkább csomagolási nehézségekre vezethető vissza, tudomásunk szerint azonban október első felében megkapjuk a rendelt mennyiséget. Akik házilag készítik a töltényeket, azok részére pillanatnyilag tudunk adni 6-os sörétet, 12-es hüvelyt és gyutacsot. Van készletünk a vaddisznóvadászathoz szükséges gyöngygolyóból is. W Komlóssy Erzsébet és Palócz László operaestje