Tolna Megyei Népújság, 1967. augusztus (17. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-09 / 186. szám
Y A nemzetközi szövetkezeti nap tiszteletére A szövetkezeti dolgozók körzeti atlétikai versenye Szekszárdon Vasárnap délelőtt Szekszárdon a város .•> >o, ít.:;epen találkoztak a szekszárdi járás szövetkezeti dolgozói, hogy a körzeti versenyen eldöntsék, kik képviselhetik a járást a megyei döntőn, melyet augusztus 20-án rendeznek Du naf öld váron. A szekszárdi versenyen Bátaszékről a Vegyesipari, az Építőipari és a Kádár Ktsz, Tolnáról a Fémipari, az Asztalos és az Építőipari Ktsz, míg Szekszárdról a Szabó, Festő, Cipész és Fodrász Ktsz dolgozói vettek részt. A járás földmű vessző vetkezetei közül a< szekszárdiak, a kölesdiek és a tolnaiak képviseltették magukat. A felsorolt ktsz-eken és földmű vessző vétkezőteken kívül egy-két versenyzővel még néhány községből ugyan részt vettek, de számottevő eredményt nem értek el. A sportolók többsége a kisipari szövetkezetekből került ki, a földművesszövetkezetek viszonylag kis létszámmal képviseltették magukat. EREDMÉNYEK: Nők: 100 m: 1. Török (Sz. Szabó Ktsz) 14,0, 2. Nagy (Sz. Szabó Ktsz) 16, 3. Libus (Sz. Festő Ktsz) 16,9, 4. Hajdú (B. Kádár Ktsz) 17,2, 5. Hunyadvári (Sz. Szabó Ktsz) 17,4. 400 m: 1. Nagy (Sz. Szabó Ktsz) 77. Magasugrás: 1. Libus (Sz. Festő Ktsz) 120, 2. Török (Sz. Szabó Ktsz) 115, 3. Bánkné (B. Vegyes Ktsz) 105, 4. Hajdú (B. Kádár Ktsz) 105, 5. Rudolf (Kölesdi Fmsz) 105. Távolugrás: 1. Török (Sz. Szabó Ktsz) 3,76, 2. Libus (Sz. Festő Ktsz) 3,58, 3. Nagy (Sz. Szabó Ktsz) 3,54, 4. Rochi (Sz. Cipész Ktsz) 3,42, 5. Tln- ku (Sz. fodrász Ktsz) 3,30. Súlylökés: 1. Nagy (Sz. Szabó Ktsz) fi,74, 2. Fehémé (B. Kádár Ktsz) 6,72, 3. Bánkné (B. Vegyes Ktsz) 6,28, 4. Rudolf (Kölesdi Fmsz) 5,20. Gránátvetés: 1. Tinku (Sz. Fodrász Ktsz) 26,14, 2. Fehérné (B. Kádár Ktsz) 24,06 , 3. Hunyadvári (Sz. Szabó Ktsz) 21,34, 4. Mezein é (B. Vegyes Ktsz) 19,02, 5. Hajdú (B. Kádár Ktsz) 18,74. Férfiak 30 év felett 100 m: 1. Székely (B. Építőipari Ktsz) 13,4, 2. Strankinger (T. Építőipari Ktsz) 14,4. 400 m: 1. Székely (B. Építőipari Ktsz) 75,6, 2. Strankinger (T. Építőipari Ktsz) 75,8. Magasugrás: 1. Pálinkás (T. Asztalos Ktsz) 160. Távolugrás: 1. Pálinkás (T. Asztalos Ktsz) 5,28, 2. Székely (B. Építőipari Ktsz) 5,—, 3. Strankinger (T. Építőipari Ktsz) 4,34. Súlylökés: 1. Székely (B. Építőipari Ktsz) 9,22. 2. Szabó (B. Vegyes Ktsz) 6,78, 3. Till (B. Vegyes Ktsz) 8,39. Gránátvetés: 1. Till (B. Vegyes Ktsz) 51,84, 2. Székely (B. Építőipari ktsz) 49,80, 3. Szabó (B. Vegyes Ktsz) 48,93. Férfiak 30 év alatt 100 m: 1. Nemecskó (T. Fémipari Ktsz) 13,2, 2. Naszladi (Sz. Építő ipari Ktsz) 13,4, 3. Kőkuti (B. Vegyes A gránátvetésben nagy küzdelem után dőlt el az elsőbbség, a Tolnai Fémipari Ktsz dolgozója, Parittya Dániel melyet végül nyert. Atlétika A serdülők szereztek helyezéseket az országos bajnokságon A • Magyar Atlétikai Szövetség szombat-vasárnap Budapesten, a Népstadion edzőpályáján bonyolította le Magyarország 1967. _évi ösz- szetett bajnokságainak küzdelmeit. A bajnoki versenyen szekszárdi és bátaszéki atléták is részt vettek és a serdülő-versenyszámokban értékes helyezéseket szereztek. A versenynek nem kedvezett a hirtelen megváltozott idő. A nagy szélvihar és a hirtelen lehűlés károsan hatott az eredményekre. A legnagyobb sikert a Szekszárdi Dózsa leány serdülő hárompróba- csapata érte el a B-kategóriában. Itt a szekszárdi együttes Till, Bodrogi, Vetró Összeállításban a 2. helyet szerezte meg í 4588 ponttal. Ugyancsak a leány serdülő hárompróbának a B-kategóriájában Vetró Éva (Szekszárdi Dózsa) a 4. helyet érte el, 1704 ponttal. A bátaszékiek közül Deme József ért el helyezést, mert a fiú serdülő ötpróba A-kategóriájában 2604 ponttal 6. helyet szerzett. Kellemetlen incidens Vasárnap Dombóváron, a Vasutas Kupa labdarúgó-mérkőzés befejezése után, levonulás közben a ceglédi Vágó kétszer TapasztBoa rúgott. Mint ez ilyenkor „szokás”, Tapaszt! a rúgást visszaadta, dé pechj éré, a partjelző Tapaszt! rúgását észrevette. Nem sokkal később a játékvezető közölte, hogy vegyék úgy, hogy Tapasztit kiállította. Az ügyben az MLSZ fegyelmi bizottsága dönt. Bízunk abban., hogy Tapaszti nem kap dorgálásnál súlyosabb büntetést, mert ellenkező esetben a dombóvári csapatnak tartalékosán kellene kezdeni az NB H. őszi rajtját. Újrajátszás A Tolnai Vörös Lobogó NB Il-es női kézilabdacsapata július 2-án Dunaújvárosban 13:11 arányú vereséget szenvedett, melyet a tolnaiak megóvtak. A tolnaiak óvásával a Magyar Kézilabda Szövetség foglalkozott, és megállapította: az óvás jogos, mert a dunaújvárosi csapatból a harmadszor kiállított Formagginí Károlyné ismét visszatért játszani, sőt gólt is dobott. Mivel kézilabdában a harmadszori kiállítás végleges, így a játékvezetői műhiba ténye fenmáll és ezért a mérkőzést újrajátszásra rendelte el a szövetség. Az újrajátszás időpontját nem közölték, csak any- siyit, hogy nyolc napon belül köteles a két csapat vezetősége a mérkőzés Időpontjában megállapodni. „ _____ Az 1500 méteres síkfutásban is a Tolnai Fémipari Ktsz szerezte első helyet, Nemecskó Ferenc győzelmével. Telek István a Szekszárd Városi Szövetkezeti Bizottság titkára a súlylökés első három helyezettjének adja át az oklevelet. Az emelvényen középen Nagy Jolán, balról Fehér Tánosné, jobbról Bánk Benitóné. Ktsz) 13,6, 4. Fazekas (Sz. Tipész Ktsz) 13,8, 5. Ludas (Sz. Fmsz) 13,9. 400 m: 1. Kőkuti (B. Vegyes Ktsz) 60.2, 2. Parittya (T. Fémipari Ktsz) 63.2, 3. Andrási (T. Fémipari Ktsz) 64,9, 4. Hahinyák (B. Kádár Ktsz) 65.2, 5. Bicskei (Sz. Cipész Ktsz) 66,1. 800 m: 1. Nemecskó (T. Fémipari Ktsz) 2:29,4, 2. Parittya (T. Fémipari Ktsz) 2:46,—, 3. Ágner (T. Fémipari Ktsz) 2:52,—. 1500 m: 1. Nemecskó (T. Fémipari Ktsz) 4:47.7, 2. Kőkúti (B. Vegyesipari Ktsz) 5:17,5, 3. Mikalovics (T. Építőipari Ktsz) 5:22,—, 4. Zörényi (B. Vegyesipari Ktsz) 5:29,1, 5. Hegedűs (T. Fémipari Kts2) 5:30,2. Magasugrás: 1. Kasza (B. Vegyesipari Ktsz) 150, 2. Ullein (Sz. Cipész Ktsz) 150, 3. Andrási (Tolnai Fmsz) 150, 4. Fazekas (Sz. Cipész Ktsz) 135, 5. Agner (T. Fémipari Ktsz) 135. Távolugrás: 1. Horváth (B. Vegyesipari Ktsz) 5,32, 2. Kőkuti (B. Vegyesipari Ktsz) 5,28, 3. Naszladi (Sz. Építőipari Ktsz) 5,18, 4, Üli ein (Sz. Cipész Ktsz) 4,90, 5. Véhl (B. Vegyesipari Ktsz) 4,88. Súlylökés: 1. Kőkuti (B. Vegyesipari Ktsz) 825, 2. Mayer (Sz. Cipész Ktsz) 795, 3. Csáki (Sz. Cipész Ktsz) 748, 4. Simon (Sz. Cipész Ktsz) 741, 5. Izer (T. Fémipari Ktsz) 739. Gránátvetés: 1. Parittya (T. Fémipari Ktsz) 59,50, 2. Ulrich (Sz. Festő Ktsz) 53,80, 3. Kasza (B. Vegyesipari Ktsz) 53,30, 4. Kőkuti CB. Vegyesipari Ktsz) 51,80, 5. Reinhard (T. Fodrász Ktsz) 48,32. Kerékpár Negyedik a Szekszárdi Spartacus Vasárnap Pécsett került lebonyolításra a vidék 1967. évi országos országúti egfeni és csapatbajnoksága. A Szekszárdi Spartacus versenyzőit az I—II. osztályú bajnokságban indították. Rajt után mindjárt a nagykanizsai Babati kezdeményezett, majd az A- válogatott kerettag miskolci Géza Tibor vette át a vezetést. Tizenöt kilométer után a pécsi Dévai, a mosoni Izsák és a miskolci Géza mondott búcsút a mezőnynek — végérvényesen. Az élen kemény küzdelem folyt — melyből végül is a jól hajrázó Dévai András (Pécsi Spartacus) győzött a mosoni Izsák és az esélyesebb miskolci versenyző előtt. Ösz- szetett csapatversenyben meglepetésre nem a pécsiek kerültek ki győztesen, hanem a jó napot kifogó Mosonmagyaróvári Vasas csapata, a Nagykanizsai Bányász előtt. A Szekszárdi Spartacus csapata az országos bajnokságon Fejős Ferenc, Vanitsek István, Oláh László összeállításban az előkelő negyedik helyen végzett. G. ló felkészülés a bajnokságra A megyei H. osztályú labdarúgóbajnokságban szeptember 2-án kezdődik az őszi szezon. Ezt megelőzően augusztus 20-án és 27-én — mint erről már egyszer hírt adtunk, — a keleti és a nyugati csoport csapatai barátságos mérkőzést vívnak egymással. Az első fordulóban a keleti csoportban szereplő csapatok utaznak a nyugati csoport csapataihoz, majd a visszavágón az utazó csapat fogadja az augusztus 20-án otthon játszó csapatot. Mivel az azonos helyezettek kerülnek szembe egymással, így az augusztus 20-i forduló sorsolása: (az elöl álló helyen lesz a mérkőzés): Kocsola— Decs, Döbrököz—Zomba, Ujireg— Várdomb, Kéty—Kölesd, Majos— Pálfa, Pincehely—Kajdacs, Szakály— Madocsa, Kurd—Kanacs, Mucsfa— öcsény. Az augusztus 27-i mérkőzések: Decs—(Kocsola, Zömba—-Döbrököz, Várdomb—Ujireg, Kölesd—Kéty, Pálfa—Majos, Kajdacs—Pincehely, Madocsa— Szakáíly* KanacsMKurd, öcsény —Mucsfa. Mivel a csapatok többsége kérte, hogy az ifjúsági játékosaiknak is szeretnének biztosítani mérkőzést, ezért a szövetség úgy döntött, hogy a felnőtt mérkőzés előtt valamennyi mérkőzésen az ifjúsági csapatok is találkozzanak. Az ifjúsági mérkőzések kezdési időpontja 15,30, míg a Telnőtt mérkőzésé 17.00 óra., Valamennyi mérkőzésre játékvezetőket küld a megyei JT. Sportszerűségi verseny Jól állnak a Tolna megyei csapatok az NB IH. sportszerűségi Versenyében. Még nincs pontja a Szekszárdi Dózsának és a Szekszárdi Vasasnak és így holtversenyben Siófokkal, Láboddal és a Kaposvári Vasassal az első helyen vannak. Bonyhád eddig 5 pontot szedett össze és ezzel a Pécsi Ijonvéd- del együtt holtversenyben a 6. helyet foglalja el. Fadd már 27 pontnál tart és ezzel bizony csak a sereghajtók között találjuk. Ennél több ponttal csak a Pécsi EAC, á Pécsi BTC és Baja rendelkezik. A siker jutalma és ára „Csak a szerencsén múlik életem/“ n. A skóciai Ccmiston-tó fölött sirályok röpködtek. Rakétákat lőttek közéjük, hogy szabaddá tegyék az útját a „Kékmadár’’-nak, amely ott vesztegelt a tó vizén. A nagy motorcsónak két „szárnya” közötti fülke müanyagtetője alatt egy bukósisakos férfi készült az indulásra. 1967. január 4-et mutatott a naptár. Donald Campbell megkezdte kísérletét, amellyel a motorcsónakok gyorsasági világrekordját akarta megdönteni. garázs volt A „GYEREKSZOBÁJA” A Campbell név végigkíséri az autóversenyek történetét. A huszas évek egyik legeredményesebb autóversenyzője Sir Malcolm Campbell volt. Fergeteges sikerű életpálya után ágyban, párnák közt halt meg. s ez igazán ritkaságnak számított, az autóversenyzők sorsát ismerve. Fiára nemcsak nagy vagyonát, de a száguldás iránti olthatatlan vágyat is örökül hagyta. D. Campbell ,,gyerekszobája” egy garázs volt, nevelője pedig édesapja autószerelője. Ezek után nem csoda hogy hamarosan apja . nyomdokaiba lép, s rövid idő alatt megdönti a motorcsónak sport összes gyorsasági rekordját. Amikor a skóciai tavon csónak- jával elindult, saját csúcsa ellen harcolt. Már kilenc hónapja várt a kedvező időjárásra, míg végre elérkezett a nagy nap. Mielőtt a csónakba szállt, elbúcsúzott feleségétől s megismételte ígéretét: ha sikerül kísérlete, abbahagyja a versenyzést. .. A száguldást a televízió közvetítette. Szétrebbentek a sirályok — elriasztásuk azért volt fontos, mert a gépnek ütköző parányi madarak már két esetben kis híján tragédiát okoztak. — Nem is olyan jó a víz — mondta a mikrofonba — miután hajója elindult. 9 óra negyvenöt percet jegyeztek fel ekkor. A következő üzenet így hangzott: — Nem sokat látok, de kezdődjék a tánc! Ekkor gázt adott. . . SZÁZ AUTÓ EGYBEN Hemingway a „ sebesség megszállott” -jónak nevezte egy alkalommal D. Campbellt. 1960. szeptember 2l-e óta pedig egy újabb nevet adományozott neki a világsajtó. így írtak róla: D. Campbell a szerencse fia . . . Ezekben a pillanatokban a motorcsónak már túlhaladta a háromszáz kilométeres óránkénti sebességet. Elevenítsük fel azt a történetet, amelynek ugyancsak ., Kékmadár” a szerelője. ezúttal azonban egy „szárazföldi”, Másfél millió font sterlingért, öt évi munkával készítették a legjobb angol konstruktőrök a fiatal Campbell számára, hogy meg- d öntse az ugyancsak angol J. Cobb 13 éve fennálló világrekordját. A ,Kékmadár” fényképe bejárta a világsajtót. A 910 centiméter hosszú kocsi súlya meghaladta a négy tonnát. Bristol Seddles rendszerű gázturbinás motorjának teljesítménye 4250 lóerő, azaz száz Opel Rekord ereje. Fordulatszáma percenként 11 ezer, s kerekeinek átmérője 132 centiméter. Az autót hajó vitte az Egyesült Államokbat s a Bonneville melletti kiszáradt Sós-tó medrében került sor a kísérletre. A pálya hossza mindössze 15 mérföld volt. Eszerint Campbell- nek 7 mérföld jutott arra, hogy elérje a legnagyobb sebességet. A fennmaradó útszakasz a fékezéshez kellett, mivel hiába szereltek a kocsiba az űrhajók fékezőlapjához hasonló berendezést, ha később kezd a kocsi lassulni, kifut a pályáról. Az egyenes szakaszon futó kocsinak két jelzőtábla állt rendelkezésére, Ha clz első táblánál nem éri el a 634 kilométeres sebességet, akkor a kísérlete nem sikerült. Campbell indult, elérte, már nyolcszáz kilométeres sebességgel robogott, amikor elvesztette uralmát a kocsi felett. Az n levegőbe emelkedett, s Campbell kirepült a vezetőülésből. Az eséshez mérten jelentéktelen sérülé* sekkel úszta meg a bukást. — Tudom, hogy csak a szeren- cs^n múlik az életem — nyilatkozta később, s kijelentette: ha új kocsit építenek számára — a csodaautó ugyanis teljesen tönkrement, — akkor megismétli a ver* senyfutást. És hozzáláttak az új gépkocsi készítéséhez. Campbell pedig, amíg a szerelőcsarnokban épült a szárazföldi „Kékmadár” vízre- szállt, s már diadalmasan jelentik a közvetítő riporterek, hogy a motorcsónak sebessége meghaladta a 499 kilométert, Campbell tehát elérte célját. A „BOLDOGSÁG MADARA” ELREPÜLT.. • 9 óra 47 perc. Mindenki a televízió képernyőjét figyeli. A laikus nézők újjon- ganak, de a versenyhez értők érzik a tragédiát. . Ekkor már látszik, hogy a gép nem engedelmeskedik irányítójának. És a következő pillanatban valóban megtörténik a tragédia. A „Boldogság Madara” a levegőbe emelkedett, s magával vitte utasát, hogy visz- szazuhanva a vízre, együtt süly- lyedjenek le a tó medrébe. A televízió közvetítése révén egész Anglia tanúja lehetett a tragédiának. Napokig kutattak a könnyűbúvárok, de nem találtak D. Campbell tetemére. Jelképesen temették el. Minden újság megemlékezett a száguldás szerelmeséről, aki a második világháborúban pilóta volt, soha sem zuhant le, de egyszer a vízről felszállt, s örökre elrepült. BÉCS — BENEDEK