Tolna Megyei Népújság, 1967. szeptember (17. évfolyam, 206-231. szám)

1967-09-15 / 218. szám

1 TOT,VA MEGYEI VEPtJTSAQ 1961. szeptember 15. Fokozták tevékenységüket a DNFF egységei A DNFF egységei az utóbbi napokban fokozták tevékenysé­güket és az elmúlt héten két hónap óta a legsúlyosabb vere­séget mérték az amerikai és a dél-vietnami kormánycsapatokra. Az Egyesült Államok saigoni főhadiszállásán beismerték, hogy a múlt heti, összetűzések során 242 amerikai katona vesztette életét és 1449 megsebesült. A dél-vietnami kormánycsapatok vesztesége 250 halott. Csütörtökön délben lángba borult a saigoni kikötő mellett lévő vegyipari üzem. A rendőr­főnökség kijelentette, a gyárat erősen őrizték és ezért nem hi­szik, hogy szabotázs-akcióról len­ne szó Egy Reuter-jelentés szerint az amerikai csapatok új módszere­ket alkalmaznak arra, hogy a Vietkong katonáit a kormány­csapatok oldalára állítsák. Az amerikaiak szerdán Saigontól 24 kilométernyire északra egy tisz­togató hadműveletet hajtattak végre. A fegyveres csapatok után egy rezesbanda járt házról házra, amerikai katonanótákat és indulókat fújva A saigoni ka­tonai szóvivő bejelentette, a ze­nés parádé igen nagy hatást gyakorolt a gyermekekre, ám a Vietkong katonáira annál kiseb­bet. Ronald Raeagan, kaliforniai kormányzó felszólította az Egyesült Államokat, hogy rom­bolja le Észak-Vietnam egész ka­tonai potenciálját és ennek ér­dekében bombázza az összes szükséges célpontot. A kor­mányzó azt tanácsolta Johnson kormányának, hogy mondjon le „a béke és a prosperitás prog­ramjáról” és az országot állítsa át a háborús álláspontok vágá­nyára. önkéntes ifjúsági brigádok. S a közlekedés megy tovább. Elmúlt három éve, hogy táma­dás érte Észak-Vietnamot. Ezen idő alatt az amerikaiaknak lett volna idejük arra, hogy meg­győződjenek, róla: a vietnami embereket bombázással nem le­het térdre kényszeríteni. KIRÁLY FERENC „May báy mi!" Légiveszély A Központi Sajtószolgálat ki­küldött tudósítójának telexjelen­tése. Hanoi, 1967. szeptember 14. Ma délelőtt néhány perccel tíz óra után hatalmas dörrenés rázta meg Hanoi levegőjét. Ez a dörre­nés egyben azt is jelentette, hogy a VDK légelhárítása lelőtte a 2292. amerikai repülőgépet. Itt a főváros forgalmasabb helyein táblák tájékoztatják a lakosságot, s a rádió is naponta többször köz­li: hány gép jutott a megsemmi­sülés sorsára A külföldi, aki Viet­nam földjére lép, gyorsan megta­nulja ezt a kifejezést: „Máy báy mi!” Ugyanis a város szinte egé­szét behálózó hangszóró-rendszer azonnal közli, ha amerikai *gép közeledik a főváros felé: „Máy báy mi!” Ha elérik Hanoi légte­rét, megszólalnak a szirénák. A vietnamiak véleménye szerint az elmúlt napokban viszonylagos csend uralkodott a VDK fővárosa felett. Iüt-tartózkodásom egy hete alatt mindössze kilencszer böm­böltek a szirénák. Mindennek el­lenére a nap szinte minden órá­jában tompa dörrenések hallat­szanak. A több mint 90 százalékos páratartalom ugyanis jól közvetí­ti a hangot, s még 40 kilométer­ről is lehet hallani a rakéta- és elhárítóegységek „zenéjét”. Szinte teljesen normálisan zaj­lik az élet a fővárosban. Játsza­nak a színházak, mozik, járnak a villamosok. S az ember szokatlan „divatot” figyelhet meg. A bevá­sárlásra induló háziasszonyok, a sétáló emberek vagy a tavak mel­letti parkokban pihenő hanoiak közül sokan magukkal hordják a katonai acélsisakot, amely a lö­vedékek, és bombák repeszei el­len nyújt védelmet. Hoan Kiem vendéglő alacsony székei és aszta­lai mellett is látható a szórakozó emberek kényszerű háborús „di­vatja”. S mi más lehet a legfőbb beszédtéma mint a DNFF új programja és a VDK légelhárítá­sának növekvő sikere. No meg az, hogy most jelent meg a demokra­tikus Vietnam minisztertanácsá­nak határozata a Gergely-naptár használatáról.' A korábbi hold­naptár ezután csak a hagyomá­nyos vietnami ünnepeknél lesz mérvadó. Ezekben a napokban nyitják meg kapuikat az iskolák szerte Észak-Vietnamban. Több mint 3,5 millió gyerek ül rövidesen az iskolapadokban. Nagy többségük Városgazdálkodási Vállalat fűtési idényre. vizsgázott fűtőt felvesz Jelentkezni lehet: Szek­szárd, Rákóczi u. 7. (184) a vidékre telepített iskolákban kezdi, illetve folytatja tanulmá­nyait, ahol a padok mellett ott vannak a védőárkok, amelyek az óvóhelyekhez vezetnek. Mint ahogy Vu Guoc Vy, a kulturális kapcsolatok bizottságának alelnö- ke legutóbbi beszédében elmon­dotta, a vietnami pionírszerveze­tek elhatározták, hogy — az ezer­nyi háborús nehézség ellenére — a most következő iskolai évben olyan tanulmányi eredményeket igyekeznek elérni, mintha béke lenne. Ha itt Vietnamban egyál­talán lehet békéről beszélni. Hi­szen ez a nép 90 éve csaknem egyfolytában harcol. S az ellen­ség módszerei egyre barbárab- bak. Éppen a hét elején olvastam az újságban, hogy az elmúlt na­pokban Vinh Linh tartomány minden faluját támadták az ame­rikaiak. Csupán egyetlen nap több mint tízezer lövedéket és bombát szórtak erre a térségre. Csak az láthatja, aki ezt itt át­éli, hogy az egyre gyakoribb bombázások csupán néhány órá­ra vagy napra tudják nehezíteni, lassítani az életet. Ha az ame­rikaiak tönkretesznek egy hidat, napok alatt másikat építenek az Véget ért az afrikai csúcstalálkozó U Thant ENSZ-főtitkár jelen­létében tartotta meg záróülésjét Kinshasában az afrikai vezetők negyedik csúcstalálkozója. Az ENSZ főtitkára a záróülésen mondott beszédében — ellentét­ben a várakozással —, nem tért ki a Kongóban tartózkodó zsol­dosok tevékenységére és nem reagált az AESZ ezzel kapcso­latos határozatára. A kinshasai csúcs résztvevőinek többsége elégedett a találkozó szerény eredményével. Sokan abban a reményben távoznak Kongóból, hogy az elmúlt évben elszenve­dett kudarcok és visszaesések ellenére a független Afrika újra magára talál. Űjabb harcok a kínai — indiai határon Kínai csapatok immár negye­dik egymást követő napon ágyúzták csütörtökön a velük szemben álló indiai egységeket a Sikkim—Tibet határ mentén. Az újabb harcokat Szingh had­ügyminiszter jelentette be, nem sokkal azelőtt, hogy elindult Moszkvába. Szingh hangoztatta, hogy or­szága folytatja az erőfeszítése­ket a béke helyreállítására. „Sze­rencsétlennek” nevezte a kínai rádió által sugárzott hadijelen­tést, amely szerinte elferdítette a tényeket. India javaslatára, hogy tartsanak tűzszuneti tárgya­lásokat, Kína azzal válaszolt, hogy kilátásba helyezte repülő­gépek bevetését. A kongresszusról nyilatkozik az építők megyei titkára (Folytatás az X. oldalról.) között 400—500 forint differen­cia van, nehéz lesz, vélemé­nyünk szerint, az új gazdasági irányítás bevezetése után is, a a műszakiak megtartása a ta­nácsi építőiparban. De ugyanez a probléma a fizikai dolgozók között is. Bár emelkedett a fi­zikai dolgozók átlagbére, 5—6 százalékkal, de még mindig ke­vesebb legalábbis területünkön 4—5 százalékkal az állami épí­tőipari vállalat dolgozóiénál. — Másik igen komoly problé­ma a vállalatnál, hogy szétszórt apróbb munkái vannak, egy-- évben átlagosan 150—200 élő munkahelye van. Szükségszerű tehát, a nagyobb műszaki össze­fogás, irányítás, valamint a szo­ciális ellátás fokozottabb bizto­sítása, legalább is megközelíté­se az állami építőipari vállala­tokhoz. A vállalat központi mun­kásszállással ugyan rendelkezik, de csak az ipari tanulók részé­re elegendő. Nagyobbrészt ma- gánházaknál, felvonulási épüle­tekben laknak a dolgozók. Ez a probléma nemcsak a munkás­szállásoknál, hanem az étkezte­tésnél is, egyéb szociális ellátás­nál is megmutatkozik. — Annak ellenére, hogy a vál­lalat adottságánál fogva szét­szórt, kisebb volumenű munkát végez, meg kell állapítani, hogy minőségileg kifogástalan a kivi­telező tevékenység. Legtöbb eset­ben dicséretet, elismerést kap a vállalat az építtetőktől, beruhá­zóktól. (Például: az Orion Gyár tamási részlegének építésénél, a lakások, iskolák átadásánál.) — A vállalatvezetés és a moz­galmi szerveink részéről állan­dó probléma volt, és jelenleg is probléma az anyagellátás. Ha az új gazdasági irányítás bevezetése után is az anyagellátás ilyen problémát, jelent- á vállalatnál, mint jelenleg, akkor nagyon komoly nehézségekkel kell szá­molni. Az anyagellátó vállalatok sorolják az anyagigényléseket, legtöbb esetben a tanácsi válla­latok rovására. — Ez évben is a vállalat be­tonacél, és stázsa elemek hiá­nyával küzd. S emiatt átcsopor­tosítást kell eszközölni, mely esetenként szervezetlenséget idéz elő. Úgy gondoljuk, hogy az Építésügyi és Városgazdálkodási Minisztérium anyagellátó, kész­letező vállalatainak az elkövet­kezendő időben még nagyobb súlyt kell helyezni a tanácsi vállalatok anyagellátására, a tervszerű munka végzésének biz­tosítása érdekében. — Annak ellenére, hogy a Tolna megyei Tanácsi Építőipari Vállalat komoly gondokkal, ne­hézségekkel küzd, a szocialista munka verseny szervezésében ko­moly eredményeket ért eL A szakszervezeti bizottsággal kö­zösen, a szocialista brigádmoz- gailomban kifejtett tevékenység, az 1962-es évhez viszonyítva. 45 százalékkal emelkedett. Több kiváló újítója, kiváló dolgozója van a vállalatnak. A vállalat szakmunkás-utánpótlása a vál­lalati szakmunkásképzésen ke­resztül biztosított. A kiváló ta­nulóképzés eredményét alátá­masztja az a tény, hogy a tanu­lók országos versenyen jó ered­ményeket értek el, a megyei versenyen elsőként szerepeltek. — Minden bizonnyal kong­resszusi felszólalása hozzájá­rul ahhoz, hogy a tanácsi ipar a jövőben megfelelő amgigel- látást kapjon. Még szerencse, hogy a szakszervezeti munká­ban ez a furcsa helyzet nem jelentkezik. — Tulajdonképpen, észreve&z- szük. Hisz bérkülönbség, a mun­ka folyamatosságának hiánya miatt keresettkiesés fordul elő. Az emberek között sokkal több politikai munkát kell végezni. Szóval a tanácsi iparban nehe­zebb politizálni, szakszervezeti munkát végezni. Eddigi eredmé­nyeink, a tanácsi és állami épí­tőipar, valamint az anyagipar területén jók, megfelelő a szak- szervezetek munkájának iránya Az a célunk, hogy most, a kong­resszus után e jól folyó munkát elmélyítsük, hathatósabban tá­mogassuk a gazdasági vezetést nagyszerű céljaink megvalósítá­sáért. Mert csak akkor tudjuk a dolgozók szociális, kulturális igényeit a jelenleginél jobban kielégíteni, ha megtermeljük en­nek feltételét. Úgy vélem a jobb gazdasági munkához, az elmé­lyültebb szakszervezeti tévé kenységhez sok segítséget adott kongresszusunk — mondotta be­fejezésül Kiss Ferenc, az építők megyei titkára.- PA ­a szekszárdi rendőr jó hoz­/t zá. De Baján kétszer vet­ték el tőle a pénzt. Elő­ször tizenöt forint volt nála, má­sodszor harminc. A szekszárdi vasútállomás kör­nyékén, a MÉK zöldségesbódéja előtt az utóbbi időben gyakran látom őt, a koldust. Elhatároz­tam, hogy meg fogom szólítani, megtudakolom kilétét és magya­rázatot próbálok keresni arra a megfoghatatlanul rejtélyes kér­désre, hogy miként csúszhat le ma nálunk valaki, egészen a ké­regetésig. Jól tudom, egy, vagy néhány koldus feltűnése, megje­lenése távolról sem jelent a tár­sadalomra nézve elmarasztaló kritikát. Mégis: a régi világban az utca képéhez hozzátartoztak. Nem tűnt fel senkinek, de most feltűnik, túlságosan is feltűnik. Egy ételszagú vasárnap délelőtt újból ott állt a hídnál. — Itt látom többször. Szek­szárdi talán? Hangja érdes. — Most kövesdi vagyok — mondja. Nyomorék ember. — Mi történt magával? — Összetört a gép. Tizennyolc éves voltam akkor. — Most hány éves? — Hatvanöt vagyok. — Szabad kéregetni? — A szekszárdi rendőr jó hoz­zám ... ügy tudja, Baján büntetésből vették el tőle a pénzt, azért, mert koldulni tilos. Nagy Ferenc a neve. Roska­tagon áll a csepergő esőben és nyomorúságos életéről mesél. Apja vasutas volt, belőle is vas­utast akart csinálni, de közbe­szólt a gép. Megnyomorította. Megnősült, hat gyerek született, a hatból kettő él. Az egyik tizen­három éves, még iskolába jár. Negyedikes. A másik férjhep- mtfnt. Az egyik gyerek évekkel ezelőtt, megfulladt a füstben. A negyedikes kislánynak nehéz a számtan. — Miért koldul? — Ért azelőtt pásztorember voltam, most elmennék éjjeliőr­nek De hová? Hát százszor ké­rek, minthogy lopjak. De jobban szeretném, ha elmehetnék éjjeli­őrnek. — Milyen rendszer van Ma­gyarországon? — Énnekem jó rendszer. Hogy­ne! Hát szociális segélyt kapok. — Mennyit? — Kétszázat havonta, a báta- széki tanácstól. Minden hónap­ban megküldik. — És a kéregetéssel mennyi jön össze? — Máma az idő elrontotta. Másnap elutaztam Kövesdre, megnézni hol, és milyen körül­mények között él Nagy Ferenc és családja. Présház az otthonuk. A tanács közpénzen hozatta rend­be. Az asszony az udvaron föl­det lapátol, 50—60 év közötti le­het. Nagy Ferenc tehetetlenül áll a háta mögött. Nem tud segíteni semmit. Reménytelenül munka- képtelen. Egy kövesdi fiatalasz- szony elmondta: az asszony fé­süli, mosdatja, öltözteti. A prés­ház előtt rozsdás vizeslajt. Abból bújik ki a tizenhárom éves kis­lány. Hangosan köszön: Icezitcsó- kolom! — Ott szokott játszani — ma­gyarázza az asszony. — Én meg — mondom az asz- szonynak, — eljöttem megnézni, hogyan élnek. Tegnap találkoz­tam a férjével és elhatároztam, hogy meglátogatom magukat. — Csak tessék! Nagyon szí­vesen. £ r’ s az asszony minden to­vábbi nélkül megmutatja a présházból átalakított lakást. A két kis szobát, a pincét, és a nagyméretű konyhát. A bú­tor szegényes ugyan, de van a két■ szobában három ágy, két szekrény, egy ócska heverő, a konyhában vastűzhely, edények, egy asztal és két szék. A lakás tiszta. A „nagy” szoba fala teli­aggatva szentképekkel. Az ágy fö­lé akasztották a kislány, Nagti Rozália bekeretezett emléklapját arról, „hogy először járult a szent áldozáshoz". Az egyik ágy üres. Nincs ben­ne se szalmazsák, semmi. — Egyszerre minden nem le­het — magyarázza az asszony, aztán újságolja, hogy a szekrényt most vették 50 forintért, a két ágyat kétszáz forintért. — Tegnap vasárnap volt. mit főzött. A kislányt szólítja. — Gyere, mondd meg szépen az elvtársnak, hogy mi volt az ebéd. Na, beszélj, nem bánt az elvtárs. Szégyellős a gyerek, szo­katlan neki az idegen. Beszélj hát, mondd meg szépen, mit hoztál Bátaszékről? Szóval húst hozott a kislány, fél kilót. Ebből készített az asz- szony pörköltet. De a húst csak ő szereti. A kislány, apjával együtt, mindennap mákos tésztát enne.

Next

/
Thumbnails
Contents