Tolna Megyei Népújság, 1967. szeptember (17. évfolyam, 206-231. szám)

1967-09-21 / 223. szám

. 'XX u. 9 nyvtár .<£ # ­TOLNÁ MEGYEI* WC ÄO PROLETARIAT EGYESÜLETEI. NÉPÚJSÁG A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS.A MEGYEI TANÁCS LÁPJA XVII. évfolyam, 223. szám ÁRA: 60 FILLÉR Csütörtök, 1961. szeptember 21. Svéd diplomata leleplező jelentése a közel-keleti helyzetről Folytatja munkáját as ENSZ-közgyűlés 22. ülésszaka Az ENSZ-közgyűlés 22. ren­des ülésszakának első ülése kedden délután — magyar idő szerint 23,22 órakor — ért véget. Az ülésen megválasztották a közgyűlés hét főbizottságának el­mint 14 ezer jordániai menekült tért vissza a megszállt jordániai területekre. Az Izrael által meg­szállt szíriai területekről úgy­szólván az egész arab lakosság elmenekült. lentette: bízik abban, hogy a fennálló nehézségek ellenére a világszervezet tanácskozása elő-1 segíti majd számos vitás nemzet­közi kérdés megoldását, így hala­dást hoz majd a közel-keleti vál­ság rendezésében. „Bár a vietna­mi háború nem szerepel a napi­renden, aligha hangzik el meg­nyilvánulás a közgyűlésen anél­kül, hogy ne érintené ezt a té­mát. Nem hiszem ugyanakkor, hogy a béke megvalósulását elő­segítené, ha ezt a kérdést napi­rendre tűznék. Véleményem sze­rint a háború befejezését a már korábban kialakult eszközökkel, különösen pedig a genfi konfe­rencia felhasználásával lehet el- émr5 — jelentette ki Manescu. «ökeit A többi között az első (politikai) bizottság elnökévé lezárnál Fahmi EAK-diplomatát. A különleges politikai bizottság elnökévé a hondurasi Humberto Lopez Villámait választották. A keddi ülésen Nils-Goran Gussing, ismertette jelentését a közel-keleti árab menekültek helyzetéről. A svéd diplomata a fő­titkár megbízásából július 11 és szeptember 1. között Libanonban, Szíriában, Izraelben, Jordániában és az EAK-ban tett körutat. A je­lentés hangoztatja, hogy a közel- keleti háború áldozatai továbbra is súlyosan szenvednek a fegy­veres konfliktus nyomán kiala­kult feszült helyzetben. A főtit­kár képviselőjének munkáját az érdekelt kormányok elősegítet­ték, ugyanakkor azonban a je­lentés sajnálattal állapítja meg, hogy az izraeli hatóságok nem engedték meg a négyszemközti beszélgetést az izraeli csapatok által megszállt területeken élő arabokkal és az arab hadifog­lyokkal. A jelentés az arab me­nekültek számát 350 ezerre be­csüli. Szeptember 9-ig több Gussing jelentésében megálla­pítja. hogy számos panasz érke­zett hozzá, kegyetlenkedések, kényszerkitelepítések miatt. Iz­raeli részről cáfolták a vádakat. Gussing kifejezi azt a vélemé­nyét, hogy „az igazság valahol az arab és az izraeli állítások között félúton van”-. Gussing jelentését a közgyűlés részletesen a közel-keleti hely­zetről tartandó vita során vizs­gálja majd meg és az szerepel a különleges. politikai bizottság na­pirendjén is. Az Egyesült Nemzetek Szerve­zete közgyűlésének 22. ülésszakán szerdán délelőtt megválasztották az ülésszak alelnökeit. A területi elvnek megfelelően az ülés 17 al- elnököt választott. Délután az ülésszak főbizottsága tartott ülést, amelynek során megállapodtak a napirendről. Corneliu Manescu román kül­ügyminiszter, a közgyűlés újon­nan megválasztott elnöke sajtó­konferenciát tartott, s ezen kije­Fock Jenő Heyes megyében Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a magyar forradalmi munkás-paraszt kor­mány elnöke szerdán Heves me­gyébe látogatott. Visontán megte­kintette az ország legnagyobb építkezését. A KISZ-védnökséggel épülő kettős energiakombinát központjában a helyi vezetők szívélyes fogadtatása közben KISZ-fiatalök virágcsokrot nyúj­tottak át a vendégnek. Halász Ti­bor, a mátraaljai szénbányák igazgatója a Thorez külszíni lej­tésű szénbánya előkészítő munká­latairól, Kallós József NIM-mi- niszteri biztos az erőműépítkezés­ről, Vajai István üzemi párttitkár pedig a párt- és a társadalmi szer­vek tevékenységéről tájékoztatta a miniszterelnököt. Fock Jenő ezután a helyi veze­tők társaságában megszemlélte a kiterjedt bánya- és erőmű-építke­zést. Innen a verpeléti Dózsa Ter­melőszövetkezetbe látogattak, ahol a közös gazdaság vezetői határ­szemlére invitálták a vendéget. Délután Egerben a Finomsze- relvénygyár művelődési házában rendezett nagygyűlésen Fock Je­nő bel- és külpolitikai kérdések­ről tájékoztatta a résztvevőket. Fock Jenő ezután a pártszék­házban a megyei párt végrehajtó bizottság tagjaival, a járási és vá­rosi partbizottságok első titkárai­val folytatott megbeszélést a me­gyét érintő időszerű kérdésekről. Losonczi Pál Békés megyében Losonczi Pál, a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsának elnöke kedden kétnapos látoga­tásra Békés megyébe érkezett. A délután a Viharsarok egyik leg­fiatalabb üzemébe a Békéscsa­bai Konzervgyárba látogatott az Elnöki Tanács elnöke. Losonczi Pál szerdán reggel a megye vezetőinek társaságá­ban az országos hírű újkígyós: Aranykalász Termelőszövetkeze­tét látogatta meg. A szövetkezet vezetői bemutatták a jól jöve­delmező savanyító üzemet, a be­takarítás előtt álló kukoricatáb­lákat, ahol a jugoszláv hibridek 60—80 dekás csöveket növeltek. Losonczi Pál elbeszélgetett a szövetkezet tagjaival, érdeklődött munka- és életkörülményeik iránt. Szerdán délután ugyan­csak a megye vezetőinek társa­ságában Orosházára utazott az Elnöki Tanács elnöke, ahol az üveggyárat tekintette meg. Cukorrépahegyek Foto: Bakó Jenő. Jubileumi verseny kisipari szövetkezetekben Ötmilliós póivállalás A Nagy Októberi Szocialista Forradalom ötvenedik évforduló­ja tiszteletére már az év elején kibontakozott a széles körű szo­cialista verseny a megye kisipa­ri szövetkezeteiben is. Harminc szövetkezet több, mint hétezer dolgozója versenyez azért, hogy a helyi iparpolitikai tervek túl­szárnyalásával, a bel- és külke­reskedelem részére több jó minő­ségű áru gyártásával, a termelé­kenység, a gazdaságosság, a mun­kaszervezés javításával, a mű­szaki színvonal emelésével mél­tóképpen ünnepelhesse a nagy évfordulót. Bár még nem állhatnak ren­delkezésre végleges adatok, min­den mutatót csak az év végén lehet részletesen értékelni, az már megállapítható, hogy a szö­vetkezetek többsége nemcsak teljesíti, hanem túl is teljesíti a vállalt kötelezettségeket. Több szövetkezetben felülvizsgálták az év elején tett felajánlásokat és azokat újabbakkal toldották meg. A Bonyhádi Vasipari Ktsz már teljesítette hatszázezer forintos évi helyiipari tervét — megerősítette szakemberekkel javítórészlegeit — most már a terv túlteljesítésén munkálkod­nak. A Tolnai Fémipari és Sze­relő Ktsz-ben is több százezer forinttal túlszárnyalták a lakos­sági javítás előirányzatait. A Bonyhádi Ruházati Ktsz főleg a lakossági méretes tevékenység fokozásával ért el kimagasló eredményeket. Hárommillió fo­rint értékű lakossági építési munkát kell az idén — a tervek szerint — végeznie a Gyönki Építőipari Ktsz-nek és bár az év végéig még több, mint három hónap van hátra, a szövetkezet e tervét teljesítette. Amit ez­után építenek, az már túlteljesí­tés lesz. Köztük az a társasház is. aminek az építését Szekszár- don kezdték meg. Számos szövetkezet már le­szállította azt az árumennyisé­get a belkereskedelemnek, amit ez évi terve előirányzott. A Dombóvári Vasipari Ktsz félmiUió forinttal több árut szállított eddig, mint amit az éves terv előírt. a Tolna megyei Árutermelő Ci­pész Ktsz pedig közel hétszáz­ezer forinttal. Előnyt szerzett többek közt a határidőkhöz ké­pest a Kövendi Sándor Tolna megyei Cipész Ktsz és a Tolna megyei Háziipari Termelőszövet­kezet is. A belkereskedelmi elő­irányzatok túlteljesítése nem­csak azt tükrözi, hogy ezek a szövetkezetek jól szervezték a termelést, hanem kelendő cik­keket is kínáltak a kereskede­lemnek, hiszen az átvételnél egyre szigorúbbak a követelmé­nyek. A mostani jó munka, a pontos szállítás azt eredményezi, hogy a szövetkezetek az új mechanizmusban is megállják majd a helyüket. Megbízható partnereknek számítanak a ke­reskedelmi vállalatok szemében. Több szövetkezet jelentős mér­tékben növelte nyereségét. Az év első hét hónapjában a, Bonyhádi Vasipari Ktsz öt­ször akkora nyereséget ért el, mint az elmúlt esztendő hasonló időszakában. A Tolnai Fémipari és Szerelő Ktsz nyeresége megközelíti a tavaly január—júliusinak más- félszeresét, a Kövendi Sándor Tolna megyei Cipész Ktsz két­es félszer, a Bátaszéki Vegyes­ipari Ktsz pedig kétszerakkora nyereséget ért el. Egyharmaddal növelte nyereségét a Bonyhádi Építő és másfélszeresére a Bá­taszéki Építőipari Ktsz. Két fa­ipari szövetkezet — a dombóvári és a dunaföldvári — a múlt év első felében veszteséges volt, most mindkettő nyereségesen dolgozott, gazdálkodott. Hasonló a helyzet a Szekszárdi Építő­ipari Ktsz-nél is. Míg a múlt év első félében megközelítette a fél­milliót a vesztesége, most, bár minimális, de már nyereséget mutat a mérleg. A szövetkezetek többségében az év első nyolc hónapjában lema­radás mutatkozik az export- feladatoknál. Tavaly 63,6 millió forint értékű exportárut gyártot­tak a megye ktsz-ei és. adtak át a külkereskedelemnek, az idei előirányzat 87,3 millió forint, te­hát 37 százalékkal több. Erre vállaltak még 2,3 millió forintot. Az idei többlet-kötelezettség te­hát meghaladja a negyven szá­zalékot. Számos szövetkezetben az exportszállítási kötelezettsé­gek nagyobbik része esik a má­sodik félévre és a termelést is ennek megfelelően ütemezték. Főképp erre vezethető vissza, hogy az éves programnak csak mintegy a félét teljesítették au­gusztus végéig. Egy-két ktsz-nél azonban komoly erőfeszítéseket kell tenni, hogy a tervet is, a fel­ajánlást is teljesíteni tudják. Több szövetkezet tagsága pót- vállalást tett november 7-e tisz­teletére. Á Tolnai Fémipari és Sze­relő Ktsz újabb százezer fo­rinttal kívánja túlteljesíteni helyi iparpolitikai tervét, a Tolna megyei Árutermelő Cipész Ktsz a tizenötezer pár cipő gyártását vállalta szov­jet exportra, ez évi külkereskedelmi értékesí­tési tervén felül, ez hárommillió forintot jelent. A Tolna megyei Festő és Mázoló Ktsz eredetileg félmillió forintos lakossági túl­teljesítést vállalt, most ezt meg- toldották további háromszázezer forinttal. A Bonyhádi Ruházati Ktsz és a Kövendi Sándor Tol­na megyei Cipész Ktsz a helyi­ipari, a belkereskedelmi és az exportfeladatok további túltelje­sítésére tett vállalást, a Bátaszéki Vegyesipari Ktsz kollektívája pedig többek közt félmillió fo­rint költség megtakarítására vál­lalkozott. A pótvállalások forint­ban kifejezett értéke meghalad­ja az ötmilliót.

Next

/
Thumbnails
Contents