Tolna Megyei Népújság, 1967. szeptember (17. évfolyam, 206-231. szám)
1967-09-28 / 229. szám
1967. szeptember 28, TOLNA MEGYEI NfiFtJSAG 1 Ismét elszaporodott a mezei pocok A mezei pocok elleni védekezés a 8/1964. FM. sz. rendelet értelmében minden termelő számára kötelező. A figyelőszolgálat megszervezése, a védekezések elvégeztetése és ellenőrzése a közsé- gi tanácsok feladata. Amennyiben az üzemek keretén belül elvégzett védekezések nem adnak megfelelő eredményt, az erősen fertőzött községekben, illetve járásokban társadalmi védekezés is szükségessé válik. A mezei pocok elszaporodása, több mint 50 éves megfigyelés szerint, három-négy évenként szokott bekövetkezni. Ez a periódus részben az időjárásból, részben a kártevő biológiájából fakad. Az utolsó rendkívüli elszaporodás az 1964-es évben volt, s az idén, a sok éves megfigyelést teljes mértékben igazolva, ismét pocokinvázió fenyeget. Már tavasszal is nagy területeken tapasztaltunk erős fertőzést, különösen a bonyhádi és . a dombóvári járás déli részén, de az áprilisban aránylag rövid idő alatt leesett nagyobb mennyiségű csapadék, valamint a kiterjedt védekezések ideiglenesen visszaszorították a pocok elszaporodását. Az utóbbi, csapadékban rendkívül szegény hónapokban szánté észrevétlenül lépett fed ismét, a tavaszinál jelentősebb mértékben. A megyei növényvédő állomás felmérései szerint a megye legfertőzöttebb része a dombóvári járás. Itt a lakott lyukak száma 100 négyzetméterenként 20—25. Különösen erős fertőzés tapasztalható Döbrököz, Kurd, Nak, Lá- pafő, Kocsola, Szakcs és Várong környékén. Ezeken a területeken esetenként a lakott lyukak száma 100 négyzetméterenként a 30—35- öt is eléri. A bonyhádi járás délnyugati részén, Izmény és Győré község határában alakult ki fertőzési gócpont. A tamási járásban is magasabb a fertőzöttség a megyei átlagnál, Udvariban például a legelő területén. A további elszaporodást csak egész éven át tartó, rendszeres védekezéssel lehet megakadályozni, hiszen egy pocokpár évi szaporulata kedvező körülmények között a 2500-at is elérheti. Védekezésre elsősorban a közismert Arvalin használható, melynek alkalmazási szabályait a növényvédő állomás által kiadott írásos felhívás tartalmazza. A szer az AGROKER Vállailatnál, nagyobb mennyiségben a dombóvári kirendeltségnél beszerezhető. Erősen fertőzött területeken a nagy kézi munkaerő igény miatt a felhasználása költséges, ezért — kizárólag üzemi viszonyok között — célravezetőbb a jó hatású Thiodán használata. A szerből 1,5—2 kilót kell holdanként kipermetezni 300 liter vízben. Emberre és állatra igen mérgező, ezért az előírt rendszabályokat a legszigorúbban be kell tartani. Használatának helyét és időpontját a körzeti orvosnak és az illetékes tanácsnak előzetesen be kell jelenteni. Az előírt védőfelszerelések (védőruha, védőkalap, védőkesztyű, gumicsizma, kolloidbetétes légzésvédő) használata kötelező. A szerrel folyamatos munkát végző dolgozók hetenként elvégzett orvosi vizsgálat és engedély alapján folytathatják munkájukat. A kezelt területet vadriasztás céljából őriztetni kell. Takarmányoz- ni onnan 30 napig szigorúan tilos! Radvány Béláné megyei növényvédő állomás Alumíniurrihegesztésben is jártas, több éves gyakorlattal rendelkező HEGESZTŐKET ÉS VASESZTERGÁLYOSOKAT keres felvételre a Báta- széki Vegyes Ktsz, Bá- taszék. Budai u. 5. (294) A rádió és televízió műsora KOSSUTH RÁDIÓ 8.22: Kedvelt régi melódiák.* 8.50: Időszerű nemzetközi kérdések. (Ism). 9.00: Iskolarádió. A király, akit könyvesnek neveztek. Irta: Hegedűs Géza. 9.40: Grieg: Holberg szvit. (Boyd Neel vonószkr). 10.10: Amerikai színpadi muzsika. 10.57: Családi körben. Felgördül a függöny. . . (Ism). 12.15: Ifj. Magyari Imre népi zenekara játszik, Gergely Anna és mindszenti Ödön énekel. 13.03: Törvénykönyv. A Rádió jogi műsora. 13.23: Gilbert operettjeiből. 13.54: Kóruspódium. I. A zalaegerszegi KlSZÖV-kamara- kórus énekel, vezényel: Király László. II. A jánoshalmi fmsz-énekkar énekel, vezényel: Radványi Géza. 14.04: Falusi percek. 14.09: Yehudi Menuhin hegedül. 15.15: Zengjen dalunk! A Rádió énekkari híradója. 15.45: Fegyverforgatók vetélkedője. Közvetítés a Magyar Néphadsereg Központi Klubjának színházterméből, a fegyveres erők országos versenyének döntő jérőL 10.45: Vadkörtefa fehéret virágzik. . . Zenés hangképek Kecskemétről, a népművészek és népi énekesek első országos találkozójáról. III. 17.05 r A Fegyveres Erők Napján. Ünnepi beszédet Äiond dr. Erdei Ferenc, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára. 17.15: Szovjet népek dalai. Belorusz dalok. Kulcsár István, összeállítása. 17.34: Operabarátoknak. Kertész Iván műsora. 18.15: Magnósok, figyelem! (Ism). 19.30: Szórakoztató zene. 20.04: Népdalcsokor. 20.38: Csendes Don — VII. Solohov regényét rádióra alkalmazta és rendezte: Gáti József. 21.34: Lemezek közt válogatva. Wilhelm Backhaus, Pablo Casals, André Cluytens, Malaia Jackson és Pa- taky Kálmán felvételeiből. 22.25: Ri- goletto. Részletek Verdi operájából. 23.00: Tánczene. 23.30; Kamarazene. 0.10: Filmzene. PETŐFI RÁDIÓ 10.00—12.15: Zenés műsor üdülőknek. 12.15: Barokk muzsika. 13.00: Gyermekrádió. 13.20: A Veres Pálné Gimnázium kamarakórusa énekel, vezényel Ugrin Gábor. 13.30: Híres tájak, érdekes emberek: Rába-köz. 14.0j): Kettőtől—hatig. . . A Petőfi Rádió zenés délutánja. 18.10: Fúvósindulók. 18.20: Magyar Parnasszus. Emlékezés Tompa Mihályra, születésének 150. évfordulóján. 19.00: Járóka Sándor népi zenekara játszik, Körössy Marianne és Bojtor Imre énekel. 19.20: Lovas Róbert táncdalaiból. 19.35: Budapesti Zenei Hetek 1967. Az Állami Hangverseny- zenekar hangversenye, vezényel: Heinz Wal/lberg, közreműködik: Zempléni Kornél — zongora. Közvetítés a Zeneakadémia nagyterméből. Közben, kb: 20.40—21.00: Esti Krónika II. Kb: 21.30: A búsképű lovag. Részletek Mich Leigh—Joe Darion zenés játékából. Kb: 22.33: Az első magyar nyelvű karaktero- lógia. Btiky Béla írása. Kb: 22.43: Verbimkosmuzsika. URH 18.05: Hanglemezparádé. 19.00: Yehudi Menuhin hegedül. Bach: Három partita. 20.18: A Suisse Roman- de zenekar hangversenye, vezényel: Ernest Ansermet. Britten: Háborús requiem. 21.38: A dzsessz kedvelőinek. Stan Getz együttese játszik. 21.50: Orosz operákból. 22.30: Viski János: Hegedűverseny. (Simor András). TELEVÍZIÓ M A p róhirdetések~. A2 apróhirdetés dija: szavanként hétköznap U— Ft, vasárnap áa ünnepnap a.— Ft. A* első és minden további vastagon lseden szó két szónak számit. Szakképzett szakácsot azonnali hatállyal felveszünk. Jelentkezés személyesen a gazdaság központjában Közép- hidvégen. Vasútállomás: Kölesd-Alsótengelic, Kísérleti Gazdaság Alsótengelic. (331) Szekszárdi Kendergyár anyagkönyvelőt keresi elvétéire, azonnali belépéssel. Érdeklődni lehet a kender gyárnál. (338) 15 hl-es szüretelőkád eladó. Ujdombóvár, Fő u. 86. (337) Kukoricát és egyéb szemes terményt vásárolunk. Elszállításáról gondoskodunk. Ár megegyezés szerint. Bö- hönyei Állami Gazdaság, Böhönye. (Somogy megye) Telefon: Böhönye, 14. (24) Nagy gyakorlattal rendelkező elletős juhászt keresünk felvételre. Alsópáli All. Gazdaság Sár>zentiőrinc. Jelentkezés személyesen. (319) Elvállalnám nyugdíjas férfi háztartásának vezetését, bentlakással Szekszárdon. Dolgozó nő 106664 jeligére «Hirdetőbe. (346) 300 1-es • szőlőprés eladó, vagy kisebbre cserélhető. 511 1-es boros- hordó és kb. 5 q szőlőtermés eladó. Sióagárd, Baross u. 2. sz. (345) 1 kh kukorica, lábon eladó. Cím; Szekszárd, Babits u. 8. (325) Rövid, páncéltőkés, S tel eh á mer zongora, televízió, centrifuga, rádió, lemezjátszó eladó. Bonyhád, Perczei M. u. 97. (332) Ismét nagy választék ban kapható kiváló minőségű Jonathán és más almafajta Diófási Lajos gyümölcstermesztőnél Harcon a Diófacsárdában. (351) Szüretelő kád 35 hl-es kitűnő állapotban eladó. Érdeklődni: Szekszárd, Fényszöv, Garay tér, Hussynál. (352) 1100-as Skoda üzemképes, 8000 forintért eladó. Pannóniára cserélhető. Cím: Nagy György Sár- szentlőrinc, Űzd Ady E. U. 4. (353) A Szekszárdi Sajt érlelő felvételre keres férfi és női munkaerőket. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Szekszárd, Kadarka u. 38. (354) 500 n-öl szőlő tanyával, terméssel eladó. Molnár József Öcsény-Előhegy. ______________________(355) A eró négy személyes sportkocsi tetővel együtt eladó. Szekszárd, Kossuth L. u. 21. (356) Szekszárdim eladó, vadonatúj vízvezetékes, komplett fürdőkályha és egycsapos középméretű mosdókagyló. Cím: Péchy Öosény. (357) 8.10—10.15 Mlskola-tv. 10.15: Műsor- ismertetés. 10.16: Rita (Magyarul beszélő olasz film. (Ism). 11.45: Újfundlandi kaland. (Kanadai kisfilm)« (Ism). 13.40—15.45: Iskola-tv. 17.58: Műsorismertetés. 18^00: Hírek. 18.05: Tulajdonosi szemlélettel. . . Beszélgetés a gazdasági és pénzügyi ellenőrzés új módszeréről. 18.25: A világ térképe előtt. 18.40: Nótaszó. 19.00: A fegyveres erők napján. 1. Dr. Erdei Ferencnek, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa főtitkárának megemlékezése. 2. Kapcsoljuk. . . Helyszíni közvetítés a magyar néphadsereg egyik páncélos alakulatának gyakorlatáról. 19.30: Esti mese. 19.40: Telesport. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Tizenkét szék. . . A művészeti vetélkedő klubestje. 22.00: Tv-híradó. 2. kiadás. 22.20—22.50: Pedagógusok fóruma. A JUGOSZLÁV TV MŰSORA 9.Í0: Tskola-tv. 14. SO: Iskoöa-tv. 17.05: Hírek. 17.10: Gyermekműsor. 18.00: Tv-újdonságok. 18.15: Ifjúsági tribün. 18.35: Zágrábi IV. Zenei Bien- nálé. 19.00: Pereskedők. IV. rész. 19.54: Jó éjszakát, gyerekek! 20.00: Tv-híradó. 20.30: Időszerű beszélgetés. 21.20: A csapda. Tv-játéksorozat. 21.50: Találka Kogan hegedűmüvész- szeL 22.10: Tv-híradó. Felvételre keresünk kőműves szakmunkásokat és segédmunkásokat szekszárdi munkahelyeinkre. A munka télen is biztosítva. Jelentkezni lehet: Építőipari Ktsz, Szekszárd, Rákóczi u. 15. (307) i Az É. M. Fejér megyei Állami Építőipari Vállalat azonnali belépéssel felvesz: kőműves, ács, vb-szerelő, lakatos, hőszigetelő, festő szakmunkásokat, kubikosokat, segédmunkásokat, vagonkirakodókat, és betonelem- előgyártásban jártas dolgozókat (brigádokat is) Bérezés teljesítmény alapján! Szállást, étkezést biztosítunk! Különélés! pótlékot — 24 munkanap ledolgozása után haza- és visszautazási költséget térítünk. Felvétel esetén az utazási költséget visszafizetjük. Jelentkezés: a munkaügyi osztályon: Székesfehérvár, Ady E. u. 13. (216) A Tolnai Szövetkezet kétszemélyes élelmiszerboltjába BOLTVEZETŐT ÉS ELADÓT KERES (házaspár előnyben). Fizetés megegyezés szerint. Lakást biztosítani nem tu- dunk. Felvételhez erkölcsi és működési bizonyítvány, valamint szakképzettség szükséges. Jelentkezés szóban, vagy írásban. Fmsz központi iroda. Tolna, Deák F. u. 94. (341) Gyár- és Gépszerelő Vállalat keres vidéki szerelési területeire (Balatonfűzfő, Almásfüzitő, Székesfehérvár, Dunaújváros) csőszerelő, lakatos, hegesztő, kovács szakmunkásokat és segédmunkásokat. Külszolgálatra vonatkozó összes juttatásokat biztosítjuk. Jelentkezés személyesen, vagy írásban. Budapest, VI. Paulay Ede utca 52. Személyzeti főosztály. (297) ÉVM. 26. sz. Állami Építőipari Vállalat azonnali belépéssel alkalmaz : kőműves, ács, vasszerkezeti lakatos, villanyhegesztő szakmunkásokat, kövezőket, kubikosokat, férfi segédmunkásokat. Szállás, étkezés biztosítva, bérezés teljesítménybér. Jelentkezés: Dunaújváros, Kenyérgyár a. 1. (323) Hirdessen a Tolna megyei NÉPÚJSÁGBAN Bonyhád Községi Tanács több éves gyakorlattal rendelkező SZESZFÖZDEVEZETŐT keres. Jelentkezés a gazdálkodási csoportnál. (343) Értesítjük ügyfeleinket, hogy az autójavító üzemünk szerviz, autó és motorkerékpár- javító tevékenysége 1967. IX,, 25-től, X. 9-ig átköltözés miatt szünetel. Szekszárdi Vasipari Vállalat (316) Szeptember—október havi MOZI műsor BONYHÁD: 29—1. Kánkán. I.—II. (Amerikai film.) 2—4. Ki ölte meg Jessyt? (Csehszlovák film.) DOMBÓVÁR: 29—1. Dákok. (Román— francia film.) 2—4. Kihágás szerelem miatt. (NDK film.) DUNAFÖLDVÁR: 29—1. Betörők cinkosa. (Csehszlovák film.) 2—3. Az utolsó vérbosszú. (Szovjet film.) PAKS: 29—1. Az utolsó vérbosszú. (Szovjet film.) 2 —4. Betörők cinkoßg. (Csehszlovák film.) SZEKSZÁRD GARAY: 28—30. Á bokszoló. (Lengyel fűm.) 1. Égbolt a sivatag felett. (Szovjet film.) 2—4. Veszedelmes szerep. (Francia film.) TAMÁSI: 29—1. Kihágás szerelem miatt. (NDK film.) 2—3. Dákok. (Román—francia film.) (17)